Szerkesztőségünknek új tagjai lettek és mint ahogyan az lenni szokott, most megmutatjuk nektek, hogy mik az ő személyes kedvenceik. Ezúttal Gaerity, Ákos és Murdock kedvenceiről olvashattok. Az előző szerkesztőségi top10 listákat a Toplisták menü alatt találjátok.

Gaerity:

Amikor megkértek, hogy állítsam össze azoknak a filmeknek a toplistáját, amiket különösen szeretek, és amik valamilyen szempontból fontosak nekem, elgondolkoztam. Elgondolkoztam azon, hogy mi is volt az igazi első találkozásom a műfajjal, aminek köszönhetően ezeket a sorokat most olvashatjátok. Tisztán emlékszem az első élményemre, amiről nem gondoltam volna, hogy a jövőben majd ide fog vezetni. Ez az élmény pedig nem konkrétan egy film megtekintése volt - bár szervesen kötődik ahhoz. Emlékeimben elevenen él egy nyári éjszaka, amelyet nagymamámnál töltöttem Hollókő kis falujában. Nyaranta ez elég gyakran előfordult ugyan, de az az este különleges volt, mivel unokanővéreim is ott nyaraltak. Elalvás előtt sokáig beszélgettünk, olyan dolgokról, amikről a gyerekek általában. Aztán egyszer csak felmerültek bennük a legutóbb látott horrorfilm emlékei, amiket kéretlenül is megosztottak velem. A filmet akkor látták a moziban és egy összeégett férfiról szólt, aki fiatalokat szokott öldösni és mindezt valahogy az álmokon keresztül teszi meg. Gyermekkori fantáziám felnagyította és ki is egészítette a hallottakat. Az összeégett arcot, a csíkos pulóvert, a késekkel felszerelt kesztyűt. A sötét szobában szinte láttam a hallottakat, minden képkocka lepörgött előttem. Be kell vallanom, nagyon féltem, szinte rettegtem. Rettegtem attól, hogy a gyilkos csak arra vár, hogy elaludjak és ott vár valahol az álmok kapuján túl. Nagyon nehezen aludtam el és rémálmaim is voltak. Ébredés után megkönnyebbültem, hogy még mindig élek és a rém nem kapott el. Furcsa érzéseim voltak, amiket hallottam, és amiket gondoltam félelmetesek voltak, ennek ellenére mégis vonzott a téma. Egy világ, ami sötéten világlott fel előttem. Ismeretlen, vad és általam még meghódítatlan. Így merültem el a horror, majd később a thriller világában. Azóta rengeteg, a műfajba tartozó filmet láttam, most pedig szeretném bemutatni nektek a kedvenceimet.

10. Last Shift (2014) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A szektákat körüllengi valamiféle szokatlan, különös légkör. Abban az esetben, ha ténykedésük az agressziót sem nélkülözi - mint a Manson Család esetében - a kép sokkal rémisztőbb és megrázóbb lehet. Ez is egy ilyen film. Egy különleges szellemtörténet, amely bővelkedik izgalmakban és leginkább az elszigeteltség és a félelem pszichikai oldalát helyezi előtérbe.

9. Evil Dead - Gonosz Halott (2013) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Az eredeti 1981-es alkotást is szerettem, de véleményem szerint ez az a film, aminek nagyon jót tett az újraértelmezés. Egyszerűen brutális. Látványos és könyörtelen áldozat a modern idők szellemének oltárán.

8. A Nightmare on Elm Street - Rémálom az Elm utcában (1984) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Mint kiderült a rémnek, aki magával rántott a horror világába neve is van, Freddy Krueger. A karakter legendás, a film pedig méltán vált klasszikussá. Kötelező.

7.  The Divide - Hasadás (2011) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Egy megrendítő posztapokaliptikus látomás arról, hogy a kilátástalanság és az összezártság hatására mivé képes válni az ember. Minden álarc lehullhat rólunk és a mögötte rejtőző sötétséggel nem biztos, hogy szembe tudunk, vagy éppen akarunk nézni. Ebben a helyzetben csak egy kérdés marad, harcolunk-e emberségünkért vagy hagyjuk végleg elveszni és örökre eltévedünk?

