Íratlan szabály, anyáról lányára szálló bölcselet, sőt kollektíven elfogadott tényként szokták hangoztatni, hogy az anyák legboldogabb időszaka akkor van, miután megszülték gyermeküket, és szinte szégyen, hogyha az újdonsült kismama nem így érez. Pedig a szülés utáni depresszió, mikor a nő kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, saját képességeit is kétségbe vonva, hangulatváltozások közepette abszolút nem hisztéria vagy eltúlzott reakció, hanem igen komoly probléma, ami szakorvosi segítséget igényel. A post partum depresszióval bővebben is fogok foglalkozni, külön cikkben, záros határidőn belül, de mintegy hangulatkeltőnek itt egy remek brit pszichológiai thriller, a The Ones Below, mely ötvözi a szülés utáni depresszió drámáját a gonosz bébiszitteres thrillerekkel.

Íratlan szabály, anyáról lányára szálló bölcselet és kollektíven elfogadott tényként szokták hangoztatni, hogy az anyák legboldogabb időszaka, miután megszülték gyermeküket és szinte szégyen, hogyha az újdonsült kismama nem így érez. Pedig a szülés utáni depresszió, mikor a nő kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, saját képességeit is kétségbe vonva, hangulatváltozások közepette abszolút nem hisztéria, vagy eltúlzott reakció, hanem igen komoly probléma, ami szakorvosi segítséget igényel. A post partum depresszióval bővebben is fogok foglalkozni, külön cikkben záros határidőn belül, de, mintegy hangulatkeltőnek egy remek brit pszichológiai thrillert, a The Ones Below-t, mely ötvözi a szülés utáni depresszió drámáját, a gonosz bébiszitteres thrillerekkel.

Kate (Clémence Poésy) és Justin fiatal házasok, első gyermeküket várják, lakásuk pedig különleges, mert duplex, ők a felső emeleten laknak, míg az alsó szintre szintén egy fiatal házaspár költözött újonnan, egyenesen Németországból. Kate először az új szomszédpár közül, a szintén várandós Theresát (Laura Birn) ismeri meg, s, bár elsőre igen különböző személyiségnek tűnnek, jól kijönnek egymással és elkezdenek barátkozni. Mivel szinte teljesen együtt kell élniük, Kateék úgy gondolják, megpróbálnak a legjobba lenni az új lakókkal, ezért meginvitálják őket magukhoz, de a vacsora a legrosszabbul sül el, Theresát baleset éri és elvetél. Egy rövidebb távollét után, miután látszólag helyre jött a német pár, visszatérnek, hogy köszöntsék Katék újszülöttjét. A fiatal anyukán viszont aggodalom lesz úrrá, kényelmetlenül, frusztrálva érzi magát, mindenben a veszélyt látja, még a nyilvánvalóan még érzékeny Theresában is az ellenséget látja. Szülés utáni depresszióról vagy valami teljesen más, aljas tervről lenne szó?

Rosemary gyermekét keresztezték a Kéz, amely a bölcsőt ringatjával és elkészült az idén látott egyik legfeszültebb, legizgalmasabb thriller, ahol a főszereplőnők csak úgy remekelnek. Rendkívül jó ötlet volt a készítők részéről, hogy abszolút kiszámíthatatlan a végkifejlet, és az utolsó percekig nem tudjuk, hogy Kate lassan beleőrül saját képzelgéseibe és tönkrement önbizalmába, vagy Theresa roppant meg annyira, hogy képes legyen bármit megtenni azért, hogy régi életét visszakapja.

