Az MK-ULTRA egy hírhedt program volt az '50-es években, amelynek célja az volt, hogy az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolják, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai és antropológiai módszerek. De ezen kívül használtak hang- és komputertechnológiát, valamint az ekkor már népszerű LSD-t is. A CIA úgynevezett alvó ügynököket akart kiképezni, akik vezényszóra ölnek. Pletykák szerint a Kennedy testvérekkel és John Lennonnal is ilyen gyilkosok végeztek, ám a valóságban a kísérlet nem vezetett eredményre. Azonban egyes konteósok szerint közel sem biztos, hogy teljesen leálltak az ilyen jellegű tesztekkel...
Négy átlag amerikait beválasztanak egy kérdőív kitöltésére egy teljesen átlagosnak tűnő szobába. Az alanyok nem is sejtik, hogy a kísérlet teljesen más irányt fog venni, mint gondolták. Csakhamar kiderül, a négy delikvensből csupán egy maradhat életben. Egy, aki alkalmas lehet a végső cél, vagyis az MK-programban való részvételre.
Mint az a bevezetőből olvasható, hamar lelövik a film legnagyobb poénját, ez picit talán elveszi az izgalomfaktort belőle. A 90 perces játékidő során két szálon fut párhuzamosan a cselekmény: egyrészt a szobában látjuk az alanyok reakcióit, érzelmeit, cselekedeteit, másrészt pedig a kísérletvezetők folytonos magyarázatát is megismerjük.
Nekem kicsit az az érzésem, hogy a Sötétség leple és a Texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet című filmek rendezője, Jonathan Liebesman keveset hozott ki egy alapvetően parádésan jó ötletből. A téma lényegesen több tényt és valósághű példákat érdemelt volna, ehelyett a 90 perces játékidő végig egy pszichológiai kísérlet, amely túlságosan cselekményszegény, hogy a misztikum teljes hiánya mellett is élvezhető legyen. Mindazonáltal közel sem mondanám rossz filmnek, de mindenképpen többet érdemelt volna egy olyan jó kis szereplőgárda, mint a Clea DuVall-Timothy Hutton-Peter Stormare trió.
Négy átlag amerikait beválasztanak egy kérdőív kitöltésére egy teljesen átlagosnak tűnő szobában. Az alanyok nem is sejtik, hogy a kísérlet teljesen más irányt fog venni, mint gondolták. Csakhamar kiderül, a négy delikvensből csupán egy maradhat életben. Egy, aki alkalmas lehet a végső cél, vagyis az MK-programban való részvételre.
Mint az a bevezetőből olvasható, hamar lelövik a film legnagyobb poénját, ez picit talán elveszi az izgalomfaktort belőle. A 90 perces játékidő során két szálon fut párhuzamosan a cselekmény: egyrészt a szobában látjuk az alanyok reakcióit, érzelmeit, cselekedeteit, másrészt pedig a kísérletvezetők folytonos magyarázatát és eszmecseréjét is megismerjük.
Nekem kicsit az az érzésem, hogy a Sötétség leple és A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet című filmek rendezője, Jonathan Liebesman keveset hozott ki egy alapvetően parádésan jó ötletből. A téma lényegesen több tényt és valósághű példákat érdemelt volna, ehelyett a 90 perces játékidő végig egy pszichológiai kísérlet, amely túlságosan cselekményszegény, hogy a misztikum teljes hiánya mellett is különleges legyen. Mindazonáltal közel sem mondanám rossz filmnek, de mindenképpen többet érdemelt volna egy olyan jó kis szereplőgárda, mint a Clea DuVall-Timothy Hutton-Peter Stormare trió.
Értékelés: 5.5/10