6. À l'intérieur - A betolakodó (2007) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A lista összeállításakor ennél a filmnél gondolkodtam a legtöbbet, ugyanis az általam csak "francia szentháromság" - nak nevezett művek (À l'intérieur, Martyrs, Frontier(s)) közül nem igazán tudnék választani. Az újhullámos francia horror koronájának ékkövei ezek a filmek. Amiért mégis ez az alkotás szerepel a listán, az a kamara jellege és az a kegyetlenség, ami túllép az ismert határokon. A befejező képsorok egyszerűen beleégnek a néző retinájába, garantálva azt, hogy soha nem fogja elfelejteni a látottakat.

5. Saw - Fűrész (2004) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Nagyon szeretem ezt a filmet, sőt nem csak a filmet, hanem a franchise-t is. Ez olyannyira igaz, hogy minden évben megnézem az összes részt. Sajnos a harmadik rész után a színvonal nagyon visszaesett és nem igazán tudott megújulni a széria, ennek ellenére jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Az első rész egy remekül összerakott, feszült film lett, ami Jigsaw karakterén kívül emlékezetes csapdákkal is megajándékozta a játékos kedvű nézőket.

4. Alien - A Nyolcadik utas: a Halál (1979) (IMDb | mafab)

Számomra ez a film jelenti a science fiction horrort. H.R.Giger-nek hála pedig a nagyvásznon is megszülethetett a tökéletes organizmus. A Xenomorf első feltűnése még ennyi év távlatából is hatásos és zsigeri. A folytatások is jól sikerültek, a harmadik résszel bezárólag - a negyedik részt és a Prometheus - Covenant vonalat inkább felejteném.

3. Mulholland Drive - A sötétség útja (2001) (IMDb | mafab)

David Lynch az egyik kedvenc rendezőm. Nem volt kérdés, hogy ezt az alkotást szerepeltetem a listámon. A rendező világa semmivel sem hasonlítható össze, álomszerű képeken különös alakok bolyonganak - gyakran elveszetten - benne és rohannak végzetük felé. Mese az önmegvalósításról, önmagunkról és a könyörtelen valóságról, ami minden színt és fényt nélkülöz. Minden más csak illúzió, ahogy azt a Club Silencio baljós alakja tudatja is velünk. Angelo Badalamenti zenéjétől pedig még most is végigfut a hideg a hátamon. Megkerülhetetlen alapvetés.

2. Se7en - Hetedik (1995) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Kevin Spacey, Morgan Freeman, Brad Pitt, Gwyneth Paltrow és David Fincher a rendezői székben. Bűn és bűnhődés, ahogy se az előtt se az óta nem láthattuk. Zseniális.

1. The Silence of the Lambs - A bárányok hallgatnak (1991) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A Sir Anthony Hopkins által alakított Hannibal Lecter ikonikus figura, személyisége, intelligenciája páratlan, modora kifogásolhatatlan. Ezekkel rejti el a valódi arcát, a sorozatgyilkos kannibált. Hopkins 16 percet töltött a vásznon a film két órájából és Oscar-díjat ért az alakítása. Karaktere pedig nem csak a folytatásokban, hanem sorozatban is visszatért - Mads Mikkelsen is parádés volt a szerepben. Különös, de úgy érzem, hogy ennek a filmnek sokat köszönhetek. Az első megtekintésekor határoztam el, hogy pszichológiával szeretnék foglalkozni, ennek hatására indultam el azokon az utakon az életemben, amelyek ide vezettek. Most talán más ember lennék, ha nem így történik. Ennél többre nem hiszem, hogy film képes lehet.

Ákos:

Alapvetően nem vagyok híve a toplistáknak, hiszen egyfelől kevés olyan film van, amit többször is megnéztem, másrészt pedig nem hiszem, hogy a listámon lévő filmeket ténylegesen össze lehet mérni. Úgy érzem, hogy mindegyik másképp fogott meg, más körülmények között. Mindenesetre megpróbáltam úgy összeállítani, hogy olyan alkotások legyenek rajta a horror és thriller kategóriában, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám. A műfaj iránti rajongásomat talán az Agatha Christie krimik alapozták meg. Szerintem túlzás nélkül állíthatom, hogy rajtuk nőttem fel. Manapság is szívesen megnézek egy-egy részt a David Suchet-féle Poirot-ból, vagy akár Miss Marple-ből. Ezek után a Hetedik volt, ami elkezdett a thriller műfaja felé sodorni. Nem sokkal később bukkantam rá a Dexter című sorozatra, ami miatt menthetetlenül megkedveltem pszichopatákról szóló filmeket. Innentől kezdve néztem horrort, de akkoriban valahogy egyik sem fogott meg igazából, mindig volt egyfajta hiányérzetem. Azonban két film miatt váltam végleg a műfaj rajongójává, ezek pedig a Fűrész, illetve a Démonok között. Azóta pedig annyi kiváló alkotást láttam mind a kortárs, mind pedig a klasszikus horrorok között, hogy megdöbbentően nehéz volt összeállítani ezt a listát.