Alig másfél órás a játékidő, mégis remekül ki vannak találva a karakterek, főleg Theresáé, akit hihetetlenül jól játszik Laura Birn, és egyszerre megkapó a gyönyörűsége és vérfagyasztó a játéka, mert tényleg nem lehet arra számítani, hogy mi lesz a következő lépése, megsimogathat, vagy meg is késelhet. Felvetődnek kérdések, a fő cselekményszálból mellékszálak indulnak, melyek nem minden esetben kapnak lekerekítést, legyen szó az egyik nő múltjáról, vagy a másik anyjával való kapcsolatáról, de úgy gondolom, ezek nem is lényeges, csupán csak érdekes és karakterárnyaló tényezők, a magyarázat hiánya nem forgatókönyvi hiba, hanem szinte balladai homály. A feszültség késsel vágható, az utolsó tíz percre pedig garantált a körömlerágás, mindezt úgy, hogy egy darab jump scare sincs, csupán az atmoszféra fullasztó. Sikkes, okos és kegyetlen film, amit lelkesen tudok ajánlani bárkinek!Íratlan szabály, anyáról lányára szálló bölcselet és kollektíven elfogadott tényként szokták hangoztatni, hogy az anyák legboldogabb időszaka, miután megszülték gyermeküket és szinte szégyen, hogyha az újdonsült kismama nem így érez. Pedig a szülés utáni depresszió, mikor a nő kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, saját képességeit is kétségbe vonva, hangulatváltozások közepette abszolút nem hisztéria, vagy eltúlzott reakció, hanem igen komoly probléma, ami szakorvosi segítséget igényel. A post partum depresszióval bővebben is fogok foglalkozni, külön cikkben záros határidőn belül, de, mintegy hangulatkeltőnek egy remek brit pszichológiai thrillert, a The Ones Below-t, mely ötvözi a szülés utáni depresszió drámáját, a gonosz bébiszitteres thrillerekkel.

Kate (Clémence Poésy) és Justin fiatal házasok, első gyermeküket várják, lakásuk pedig különleges, mert duplex, ők a felső emeleten laknak, míg az alsó szintre szintén egy fiatal házaspár költözött újonnan. Kate először a szintén várandós Theresát (Laura Birn) ismeri meg, s bár elsőre igen különböző személyiségnek tűnnek, jól kijönnek egymással, és elkezdenek barátkozni. Mivel szinte teljesen együtt kell élniük, Kate-ék úgy gondolják, megpróbálnak jóban lenni az új lakókkal, ezért meginvitálják őket magukhoz, de a vacsora a legrosszabbul sül el, Theresát baleset éri és elvetél. Egy rövidebb távollét után, miután látszólag túltették magukat a dolgon, visszatérnek, hogy köszöntsék Kate-ék újszülöttjét. A fiatal anyukán viszont aggodalom lesz úrrá, kényelmetlenül, frusztrálva érzi magát, mindenben a veszélyt látja, még a nyilvánvalóan még érzékeny Theresát is ellenségnek tekinti. Szülés utáni depresszióról vagy valami teljesen más, aljas tervről lenne szó?

Rosemary gyermekét keresztezték A kéz, amely a bölcsőt ringatjá-val, és elkészült az idén látott egyik legfeszültebb, legizgalmasabb thriller, ahol a főszereplőnők csak úgy remekelnek. Rendkívül jó ötlet volt a készítők részéről, hogy abszolút kiszámíthatatlan a végkifejlet, és az utolsó percekig nem tudjuk, hogy Kate lassan beleőrül saját képzelgéseibe és tönkrement önbizalmába, vagy Theresa roppant meg annyira, hogy képes legyen bármit megtenni azért, hogy régi életét visszakapja. Alig másfél órás a játékidő, mégis remekül ki vannak találva a karakterek, főleg Theresáé, akit hihetetlenül jól alakít Laura Birn, és egyszerre megkapó a gyönyörűsége és vérfagyasztó a játéka, mert tényleg nem lehet arra számítani, hogy mi lesz a következő lépése, megsimogathat, vagy meg is késelhet.

Felvetődnek kérdések, a fő cselekményszálból mellékszálak indulnak, melyek nem minden esetben kapnak lekerekítést, legyen szó az egyik nő múltjáról, vagy a másik anyjával való kapcsolatáról, de úgy gondolom, ezek nem is lényegesek, csupán csak érdekes és karakterárnyaló tényezők, a magyarázat hiánya nem forgatókönyvi hiba, hanem szinte balladai homály. A feszültség késsel vágható, az utolsó tíz percre pedig garantált a körömlerágás, mindezt úgy, hogy egy darab jump scare sincs, csupán az atmoszféra fullasztó. Sikkes, okos és kegyetlen film, amit lelkesen tudok ajánlani bárkinek!

Szerintem: 10/10

IMDb | mafab || magyar felirat