Szeretem azokat a történeteket, amik emberi sorsokat mutatnak be. Van bennük valami. Legbelül. Az, ami mindannyiunk számára oly ismerős. A tény, hogy mondanivalójuk képes kendőzetlenül az arcunkba vágni. Az, ami szereplőivel megtörténik nem feltétlenül egyedi eset. Képes ráébreszteni bennünket, hogy elég egy szerencsétlen választás, egy rossz lépés és mi is kerülhetünk végtelenül kiszolgáltatott vagy éppen reménytelen helyzetbe. Különösképpen igaz ez azokra a történetekre – képviseljenek bármilyen művészeti ágat is –, amik több év vagy akár több évtized eseményeit írják le és mutatják meg nekünk. Ezekben az elbeszélésekben a kisfiúkból végül férfi válik, a kislányokból pedig érett nő és asszony. Családok, baráti társaságok életének képei peregnek le a szemeink előtt. Felgyorsítva, a lényeges sarokköveket érintve, de életeket nézhetünk így végig – vagy láthatjuk azok legjelentősebb momentumait. Szembesülhetünk vele, hogy egy súlyos betegség, egy végzetes baleset vagy éppen egy eltévelyedett fiatal súlyos hibája hány ember életét képes nem csak befolyásolni, hanem teljes mértékben megváltoztatni is – kínosan jó példaként elkerülhetetlen, hogy megemlítsem Gaspar Noé zseniális, 2002-ben debütált Irréversible című alkotását. A hasonló alkotások varázsa az, hogy megmutatja egy apró kavics is képes hullámokat kelteni a végtelennek tűnő, hatalmas tóban. Ahogy azt is, hogy világunk – tűnjön bármilyen óriásinak is – valójában gyakran kényelmetlenül apró lehet. Mindenki kapcsolatban állhat mindenkivel – ez pedig a különféle közösségi oldalaknak köszönhetően napjainkban viszonylag egyszerűen meg is valósítható. Közvetve vagy közvetlenül hatással lehetünk egymásra. Kapcsolataink pókhálószerű rendszere a biztosíték arra, hogy cselekedeteink sokkal több embert befolyásolnak, mint azt elsőre gondolnánk. Egy végtelennek tűnő szerelem, egy hétvégi – jó heccnek tűnő – balhé, egy új hely vagy ember megismerése. Mind-mind rezgéseket kelt az élet mélységes mély tavában, olyat, ami előbb-utóbb megmozgatja a felfoghatatlan víztömeget. Ez az életünk. Végtelennek tűnő óceán, vékony fonalakból álló mindent átszövő háló, éppúgy, mint millió darabból álló kirakós játék, melynek darabjai mindig is a helyükön voltak, de néha túl későn vesszük észre – ha észrevesszük egyáltalán –, hogy véglegesen és visszafordíthatatlanul pattantak a helyükre…
A fentiekhez hasonló történetet mesél el Antonio Campos, amerikai rendező Mindig az ördöggel című alkotása, ami szeptemberben debütált a Netflix kínálatában. A film Donald Ray Pollock 2011-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült – maga a szerző is részt vett az adaptáció létrehozásában és a kész alkotásban is jelentős szerepet vállalt, őt hallhatjuk a narrátor szerepében. Ahogy a könyvről, úgy a filmről is elmondható, hogy az érdeklődők itt aztán tényleg mindent megkaphatnak, ami egy mély mondanivalójú, esszenciális thrillerhez kell. Találkozhatunk háborús traumákkal, tinédzser kori problémákkal, vallási fanatizmussal, sorozatgyilkosokkal és hamis prófétákkal is. Igazi ínyencséggel találkozhat, aki bizalmat szavaz a filmnek.
A háborús veterán Willard Russell (Bill Skarsgård) egy békés, nyugodt élet reményében tér vissza szülőföldjére, ahol kis idő múlva feleségül veszi Charlotte-ot (Haley Bennett ) majd családot alapítanak és letelepednek az Ohio állambeli Knockemstiff-ben. Egy fiuk születik, Arvin (Tom Holland ). A film a család és a fiú életét meséli el, aki büszkén viszi tovább apja örökségét. Akár az erkölcsi iránymutatásokról, akár a küzdeni akarásról, akár pedig egy, a háborút is megjárt Luger lőfegyverről legyen is szó…
Többször leírtam már, hogy bűn lenne többet az alkotás történetéről elmondani, ez pedig ebben az esetben hatványozottan igaz, mert a film valódi varázsa pont abban rejlik. Egy hatalmas kirakós játékként is értelmezhető, amiben – ha olykor néha lassan is – de akkurátusan kerülnek a helyükre az apró darabkák, hogy a végén megláthassuk a teljes képet. Campos (Az igazi Simon) jó munkát végzett és meggyőzően ültette át vizuális formátumba Pollock könyvét. Az operatőri munka és a fényképezés is remek. A képek tökéletesen húzzák alá és emelik ki a film meglepően mocskos, szürke és olykor reménytelen világát, a gyönyörű, szinte pezsgő színek által telített tájak pedig húsba vágóan kegyetlen kontrasztot mutatnak a viszonylag kevés viszont elég naturálisan bemutatott gyilkossággal. Az alkotók igazi sztárparádét hoztak össze a produkcióhoz, Bill Skarsgård, Tom Holland, Jason Clarke, Sebastian Stan, Robert Pattinson és Mia Wasikowska – a sort természetesen még lehetne folytatni. Ismert és jól csengő nevek ezek, amik egy minőségi alkotás képét vetítik a nézők elé és nem is kell csalódnunk, akit mégis ki szeretnék emelni az Tom Holland, aki rendkívül meggyőzően alakítja Arvin szerepét, megértjük motivációit, cselekedeteit és átérezzük érzéseit, tökéletes választás volt a szerepre. Abszolút megérdemli a figyelmet.
A Mindig az ördöggel című filmet bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a drámai színezetű thrillereket, még akkor is, ha lesznek, akiknek kicsit lassú folyású mozinak hat majd. Az alkotás valamivel több, mint két órája és a visszafogott lendülete teljes mértékben indokolt. Ezeknek köszönhetően látjuk át a szereplők világának és életének kirakósát és a szemünk előtt pattannak a helyükre azok apró darabkái. A film után pedig talán elgondolkozunk majd, mi életünk során kikkel találkoztunk, kikkel kerültünk kapcsolatba, kik életét változtattuk meg, ki változtatta meg a miénket. Egyvalami azonban biztos, lehet épp ma vagy talán holnap egy cselekedetünk, egy mondatunk vagy éppen a puszta létezésünk lesz az a bizonyos apró kavics, ami mozgásba hozza majd a végtelennek tűnő víz felszínét…
- Pro
- Jason Clarke és Robert Pattinson jutalomjátéka.
- Remek dráma és meggyőző thriller.
- A vallási fanatizmus bemutatása.
- Kontra
- A mérsékelt tempó néhány nézőt zavarhat.
- Jobban örültem volna, ha többet kapunk Clarke sorozatgyilkosából.
- A humor jelenléte néha nem indokolt.
Pro | Kontra | 85% |
Jason Clarke és Robert Pattinson jutalomjátéka. | A mérsékelt tempó néhány nézőt zavarhat. | |
Remek dráma és meggyőző thriller. | Jobban örültem volna, ha többet kapunk Clarke sorozatgyilkosából. | |
A vallási fanatizmus bemutatása. | A humor jelenléte néha nem indokolt. |