A The Walking Dead televíziós sorozat 2010-ben hamar nagy sikereket ért el. Immár a hetedik évadot zárták le, de nem mindenki tudja, hogy a sorozat egy képregény alapján készült. A képregény 2003-ban indult, és eredetileg egy Night of the Living Dead (Az élőhalottak éjszakája) folytatásnak indult, hogy a George A. Romero által kitalált ikonikus történetet továbbvigye. Ám az Image Comics kérésére egy teljesen egyedi címet kreáltak Tony Moore rajzaihoz és Robert Kirkman történetéhez. Vágjunk bele a Days Gone Bye címet viselő első kötetbe!

A sztori egy közúton kezdődik, ahol egy börtönből szabadult elítéltet tart fel két rendőr. Az erősítés sokára érkezik, így egyikük, Rick, megpróbál a támadók mögé kerülni, míg a társa fedezi őt. De a támadók lefegyverezik Rick társát, őt pedig meglövik. A következő pillanatban Rick egy kórházi ágyban ébred.

Hívja a nővért, de senki sem érkezik a segítségére, így erejét összeszedve kisétál a kórteremből. A folyosókon nincs egy lélek sem, Rick beszáll egy liftbe, hogy segítséget kérjen. Ahogy a lift megáll, a kinyíló ajtón keresztül a beesik a liftbe egy hulla. Rick rémülten halad tovább, amíg egy faléccel lezárt ajtóhoz nem ér. Kinyitja az ajtót, de olyan látvány tárul elé, amire nem számított. Mindenhol hullák hevernek… de vannak olyan halottak, amik járnak. Az egyik pont Rick felé sétál, Rick pedig esve-kelve kimenekül a vészkijáraton, miközben a lépcsőn legurulva kitörik a támadó nyaka. Sietve felkel, az övével lezárja a vészkijárat ajtaját, majd zavarodva elhagyja a kórházat.

Az úton sétálva csak a baleset áldozatait látja, majd megpillant egy összeaszott, rothadó hullát, ami mozdulatlanul öklendezik és hörög a földön egy bicikli mellett. A szörnyű látványtól a könnye is kicsordul, majd elveszi a biciklit, hogy végre hazajusson. Hazaérve azt látja, hogy a kisvárosban minden ház romos, otthonának ablakai be vannak törve, a bejárati ajtó pedig tárva-nyitva áll. A házban nem talál senkit, így körbenéz a szomszédságban. Egyszer csak fejbe verik egy lapáttal, és amikor felkel, egy férfi épp a vacsorával kínálja. A férfi elnézést kér, hogy a fia fejbe verte őt, de azt hitte, hogy ő is a halottak közé tartozik. Elmeséli neki, hogy pár hét után minden média elnémult. A halottak megölésére egy megoldást találtak: el kell pusztítani az agyat. Az utolsó tudósítások arról értesítették a lakókat, hogy menjenek a nagyvárosokba, ahol a katonaság által felállított karanténzónákban biztonságban lehetnek. Rick úgy gondolja, hogy felesége is ott lehet, így már csak egy autóra van szüksége, amit tudja is, hogy hol talál.

A helyi rendőrőrsre mennek a szükséges felszerelésekért, amit Rick boldogan megoszt az idegennel, hisz ő is csak a gyermekét akarja védeni. Bemutatkoznak egymásnak: a férfi neve Morgan, a fia pedig Duane. Rick megengedi, hogy elvigyenek pár fegyvert a raktárból: „Ha az ásóval meg lehet állítani azokat az izéket, akkor biztos ezek is hasznosak lesznek.” Rick átöltözik, telepakol egy nagy táskát fegyverekkel, majd a parkolóba veszi az irányt. Egy rendőrautó kulcsát odaadja Morgannek, de hirtelen zajt hallanak. Egy halott alak egy drótkerítésen próbál átsétálni, Rick pedig fegyvert ragad. Morgan megállítja, hogy ne pazarolja a lőszert. Miután elköszönnek egymástól, Rick első útja a biciklis női tetem irányába viszi, akit fejbe lő, hogy ne ”szenvedjen” tovább.

