Előző
[Vígjáték]
Critters: Attack! (2019)
Gypsy Blanchard egy tragikus sorsú fiatal lány, akinek nem sok jó jutott az életben. Tolószékhez volt kötve, leukémiás volt, gyomorszondán keresztül tudott rendesen enni, súlyosan allergiás volt a cukorra, az értelmi képességei is elmaradtak kortársaiétól és megannyi olyan betegséggel küzdött ez a kislány, amiből már egy is végzetesen megváltoztatja egy ember életét. 2015. júniusában aztán az egész világ egy emberként kapta fel a fejét a hírre: ez a védtelen, kerekesszékes kislány és barátja, akiről eddig senki sem tudott, hidegvérrel meggyilkolták Dee Dee Blanchardot, a lány édesanyját.
Az anyát, aki egész életét a lánya gondozásának áldozta. Az anyát, aki mindent megtett annak érdekében, hogy gyermekének a körülményekhez képest a lehető legjobbat adja. Az édesanyát, aki virrasztott, feljegyzéseket cipelt magával és folyton ott volt a lánya mellett. Az anyát, akinek egyedül kellett szembenéznie ezzel a rettenetes állapottal. Az anyát, aki az egészet előidézte, szította és aki saját gyermekét testileg és lelkileg bántott, terrorizálta. Csak erről senki nem tudott.
A Hulu által készített szériában igyekeznek bemutatni nekünk ennek a két embernek az életét, motivációit és azt, hogy mi is történt akkor, amikor nem sajnálta őket az egész világ. A történetben többszörösen ugrálnak az időben, kiemelve azokat a főbb pontokat, amik ahhoz a végzetes estéhez vezettek. Az egész nyitányt is a gyilkosság éjszakájával kezdik, majd visszamegyünk az időben és láthatjuk, amikor anya és lánya beköltözik a jótékonyságból kifejezetten nekik épített házba. Gypsy Rose és Dee Dee igazán szeretetteljes képet mutat a kapcsolatukról, de valami furcsaság lengi körül ezt a két embert. Olyanok ők, mint az az alma, ami éretten, hívogatóan piroslik a fán, aztán amikor beleharapsz, akkor veszed csak észre, hogy belülről teljesen rohadt.
Gypsy Rose és Dee Dee tökéletesen elhitették mindenkivel a világon, hogy a lány gyógyíthatatlan betegségekkel küzd. Rengeteg segélyt kaptak, adományokat küldtek nekik, házat kaptak. Ők lehettek volna a világtörténelem legnagyobb szélhámosai, ha nem húzódik meg egy még rettenetesebb dolog a háttérben. Gypsy Rose ugyanis, habár tudott járni és ezzel tisztában is volt, anyja kedvéért vállalta a tolószéket és nem csak akkor, amikor mindenki látta őket. A betegségeinek, élettörténetének nagyrészét teljesen elhitte Dee Deenek és ő maga is úgy gondolta, hogy beteg. Anyja teljesen a befolyása alatt tartotta, kegyetlenül rákényszerítette az akaratát. Az orvosokkal nem beszélhetett, sőt szinte senkivel sem és amikor beszélt is, akkor azokat a betanított frázisokat mondta, amiket az anyja adott a szájába. Ha olyan váratlan esemény következett be, amit nem tudott kontroll alatt tartani Dee Dee, akkor pedig begyógyszerezte a gyereket. Az egész évadban láthatjuk, hogyan alkalmazta ezeket a módszereket az anya, hogyan uralkodott lányán, hogyan adta elő a fáradhatatlan támasz szerepét, aki azért jött a világra, hogy Gypsy Rose édesanyja legyen.
