A minimális, esetleg zárt helyszínekkel dolgozó kamara-horrorok és a folk-horrorok mindig is a nagy gyengéimnek számítottak, ha meg esetleg ezeket a zsánereket még ötvözik is, akkor az adott mű pláne érdemes a figyelmemre. Márpedig ez a helyzet jelen cikkünk tárgyával, a jóformán radar alatt érkezett ír-angol produkcióval, a The Damned-vel, aminek az első előzetese és a koncepciója szinte azonnal felkeltette az érdeklődésemet.

A 19. századi fagyos északi szigeteken járunk. Eva (Odessa Young), férje halála után átveszi az annak tulajdonában lévő istenháta mögötti kis halász telep irányítását. Kifejezetten zord tél köszönt a kis csapatra, és nem nagyon van kapás sem. Egyik nap szemtanúi lesznek, amikor egy arra tévedt vitorlás hajó a közeli szikláknak ütközik és elmerül a jéghideg mélységben. A csapat végül úgy dönt, hogy saját megmaradásuk érdekében nem segítenek az esetleges túlélőkön, ám amikor azt látják, hogy a hajó rakománya, köztük az élelmük is partra sodródik náluk, megindulnak egy kisebb csónakkal, hogy még többet szerezzenek be az ellátmányból. A balul sikerült akciót követő reggelen a víz partra mossa a hajó legénységének a holttesteit is, amiket el is temetnek a szigeten. Ám nem sokkal ezután baljós dolgok kezdenek történni a telepen. Különös jelenések a sötétben, rémálmok, látomások, valamint kezdetben az ellátmány, majd pedig a csapat tagjai is kezdenek eltűnni. Hamar egyértelművé válik, hogy valami gonosz dolog érkezett a kis halásztelepre.

A The Damned elsőre olyan, mintha A dolog, és A boszorkány keveréke lenne, és ez nemcsak a külsőségekben tűnik így. Bár utóbbira sem lehet panasz. Már az első képsorok láttán elvarázsol az a rideg és fagyos északi vidék, amit a film elénk tár. Egy kegyetlen helyet látunk, ami mintha nem is ezen a világon lenne, a fényképezés pedig fantasztikusan adja át ezt az élményt. A tényleges történetnek még el sem kellett kezdődnie és a szereplőknek sem kellett még szavakkal felfesteniük, de nekünk már a látványból egyértelművé válik, hogy ez a hely olyan, mint egy jeges purgatórium. A zord tél és a sikertelen halászat is csak még jobban aláfesti ezt a kilátástalanságot. A halásztelepen kívül közel és távol semmiféle település nincs, csak a kietlen vidék és a tenger. Amíg semmi természetfeletti nem történik, addig a film még egy sötét drámának is tökéletesen elmenne, ahol halászok reménytelen küzdelmét követhetjük nyomon az életben maradásért. Ám ehhez a helyzethez hamarosan társul egy sokkal megfoghatatlanabb fenyegetés is, ami már egyértelműen a horror vizeire tereli a történetet. Amikor még csak a távolban látjuk megjelenni a vitorlás hajót, már akkor érezzük, hogy valami rossz dolgot hoz magával, majd amikor később a legénység holttestei is partra sodródnak, szép lassan elkezdődik a borzalom. A The Damned pedig ennek megteremtésére a pszichológiai horror eszköztárát állítja csatasorba. Nagyrészt egyáltalán nem is kapunk felesleges jump scare-eket, és még a direkt vérengzés tekintetében is visszafogottnak nevezhetjük a filmet, viszont, ha valami véresebb dolog történik, az eléggé naturalistán van ábrázolva. Ezek helyett azonban sokkal nagyobb hangsúlyt kap a nyomasztó atmoszféra, a feszültség, és a fojtogató paranoia. A cselekmény jól építi fel a rejtélyt, és annak a gonosz erőnek a természetét, ami a szigetre érkezik. Sőt, még néhány kifejezetten hidegrázós képsort is kapunk, amik épp azon tulajdonságaik miatt válnak ijesztővé, amikkel a jump scare nem rendelkezik. Ezek az említett rövid jelenetek vagy képkockák lassúak, a félelem forrása szép fokozatosan rajzolódik ki a homályból, és zene vagy hanghatás nem is, vagy csak nagyon minimálisan hallható alattuk. És pont ezért, amikor ezek a pillanatok elérkeznek, konkrétan magunk alá lehet csinálni a jeges félelemtől.

A folk-horror vonal is jól fel lett építve. Ezen a téren a film az északi mitológia és folklór mondavilágából kölcsönözte azt a teremtményt, ami pokollá teszi szereplőink életét. Az északi kultúra ezen ága sok szempontból ismeretlen még számomra, így minden ilyen apró szelet különlegességnek számít nekem, főleg, ha ennyire autentikusan tálalják. A film szereplői még együtt élnek ezekkel a hiedelmekkel, a mindennapjaik része, még ha néhányuk már a modern idők hangjának megfelelve kételkedik ezekben a babonákban, de hamarosan nekik is a saját bőrükön kell megtapasztalniuk ezek valódiságát. A szereplők egyébként nem rosszak, de nem is kiemelkedőek. Teljesen korrekt alapként lett megírva minden egyes karakter, és az őket játszó színészek is ennek megfelelő munkát végeznek. A női főhőst játszó Odessa Young is szép munkát végez, és jól érzékelteti karaktere dilemmáit, de kifejezetten ő sem emelkedik társai fölé. Mindenki megfelelően lehozza azt a szerepet, ami rá lett osztva, de nagyjából ennyi. Viszont sajnos végül maga a film is ebbe a kategóriába csúszik bele. Ennek okát pedig úgy vélem elsősorban a cselekmény ütemezésében kell keresni. Miután elkezdődik a természetfeletti horror, a film valahogy nehezen tudja érdekfeszítően tovább szőni a cselekményt. A forgatókönyv is egy idő után kezd kifulladni, és a rendezés sem segít sokat a végeredményen. Egyedül a korábban taglalt hidegrázós jelenetek, valamint a fokozódó paranoia hangulat tudja fenntartani a félelem érzetét és az érdeklődést, mert maga a történet enyhén kiszámíthatóvá és vontatottá válik egy idő után. Nem tudom, hogy csak a készítőknek nem voltak már elég jó ötleteik, vagy tényleg a gyenge rendezés, ami ennyire lerontja a film második felét, de, ahogy haladunk előre a játékidőben, tényleg érezhető lesz szép fokozatosan a különbség. A történet végén még kapunk egy egész jó és érdekes csavart, ám ez is elég súlytalanul lett tálalva, és ezzel együtt a film fináléja is mintha csak gyorsan le lenne csapva. Emiatt pedig nincs meg az az igazi drámai arcon csapás, amit a készítők szerettek volna elérni, hanem helyette csak erőtlenséget érzünk. Kár érte, mert a film első fele tényleg nagyon szépen és hatásosan építkezett, és bár, ami ezután jön, az sem nézhetetlen, de érezhetően lejjebb csúszik a minőség.

A The Damned egy nagyon érdekes és eléggé hatásos pszichológiai horror, ami egyszer biztos képes nekünk egy kellemesen borzongató másfél órát okozni, viszont a játékidő második felére erejét vesztő cselekmény nem teszi lehetővé, hogy egy valóban emlékezetes darabbá váljon. Viszont a szinte már kísértetiesen dermesztő képei és paranoid hangulata esélyesen velünk maradhatnak még egy darabig.

IMDb