Az Atlantába vezető úton Rick kocsijából kifogy a benzin, így gyalogolni kezd, amíg egy farmhoz nem ér. Kopogtat, és üzemanyagot kér a lakóktól, de nem nyit senki ajtót. Benn csak az ott lakók holttestét találja, akiknek az életét a családapa oltotta ki, mielőtt önmagával végzett volna. A telken körbenézve használható járművet nem lát, de a pajtában talál egy lovat, amit felnyergel, magához vesz egy szekercét, és lóháton folytatja útját. Atlantába érkezve nem lát senkit az utcákon, de egyszer csak körbeveszik a halottak. A ló ijedtében ledobja Ricket a hátáról, de elmenekülni nem tud. Miközben a lovat eszik, Rick pár halottat lelő, majd bemenekül egy sikátorba. Ott találkozik egy ázsiai sráccal, aki csak két dolgot kér tőle: kövesse őt, és ne használja a pisztolyát.

A tűzlétrán felmászva a házak tetején cselezik ki a halottakat. Az idegen srác azt mondja, ismeri a városból kivezető utat, de sokat kell sétálniuk. Az is megemlíti, hogy a lassúságuk miatt könnyű a holtakat kicselezni, és nem szabad, hogy megharapjanak, különben vége az illetőnek. A városból kijutva Rick elmeséli, hogy kómában volt az elmúlt hónapokban, és nem tudja, mi történik. A srác felvilágosítja, hogy a városok nem biztonságosak többé. A kormány, amikor megpróbálta a városokba tömöríteni az embereket, csak táplálékot szolgáltatott a halottaknak. Ha megharapnak, átváltozol. Csupán egy hét elég volt, hogy Atlanta teljes lakossága kipusztuljon. Rick a hír hallatán összeomlik, és zokogni kezd. Úgy gondolta, hogy felesége és fia Atlantában lehettek a tragédia idején. A koreai kölyök csak annyit mond erre, hogy ne adja fel a reményt, sok embert látott már leküzdeni hasonló eseteket az elmúlt időben. A táborban, ahol lakik, sok ember megfordult már, többek között olyanok, akik későn érkeztek Atlantába, de volt olyan is, aki még időben kijutott a városból. A táborba megérkezve Rick nem hisz a szemének: felesége és fia köszönti őt.

Nemcsak családját láthatja újra, hanem régi jó barátját és társát, Shane-t is, aki Rick balesete után vigyázott a családjára. Shane bemutatja a tábor lakóit: Glennt, Allent és Donnát, valamint a két gyermeküket, Billyt és Bent, Dalet, Jimet, Carolt és a lányát, Sophiát, végül Andreát és Amyt. Este Rick feleségével, Lorival beszélget fiuk, Carl biztonságáról. Egy ember őrködik esténként, de senki sem tud aludni a lehetséges veszély miatt. Csak két lőfegyverük van, illetve ásókkal és fejszékkel védik meg magukat a bajtól. Másnap reggel Dale állítja meg a vadászathoz készülő Ricket. Megemlíti, hogy feltűnt számára az, hogy Shane szemet vetett Lorira, és Ricknek vigyáznia kellene vele. Erre Rick csak annyit mond, hogy nincs miért aggódnia, Shane a barátja, aki csak biztonságban tartotta a családját.

Lori, Donna és Carol mosni mennek a folyópartra, amit Donna nagyon ellenez. Felháborítónak találja, hogy a férfiak vadásznak és fegyverekkel mászkálnak, a nők pedig csak mosnak és takarítanak. Erre Lorinak csak annyi a válasza, hogy ő bizony sosem szeretne fegyvert használni, ráadásul nem bízná a férjére a mosást; ez nem a női jogokról szól, hanem a dolgok elvégzéséről. Carl és Sophia eközben a homokozóban játszanak, és Sophia megkérdezi Carlt: „Szerinted az én apum is visszajön?”. Carl elmondja neki, hogy amíg a saját apja csak betegen feküdt a kórházban, a kislány apja meghalt, tehát ő már nem jön vissza soha. Shane a vadászat közben megemlíti Ricknek, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire rosszra fordulnak a dolgok, remélte, hogy egy hét alatt rendbe jön minden, és nem örül annak, hogy a rendőrőrsről ellopott fegyverekért felelniük kell majd a kapitánynak. Rick a látottak után nem aggódik a szabályok miatt, szerinte semmi sem lesz ugyanolyan ezután.

