Bizony, ez a nap is eljött, eN.Dé. belép az újdonságok világába. Nyugalom, azért nem zavartam le egy Angelina Jolie-Brad Pitt-féle válást kedvenc klasszikusaimmal és olaszaimmal, de minden házasságra, így a horrorműfaj és eN.Dé. kapcsolatára is ráfér egy kis újítás és vérfrissítés. Új fejezetünket pedig a The Purge: Election Year című alkotással kezdem. Lássuk, megérte-e rebootolnom magam.

Elnökválasztási kampányban ég Amerika. A Megtisztulás Atyjainak akadt egy kis gondjuk, ugyanis Charlie Roan szenátor azt tűzte ki legfőbb feladatául, hogy ha megválasztják, akkor eltörli a Megtisztulás Éjszakáját. Ráadásul az előzetes adatok szerint nem kis esélye van a győzelemre. Roan legfőbb védelmezője a The Purge: Anarchyból megismert Leo, akinek nem kisebb feladata van, mint az, hogy megakadályozza, hogy a közelgő őrjöngésen meggyilkolják Roan szenátort. Charlie ugyanis nem hajlandó elhagyni az államokat, szent meggyőződése, hogy csak akkor nyerhet, ha mindent kockára tesz, beleértve az életét is. Hamarosan az utcán találják magukat, majd kezdetét veszi a túlélésükért folytatott viadal. Segítségükre lesz Joe és Marcus, akik Joe kisboltjának kifosztása ellen védekeznek. A véletlenek folytán összeverődött kis csapatnak most már egy közös célja van: megvédeni a szenátort.

Amikor 2013-ban megkezdte diadalmenetét a The Purge, nem voltam oda érte. Nagyon unalmasnak találtam, és az egész olyan szürreális és döcögős volt, hogy nem különösebben örültem neki, hogy lesz második része. Aztán jött a The Purge: Anarchy, és teljesen beszippantott ez a világ. Minden, ami foglalkoztatott az első részben, ami miatt minden ellenszenvem ellenére is érdekesnek találtam a sztorit, megjelent a második részben. A politikai vonal, a szegényebb réteg, az egyéb csoportok elmebetegségei, az ellenük folyó harc és az emberi jellem fejlődésre való képessége. Ám még mindig nem voltam maradéktalanul elégedett. Elvégre az akciórész nagyon sokat dobott ugyan a sztorin, és az egyéni motivációk is igazán erősre sikerültek, viszont engem még mindig az foglalkoztatott, hogyan lehetséges az, hogy ennyi éven át fenn tudják tartani ezt a rendszert.

A The Purge: Election Year pedig végre megadta nekem a választ, és lezárta az egész trilógiát. Végre kaptunk egy kihívó félt, aki mindenáron meg akarja szüntetni ezt a tébolyult, gazdasági és vallási alapokra helyezett vérpartyt. Viszont azt is megmutatták nekünk, hogy egyáltalán nem olyan egyértelmű ez a helyzet, mint gondolnánk. Igen sokan szeretik azt, hogy egy évben egyszer azt csinálhatnak, amit akarnak. Kicsit olyan ez a világ, mint a Római Birodalom gladiátorjátékai. Azt is láthatjuk, hogy még akik egyet is értenek Roan szenátor nézeteivel, azok sem hisznek igazán a győzelmében. Mindenki retteg, és semmi mást nem akar, mint észrevétlen maradni és túlélni. A szenátor azonban igazán jó politikus, tökéletesen felméri, mire van szüksége ahhoz, hogy győzzön, éppen ezért egyértelmű, hogy ki kell őt iktatni.

Végre többet kapunk az alapítókból is, megint több szemszögből nézhetjük végig a mészárlásokat és a meneküléseket. Láthatjuk, hogy mire képesek egymással az emberek, ha esélyt kapnak arra, hogy kiengedjék állati oldalukat. Abba is bepillantást nyerhetünk, hogy a fiatalok szocializációjára milyen hatással van az, hogy ők egy olyan rendszerben nőttek fel, ahol egy este erejéig azt tehetnek és azzal, amit és akivel csak akarnak. Kapunk szépen kivitelezett, kellőképpen őrült gyilkosságokat, a zenei betétek nagyon erősek, a lassítások és a kitartott képek is a helyükön vannak, jól illeszkednek a cselekményhez, a színészek pedig igazán kiválóak, egy szavam nem lehet rájuk. Miközben néztem a filmet, teljesen beszippantott a történet, tudtam izgulni a szereplőkért, és tényleg magával ragadott a téma, valamint a film hangulata.

Mint minden jónak, egyszer ennek is véget kellett érnie, csak az a baj, hogy itt a vég nem a vége főcímmel jött el. Ugyanis elérkeztünk a film utolsó nyolc percéhez, ahol a készítők kicsit átestek a ló másik oldalára. Pedig annyira jó volt az erkölcsi vonal, olyan szépen építkeztek, és tényleg izgalmas jeleneteket kaptunk, de sajnos James DeMonaco úgy vélte, ez még nem elég, és túltolta a biciklit. Kezdjük ott, hogy már a film elején is kissé túlzásnak tartottam, hogy beletettek egy horogkereszttel és déli zászlóval, meg egyéb ákombákomokkal telefirkált kopasz kivégzőbajnokot. Azért egy kicsit az is túlzás volt, hogy Charlie Roan karaktere ennyire jónak van ábrázolva. Rendben, értem, hogy megölték a családját, meg ellenzi a gyilkolást, és meg akarja állítani ezt az egészet, de azért nyilván az sem zavarja, hogy a világ egyik első számú vezetője lehet, hihetetlen hatalommal rendelkezhet és a Fehér Házban húzhatja meg magát pár évig. Jó, volt benne egy-két nagyon racionális érvelés is, de azért erősen túlmisztifikálták ezt a karaktert. Ezek azonban még nem zavartak, de aztán elérkeztünk a végjátékhoz. Igazság szerint én már azt hittem, hogy befejezték a filmet, amikor megláttam, hogy még 10 perc van hátra. Már akkor sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége, és sajnos igazam lett.

{spoiler}Könyörgöm, Leo meg a hitlerista főgonosz szemtől-szemben való, nagyon erőltetett párharcára senki nem volt kíváncsi, mint ahogy az egyik szereplő teátrális haldoklására sem.{/spoiler}

Bár ez utóbbi még mindig a még elmegy kategóriába helyezhető. Szóval, ha ilyen kézitusás, most aztán lepörgőrúglak, te nagyon gonosz főmajom szintű jeleneteket akarok nézni, akkor egy Chuck Norris- vagy Sly-filmet teszek be. Teljesen felesleges volt ez a vonal, mert itt nem az akció, hanem az erkölcsi, társadalmi és politikai vonal volt a lényeg, amit nagyon jól hoztak is a készítők.

Mindent összevetve, igazán jó filmet hoztak össze James DeMonacóék, jó volt a sztori, klasszak a beállítások, egy percig nem lehet rajta unatkozni, és mindent lezártak, amit az előző két részben nyitva hagytak. Ezzel a résszel a The Purge reméljük, soha be nem következő világa teljesen kiegészült és kiteljesedett. Nagyon bízom benne, hogy az alkotók is így gondolják, és nem akarnak több részt legyártani, mert ez az egész így tökéletes, ahogy van.

Pontszámom: 7/10

IMDb | mafab