Ezúton is köszönjük Szabó Csongor Péternek a példányt és gratulálunk az első könyvéhez!

Igazság szerint nincsen egyszerű dolgom Szabó Csongor Péter: Rigókő című első regényének leírásakor, mert nem kifejezetten egy olyan darab, amit csak úgy le lehet írni. Ha ugyanis azt mondom, hogy adott egy Észak-Dunántúlon elhelyezkedő Rigókő nevű kisváros, ahol megölik a városka egyik fényes csillagát, a ragyogóan tehetséges Mercédeszt és a gyilkosság csupán a felszín, akkor ezzel nem igazán mondtam nektek semmit.

A könyv hátoldalán pedig a következőek olvashatóak: „Eltemetett titkok, szolid jólét, a jó öreg Észak-Dunántúl. Itt a fiatalok a Csáth Géza gimiben tanulnak meg gondolkodni az „élet nagy dolgairól". Mert Rigókőn, ebben a kitalált, de mégiscsak valóságosnak tűnő kisvárosban szörnyűséges gyilkossági ügy borzolja a kedélyeket. És a kedélyes felszín mögött felfeslik egy vérfagyasztóbb valóság. Lovecraft – Magyarországon.  Szabó Csongor Péter izgalmas thrillerjében a soha be nem vallott múlt borít árnyékba egy magyar kisvárost." Ettől sem lettetek okosabbak nem igaz? Nos én is így vágtam neki a könyv elolvasásának, hogy jóformán fogalmam sem volt, hogy mire számítsak.

Az olvasás közben sem lett tisztább a kép, elég sokáig tapogatóztam a sötétben. Mert persze adott volt egy egész kisvárost lesokkoló esemény, sok-sok közvetlenül, vagy közvetetten érintett szereplő és egy nagyon szerethető áldozat, de elég sokáig csak sodródtam az eseményekkel. A szerző nagyon részletesen bemutatja nekünk magát a kisvárost, már-már olyannyira aprólékosan, hogy pontosan látunk mindent magunk előtt. Érdekes volt belecsöppeni ennek a helynek a vérkeringésébe és itt szó szerinti belekerülésről van szó, mert tényleg azt érezzük a történet olvasása közben, hogy ismerjük Rigókőt.

A szerző pedig a hely részletes ismertetése mellett, csak úgy bombáz minket a nevekkel, leírásokkal, eseményekkel, amik valahogy elég sokáig nem akarnak egy egészet mutatni. Ez az egyik nagy erőssége a könyvnek. Rengeteg szálon fut, nem lehet kiemelni úgy igazán egy szereplőt sem, aki főszereplő lenne, illetve ez nem teljesen igaz. Az író ugyanis megtette kvázi-főszereplőnek Mercédeszt, a halott lányt. Ezért pedig külön plusz pontot érdemel, mert annyira szerethetővé és érdekessé tette az áldozatot, hogy szinte fájt minden egyes alkalommal rádöbbenni, hogy ő már nem él.

Tehát egy egyhelyszínes, sokszereplős, gyilkossággal, eltűnésekkel, zenével és okkultizmussal fűszerezett történetet kell elképzelni, ami nagyon ügyesen vegyíti a valóságot a szürrealizmussal. Az egyből szemet szúr az embernek, hogy ez a Rigókő, mintha egy elszigetelt, burok alatt lévő városka lenne, ami igen sajátságos képet mutat. A jelenét pedig beárnyékolják a felszín alatt megbúvó régóta elhallgatott sötét titkok, mert bizony erre a történetre duplán igaz, hogy semmi sem az, aminek elsőre gondolnánk. Néha még másodjára sem.

Ám a regénynek vannak áthallásai is. Én éreztem benne némi társadalomkritikai felhangot is. Az jutott végig az eszembe az olvasása közben, hogy mennyi elfojtott történés, érzelem dúl a társadalmunkban és a múltunk tisztázatlanságaival, a ki nem mondott dolgokkal és az ebből fakadó előítéletekkel kell mind a mai napig megküzdenünk. Furcsa módon pedig ezek összekovácsolnak minket, miközben teljesen el is szakítanak egymástól. Tehát ez nem csak egy thriller tele sötét titkokkal, hanem bizony egy erős reflektálás is a magyar lélektan állapotára.

Meglepően összetett történetet olvashattam el egy első könyves szerző tollából. Vannak benne nagyon szerethető karakterek ugyan, csak éppen néha elveszünk a részletekben. Mert ez egy nagyon részletgazdag regény, aminek igencsak sajátságos a stílusa és emiatt nem lesz mindenkinek ínyére. Kell némi idő, amíg hozzászokunk a szerző stílusához, bevallom nekem néha nagyon döcögősre sikeredett egy-egy rész. Kicsit túl volt magyarázva a történet, iszonytató mennyiségű információt zúdított ránk az író és ez megnehezítette a belemerülést. Valahogy én tényleg senkivel nem tudtam azonosulni, annak ellenére, hogy több karaktert megkedveltem (az In The Forest együttes tagjait nagyon bírtam). Lovecraft imádók szerintem értékelni fogják a Rigókőt, én sem mondom, hogy nagy bajom volt vele, talán csak annyi, hogy nem tudtam annyira elmerülni benne, mint szoktam. Ugyanakkor örülük, hogy én kaptam ezt a feladatot, mert nem az én ízlésvilágom ugyan ez a stílus, így magamtól nem valószínű, hogy elolvastam volna, pedig tényleg érdekes történetet sikerült megalkotnia a szerzőjének.

Pontszámom: 7/10.

moly.hu