Miután a nők végeztek a mosással, egy élőhalott támadja meg őket. Lori és Carol elfut, de Donna a pániktól megdermed. Dale siet a segítségére, és egy fejszével levágja a támadó fejét, de az a testtől elválasztva is hörög és mozog. Rick és Shane egy őzet találnak, amit épp egy élőhalott csócsál; azon gondolkoznak, hogy elvegyék-e az őzet vagy sem, hisz az is lehet, hogy megfertőződött a hús. Az élőhalott megölése után egy lövést hallanak, és azonnal a táborba sietnek. Rick aggódva rohan Lorihoz, de nem sebesült meg senki, csak a fejetlen élőhalottat ölték meg végleg. Míg mindenki nyugodtan sétál vissza a sátrához, Shane csak Ricket és Lorit nézi, ahogy ölelkeznek…

Este Shane őrködik a lakókocsi tetején, így Rick odamegy hozzá, hogy megbeszélje vele a történteket. Szerinte rossz ötlet, hogy egy élőhalottakkal teli város mellett táboroznak, de Shane úgy hiszi, hogy a kormány a városoknál kezdi majd a „nagytakarítást”, így szerinte az a jobb, ha maradnak. „Mikor jönnek? Holnap? Jövő héten? Kezd egyre hidegebb lenni az időjárás, és ennél csak rosszabb lesz.” Shane szerint az előző napi csak egy ritka eset volt, és meg tudják védeni magukat. Rick végül igazat ad neki, de ha maradnak, akkor több fegyvert kell szerezniük, hogy mindenki tudjon magára vigyázni. Másnap meg is kérdezi Glennt, hogy a városban látott-e valaha fegyverüzletet. Ő maga nem tud segíteni az ügyben, de Jim, aki Atlantából menekült ki, fejből tudja, hogy hol keressék.

Rick észreveszi, hogy Jim elég magának való, és nem túl beszédes. Glenn elmeséli neki, hogy Jim azért lehet életben, mert az élőhalottak épp a családját zabálták, és nem figyeltek rá, így ő ki tudott menekülni a városból. Eközben a térképet bámulva rájön, hogy a fegyverbolt messzebb van, mint ameddig bármikor is merészkedett a városban… szerencsére Ricknek van egy ötlete. Még sosem látta, hogy egymásra támadtak volna a lények, így azt gondolja, ha bekenik magukat az élőholtak belsőségeivel, akkor a szag megtévesztheti a többi halottat. A terv beválik, és így nyugodtan sétálhatnak ők is a városban, egészen addig, amíg nyugodtan viselkednek. Megtalálják a fegyverüzletet, és egy bevásárlókocsit telepakolnak puskákkal és a lőszerrel, de amikor indulni készülnek, belefutnak egy nagy problémába. Az eső elkezd szakadni, ami rövidesen elmossa a belsőséget és a bűzt a ruhájukról. Az élőholtak meg is támadják őket, de nagy nehezen sikerül sértetlenül kimenekülniük a csávából. Eközben a táborban Lori aggódva várja, hogy Rick visszatérjen. Shane megy oda hozzá, hogy visszahívja az esőből, miközben megpróbál közel kerülni hozzá, de Lori ellöki magától. A férje visszajött, és újra egyben van a családja, megkéri Shane-t, hogy ne próbálkozzon. Az együtt töltött estéjük egy nagy hiba volt…