10. The Witch: A New England Folktale - A boszorkány (2015) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Egyedi atmoszféra, korhű környezet, boszorkányság, és a feltörekvő színészek közül kiemelkedő Anya Taylor-Joy. Szerintem nagyon jól összerakott horror, lehet nem világrengető, de a listámon helye van.

9. The Birds - Madarak (1963) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Viszonylag friss élményem kapcsolódik ehhez a műhöz, mivel mostanában szeretem elővenni a régi klasszikusokat. Így volt ez a Madarakkal is, amit moziban láttam, és 55 év után is végig fent tudta tartani a feszültséget. Hitchcock filmjeiről egyébként sem lehet azt mondani, hogy rosszul öregednének, egyértelműen alapműnek számítanak akár a Psycho-ra vagy a Hátsó ablakra gondolunk.

8. Neon Démon (2016) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Talán ez a film az, amit a legtöbben megkérdőjelezhetnek, de szerintem túlságosan alulértékelt. Erre az alkotásra tudom azt mondani, hogy gyönyörű.  Minden egyes képkocka megszerkesztett, olyan képkompozíciókat használ Refn, amelyek önmagukban is mögöttes tartalommal rendelkeznek. Ez egy ízig-vérig művészfilm, amelynek minden egyes pillanata olyan társadalomkritikát hordoz, amelyet ilyen módon még senki nem vitt vászonra, és amelyre már régóta szükségünk volt.

7. Raw - Nyers (2016) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Igen, megint egy művészfilm, pedig igyekeztem változatos listát összeállítani. Egyszerűen muszáj volt beletennem, hiszen a rendező olyan tudatosan használ és vezet végig egyetlen allegóriát, hogy ezt a technikát sokan megirigyelhetik. Ez a film gondolatokat ébreszt és ezt nem is akárhogy teszi. Nem hiába van a francia filmeknek olyan hírük amilyen, ráadásul ez Julia Ducournau első filmje.

6. Alien - A Nyolcadik utas: a Halál (1979) (IMDb | mafab)

Az egyik legjobb sci-fi horror, amit valaha láttam. Ezért is nagy szívfájdalmam, hogy mit tettek az Alien franchise-zal. Sajnos úgy érzem, hogy mára csak a sci-fi vonal maradt meg, a horrort sokkal inkább felváltotta az akció. A nyomasztó hangulat pedig már nyomokban sem létezik. Hiába volt ígéretes alapja egy filozofikusabb történetnek a Prométheusz, a Covenant-nak sikerült ezt a vonalat is halálraítélnie. Azonban az első részek kiválóak, és ha valaki nem érné be a többszöri újranézéssel, akkor annak ajánlom az Alien Isolation című játékot, ami garantáltan visszahozza azt a klasszikus élményt.

5. Amerikai Pszicho (2000) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Nappal gazdag és befolyásos üzletember, esténként egy kíméletlen sorozatgyilkos. Patrick Bateman szerepében Christian Bale. Kell ennél több? Ráadásul még a Wall-Street-i elitnek is rendesen odaszúrnak vele.

4. Hetedik  Se7en - Hetedik (1995) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Mint fentebb említettem ez az alkotás volt az, ami miatt elkezdtem egyre több thrillert nézni. Kiváló színészek, nagyszerű történet. Nem csoda, hogy kultfilmé vált. A hét főbűn motívumára zseniálisan fűzte fel a történetet David Fincher. Kötelező darab.

3. The Prestige - A tökéletes Trükk (2006) (kritikánk -- IMDb | mafab)

"Keressük a titkot, de nem találjuk. De nem is vagyunk igazán kíváncsiak rá. Mert nem a valóságot akarjuk, hanem az illúziót." - ehhez nem fűznék többet hozzá, látni kell!

2. The Conjuring - Démonok között (2013) (kritikánk -- IMDb | mafab)

James Wan-nak nagy szerepe volt abban, hogy megszeressem a műfajt. Ed és Lorraine Warren történetei tényleg nagyszerűen működnek megfilmesítve. A várt hatás soha nem marad el, és moziban nézve pedig fokozódik az élmény.

