Kedvelem az okkult tematikájú mozikat és azokon belül is külön helyet töltenek be a szívemben a démoni megszállással kapcsolatos filmek. Az ilyen alkotások lehetőséget adnak a készítőknek arra, hogy olyan traumákat szilárdítsanak meg és tegyenek láthatóvá, amik felismerése még gyakorlott szemeknek is kihívásokat jelenthet. Elég csakRegan serdüléstörténetének gyakran sokkoló képeire gondolnunk vagy éppen az egyik leghíresebb dokumentált ördögűzés mozivászonra álmodott pillanataira visszatekintenünk. Sajnos a szubzsáner filmjeiről azonban nagy általánosságban elmondható, hogy a fentiekben említett lehetőséggel az alkotók többsége nem képes élni, csupán visszaélni. Ilyenkor jelennek meg a jumpscare orientált „B”, „C” és „ZS” kategóriás csodák, amik nem csak, hogy egy értékelhető történetet, de minimális feszültséget sem képesek átadni jobb sorsra érdemes nézőiknek. Ebben a műfajban a csodatévők mellett rengeteg a sarlatán és ez utóbbira tökéletes példa Joshua John Miller, amerikai rendező, The Exorcism című fájdalmasan érdektelen alkotása. Egy film a filmben alkotás, egy „C” film egy „B” filmről.

Az egykor szebb napokat látott színész Anthony Miller (Russell Crowe) – egy halálesetnek köszönhetően – lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen a filmes világba. Azonban a The Georgetown Project körül valami nincs rendben és ezt az ördögűző papot alakító férfi is hamarosan megtapasztalja, hogy aztán a forgatáson észlelt démoni jelenlét lassan a hétköznapjai felett is átvegye az uralmat. Így már nem csak a múltjával és a lelkiismeretével kell megküzdenie, hanem egy olyan fenyegetéssel is, ami az ő és a lánya életét is veszélyezteti…

Miller rendezői munkája egyszerűen félelmetes. A témában rejlő lehetőségek kihasználásának teljes hiánya jellemzi a filmet, ami sem feszültségben, sem látványban, sem történetben nem tud – és láthatóan nem is akar – egy gyenge közepes szintet sem megütni. A szenvedélybetegséggel küzdő főhős saját démonainak materializálódott alakja, Molech, csak teljes apátiát képes kiváltani a horror iránt érdeklődő közönségből. (Ez különösen fájó, annak tudatában, hogy egy ősi istenségről beszélünk, akinek kultuszában bevett gyakorlatnak számított az emberáldozat, köztük gyermekek feláldozása is.)

Persze van itt kibontakozó romantikus szál Anthony lánya és újdonsült barátnője között, van pszichológus pap, aki szembe száll a gonosszal és van megváltás is, csak nem a nézőknek. Ez a mozi szinte értékelhetetlenül silány. Egy érdekes mozzanata lehet, hogy képes párhuzamot vonni Crowe pályafutásának jelenlegi helyzetével… Ez pedig édeskevés. A rendezés, a színészi játék, a történet, a látvány. Mindezek az alkotóelemek önmagukban is borzalmasak és csak egy visszataszító egésszé képesek összeállni. Teljesen felesleges alkotás, ami a ’90-es évek magyar nyelvű kábelcsatornáinak műsorai közé fért volna be az éjszakai műsorsávban. Akkoriban talán szerezhetett volna még akár rajongókat is. A gyerekek körében, akiket a televízió közelébe engedtek a késő esti órákban…

IMDb