Másnap a szerzett fegyverekkel lőgyakorlatot tartanak. Rick és Shane elégedettek a táborlakókkal, különösen Andreával, aki erre annyit mond: „Csak célzol és lősz. Nem egy agyműtét…”. Rick szól Carlnak is, hogy gyakoroljon, aki meglepően jól kezeli a fegyvert. Meg is engedi neki, hogy biztonsági célból magánál tartson egy pisztolyt, amivel Lori nem ért egyet. Rick, Shane és Dale ezután tűzifát vágnak estére, miközben a tábor dolgait beszélik át. Donna folyamatosan panaszkodik amiatt, hogy Dale a két fiatal lánnyal, Andreával és Amyvel lakik a lakókocsiban. Persze Dale nem tesz semmi tiszteletlent a lányokkal, csak a felesége elvesztése után jó, hogy van, aki segít neki rendben tartani maga körül a dolgokat. A favágás közben Dale úgy gondolja, hogy elég fát vágtak, de Rick aggódik az esti hideg miatt. Erre Shane vág közbe: „Basszus, Rick! Nem hagynád abba? Tudom, hogy hideg van és egyre hidegebb lesz, miért kell mindig felhozni? Akkor sem fogjuk arrébb költöztetni a tábort!” Pár szótlan pillanat után Dale csak annyit reagál erre: „Problémás kölyök.”

Este a tábortűz mellett vacsora közben beszélgetnek a táborlakók. Mesélnek az életükről és az egész „halottak sétálnak” előtti állapotokról. Dale egy eladó volt, majd a nyugdíjba vonulás után két évig utazgatott feleségével a lakókocsiban. Floridából tartottak hazafelé, amikor beütött a gond, és a felesége halála után Atlanta felé talált rá Andreára és Amyre. Glenn egy pizzafutár volt, és az adósságai miatt hajléktalanná vált, és azután fordult minden a feje tetejére. Allen és Donna a hírek hallatára jött Atlantába, és rátaláltak a táborra, miután az autójuk lerobbant az út közepén. Carol férje feladta az életét, miután látta a szüleit meghalni, így Sophiával új életet akartak kezdeni, és útnak indultak. Jim csak annyit mond: szerelő volt. A beszélgetés közben Amy a lakókocsihoz megy, hogy könnyítsen magán, amikor a semmiből élőholtak tűnnek fel, és megtámadják őt.

A sérülés túl komoly, és Rick nem tud rajta segíteni, de nem ez az egyetlen baj. A tábort körbeveszik az élőhalottak, és mindenki menekülni kezd. Lori a gyerekekkel a kocsik felé fut, míg Rick, Dale, és Shane halomra ölik a halottakat. Az egyik szörny Lori elé kerül, aki fegyvert ragad, de ijedtében elejti, így Carl lövi le közvetlen közelről, megmentve anyja életét. Mindenki a lakókocsi felé veszi az irányt, miközben a férfiak távol tartják a támadó hordát. Az utolsó élőhalott megtámadja Jimet, aki idegtől fűtve a családját emlegetve, a pisztolyának markolatával péppé veri annak fejét. „Jim, állj… már vége” – szól neki Shane. „Megölte a családomat” – motyogja Jim. Andrea zokogva térdel Amy holtteste fölött, majd meghúzza a ravaszt. „Nem engedhettem, hogy visszatérjen.” A támadást visszaverték, de a nyugalom korántsem jön el: Jimet megharapták.

