Goodbye, Michonne! Katanás amazonunk búcsúdalához érkeztünk, marcona hősnőnk Rickhez hasonló búcsút kapott, és tovautazott a végtelenbe. Kár, hogy egy átlagos töltelékepizódnál jobbra nem futotta.

{spoiler} 5 órányi hajóút után Virgil és Michonne eléri a férfi szigetét, ahol rasztás barátnénk meglepődve veszi észre, hogy valóban kihalt az egész, nyoma sincs zombiknak, illetve Virgil táborába érve is minden békésnek tűnik, leszámítva a férfi viselkedését. Virgil tereli a témát a családjáról, tereli a szót a beígért katonai muníciókról, végül némi ráhatással bevallja Michonnenak, hogy a családja valójában bent rekedt egy zombikkal teli épületben, és ő nem elég tökös ahhoz, hogy megmentse a családját, ezért csalta a nőt a szigetre. Az igazság kiderülése után Michonne segít legyakni a holtakat, de a férfi családján már nem tudnak segíteni: a kétségbeesett nő és gyerekei inkább felakasztották magukat, mintsem zombieleség legyenek. A kudarc és az ígérete teljesítése után Michonne le akar lépni a szigetről, ám Virgil meggyőzi, hogy éjszaka ne vágjon neki a tengernek, majd reggel útra kel. A nő beleegyezik, ám nem bír a kíváncsiságával, és elindul körülnézni a környező épületekben. Az egyikben rálel egy üres cellára, amibe belépve becsukódik a háta mögött az ajtó: Virgil csapdába ejti. Mivel az este folyamán Virgil egy gyógynövényből készült teával itatta meg, amelynek bódító hatása hamarosan érződik Michonne-on, így egy rendkívül nyomasztó utazásban lesz része. Álmában megjelenik minden fontos momentuma az életének, csak éppen egy alternatív változatban: a vagány csaj Negan jobbkeze lesz a híres Lucilles jelenetben, és nem bőrszerkós barátunk, hanem őmaga végzi ki Abrahaméket, Daryllel sem lesznek cimborák és a Rickkel való találkozása is végzetes lesz számára. A lázálomból felébredve a szomszéd cellában raboskodó Virgil barátai elmesélik a teljes igazságot: nincs itt semmiféle haditengerészeti bázis, sem lőszer- és fegyverraktár, csupán néhány újonnan jött ember okozott pánikot a szigeten: összeveszve az egyre fogyó élelmiszerkészleten egy verekedés közben megölték egyiküket, és az elkülönítés miatt Virgil családja is a zombik közé került. Virgil kétségbeesésében bezárta a barátait egy külön szobába, majd elment Óceánpartra segítséget kérni, mivel tudta, hogy egy pipogya alak révén nem tud elbánni egy zombihordával. Így bekamuzta Michonne-nak a fegyverarzenálos és a családos sztorit, a nő pedig vele tartott.  Michonne összeszedi magát, és miután megsebzi a látogatóba érkező Virgilt, kiszabadítja a társait és együtt vágnak neki elhagyni a szigetet. Azonban Virgil megelőzte őket, nem sokkal a látogatás előtt felgyújtotta a hajót, így Michonnék már csak a tűz martalékává váló roncsokban gyönyörködhetnek. A dühtől elvakult katanás asszonyság elkapja Virgilt, ám megszólal a lelkiismerete, és nem lesz szíve megölni a gyáva férfiút. Helyette bezárja a cellába és eindul némi muníciókeresésre. Az egyik raktárban rábukkan Rick szétfoszlott csizmájára, és kivallatja a férfit, hogy honnét szerezte a lábbelit. Virgil elmeséli, hogy egy parthoz mosott közeli hajón találta utazása során, és elvezeti oda a nőt. Odaérve Michonne meglepődve fedezi fel rá Rick nyomait: egy régi iPhone kijelzőjére Rick az ő és Judith alakját karcolta, így a nő rájön, hogy férje nem halt meg a hídrobbanásban, hanem nagyon is életben van és még emlékszik a családjára. Ingerülten ráront Virgilre, ki szeretné faggatni Rickkel kapcsolatban, aki azonban nem tudja, hogyan kerültek Rick cuccai a hajóra, mivel nem is ismeri, sosem találkoztak egymással. Michonne Virgil társaival rendbe hozza a hajót, és egy adóvevőn keresztül felveszi a kapcsolatot Judithtal. Miután elmeséli neki, hogy ,z apukája nagy valószínűséggel életben van, a kislány rábeszéli, hogy ahelyett, hogy visszatérne hozzájuk Óceánpartra, inkább keresse meg az apukáját. Michonne megfogadja Judith kérését, és útra/vízre kel, hogy megtalálja Ricket. {/spoiler}

