Félve és nagyon halkan jegyzem meg, mert még nem vagyok biztos benne, de lehetségesnek tartom, hogy Az ördögűző második évada jobb, mint az első. Ne öljetek meg és igazán nem is lehet megítélni teljes mértékben, hogy melyik a jobb, mert teljesen más mindenben az új felvonás. Az elsőben az volt a zseniális, hogy megkaptuk egy örök klasszikus hihetetlenül okos és vérfagyasztó folytatását és lezárását. De ki gondolta volna, hogy a második felvonásra nem hogy marad még szusz, hanem a készítők elmernek térni magától az alműfajtól is, jumpscare-eket és cliffhangereket mellőzve újítják meg a zsánert?

Az új démon leleplezésére alig számíthatott valaki, az entitás pedig aljasabb Pazozunál is. Pazozut a negyvenévnyi bosszú hajtotta, meg akarta torolni, hogy egy kislány és két pap kifogott rajta, volt négy évtizede, hogy növelje az erejét és rendkívüli károkat okozott a Rance családnak. Mégis, a bosszúval hibákat követett el, ezért le tudtak vele számolni. Az új démon azonban, mintha csak szórakozna, hogy megszáll szülőket, hogy azok kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekkel kivégezzék a szeretteiket.

Akár fel is lehetne fedezni az egészben egy hatalmas metaforát a mérgező szülőkre. Alkoholizmus, családon belüli erőszak, lelki terror, bántalmazás, nem kell természetfeletti erő ahhoz, hogy szörnyűségeket kövessenek el azok, akik felelősséget vállaltak szeretteikért, mégis elárulják őket. Ezért is hihetetlenül zseniális, hogy a készítők a münchausen by proxy szindrómát is beleszőtték a cselekménybe. Szinte vérfagyasztóbb Harper anyja, aki éveken át betegségből betegségbe sodorta lányát, kínozta, hogy ő lehessen a megmentője, mint maga a démon.

De azért Grace-t sem kell félteni, nem adja könnyen fel, hogy Andy lelkileg erősebb volt, mint eddigi áldozatai és megtagadta a gonosz csábítását. A démon ismeri a férfi minden múltbéli sebét – amiket, Pazozuból kiindulva simán előidézhetett ő maga, hogy céljait szolgálja – éppen ezért tudja, hogyha az öngyilkos feleség álarca mögé bújik, az árvák apja nem fogja tudni megtagadni.

Szerencsére Marcus szigettel kapcsolatos ténybeli kutatásának és Tomas hátborzongató megérzéseinek, látomásainak hála gyanút fognak és próbára teszik Andyt. Módszereik ismerősek az első évadból, mégis élmény újranézni, ahogyan Marcus megpróbálja előcsalogatni Andy árnyékából a gonoszt. Ben Daniels eszelős jó színész és látszik, hogy imádja, teljesen magáévá tette a karakterét.

Sikerrel jár, az entitás felfedi magát azzal, hogy megszállja Andyt, aki nem tud ellenállni felesége képmásának, újra érezni akarja a közelségét, a szeretetét. Éppen ezért kegyetlen annyira az új ügy, tényleg egy az egyben a fájdalomból táplálkozik a gonosz és kihasználja azt, hogy még többet okozzon. Sajnos úgy tűnik, hogy az idei fejezet rövidebb lesz, csupán nyolc részes, de zseniálisan építik fel a történetet így nem kell félnünk, hogy csonka marad, vagy nem zárják le. Lassan, de biztosan elérkezünk a nagy leszámoláshoz is, a felvezető jelenetet pedig tátott szájjal néztem, mert kizárólag hangulatteremtéssel érték el, hogy a vér meghűljön bennem.

Végre Maria Waltersszel is újra találkozhattunk, aki sajnos kevés szerephez jutott, köszönhetően annak, hogy az emberi teste szépen lassan elenyészik, mégis sikerült újra a frászt hoznia rám a benne lakozó démonnak. A gonosz persze nem bírja ki, hogy mindenkiben kételyt ébresszen, ezért elárulja, hogy Mouse bizony ismeri Marcust a múltból, és nagyon nem szerette volna, ha ez kiderül. Izgulhatunk, hogy vajon a két szál hogyan fonódik majd egybe és milyen közös titok köti össze az ördögűzőnőt és a világ legkeményebb papját.

Szerintem ideje lenne újra kampányolni, hogy rendeljék be a harmadik évadot, ebből a minőségből és történetvezetésből soha nem lesz elég.