Másnap reggel Amy temetésén gyűlnek össze a tábor lakói. Mindenki búcsúzik Amytől: Shane megemlíti, hogy ő mindig meg tudta nevettetni, könnyed és kedves lány volt. Donna ugyan nem mindig jött ki Amyvel, kedvelte őt, és úgy gondolja, hogy mindenki tanulhatott valamit Amytől. Jim csak annyit mond: „Csinos lány volt… és okos is. Főiskolára kellett volna mennie, boldogan, gondtalanul kellett volna élnie az életét. Nem érdemelte ezt… Senki sem érdemli meg ezt.” Dale azt sajnálja, hogy nem tudta neki megköszönni, hogy új értelmet adott az életének. Kis idő elteltével Jim állapota rosszabbra fordul. Az első ember, akit látott, hogy megharapják, pár óra alatt átváltozott: tudja, hogy nincs sok ideje hátra. Shane, Rick és Carl épp vadásznak az erdőben, majd rövidesen Shane lő is egy nyulat. Carl megemlíti, hogy most már nem kell ennyi étel, mint korábban, hiszen kevesebben lettek: „Amy meghalt, és Jim is túl beteg, hogy egyen.” Shane egyszer csak kiborul, és ordítani kezd Rickkel. „Nem az én hibámból történt!”, Rick pedig azt válaszolja, hogy sokkal több esélyük lenne a túlélésre, ha továbbállnának. Csak be kell pakolni a lakókocsiba, és útnak indulni. Az éjszakai támadás meglepte őket, méghozzá azért, mert csapatban támadtak a halottak. Egyszerűen nincsenek biztonságban. Eközben Jim érzi, hogy hamarosan vége az életének, így már csak egy késére van: hagyják őt hátra, ő csak a családjával szeretne lenni. Az erdő szélén egy fához fektetik, és elbúcsúznak tőle.

Másnap, ahogy Rick felkel, Shane egyből felkéri őt, hogy menjenek vadászni. Carl izgatottan kérdezi, hogy mehet-e, de Rick visszautasítja, mert beszélnie kell Shane-nel. Shane nem érti, miről kell beszélnük, Rick pedig rákiabál „Mégis mit gondolsz?”, amire Shane egy jobbegyenessel válaszol. Lori szedi le Shane-t Rickről, majd elküldi a francba. Shane feldúltan az erdőbe szalad, Rick pedig utána fut. Az erdőben Shane fegyvert fog Rickre. Neki nincs semmije, se családja, se barátai. Úgy hitte, hogy tud majd így élni, de minden romba dőlt. „Minden tökéletes volt… addig, amíg te vissza nem jöttél! Nem kellett volna visszajönnöd, nem kellene élned!” Hirtelen eldörren a fegyver, és Shane összerogy. Carl kezében füstölög a pisztoly, majd zokogva fut az apjához.
„Apu, ez nem olyan, mint halottakat ölni.”
„Sosem szabad, hogy olyan legyen…”

Nos, ez az első kötet cselekménye, ami megalapozta az egész képregény- majd filmsorozatot. Nekem kiváltképp tetszett ez az első fejezet, mind az események, mind a karakterek szempontjából. Tony Moore rajzai elképesztően szépek, a fekete-fehér stílus rendkívül jól áll az apokalipszisnek, mindemellett az árnyékolás nagyon részletes és aprólékos, ami élettel tölti meg a képeket. Az események egy pillanatra sem enyhülnek, mindig történik valami, az akciómentes pillanatokban pedig csupán félmondatokkal is mély karaktereket épít. Nem véletlenül lett ilyen sikeres.

10/10

Érdekességek:

Morgan egyszer megemlíti Ricknek, hogy mennyire örül, hogy végre beszélgethet valakivel, mert Duane csak a rajzfilmekről és a pukizásról beszél. Erre Rick nevet egy kicsit, majd rögtön bűntudata támad, hogy a látottak után van mersze nevetni. Morgan pedig azonnal helyrerázza: „Mindannyian láttunk szörnyűségeket. Tovább kell lépned, nem szabad leragadnod, mert különben beleőrülsz.” Ez egy nagyon jó pillanat, ami egyrészt megalapozza Rick és Morgan kapcsolatát, másrészt Morgan karakterének egy rendkívül fontos mondata ez.

Amikor Rick lóháton megy Atlantába, megpróbálja elterelni a figyelmét a szörnyűségekről, méghozzá úgy, hogy beszél a lóhoz. Úgy tesz, mintha társalogna vele „Tudod, ez nem is rossz ötlet. Ha a legboldogabb napomról beszélek, akkor biztos el tudom terelni a figyelmem a sok szarról.” Elkezd mesélni Carl születéséről, majd hirtelen elakad a szava, végigfut rajta a gondolat, hogy talán soha többé nem láthatja a családját, és végül annyit mond: „A jó pillanatokra emlékezés csak ront az egész helyzeten.”

