A The Borderlands egy 2013-ban készült, ízig-vérig found footage horror, annak legtöbb előnyével és hátrányával együtt. Egyik főhősünk, név szerint Deacon, egy, a Vatikán által kirendelt pap-nyomozó, akinek feladata az egyházhoz köthető paranormális tevékenységek felderítése és, amennyiben lehetséges, cáfolása. Hozzá társul a szerencsecsomag Gray, akinek semmi köze sem az egyházhoz, sem a szellemekhez, csak épp megszorult anyagilag, így úgy vélte, az a legjobb megoldás, ha egész egyszerűen átveri az épp technikai gurut kereső Vatikánt, hogy így munkát kaphasson. Harmadikként velük tart még Deacon kollégája, Mark is, de ő valamiért egy nappal később érkezik meg a helyszínre.

És akkor most lássuk, miről is van szó! Egy elszigetelt kis falu papja arról számolt be a Vatikánnak, hogy templomában furcsábbnál furcsább dolgok történnek, melyeknek számos szemtanúja van, és bizonyítékként sikerült szerencsésen felvenni a legutóbbi ilyesfajta tevékenységet. A felvételen láthatjuk, ahogy keresztelés közben az oltáron az egyik gyertya önálló életre kel és arrébb bandukol. Deacon, a sokat látott pap persze teljesen szkeptikusan áll a dologhoz, átverésre gyanakszik, a zöldfülű Gray azonban teljesen meg van győződve a dolog paranormális mivoltáról. Mikor végre a harmadik társuk is megérkezik, elkezdik a nyomozást, melynek során a feszültségek kiéleződnek, néhányan meghalnak, de válaszokat nem sokat kapunk.

Mindezek mellett viszont tagadhatatlan, hogy hangulatilag sikerült kihozni a maximumot az alapanyagból. A kissé romos templom remek helyszín, már maguk a kopott falak egyfajta feszültséget árasztanak. Külön örültem, hogy nem kellett a képernyő előtt két centire kibogarásznom, hogy mi történik éppen, mert ahelyett, hogy sötétséggel próbáltak volna ijesztgetni, inkább a hangulatépítésre alapoztak, így a legtöbb esetben korrekt mód megvilágított helyszíneken zajlik a cselekmény. A megszokott olcsó kis trükkök persze ezúttal is helyet kaptak, történetesen a helyiek, akik el akarják zavarni hőseinket, a szellem, aki kopogtat erre-arra, és a többi ezerszer látott, ámde kellemesen ismerős sablon. Ami viszont nagyon tetszett, és tényleg feltette a koronát a borzongató hangulatra, az a gyereksírás a falban, amit hihetetlen mód eltaláltak, ráadásul ezt követi egy egész jó jelenetsor is, mikor próbálják megtalálni a hang forrását, és bizony kellemetlen ismeretekkel gazdagodnak végül.

A színészek munkája rendben van, nekem Gordon Kennedy, azaz Deacon alakítása kifejezetten tetszett, az amúgy átlagos színvonalat kicsit sikerült feljebb húznia. Meghatározó jellemfejlődés a found footage szokásaihoz híven nincs jelen, bár Gray és Deacon kapcsolata a kezdeti "csak legyünk túl rajta" állapotról elmozdul a "haver vagy" állapotára, ami véleményem szerint megint csak jót tett az alkotásnak. Egyébként épp ők ketten adják a legnagyobb kettősséget, míg előbbinek lassan már kijárna egy pofon, annyira idegesítő, addig utóbbi (majdnem) mindenhez való nyugodt hozzáállása miatt a film legszimpatikusabb karaktere számomra.

Ideje beszélni az ilyenfajta filmek gyilkosáról is, az operatőri munkáról, már ha egyáltalán szabad ilyet mondani. A folyamatosan remegő, rossz minőségű felvételek fogalmam sincs, mi célt szolgálnak, mert hogy feszültséget nem generálnak, az is tuti. Nos, a The Borderlands fogta magát és bemutatott az egész jelenségnek. Nagyon ügyesen rögtön két megoldással is kiküszöbölte ezt az idegesítő szokást. Először is számos állóképet kapunk, mivel bekamerázzák az egész templomot. Habár ezt innovációnak nem lehet nevezni, hisz többek közt a Paranormal Activity is előszeretettel vetette be ezt az amúgy nagyszerű megoldást (már ha nagyszerűen oldják meg), mégis megfelelő hangulatot kölcsönöz a filmnek, főleg mivel hasonszőrű társától eltérően itt nem a nagy semmit kell legtöbbször néznünk. A másik, amivel segítenek abban, hogy lássuk a történteket, hogy kézikamera helyett fejkamerát használnak. Hogy őszinte legyek, ez nem tudom, mennyire újdonság, mert a V/H/S második részének egyik szegmense pont ugyanezt alkalmazta, de a két film egy időben készült.

Amit muszáj negatívumként említenem, az a ránézésre elkapkodott befejezés. Ezt már annyiszor, annyi módon láttam, hogy már túlmegy az elfogadhatóság határán. Először sem tetszett ez a fajta megoldás, nyolcvanadszor meg már tényleg sok. A válaszok majdhogynem teljes mértékű hiányát sem igazán értem, bőven lett volna lehetőség valami magyarázattal előállni, mégiscsak a Vatikán embereinek tevékenységét nézzük.

Végeredményben a The Borderlands felülmúlta a várakozásaimat, 90 percnyi unalomra számítottam, helyette kaptam nagyjából 60 percnyi feszültséget, a többi meg nem számít. Újítást nem sokat mutat, hangulatilag sok társa tanulhatna belőle. A befejezése ugyanolyan bugyuta, mint a többi found footage-nak, meg azt sem értem, hogy azt a felvételt ki találta meg, hisz... na mindegy. Láthatóan ez már senkit nem érdekelt a készítők közül, az utolsó pár percre, épp a katarzisra, már úgyis megfáradtak. Szubjektív tanácsom tehát a következő: tegyetek vele egy próbát! (Megjegyzés: Amerikában Final Prayer címmel jelent meg.)

Értékelés: 6.5/10

IMDb | mafab