HZSB újabb írással jelentkezett.

Spielberg legendás filmje, gyakran az első igazi nyári blockbusterként is emlegetett Cápa (1974) nem csak a horror, sőt a filmművészet egészét formálta évtizedeken keresztül, de az állatos és kimondottan a cápás horrorok térnyerésének is alapot adott. Ha nagyon boncolgatni szeretnénk a sharksploitation filmeket, még ezt a nagyon sajátos műfajt is simán felbonthatnánk különböző alzsánerekre, de maradjunk annyiban, hogy számtalan komolyabb hangvételű, időnként thriller elemekkel ötvözött alkotás és rengeteg elborult trash születését köszönhetjük a tengeri csúcsragadozók több mint 40 éve töretlen népszerűségének.

A kritikánkban tárgyalt film alkotója, a The ABCs of Death (2012) egyik szegmensét jegyző, egyébként jóformán ismeretlen, ausztrál író-rendező, Andrew Traucki egy véresen komoly thrillert szándékozott vászonra vinni, ami kisebb kuriózumnak számított a műfajon belül, a The Asylum cápás „ciklusának” legerősebb éveiben, amikor a hírhedt stúdió olyan legendás alkotásokkal ajándékozta meg a maga műértő közönségét, mint a Mega Shark Versus Giant Octopus (2009), vagy a 2-Headed Shark Attack (2012) és nagyon távol voltunk még attól, hogy a 47 Meters Downhoz (2017) hasonló, nagyköltségvetésű alkotások visszavezezessék az uszonyos iszonyatokat, az alsó polcos DVD-k lemezeiről, a mozik vásznaira.

Történetünk In Medias Res kezdésében megismerkedhetünk Luke-al (Damian Walshe-Howling),  aki épp frissen megszerzett álommunkájáról áradozik társaságának. Jachtok áthajóztatását intézi ugyanis tengeren (vagy ez esetben óceánon) túli megrendelőknek. Luke ez alkalommal elhívta magával barátait. Mattet (Gyton Grantley), Suziet (Adrienne Pickering) és épp friendzoneban lévő exbarátnőjét, Katet (Zoe Naylor), hogy a kellemeset a hasznossal egybekötve, az Indonéziába szállítandó hajóval útba ejtsenek néhány korallzátonyt, egy snorkelezéssel és napozással töltött egyhetes üdülés keretében. A hajón csatlakozik a csapathoz Luke üzlettársa, a gyakorlott hajós, főállásban halász, Warren (Kieran Darcy-Smith) és egyből neki is indulnak az óceánnak.

A hangulat idilli, a baráti társaság pedig meg is érkezik első állomásukhoz, egy korallzátonnyal körülvett szigethez. Mikor azonban a párok már épp kezdenének egymásra hangolódni, kénytelenek visszaindulni a vitorlásra. Az ugyanis időközben az erős hullámoknak hála zátonyra futott. A visszaúton aztán sikerül kilyukasztaniuk az egyetlen gumimatracukat is, hátra hagyva azt, hadd pusztítsa az ökoszisztémát.

A hajó ellenben épségben megúszta a balesetet, így sikerül továbbvitorlázniuk, de bő 10 mérfölddel arrébb ismét zátonyra futnak, a hajó pedig ez alkalommal léket kap és felborul. Luke úgy gondolja, hogy 10 mérföld leúszása még mindig kevésbé rizikós, mint egy effektíve süllyedő hajón várni az esetleges felmentősereget. Meg is győzi az egész galerit, kivéve a helyi vizeket jól ismerő Warrent, aki túl nagy kockázatnak gondolja az utat, ezért úgy dönt hátramarad. Tőle itt nagyjából el is búcsúzhatunk.

Az úszás egy ideig eseménytelenül zajlik, a zavartalan haladás alatt pedig néhány, egyébként egész hitelesen megírt párbeszéddel próbálják kicsit mélyíteni a szereplők iránti kötődésünket. (és csillapítani az üresjárat alatti unalmunkat) Azonban ahogy az várható volt, hőseink rövidesen megtudják, hogy egy tekintélyes méretű fehércápa üldözi őket. A játékidő fele körül végre meginduló sorozatos támadások egyenes következményeként pedig a stáblistára az öt ausztrál közül csak egyből nem lesz cápacsali.

Az állítólag valós alapokon nyugvó film alapvetően a hasonló stílusú cápás mozik, mint a gyakorlatilag azonos cselekménysort követő Open Water (2003) által lefektetett klisékből építkezik, de ez nem feltétlenül baj és többet a tárgyalt filmtől eredetiség terén naivitás lenne várni. A film erőssége nem a straightforward alaptörténetben, hanem a hangulatteremtésben és a papírmasé, de hihető dinamikájú hőseinkben rejlik. Tény, hogy a karakterek egyszerűek, de azonosulhatóak, nincsenek köztük felesleges konfliktusok, nincs a csoporttal mindig szembemenő, feleslegesen toxikus figura és hála az égnek comic relief karakter sem.

Mind az öten egyszerű emberek, akikért lehet izgulni. Kiemelkedik közülük és a többieknél több játékidőt kap a csoportot végig vezető, a többiekben a lelket tartó Luke (Damian Walshe-Howling)  és  a leglabilisabb, a túlélésben és a férfi tervében végig bizonytalan Kate (Zoe Naylor) de ők is ugyanolyan földhözragadt és hiteles szereplők, mint a három kevésbé emlékezetes karakter.

Az első jelenetekben elénk táruló gyönyörű korállzátony kellemes atmoszférát teremt, tökéletesen megalapozva az ekkor még kvázi idilli, felszabadult hangulatot, a későbbi jelenetekben pedig a tenger ezzel tökéletes kontrasztban mélyíti a szereplők elveszettségének és kiszolgáltatottságának érzését. Az igazi fenyegetést nem is a cápa, hanem a környezet jelenti, ami teljesen átérezhető módon válik percek alatt földi paradicsomból pokollá.

Így bár a borzasztóan antiklimatikus lezárás, a szereplők olykor logikátlan cselekedeteivel és a szkript végtelen klisésségével vállvetve gondoskodik a film felejthetőségéről, a rendezés és ez a nyomasztó atmoszféra simán felhúzza annyira a filmet, hogy egy unalmas nyári estén megérjen bő másfél órát az életünkből. Egy közepesen izgalmas hullámvasút, amire egyszer érdemes lehet felülni.

6/10

IMDb | mafab