Keserédes belegondolni, hogy már csak egy rész van hátra Az ördögűző második évadából, mert egyrészt nagyon várom a finálét és kíváncsi vagyok, hogy a 9 részen át építgetett démoni aljasság hová fog kicsúcsosodni, másrészt lehet, hogy az utolsó epizódot fogjuk látni a szériából. Sajnos még nem rendelték be a harmadik évadot, pedig ilyen minőségű szezonokból még évekig lehetne gazdálkodni. Idén sokkal kevesebbet kaptunk az egyházon belüli összeesküvésből, inkább csak az új szereplő, Mouse megismeréséhez szolgált, de szerintem a készítők nem tudták még le az ötletet, inkább csak félretették, hogy majd máskor bontják ki. Ha ne adj isten mégse kapjuk meg a harmadik fejezetet, akkor sem kell majd hiányérzettel elbúcsúznunk a sorozattól.

A második évad több meglepetést is tartogatott, hisz Regan történetének lezárása után a készítők saját maguk építkezhettek, Blatty regényei csak inspirációként szolgáltak. Nyolc részben hihetetlenül sok meglepetés volt, kezdve a démon leleplezésének megdöbbentő csavarával, Marcus karajterének főszereplővé emelésével. A kilencedik részt viszont egy leheletnyivel gyengébbnek éreztem az eddigiekhez képest, de nem is csoda, hisz az elvárás már hihetetlenül magas és jobb is kicsit visszavennem a finálé előtt, nehogy csalódás érjen.

Cselekmény szempontjából éreztem minimálisan gyengébbnek az epizódot, mert egyértelműen a lezárást vezette elő, kevesebb történéssel, összehozva a két cselekményszálat. Míg a történet most nem szolgált nagy meglepetésekkel és kicsit lassúbb volt, mégis fontos összetevőit jelenítette meg a sorozatnak és még egy régi, kedves arcot is viszont köszönthettünk.

Tomas az ördögűzővé válás küszöbén van, de elvárásaival szemben elbukott, mert Marcus intelmeivel ellenben élt a szerinte isteni képességével és inkább a belső dimenzióban akarta felvenni a harcot a gonosszal, ezzel viszont megnyitva a kapcsolatot közte és a démon között, melyet utóbbi bőségesen ki is használt. A részben legtöbbet Tomas agyában tölthettünk el, hasonlóan az első évadhoz, amikor – ott Pazuzu – megkísértette Marcus képében, kérdőre vonva hitét és becsületét. Ezúttal is egy megkísértést nézhettünk végig, de sokkal alattomosabb módon, hisz az entitás – én még mindig fenntartom a lehetőségét, hogy nem egy démon van – Tomas tudatalattijában elfojtott vágyait kaparta elő. Milyen lett volna, ha nem segít a fiatal pap Casey Rance-en? Mi lett volna belőle, ha inkább választja a helyi hitközösség gyámolítását, mintsem Marcus oldalán az ördögűző mesterséget? Jobb lett volna-e illetve megkaphatja még az alternatív választást, ha valóban ezt akarja? Megalkuszik?

Ezek a jelenetek rendkívül érdekesek voltak, amelett, hogy Hannah Kasulkát, az előző évad egyik személyes kedvencemet is viszontláthattam beengedést engedett Tomas lelkébe is, aki ebben a szezonban annyira nem került előtérbe, ha másért nem, hibáiért és naivságáért. A jelen cselekményszálán a gonosszal egyesült Andy összegyűjtötte a családját, hogy kivégezze őket, amit Marcusnak kell megakadályoznia. Itt a remek operatőri munkát és vágást tudnám kiemelni, egészen remek megoldás volt, hogy az előző rész eseményeit úgy láthattuk, hogy Marcus az est nyomai után ment. Illetve kiemelném azt a jelenetsort, amikor rájátszottak és kihasználták Caleb vakságát, csak a hangokra támaszkodva tapogatózhattunk, hogy vajon mi történik körülötte. Rendkívül klausztrofób és ijesztő megoldás volt, sokkal jobb megoldás volt, mint megmutatni, hogy mi is történik. A beígért ázsiai horror ihletettséget is ebben az epizódban kaptuk meg leginkább, főként Az átokra és A körre utalva természetesen.

Bár az epizód vége a finálé boldog végkimenetelére enged következtetni, nem vagyok biztos benne, hogy nem kapunk még csavart utoljára.