Hoppancs folytatja a The Alienist ismertetését.

Miközben a nyomok rendületlenül szaporodnak, Laszlo Kreizler ezzel egyenes arányban halad összeomlás felé. De tényleg olyan fontos őt megfejteni, mint amennyire a túlbuzgó Sara gondolja? Vagy jobban tenné, ha a doktor helyett továbbra is inkább a gyilkost profilozná?

Mivel a második The Alienist-adaghoz már a Caleb Carr-regény befejezése után foghattam hozzá, hamar világossá vált, hogy az abban bemutatott higgadt, aprólékos nyomozás egy pörgős sorozat alapjának kevés lett volna. A szereplők egymás iránti lojalitása és empátiája, fokozatos közös fejlődése olvasva ugyan magával ragadó, de hű adaptációja inkább egy Zodiákushoz hasonló mozifilm lenne. A halál angyala ráadásul John Moore nézőpontjából íródott, így sok mindenről – például társainak érzései, privát kapcsolatai – csak rajta keresztül értesülhetünk. Ezért egy ponton törvényszerű volt a könyv és a széria világának radikális szétválása, ami éppen a negyedik résztől (These Bloody Thoughts) számítható.

A sorozatban az érzelmek és konfliktusok megtöbbszöröződnek, a három főhős – különösen Kreizler és Moore - lelki sérülései nagyító alá kerülnek. (Utóbbi hátrányos helyzetét azzal is hangsúlyozzák, hogy bűnügyi újságíróból illusztrátorrá „fokozták le”.) Már a harmadik epizód végén kiderült, hogy itt Kreizler vastag pszichológiai kötetek helyett az önelemzés segítségével tanítaná partnereit, hogy könnyebben az elkövető helyébe képzelhessék magukat. Ugyanitt vált egyértelművé ennek hátránya is, ami elsősorban a Laszlo és Sara közötti nézeteltérésben érhető tetten. A viszonyok mellett a karakterek száma és néhányuk jelentősége is módosul Carr verziójához képest.

{spoiler}

Az „ezüst mosolyú” Willem Van Bergen (Josef Altin) beemelésének célja a regényt nem ismerők félrevezetése, illetve a „rossz zsaru” Connor még fenyegetőbbé tétele lehetett. A gyanúsítottként szóba jövő szadista, homoszexuális úri fiúként Josef Altin egyszerre szánni való és taszító. De Kreizler nemcsak róla, hanem perverz és mérgező anyjáról (Sean Young) is külön tanulmányt írhatna. A mama láttán nyilvánvaló, hogy Willem már születésekor minden reményt elvesztett a normalitásra, és már jóval azelőtt áldozat volt, hogy Connor agyonlőtte volna.

A könyvbélinél emlékezetesebb szerepet kap Kreizler pártfogoltja és alkalmazottja, Stevie (Matt Lintz), akit az első rendőrségi akcióban csaliként vetnek be. A lánynak öltöztetett Lintz meglepően bájos, a szituációban rejlő komikumot és veszélyt is remekül átadja.

{/spoiler}

A These Bloody Thoughts középpontjában a – zömében szexuális töltetű - feszültség áll, legyen szó Kreizler és a „női Christian Grey” (Katherine Kingsley) kínos konzultációjáról, az elmeorvos Mary (Q'orianka Kilcher) iránti vonzalmának sokasodó jeleiről, vagy utóbbi „randijáról” Johnnal. Mindennek csúcspontja Laszlo és John szurkálódó párbeszéde csizmagombolás közben, amely azt is jelzi, előbbi milyen kétségbeesetten próbálja megtartani biztonságos fölényét. Az utána következő Hildebrandt's Starling már egészen mélyre megy Kreizler analízisében. Itt mutatkozik meg legjobban Daniel Brühl egyik fő erénye: az arca mindig sokkal többet mond, mint bármelyik látványos kitörés. Laszlo önbizalmának ostroma a Sarával való első komoly összeütközéssel kezdődik, innentől folyamatosak a támadások. Jesse Pomeroy (Stephen Louis Grush), a „bostoni gyermekszörnyeteg” több szempontból is megszégyenítő szavai, a hivatását lenéző püspök gúnyos kérdései mind közelebb viszik Kreizlert a démonaihoz, és egyre kevésbé képes a hűvös higgadtságra. Talán ezért szorul rá John alázására, elvégre egyedül ő nem rombolja az egóját. (Luke Evans még mindig szeretnivalóan nyomorult.) A hatodik rész (Ascension) az eddigi legakciódúsabb, de a vélt vagy valós gyilkos űzésénél is izgalmasabb Sara harca Laszlo leleplezéséért, amit egy mindkettőjüket sokkoló momentum szakít meg.

{spoiler}

Sara és Laszlo megromló viszonya azért is érdemel néhány szót, mert kettőjük ellentéte (ami paradox módon részben hasonlóságukból adódik) az Ascension végén egy olyan pofonban éri el tetőpontját, amelyen a regény kedvelői eléggé megütköztek. Rosszallásuk oka, hogy az ott megismert Kreizler soha nem ütne meg egy nőt. Itt lesz azonban ismét fontos az eredeti mű és az sorozat éles elkülönítése, hiszen az ominózus pillanatban már egy Carr leírásától teljesen eltérő Sara és Laszlo áll előttünk. A lányban nyoma sincs annak a tapintatnak, amivel a könyvben kezelte a lélekbúvár gyerekkori traumáját. Ott egyszer sem szembesítette a fejletlen karjára vonatkozó hazugságával, a szériában viszont ragaszkodik ehhez, a módszerei pedig még Csernus Imrének is dicsőségére válnának. A végső csapást ráadásul egy olyan felfokozott pillanatban méri a doktorra, amikor az már leginkább egy sarokba szorított, sebesült állatra hasonlít.

A These Bloody Thoughts Laszlója még csak enyhén inog meg képzeletbeli trónján, a Hildebrandt's Starlingban már látható lassú szétesése (figyelemreméltó a börtönbeli látogatás előtti és utáni vonatút kontrasztja), az Ascensionban pedig két fronton is csatát veszít: kívül a gyilkos, belül saját maga ellen. A mindebből következő bűntudat és megrendülés sűrűsödik össze Brühl tekintetében és a hangjában, amikor a pofont követően először szól Sarához.

{/spoiler}

Ahogyan újabb és újabb információcseppek vezetnek a tettes felé, úgy ismerjük meg mind jobban a (potenciális) áldozatokat, akik egytől egyig helyes, dickensi sorsú kisfiúk. Dicséret illeti az őket alakító színészpalántákat, akik olyan hitelesek, hogy nem csupán karaktereik végzete ráz meg, hanem attól is elborzadunk, rövid életükben mire használják őket. (A Johnban védelmező ösztönt ébresztő Josephet (Jackson Gann) amúgy elsőre lánynak néztem. Ennyire ügyesek a széria sminkesei.)

A gondterhelt Theodore Rooseveltet (Brian Geraghty) viszont még nem sikerült érdekessé tenni, figurája még mindig eléggé töltelékjellegű. Küzdelmei a korrupt, a befolyásosok bűneit rejtegető rendőrséggel egyelőre nem érintenek meg, de még négy epizód áll rendelkezésre, hogy az ő története is kikerekedjen.