Nyilván felmerül itt a kérdés, hogy milyen ember képes erre? Nagyon egyszerű a válasz: egy beteg ember. Dee Dee Blanchard ugyanis Münchausen by proxy szindrómában szenvedett. A Münchausen-szindrómások ugye azok, akik megbetegítik saját magukat, hogy ezáltal kivívják környezetük maximális figyelmét és szeretetét. Igazából ők nem is betegek, csak a felhajtás kell nekik. Nos, a Münchausen by proxy esetében a beteg nem saját magát, hanem szerettét betegíti meg. Nagyon nehéz diagnosztizálni ezt a pszichés betegséget, mert a legtöbb esetben csak a baj bekötkezte után derül ki mindez. Sajnos az esetek legtöbb százalékában anyákról van szó, akik a kisgyereküket bántják (az Éles tárgyak is ezt mutatta be) és az ilyen történetek nagy százaléka a kisgyermek halálával végződik. Hiszen olyan picik és védtelenek, hogy egyszerűen nem tudnak védekezni, nem tudják elmondani vagy felismerni, miért lesznek betegek és ez előbb-utóbb végzetes kimenetelűvé válik.
Gypsy Rose esete azért látott napvilágot, mint ahogyan azt a sorozat is nagyon szépen bemutatja, mert valamivel később kezdődött az anyánál ez a szindróma és valamiért megmaradt azon a szinten, hogy nem adott halálos dózist a gyógyszerekből a gyereknek, így Gypsy Rose elérte a serdülőkort. Innen pedig nem nehéz kitalálni, hogy már jóval nehezebb dolga van egy ilyen típusú szülőnek. Dee Dee szépen fokozatosan elveszíti a kontrollt gyermeke elméje és lelke felett. A lány felébred az éberkómából, rájön, hogy semmi baja sincsen az égvilágon, sőt anyja még arról is hazudott neki, hogy pontosan, mikor született... Közben az internet által hamarosan partnert talál maga mellé, aki elég kifordított és beteg módon bevezeti őt a szexualitásba. Gypsy Rose azonban nem lehet egészséges elméjű és lelkületű lány egy ilyen környezetben. Az anyja végül csak elérte a célját és megbetegítette végleg a gyermekét, csak ez nem testi, hanem fejlődésbeli és pszichés elváltozásokat okozott a lányban. Láthatjuk a sorozatban, ahogy megtörténik a felismerés, majd az alkudozás, a szabályok formálása és a döbbenet, hogy ilyen úton nem tud szabadulni az anyjától. A frusztráció és a nyomás egyre csak nő a lányban, míg végül kitör belőle és ehhez partnere is akad. A fiút Nicknek hívják és ő maga is mentálisan beteg. Azt mondja, hogy több személyisége van, köztük egy olyan, aki ölni is képes. Gypsy Rose és Nick együtt a mese és a valóság világában rekednek. A lány imádta a Disney meséket, gyakran öltözött különböző hercegnőknek és az ő fejében Nick a lovag, aki megmenti őt a rettenetes anyjától. Aztán majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Végül kiderül, hogy ez bizony nem így lesz és Gypsy Rose csalódik. Furcsa módon pedig a szabadságra és a békére, valamint saját magára a börtönben talál rá.
A sorozat nagyon szépen vezet minket végig a különböző eseményeken, kiváltó okokon és a szereplők személyiségének változásain. Ehhez pedig megtalálták a lehető legtökéletesebb színészeket. Joey King egyszerűen eszméletlen, hogy mennyire hitelesen formálja meg Gypsy Rose-t. Teljesen átalakult a szerepe kedvéért, megváltoztatta a hangját is. Az esetről készült egy dokumentumfilm is, ha azt megnézzük, akkor lehet igazán látni, milyen munkát végzett a fiatal színésznő és mennyire igyekezett átlényegülni Gypsy Rose-zá. Maradéktalanul sikerült is neki. Mellette pedig ott van a csodálatos Patricia Arquette, aki ennél ellenszenvesebb, mézes-mázosabb és hányingerkeltőbb már nem is lehetne. Egy ponton viszont azt is el tudja érni, hogy mindennek ellenére megsajnáljuk Dee Dee-t. Ugyanez igaz Joey Kingre is, hiszen Gypsy Rose ebben a történetben az áldozat, mégis vannak pillanatok, amikor nem tudjuk sem sajnálni, sem szeretni. Ezzel is megmutatták nekünk ennek a történetnek a sokrétűségét. A mellékszerepeklőkre sem lehet egy szavunk sem: Calum Worthy, Chloë Sevigny, AnnaSophia Robb vagy Juliette Lewis mind a legjobbjukat hozzák, ezzel is emelve a széria fényét és hitelességét.