1. Saw - Fűrész (kritikánk -- IMDb | mafab)

A mai napig emlékszem, hogy mennyire megfogott amikor először láttam. Minden megvan benne, amit szeretek egy filmben. Fordulatos, elgondolkodtató, tényleg utánozhatatlan alkotás. Az első rész után, majdhogynem egyszerre néztem végig az egész szériát. Azonban a harmadik film után megtörik a varázs, és sajnos az ezt követő részek egyre inkább bemocskolják mindazt, amit a korábbiak felépítettek. De érdemeit elvitatni nem lehet, így megérdemelten kapja listámon az első helyet.

Murdock:

Jómagam mindig is hatalmas filmrajongó voltam, már egészen kiskorom óta. Sok műfajba belekóstoltam már, amikből számtalan kedvencet tudnék felsorolni, de akárhány zsánerrel is ismerkedtem meg behatóan az évek során, egyik sem volt rám olyan nagy hatással, és nem engedett el soha borzongatóan gondoskodó szorításából, mint a horror műfaja. Komplett oldalakat tölthetnék meg pszichológiai és lélektani elképzeléseimmel, hogy vajon miért szerettem bele annyira ebbe a megosztó zsánerbe, de ez most nem egy ilyen írás. A műfajjal való első találkozásom négyéves koromra tehető, amikor megismerkedtem Cápa első két részével. A második rész még fel is lett véve a TV-ből, amit többször is újranéztem. Ezeket a kezdeti élményeket követte kb. hat vagy hétéves koromban nagyapám régi hangalámondásos filmgyűjteményéből előkerült Szörnyecskék, és bár ezeket a filmeket már akkor is szerettem, de még nem indítottak el a horror rajongás útján. Az első komolyabb magokat az Alien franchise vetette el bennem kilencéves koromban. Az ezt követő években jó pár horrort megnéztem, főleg a közkedveltebb, népszerű darabokat, majd idővel a mélység hívó szavaira válaszolva utánanéztem a klasszikus daraboknak, majd egyre több 80-as, 70-es évekbeli filmet néztem meg, és tizenkét éves koromtól kezdve hivatalosan is horror rajongóvá váltam. A filmek mellett irodalmi téren is kezdtem kiismerni a műfajt. A Frankenstein azonnal az egyik kedvenc könyvemmé vált, majd Stephen King és Clive Barker műveit követően Edgar Allan Poe és H. P. Lovecraft írásaiban is elmélyedtem. A műfajon belül alapjáraton mindenevőnek tartom magam: slasher, misztikus, zombifilm, gore, szürreális és szellemes-démonos kategória mind jöhet, de igaz, hogy a természetfeletti témákat feldolgozó történetek sokkal jobban vonzanak. Azok, amik valami misztikus, vagy túlvilági szörnyűséghez köthetőek, akár a mi világunkon/dimenziónkon kívül, az igazi emberen túli borzalomhoz. Vagy olyanok, ahol az emberi elme és lélek legsötétebb bugyraiba nyerhetünk bepillantást. Emellett nagyon fontos számomra a megfelelően hatásos hangulat és atmoszféra. Nálam ez mindig rengeteget nyom a latba, és ezért is vonzódom sokkal erősebben a 70-es, 80-as évek horrorjaihoz.

Iszonyat nehéz volt összeállítanom a top 10 kedvenc horrorfilm listát, hiszen ez nem csak a kedvenceimet gyűjti egybe, hanem saját magamról is mutat egy képet. Arról nem is beszélve, hogy mennyi címből kellett kiválasztanom ezt a tízet. Végül úgy döntöttem, hogy a listát azokból a filmekből fogom összeállítani, amik a legnagyobb hatást gyakorolták rám, amik igazán közel állnak hozzám, és a mai napig is ezerszer újra tudom nézni őket. Sajnos így is sok filmet kellett kihagynom (Ómen, Az őrület torkában, A sötétség fejedelme, Zombik városa, Gonosz halott, Nosferatu, Fekete karácsony, A bárányok hallgatnak, Halloween, Phantasm, AZ), amikért fáj is a szívem, de hát nem kerülhet be mindenki a legelsők közé. Szóval akkor következzék az én top 10 kedvenc horrorfilmem listája.

