Már hetekkel ezelőtt kinéztem magamnak ezt a filmet, de valahogy elfelejtődött. Egyrészt azért, mert 1982-es (ezek a filmek vagy jók, vagy nem) másrészt, mert mindig bedőlök az igaz történet címszónak, és a végén fogom a fejem. Lewis viszont írt egy listát, ami alapján úgy döntöttem, ha másért nem, de egy jó nevetés miatt látnom kell.

A Lélekvesztő Frank De Felitta regénye alapján készült, aki Doris Bither történetét írta meg. A nő parapszichológus segítségét kérte, amikor egy láthatatlan valami (később kiderül, két valami) többször fizikailag bántalmazta, majd megerőszakolta. Állítása szerint egy nagyobb és egy kisebb „szellem” voltak a szobában. A kicsi lefogta, a nagy pedig megerőszakolta. Mivel a nőt több trauma is érte élete során, egy forgatócsoport beköltözött hozzá és a kisfiához, de nem fűztek túl sok reményt az igazság kiderítéséhez. Egyik este viszont hangos sikoltozásra lettek figyelmesek, és mikor berontottak a nő szobájába, két színes alakot fedeztek fel. Üröm az ürömben, a kamerák semmit nem vettek fel… Így döntse el az ember fia-lánya, hogy igaz volt-e, vagy sem.

A filmben: A három gyermekét egyedül nevelő nő, Carla Moran (Barbara Hershey) házába betör valaki, aki ütlegelni kezdi, majd megerőszakolja. Ennek tetejébe a támadót sem látta. Miután poltergeistjelenségeket észlel, és veszélyben érzi a gyerekeit, barátnőjéhez, Cindyhez (Margaret Blye) menekül éjszakára. A helyzet másnap sem lesz rózsás, az autója is meghibásodik, és majdnem balesetet szenved. Barátnője tanácsára Dr. Sneidermanhez (Ron Silver) fordul. Általa megtudjuk, hogy Carlát fizikailag és szexuálisan is bántalmazták, emellett tinédzserkori terhessége és a férje halála sem tett jót a lelkivilágának. A támadások gyakorisága miatt később egy parapszichológusokból álló csoport is szárnyai alá veszi a nőt, hogy megtudják, mi történt valójában vele.

A zenei aláfestés (sőt hangulatfokozás) nem hazudtolja meg a kor szellemét, imádom, ahogy magával ragad a zene, ahogy nem kell mindent behatóan látnom, mégis felpörget, nyugtalanít, kiborít. Maga a szellem-démon bemutatása a mai viszonylatokhoz képest viccesnek hat.

A színészekre sem lehet túl sok panasz, de Barbara Hershey viszi a pálmát, az erőszak bemutatásakor eltorzuló arcára hihetetlenül ül ki a fájdalom és a rettegés. A rendszertelen támadásokat viszont nem tudom értelmezni, és egyébként is sok a miért. A cicigyömöszölős jelenetnél viszont sírva röhögtem. Az egy dolog, hogy betegesnek tartom, ha valaki ilyen fura kapcsolatba lép a szellemvilággal, de hogy emellé még élvezze is… A szemléltetése pedig csak hab a tortán.

Egyébként a rendező, Sidney J. Furie később azt mondta, nem horrorfilmet, inkább a lélek bugyrait bemutató alkotást akart készíteni, de mégis 18-as besorolást kapott. Egy interjúban megosztotta többek közt azt is, hogy semmit nem kutatott a valós szereplőkről, mert nem akarta, hogy befolyásolják a történetet, illetve a lezárást. David Labiosa (aki Carla fiát játszotta) azt is elkotyogta, hogy vérfertőzésről is lett volna szó, de ezt a  szexuális túlfűtöttség miatt nem merték megkockáztatni, így az ehhez kapcsolódó, már felvett jeleneteket inkább kivágták.

Személy szerint örülnék, ha valaki újra a kezébe venné ezt a zseniális ötletet, és egy kicsit több komorsággal, durvulással újra leforgatná. [Vannak is ilyen irányú tervek, nem is akárkiről lenne szó, bár azóta se hallottam erről semmit. - Ralome]

6/10

IMDb | mafab