A második füzetben van egy kis érdekesség, amikor is Glenn megemlíti, hogy a házak tele vannak „zombikkal”. Ez amiatt érdekes, mert a The Walking Dead-univerzumban nem léteznek zombikról szóló történetek. A képregényben azért találkozhatunk ezzel a szóval, mert Kirkman még nem talált ki megfelelő szót az élőholtakra, és a képregény már nyomtatásban volt, amikor kigondolta a különböző neveket.

A The Walking Dead híres arról, hogy minimális pillanatokkal is képes megborzongatni az embert. Nem feltétlenül szörnyű halálokkal, hanem inkább mély karakterpillanatokkal. Ilyen például az, amikor Rick és Lori a tábortűz mellett beszélgetnek kettesben. Rick csak bámulja a tüzet, majd reszketni kezd. Azt mondja: „Annyira elfoglalt voltam azzal, hogy megtaláljalak téged és Carlt…, és hogy idejussak egy darabban…, hogy időm sem volt félni.” Ez azért eléggé mély pillanat, főleg ha belegondolunk, hogy az ember mire képes a szeretteiért, és hogy miken ment keresztül Rick csupán két nap leforgása alatt.

Van természetesen pár vicces pillanat is, amiket leginkább Glenn szolgáltat nekünk. Itt például akkor, amikor az élőhalottbelsőséggel bekenik magukat Rickkel. Először behány,  majd azt mondja: ”Nem számítottam erre ezen a reggelen.”, amire Rick annyit mond: „Nos, ha tudtam volna, hogy ma ezt fogom csinálni, inkább ágyban maradok.”. Amikor már úton vannak és Glenn a térképet nézi, egyszer csak ismét okádik egyet, majd belöki ezt a mondatot: „Ha ez az egész bűz-teória működik, akkor én nagyobb biztonságban leszek, mint te!” :D

Glennről kiderül, hogy pizzafutárként dolgozott Maconben. Ez amiatt érdekes, mert a The Walking Dead-játék első évadában Lee, a főszereplő is Maconben született. A játékban egyébként találkozunk is Glenn-nel, kisegít minket, majd visszatér Atlantába, hogy a barátaival legyen.

Különbségek a sorozattal szemben:

Mint tudjuk, a sorozat jól megragadja a képregény tematikáját, de szerencsére nem szóról szóra ugyanazt mutatja be, így egy kis egyedi kreativitással csavart visz a történetbe. Ez már az első évadban is látszik több helyen, van, ahol kisebb, és van, ahol nagyobb változtatásokkal éltek a sorozat készítői.

A kórházban a lezárt ajtóra nincs írva semmi:

A rendőrőrsön Rick Morgan kérésére nem lövi fejbe a drótkerítésnél lévő járkálót.

Atlantába érkezve, amikor Rick leesik a lóról, nincs tank, amibe elbújhatna, illetve nem veszíti el a puskákkal teli táskát sem.

A képregényben Amy nem változik át, míg a sorozatban Andrea ragaszkodik hozzá, hogy megvárja a visszatérést.

Shane már a kezdetekben meghal, míg a sorozatban egészen a második évad végéig életben marad, illetve járkálóként visszatér, és úgy lövi le őt Carl.

A képregényben továbbá nincsenek benne a Dixon testvérek, ahogy T-Dog és Jacqui sem, őket külön a sorozat kedvéért hozták létre. Carol a képregényben sokkal fiatalabb, mint a sorozatban, és már meghalt a férje, míg a sorozatban Shane veri péppé, és egy járkáló eszi meg őt. Ezenkívül nincs benne a képregényben a Vatos banda, akikkel alkudoznak Rickék, valamint a CDC eseményei sem történnek meg, aminek a sorozat egy teljes epizódot szentelt. Ezekben a kis különbségekben az a legérdekesebb, hogy teljesen egyedi hatást adnak a sorozatnak, ami frissé teszi a történéseket.

Nos, ez lett volna a The Walking Dead első kötetének ismertetője. Hamarosan jön a következő kötet, ahol egy nagy változás köszöntött be a képregény életébe.