10. Candyman - Kampókéz (1992) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Ez a film már első megtekintéskor magával ragadott, talán épp azért, mert remekül elegyíti a rosszhírű rémhistóriák borzalmát a hétköznapi életünkkel, és egyben reflektál is társadalmunk néhány lényeges problémájára. Egyszerre gyönyörűen hátborzongató és melankólikus hangulata a mai napig nem hagy nyugodni, Tony Todd pedig minden egyes jelenetében egyszerűen zseniális. És igen, én is kipróbáltam a legendát a tükör előtt. Még élek.

9. Psycho (1960) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Alfred Hitchcock egy igazi rendezőzseni volt, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden közhely ellenére, a Psycho még a mai napig is képes erős hatást kiváltani a nézőkből. A fekete-fehér képsorok, és az idegőrlő suspense, na meg Anthony Perkins, mint Norman Bates örökre belevésődött a tudatomba, de talán még nincs miért féltenem a józan eszemet, hisz még a légynek sem tudnék ártani. A második rész is még egy élvezhető darab, a többi folytatás és feldolgozás, már inkább erőltetett volt számomra. A remake egyenesen gyalázatos.

8. Pumpkinhead - A bosszú démona (1988) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Lehet, elfogult vagyok ezzel a filmmel kapcsolatban, de ezt a szentimentalizmust megengedem magamnak, mert akárhogy hangzik, számomra ez a legkedvesebb horrorfilm, valaha. Konkrétan ezzel indult el a műfaj iránti töretlen rajongásom. Már akkor lenyűgözött, hiszen a klisés történet és elemek ellenére teljesen kitűnt az átlag közül. Konkrétan olyan ez a film, mint egy régi, sötét népmese, igazán hátborzongató képi világgal és hangulattal, olyan karakterekkel, akikkel együtt lehet érezni, nincs közöttük egy felesleges, vagy idióta figura sem. De talán a legnagyobb erénye, hogy a történetnek van lelke, bármennyire is keserű és kegyetlen hangokat üt meg. És mint minden jó népmese, a borzongatás mellett, ennek is van egy komoly és erős mondanivalója. A mai napig képes vagyok gyermeki lelkesedéssel újranézni, és alávetni magam a hatásának. A folytatásokról inkább nem beszélnék.

7. A Nightmare on Elm Street - Rémálom az Elm utcában (1984) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Álmodni mindenki szokott, és mi lehetne félelmetesebb egy valóra vált rémálomnál, amiből lehet, sosem ébredsz fel? Még ha néhány gyermek betegsége ki is ütközik mostanra, a Rémálom az Elm utcában ma is olyan hatást tud gyakorolni rám, mint a legelső megtekintésekor. Ez köszönhető az igazán elvont és rémisztő álomjeleneteknek és a film vége felé megjelenő valóságban való elbizonytalanításnak, amivel engem mindig le lehet venni a lábamról. És ez a film teremtette meg mind a horror, mind a populáris kultúra egyik legikonikusabb gonosztevőjét, Freddy Kruegert, aki tökéletesen egybeforrt Robert Englund nevével. Freddy az, akinek köszönhetően még a széria leggyengébb részei is valamennyire élvezhetővé válnak, de ez a legendás első rész az, ami maradandó hatást váltott ki belőlem.

6. Hellraiser - Pokolkeltő/Kísértetház (1987) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Clive Barker egy zseniális és egyedi mitológiát teremtett, amihez hasonlóval mindmáig nem találkoztam. Irodalmi hátterét nem felejtve, egy sötét mese és egy családi dráma pokoli elegye rajzolódik ki előttünk. Nem beszélve a látványos és véres kivégzésekről sem. A karakterek közti viszonyok, az ebbe beszivárgó, fantasztikus és démoni világ az, ami minden alkalommal magával ragad, és Pinhead már itt az egyik legkedvencebb horror karakteremmé vált. A felszín alatt ez is rendelkezik egy mélyreható, az emberi lélek sötét oldalait felölelő mondanivalóval, ami külön megemeli a film renoméját. A második részt is nagyon szeretem, a kettő együtt ad ki nekem egy teljes képet a mítoszról, ami a harmadik rész óta egyre kezdett eltérni az alapoktól.

