Vannak filmek, horrorok melyek igazi kálvárián mennek keresztül a születésükig és még a premier napján is rizikós, hogy vajon a közönség szereti-e majd az unortodox ötletet. Jó példa Hitchcock főműve, a Psycho is, ami még a vágószobában is majdnem a szemetesben kötött ki, vagy Robert Aldrich Mi történt Baby Jane-nel? kultklasszikja, melynek forgatókönyve az összes nagy stúdiót megjárta és óriási árat kellett fizetnie minden készítőnek azért, hogy remekmű születhessen. Gondolhatnánk, hogy William Friedkin, Az ördögűző méltán híres rendezőjével, vagy legalább az Universal stúdióval (na jó, ők talán tényleg nem a rugalmasságukról híresek) nem fordulhat elő olyan, hogy nem mernek meglépni egy kreatív lehetőséget, mert félnek a nézői reakcióktól. A vérszomjas dada (iszonytató a magyar cím) veszte végül mégiscsak a bátorság hiánya lett.

A druidák a kelta vallás szerves részei, egyszerre voltak papok/papnők, gyógyítók, döntőbírók, erejüket, tudásukat, meggyőződéseiket pedig a természetből merítették. Hozzájuk köthető Samhain ünnepe is, mely oly sok boszorkánysággal foglalkozó művet ihletett már meg, és a mai napig tovább él az újpogány vallásokban, sőt mi több a Halloweenban is. Annak ellenére, hogy érdekes mitológiai karakterek és magukban hordozzák a horror lehetőségét, nem aknázza ki a filmipar. Egyedül a Salem sorozatban és az American Horror Story Roanoke évadában köszönnek vissza.

A The Guardian egy druida papnő történetét meséli el, belekeverve valami egészen különösen ötvözött grimm mesei alapba és lép elő a bébicsősz thrillerek és horrorok előfutáraként.

Phil és Kate ifjú pár, elsőszülött gyermekük mellé keresnek dadát, hogy Kate is visszamehessen dolgozni. A választás a karizmatikus és elbájoló Camillára (Jenny Seagrove) esik, aki rögtön ösztönösen lép fel a nevelés kérdéseiben. Persze nem tudhatják, hogy a nő célja nem az újszülött boldogsága, hanem valami egészen sötét és ősi, melyre az életét tette fel.

A filmet eredetileg Sam Raimi rendezte volna, akihez igazán jól passzolt az erdei gonosz nimfás, gyilkos fás témakör, amit már a Gonosz halottban megpróbált kimeríteni. Végül a producerek William Friedkinre bízták a projektet, hogy valósítsa meg Dan Greenburg könyvének adaptációját, a forgatókönyv pedig rengeteg változtatáson esett át, ami meg is látszódik a végeredményen. A kész filmet két teljesen külön történetszálra és műfajra lehet bontani. Az egyik egy mára már jól ismert, de nem eléggé használt témát, a gyermekrabló bébiszittert, a másik pedig egy druida papnő történetét dolgozza fel. Mikor a forgatókönyv újraírását rendelték el, a főszereplő, Jenny Seagrove szabályosan könyörgött az Universalnak, hogy dobják ki a druida szálat, mert szerinte csak egy buta fantasy így a film. A színésznő azt szerette volna, ha inkább egy elmebeteg dadáról szól a horror, aki csecsemőket rabol. A stúdió fejesei nem merték meglépni az ötletet, mert úgy vélték, hogy a harminc feletti, amerikai közönség nem lenne vevő erre a merész témára. 1992-ben viszont debütált a Kéz, amely a bölcsőt ringatja, ami meghatározó darabjává vált a domestic thriller műfajának. A premier után Jenny Seagrove kapott egy hívást egy universalos barátjától, aki azt mondta, „Ne is mondj semmit. Végig igazad volt.”

Ma már kár azon gondolkodni, mi lett volna, ha, hisz lehet, hogy a remekmű Kéz, amely a bölcsőt ringatja sem születik meg, ha a The Guardian Seagrove ötlete alapján készül el. Viszont így sem kell keseregni, mert szerintem, annak ellenére, hogy egy kelta mondakört feldolgozó, fantasy horrormese lett a végeredmény, abszolút szerethető B-alkotás.

Friedkin itt is megmutatja, mennyire ért a zenével, operatőri munkával és díszletekkel való atmoszféra-teremtéshez. Bár a színészi teljesítmény nem tűnik ki a középszer közül, Jenny Seagrove, akit mindig nagyon kedveltem, megtesz minden tőle telhetőt és el is viszi a hátán a filmet, annak ellenére, hogy a gonosz papnőről nem tudunk meg sokat.

A The Guardiant a megjelenése óta sokan kritizálják és a „Leggyűlöltebb filmek” között tartják számon, mégis érdemes vele próbát tenni a 90-es évek kedvelőinek, hiszen valahol egyedülálló film.

5.5/10

IMDb l mafab