A Supermassive Games fejlesztőgárdája úgy döntött, hogy beemeli a horror antológia műfaját videojátékok világába, így született meg a The Dark Pictures Anthology koncepciója. A nyolc részesre tervezett antológia egymástól független, 4-5 óra játékidővel bíró, nem teljes értékű játékokból fog állni, félévenkénti megjelenéssel. Ugyan a fejlesztők az utóbbi években már többször próbáltak visszatérni a műfajhoz (pl.: The Inpatient, Rush of Blood), de a szintén hozzájuk köthető Until Dawn sikerét eddig nem tudták túlszárnyalni. Vajon most sikerült?

A történet a Csendes-Óceánon zajlik, ahol négy amerikai fiatal (Alex, Alex öccse Brad, Alex barátnője Julia és Julia testvére Conrad) valamint kapitányuk Fliss elindul egy búvárcsónakkal, hogy eddig elveszettnek hitt második világháborús roncsokat fedezzenek fel. Nem sokkal azután, hogy a tengerfenéken egy lezuhant repülőgépre bukkannak és tudomást szereznek az ún. Mandzsúriai arany hollétéről, halászok támadják meg őket és végül  egy sötét, elhagyatott, holttestekkel teli, kísértetjárta hadihajón találják magukat.

A sztorival mondhatni biztosra mentek a készítők, a recept ugyanaz, mint az Until Dawn esetében. Egy baráti társaság össze van zárva valamilyen hátborzongató helyen, ahonnan a menekülést, az egymással való konfliktusokon kívül valamilyen ismeretlen erő nehezíti. Itt még annyival megfűszerezték a cselekményt, hogy a kísértetek mellett a felfegyverzett halászokkal is megkell küzdeniük szereplőknek. A történet összességében kifejezetten érdekes lett. Az egyetlen negatívum, hogy a játék rövidsége miatt nem volt elég idő rendesen kidolgozni a karaktereket. Ez pedig az ilyen pillangóhatásra építő, Quick Time Eventeken alapuló „interaktív filmek” esetében, ahol a szereplők sorsa száz százalékig a mi kezünkben van elég kiábrándító.

A történet alapjain kívül, a játékmenet pár elemét is az Until Dawn-ból kölcsönözték, persze ami korábban is működött azon miért is kéne változtatni?

Ki ne emlékezne a lehetséges jövőt előre vetítő totemekre vagy a közönségkedvenc pszichiáterre Dr. Hill-re? Az egész antológiát egy közös szereplő a „Kurátor” fogja összekötni. Ő az, aki felügyeli a történeteket, és az - egyértelműen hozzánk célzott - cinikus megjegyzéseivel, utalásaival befolyásolja a döntéseinket. Maga a karakter egyszerűen zseniálisra sikerült, remélem a következő részekben azért többet látunk belőle. A fent is említett gyűjthető totemek helyébe festmények (előérzetek) léptek két féle kerettel: feketével, ami azt mutatja, hogy a jövőben hogyan halhatunk meg és fehérrel, ami pedig azt, hogy a jövőt, hogyan élhetjük túl. Ezen kívül még gyűjthetünk a játékban ún. „secretek”-et, amik többségében a legénység hátrahagyott jegyzetei, naplói, levelei stb. Ezekből érdemes minél többet megtalálni, mert a történet valójában általuk bontakozik ki. Hozzáteszem nem kell egy hatalmas „looter” -nek lenni ahhoz, hogy kiderüljön mégis mi történt a hajón, de azért nem árt körbenézni a lehető legtöbb kabinban.

Itt érkezünk meg a játékmenet gyengeségeihez... Az irányítás (és most nem a QTE-re gondolok) néhol igazán nehézkes és ezt sokszor nem segíti a kamerabeállítás sem. Aláírom hangulatos, hogy a lépcsőkön keresztül, és egyéb -filmek esetében kifejezetten ötletes- szögekből irányítjuk a karaktereket, de itt azért néha bosszantó, főleg, amikor a játékmenet 90%-a különböző nyomok keresgéléséből áll. Ilyenkor persze jogosan felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet hátborzongató a Man of Medan ha időnk nagyrészében kellemesen kutatgatunk egy szellemjárta hajón. Igazából itt nem történt nagy előre lépés a korábbi Supermassive Games horrorokhoz képes. Ez már nem egy klasszikus tinihorror, de egy-két részt leszámítva majdhogynem végig csak jump-scare-ekre épít. Ugyanakkor mindezért kárpótol minket az atmoszféra, a hangok, valamint az elképesztő animáció. Ilyen face-animation-t, hang effekteket és kidolgozottságot nem látni minden játékban. A fejlesztők ugyanúgy, mint korábban valódi színészekkel dolgoztak együtt: Shawn Ashmore, Ayisha Issa, Pip Torrens csak pár név a listáról, ez pedig egyértelműen érződik a játékon.

Hozzáteszem ezt meg is kell fizetni. Az igaz, hogy mivel kb. 5 óra alatt végig játszható a Man of Medan ezért nem adják teljes áron, ugyanakkor egy átlag AAA játékban általában 20órányi gameplay van. Ez azt jelenti, hogy hiába adják a féláron, valójában amire megkapjuk azt a 20 órányi gameplayt már dupla annyit fizettünk érte, mint egy sima AAA játékért megjelenéskor. Ugyanakkor elismerem, hogy rendelkezik a Man of Medan egy bizonyos újrajátszhatósági faktorral, főleg úgy, hogy van benne többjátékos mód is, de azért szerintem nem ártana elgondolkodni valamiféle Bundle-ön vagy előfizetésen, főleg hogyha hosszútávra terveznek a fejlesztők.

Összességében a Man of Medan egy nagyon hangulatos, ugyanakkor nem keményvonalas horrorjáték, ami kellemes kikapcsolódást nyújthat bárkinek, aki szereti a műfajt és tesz vele egy próbát. Aki pedig elég alapos még egy Easter Egg-et is találhat a következő részhez, hiszen a The Dark Pictures Anthology második epizódja a „Little Hope” 2020-ban érkezik minden platformra.

7,5/10