Az utóbbi idők legnagyobb horrorfilmes katasztrófáját keresed? Akkor irány a világ legnépszerűbb streamszolgáltatója! A Netflix sorozatok terén a világ császára, a filmes részlegen viszont még lehetne dolgozni, ugyanis a jól sikerült művek (Okja, Gerald's Game) mellett jó pár gyengébb minőségű darabot (Hét nővér, Bright) is fel lehet fedezni a tékában. A The Open House pedig - minden túlzás nélkül - az eddigi legrosszabb Netflix-film.

A tinédzser Logan (a Vaksötét és a 13 Reasons Why fiatal üdvöskéje, Dylan Minnette) egy baleset következtében elveszti apját, ráadásul anyjával (Piercey Dalton) nincsenek túl jó anyagi helyzetben, ezért elfogadják az egyik rokonuk felajánlását, és egy vidéki, zegzugos házba költöznek, ahol összerakhatják magukat. A házat azonban épp eladásra kínálják, így bizonyos napokon távol kell maradniuk új lakhelyüktől, amelyben egyre több fura zajra és jelenségre lesznek figyelmesek: lehet, hogy egy érdeklődő már be is költözött a házba?

Ebből az alapból - dacára minden sablonosságának - egy tisztességesen elpöfögő horrort simán fel lehetett volna húzni, egy olyat, mint amilyen például a Sinister. A forgatókönyvíró-rendező Matt Angel-Suzanne Cotte párosnak azonban nem sok érzéke van a filmkészítéshez. A kiindulópontból tényleg el lehetett volna jutni valahova, a helyszín remek (sokszobás, labirintusszerű ház), a fényképezés pedig ízléses, minden más azonban értékelhetetlen a The Open House-ban. Jókora fekete pont ez a Netflix horrorfüzetében, amelybe eddig szinte csak kiváló jegyek kerültek (Hush, The Babysitter, 1922).

A nehézsorsú család történetében egyáltalán nem alakul ki dráma, mert az anya és a fiú karakterének felrajzolására, illetve kapcsolatuk bemutatására körülbelül 10 percet szánnak a 90 perces játékidőből. De ha többet foglalkoztak volna velük, akkor is gondban lennénk, köszönhetően a csapnivaló színészi játéknak: mindegy, hogy mit csinál, fut, örül, vagy fél, Minette végig csak mérges fejjel néz maga elé, Piercey Dalton pedig egy idő után azt sem tudja, hol van. Mondjuk ezt meg tudom érteni, egy idő után én sem tudtam, miféle bohózatnak lehetek szem- és fültanúja.

A horrorjelenetek sokáig csak kínosan kiszámítható kamuijesztésekből és monoton sétálgatásokból állnak, ami miatt hamar elkezdesz ásítozni. Aztán a fináléban felpörögnek az események, van egy kis vérengzés, egy kis futás, meg némi sikítozás, de addigra már hidegen hagy, mi lesz az üres párossal. A kérdőjeles befejezés sem tud izgatni: egy ilyen hányaveti módon megírt és dögunalmasan megvalósított film után mégis kit érdekel, ki a hunyó? Ha tudnám, akkor sem érdekelne.

2/10

IMDb | mafab