Számomra kicsit sok volt azért Gypsy Rose és Nick kapcsolatának ábrázolása, kicsit itt túlzásokba estek a készítők, ennyi szexualitás azért már sok volt. Persze tudom, hogy ez volt a fő beindítója az eseményeknek és végül ez a végzetes találkozás vezetett el a gyilkossághoz, de a két fiatal túlfűtött beszélgetései a lélektan rovására mentek. Sokkal több mindent be lehetett volna emellett mutatni, jobban kiemelni, kidolgozni, hogy még inkább a mélyére nézzünk ennek a felkavaró, ésszel szinte felfoghatatlan történetnek. Én a tárgyalásra, Gypsy Rose vallomására is kíváncsi lettem volna, de sajnos ez is kimaradt, itt azért volt egy pici hiányérzetem. Főleg, mivel annyira részletgazdagon indítottak az alkotók. Ám mindez semmit nem rontott azon, hogy teljesen be tudták vonni a nézőt és minden egyes alkalommal megforgatták a lelkünkben a kést. Fájdalmas volt nézni minden egyes jelenetet.
Nyilvánvaló, hogy ez egy sorozat, tehát nem minden felel meg a valóságnak, például Gypsy Rose jóval később találkozott az édesapjával, mint az a szériában látható, de érthető, hogy bele akarták tenni ezt a lélektanilag nagyon fontos találkozást. Azért nagyrészt igyekeztek az alkotók követni a valós eseményeket. Persze az, hogy mi zajlott pontosan a zárt ajtók mögött, azt igazán senki sem tudhatja és ebben az esetben Gypsy Rose sem megbízható elbeszélő, de azt hiszem sikerült megragadniuk ennek a borzalmas történetnek a velejét. Igazán sokkoló volt nézni, minden résztől kivert a víz, környékezett a hányinger és legszívesebben elfordítottam volna a fejemet, de nem bírtam nem kimeredt szemmel végignézni a részeket. Volt egy pont, amikor Gypsy Rose egyszerűen megszűnt létezni, talán a sorozatnak ez volt a legmegrázóbb pillanata. Fogak és haj nélkül olyan volt ez a kislány, mint egy nagyra nőtt csecsemő. Ez volt az a pont, amikor az embernek összefacsarodott a szíve és megértette, milyen rettenetes dolgokra képes az ember. Én is édesanya vagyok, ráadásul két kislányom van, így külön szívfacsaró volt látnom, hogy egy édesanya, mit tesz azzal az emberrel, akinek a védőangyala, a segítője, a legfőbb támasza kellene, hogy legyen. A szülő formálja, óvja, szereti gyermekét és ha nem végzi jól a feladatát, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek. A tett erre hívja fel leginkább a figyelmet és egy borzalmas történeten keresztül mutatja be, hogy a tetteink, milyen hatással vannak ránk, a szeretteinkre és a környezetünkre.
Stephen King mondta azt, hogy: "Talán minden kérdések legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az emberi lélek úgy, hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra kész, lankadatlan józanságát." Egy regény főhőse talán túlélhette volna mindazt a szenvedést és kínt, amit Gypsy Rose-nak el kellett viselnie. Ha ez egy szimpla sorozat lett volna, akkor még ki is hozhattak volna belőle valami pozitív végkifejletet. Ám A tett cselekményét a valóság írta. A valóság pedig sosem kegyes, ezért láthatta Gypsy Rose a gyilkosságban az egyetlen kiutat, a halálban az életet és ezért nem tudott kimenni a fénybe. Végül pedig elzárva lelt békére, a börtön falai között, ez pedig lássuk be, igencsak messze van attól, amit happy end-nek hívunk...
Pontszámom: 9/10.