5. Suspiria - Sóhajok (1977) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Dario Argento a kedvenc rendezőim táborát gyarapítja, és bajban is voltam, amikor tőle kellett kiválasztanom egy kedvenc művet. Végül a Sóhajokra esett a választásom, mert ez az a film, ahol a mester igazán kitombolhatta magát, szabadjára engedve a logikát és linearitást nélkülöző álomszerű, szürreális rémmeséket megelevenítő képsorait. A történet egyszerű, de nem is ezzel győzött meg, hanem azzal a fojtogató, bőr alá bemászó atmoszférával, a baljóslatú, idegtépő zenével, amik már tényleg egy rémálom képzetét keltik bennem, amihez jó pár látványos, művészi szemszögből is értékelhető képsor és gyilkosság társul. A művészetre, különösen az elvont művészetre pedig mindig kapható vagyok.

4. The Thing - A dolog (1982) (kritikánk -- IMDb | mafab)

John Carpenter filmjeivel a fél listát meg tudnám tölteni, de akkor nem lenne valami változatos. Legjobb horrorja viszont egyértelműen A dolog, ami remek példája egy igazi kamara horrornak, amiben a végére már szinte mindenki egymás ellen fordul, és nem tudhatják, kiben bízhatnak. Ez a bizalmatlanság még rám is rám ragadt a film nézése közben, ami vegyült az emberen túli felfoghatatlan iszonyattól való rettegéssel. Itt még Lovecraft munkássága is megidéződik, aminek tökéletes hátteret biztosít a kietlen és zord sarkvidék, aminél jobb helyszínt aligha kívánhat horrorfilm magának.

3. The Shining - Ragyogás (1980) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A filmet előbb láttam, minthogy olvastam volna a könyvet, és talán ezért vagyok egy kicsit engedékenyebb, de ez a film már első megnézéskor a legnagyobb kedvenceim közé került. Kubrick olyan mesteri szinten ábrázolja a kézzel fogható őrületet és a természetfeletti fenyegetés kibontakozását, amire szavak nincsenek. Néhány jelenetétől még most is a hideg futkos a hátamon, amihez rengeteget hozzátesz Jack Nicholson zseniálisan őrült alakítása. Szinte már a szereplőkkel együtt zavarodom össze, hogy most mi az, ami a képzelet szüleménye, és mi az, ami nem, és míg ezeken gondolkodom, én is egy sötét, tébolyító merengésbe kezdek, miközben a film zenéjét hallgatom.

2. Dellamorte Dellamore (1994) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Az ok, ami miatt ez a film megelőzte a Ragyogást, az a saját zsenialitása mellett, személyesebb hangvételének köszönhető. Ez az a film, amit bármikor, bármilyen hangulatban képes vagyok újranézni, és minden egyes megtekintéskor fel tudok benne fedezni valamit. Egyszerre horror, fekete komédia, lélektani dráma és művészfilm. Furán hatnak ezek együtt? Mégis kiválóan kiegészítik egymást, és ez a sokdimenzióság, ami örök kedvenccé teszi nálam. A beteg és groteszk poénok megunhatatlanok, a temetői horror jelenetek a rémirodalom klasszikusait idézik meg, de az igazi ütőkártya a főszereplő figurája, akinek teljes lelkivilágába bepillantást nyerünk. Kicsit még azonosulni is tudok néha a film elborult világával, és együttérezek esetlen főhősével. A szórakozás és a borzongás mellett igazán elgondolkodtató és meditatív film számomra.

1. Alien - A Nyolcadik utas: a Halál (1979) (IMDb | mafab)

Akárhány horroron is legyek túl, ez az a film, ami minduntalan befolyásol, és egy életre meghatározta a műfajhoz fűződő viszonyomat. Ifjonti elmémet azonnal megragadta a xenomorf bestia, és annak minden sötét titka. Nagy rajongója vagyok a franchise-nak, de ez a kultikus első rész az, ami még a folytatásoktól elvonatkoztatva is egy teljesértékű mű. Ilyen színtiszta és átható módon még nem nagyon láttam ábrázolni az ember által felfoghatatlan és megérthetetlen idegent, ami az űr legtávolabbi, legsötétebb szegleteiből leselkedik ránk. A világűrnél nem is lehetne nyomasztóbb és reménytelenebb helyszínt találni, és mindebbe még valamilyen szinten Lovecraft filozófiáját is átültették a felfoghatatlan iszonyatról. Már a film első fele is végtelenül hátborzongató, amikor még sehol nincs az idegen, és amikor elszabadul a hajón, na, akkor kő kövön nem marad. Nekem mindig is az ismeretlentől való rettegés és a színtiszta félelem jelképe lesz.