Frank Darabont neve azok számára sem ismeretlen, akik otthon vannak a Stephen King-filmadaptációk világában, ugyanis több könyvet is mozivászonra vitt a szerzőtől (pl. Green Mile). 2007-ben pedig egyik régi terve vált valóra, ugyanis elkészült a Mist, amely Stephen King egyik legközismertebb alkotása alapján készült.

Az első pár percben megismerkedünk a történet - ha lehet így fogalmazni - központi figurájával, David Traytonnal, aki egy kisvárosban él családjával. Egy nap a településre lecsap egy óriási vihar, aminek következtében a család házában kár keletkezik, aminek a megjavításához szükséges eszközök beszerzéséhez David útja a közeli bevásárlóközpontba vezet. Az úton, ahol vele tart még nyolc éves fia, valamint szomszédja is, szembehalad velük egy katonai konvoj, aminek célja nem ismert. A boltban tartózkodva azonban sűrűsödnek az események, megszólal a város vészjelző szirénája, valamint egy vérző ember szalad be a helységbe, aki egy közelgő ködről és az abban lévő kevésbé barátságos dolgokról beszél. Hamarosan mindkettő megérkezik és a bevásárlóközpontban rekedt emberek kétségbeesetten próbálják felvenni a harcot egy ismeretlen ellenséggel szemben.

A Mist véleményem szerint egyszerre kiváló sci-fi és társadalomrajz. A városra rászabaduló lényekkel vívott küzdelem mellett ugyanis olykor ijesztően reális képet kapunk az emberi jellemről és annak szélsőséges ingadozásairól. Szemtanúi lehetünk, hogyan képesek viselkedni az emberek egy teljesen váratlan és sokkoló helyzetben, és hogyan képesek pár óra alatt levedleni az addig hétköznapinak minősülő személyiségüket. Kérdéses persze, hogy az „új” vagy a „régi” énjük az igazi. A rendező igyekszik széles palettán bemutatni az embertípusokat, így kapunk hétköznapi családapát, aki grafikusként keresi a kenyerét, katonát, vallási fanatikust is.

A képi világ tökéletesen eltalált, annak ellenére, hogy nagyrészt hétköznapi jelenségekkel operál, köddel és félhomállyal. Azonban teljesen más megvilágításba helyeződnek ezek az egyébként megszokott dolgok, mikor a szereplők tudják, hogy valami más is van odakint ezeken kívül. A lényekből szerencsére többet kapunk, mint sok más hasonló témájú filmben, de nem billen át a mérleg másik oldalára, nem csap át egy szörnyirtó ámokfutásba. Ha már a szörny szót használtam, további jó pontja a filmnek, hogy több szempontból is engedi láttatni a helyzetet. Bár sajnálatot érez a néző a szorult helyzetbe kerülő emberek iránt, ha jobban belegondolunk, az ide érkező lények sem feltétlenül szörnyek, csupán egy másik világ szülöttei, akik ugyanúgy viselkednek, mint a szülőbolygójukon. Nem lerohanták a Földet idegenként, hanem egy egészen más indokból kifolyólag kerültek ide. A film eseményeit látva pedig az ember elgondolkozhat azon, hogy melyik oldalon találhatók az igazi „szörnyetegek”. További pluszpont, hogy a rendező megtalálta az egyensúlyt a feszültséget keltő tényezőről való információ adagolását illetően. Bár személyes véleményként nem tartom negatívumnak, ha csak belecsöppen a néző az eseményekbe, semmit sem tudva a háttérről, de tudvalevő, hogy ezzel nem mindenki van így. A már fent említett emberi jellemrajz mögött pedig, sok más filmmel ellentétben, nem erőltetett moralizálás (jogos volt-e a szadista nagymama agyonverése) áll, hanem valódi, tartalommal töltött témák húzódnak.

Összegzésképp, a The Mist az utóbbi idők egyik legösszetettebb, leghangulatosabb sci-fijeként is aposztrofálható, rengeteg, elsőre megválaszolatlannak tűnő, de később tisztázható kérdéssel, sok felvetendő gondolatmenettel, amikről a néző még jóval a film megnézése után is foglalkozhat.

Értékelés: 10/10

IMDb | mafab