A mindentől távol eső, elszigetelt vidékeken játszódó misztikus történetek mindig hálás témát szolgáltatnak a filmkészítők számára. A skandinávoktól évente kapunk egy-egy ilyen alkotást, azonban az angoloknak, pontosabban Skóciának is megvan a maga rejtélye (Loch Nessen kívül is). Jelen alanyunk alaptörténete túlzás nélkül az oroszok hírhedt Gyatlov-incidensével vetekszik, a végkifejlet azonban nagyon is kiszámíthatóra sikerült.

1900. december 15-én az angol Flannan-szigeteknél hajózó gőzős ügyeletes tisztjének feltűnt, hogy az egyik közeli szirten álló, egy évvel korábban átadott, 23 méter magas Eilean Mòr világítótorony nem üzemel. Másnap jelentették is a szokatlan eseményt a partiőrségnek, akik a zord időjárás miatt csak karácsony másnapján tudtak ellátogatni a szigetre. A szigetre kikötvén meglepődve konstatálták, hogy a torony és a hozzá tartozó melléképület épület ablakai és ajtói csukva vannak, a konyhában hideg uralkodik, és a három tagú toronyőrség, James Dukat, Thomas Marshall és MacArthur Donald sem jött elő üdvözölni őket. A két napos kutatás során semmilyen betörésnek vagy dulakodásnak nem találták nyomát, ahogyan a férfiaknak, illetve a rájuk vigyázó kutyának sem. Mindmáig ez számít Európa talán legrejtélyesebb eltűnési esetének, és ezt a történetet vitte filmre a hasonló témákat feldolgozó, eleddig sorozatokat (Tabu, Enfield szelleme) rendező Kristoffer Nyholm.

Nyholm mindent megtett a minél hitelesebb feldolgozás elkészítéséért, mind a forgatási helyszínek, mind a színészválogatás szempontjából. Maga a film összesen 5 millió dollárból készült, mindössze hat helyszínen lett forgatva, ezek közül összesen négy, egymáshoz közeli világítótoronyban történtek a felvételek, a legtöbb jelenetet a délnyugat-skóciai Mull of Gallowayen vették fel. A hitelesség kedvéért csak skót színészek szerepelnek a filmben, húzónévként megnyerték Gerard Butlert, aki elővette majdnem elfeledett akcentusát, megnövesztette arcszőrzetét és előadott egy hiteles színészi játékot. Fájó, hogy pont ő szerepel legkevesebbet a filmben, az efféle komoly és komor karakterek nagyon illenek hozzá. A másik két színész, Peter Mullan és az eddig szinte ismeretlen Connor Swindells jóval több játékidőt kapott, közülük is a Thomast alakító Mullan viszi a prímet, aki valami elképesztő hitelesen bele tudta magát élni a szerepbe, minden egyes mozdulata vagy mondata kivált valamiféle reakciót belőlünk.

Az eltűntek legnagyobb ereje a nagyszerű alakítások mellett vitathatatlanul a hangulatban rejlik: habár a film az 1900-as évben játszódik, a szinte érintetlen táj és a nagyszerű fényképezés olyan hangulatot áraszt magából, amely bármelyik időszakra datálva megállná a helyét. A hetekre magukra maradt emberek magányát, elszigeteltségét és egymásra utálását remekül mutatják be, a rendkívül feszült párbeszédek árasztják a melankólikus hangulatot, a világítótorony működésének biztosítása és az apró örömök tartják a lelket a karakterekben. A helyiekkel való párbeszédek, majd a váratlanul felbukkanó új látogatók és a köztük lévő későbbi konfliktusok remekül teremtik meg a feszült és hátborzongató feelinget, azonban ez csak ideig-óráig tart. Miután a betolakodók sorsát elintézik, nagy fordulatot vesz a film, elfordul a kiszámíthatóság felé, amit az erőtlen, teljesen illogikus befejezés tetőz be. {spoiler} Az utolsó életben maradt őr, Thomas a film egésze alatt azt a hitet vallja, hogy minden addigi eseményt jelenteni fog a partra való visszatérésekor, elferdítve egy-két részletet, ám a film végén egy hajón állva láthatjuk, amint, miután megölte társát, elhagyja a szigetet. {/spoiler}

A misztikus eltűnésnek egy, már a film elején is kikövetkeztethető és meglepetés nélküli magyarázatot ad Nyholm, ami elrontja a rendkívüli, addig jól megteremtett és felépített atmoszférát. Az első fél óra kivételével a további történéseket elodázva, a látogatós-kincsfelfedezős részt kihagyva semmi törést nem okozott volna a későbbi végkifejlet.  Nem beszélve a rendkívül mellőzött kutyusról sem, kinek nagyon elhanyagolták a szerepét a forgatókönyvírók: bár a látogatók közeledtét hangos ugatással jelzi, a férfiak közti dulakodós jeleneteknél már nyomát sem látni az ebnek.

Hatalmas kihagyott ziccer lett a The Vanishing, nagyon kár érte. Vállaltan nem egy Halálhegy-féle misztikus választ vártunk tőle, de egy kicsit csavarosabb sztorit lehetet volna kitalálni ehhez a nyomasztó hangvételű filmhez. A megtekintése mindenképp ajánlott a remek atmoszféra, a feszült párbeszédek és zseniális színészi alakítások miatt, de sajnos nem fogja megváltani a műfajt. Az elménkbe viszont garantáltan be fogja napokra ágyazni magát.

6/10

IMDb | mafab

A filmet március 28-tól vetítik a magyar mozikban. Forgalmazza a Vertigo Media.