Elég felemás érzéseink vannak az epizóddal kapcsolatban, Egyrészt dicséretes, hogy Rickhez és Carlhoz hasonlóan Michonne is egy külön kilépési szegmenst kapott. A lázálomjelenetben feltűnő régi ismerősöket öröm volt látni, a Carl-lal, Rickkel, Siddiq-kel és többek között Glennel újraforgatott jelenetek döbbenetes hatást kiváltva dobogtatták meg szívünket, és a Judithtal való érzelmes beszélgetést is megkönnyeztük kicsit. A remény, hogy Ricket talán újra láthatjuk a sorozatban (a háromrészes filmen kívül persze) hosszú időre megadja az újabb alapot a szériának. Nagyszerű volt továbbá az epizódot végigkísérő megbocsátás és remény témája: mind Michonne tripjében felbukkanó „what if-effektus” (a „mi lett volna, ha másképp alakul”) remekül mutatott be egy alternatív szálat, mind a Virgil megkegyelmezésekor mondott monológja („a megbocsátás békét hoz szívünkbe”) erős drámai képsorokat eredményeztek, a Judithtal való információcseréje pedig egy nagyon erős érzelmi hullámvasutat elevenített meg: vajon betartva igéretét visszatérjen-e a lányához és barátaihoz, vagy a szívére hallgatva eredjen hat éve eltűnt férje után az ismeretlenbe? Michonne-t ismerve sosem volt kérdés, hogy szívesen bevállalja a rizikós helyzeteket, talpraesettsége, no meg a kardforgatásban való rendkívüli jártassága számtalan esetben oldotta meg a rá leselkedő veszélyes helyzeteket, így a döntése több, mint érthető. Szép búcsút kapott, hiszen a második évad vége óta velünk volt, és rajta kívül már csak Carol és Daryl van az eredeti csapatból (viszont hamarosan Maggie visszatér, így ismét lesz egy régi triumvirátusunk). Mindenesetre nagyon fog hiányozni ez a rasztás amazon. Jó utat, Michonne!

Térjünk át a negatívumokra, amikből sajnos szép számmal akadtak a játékidő alatt. Az egyik legfájóbb pont maga Virgil, illetve az általa kitalált mesedélután. A félévadkor felvázolt, igazán ígéretes katonai támaszpont és a zombimentes övezet egy nagyon jó kis táptalaja lett volna a sorozatnak, amelyből teljes négy hónapnyi várakozás után egy semmitmondó, unalmas helyszínt kapjunk cserébe, szinte nulla akcióval. A meglepődés ereje helyett csupán szánalmat érzünk, a beígért fegyverarzenál elmaradása - melyből néhány tölténynyi muníción kívül semmi sem található - és a társakból lett ellenségek sztorivonala nem voltak elegek ahhoz, hogy kompenzálják a várakozásokat. Azt előre lehetett sejteni, hogy Virgil családja már biztosan nem él, de azt végképp nem értjük, miért kellett emiatt ennyire ledegradálni és egy gyáva hülyegyerekké lebutítani Virgil karakterét. A feleségének tett ígérete (minden nap egy szál virág) remek keretes szerkezetet adhatott volna a történetüknek, ám a családját fellógatva megtaláló apuka egy akkora kihagyott ziccer, amelyet ritkán látni a sorozat történetében. A társairól pedig ne is beszéljünk, ha kivennénk őket az epizódból, semmilyen zavart nem okozna a hiányuk: lerí róluk, hogy csak időtölteléknek kellettek az epizódba. És emiatt nem is Sharat Raju rendezőt (aki legutoljára az ötödik évadban kapott lehetőséget a dirigálásra) okolhatjuk, mert ő mindent megtett, hogy vigyen egy kis izgalmat és szép kameraképekkel, hanghatásokkal, bámulatos vágási technikával operáló epizódba, hanem egyrészt a szkriptért felelős Vivian Tse-t és a showrunner Angela Kanget tehetjük felelőssé. Értjük mi, hogy kellett egy töltelékepizód elbúcsúztatni egy régi közkedvelt karaktert, de ezt meg lehetett volna oldani egy sokkal erősebb és átgondoltabb forgatókönyvvel, pláne a félévadkezdés óta eltelt epizódok színvonalát nézve tűnik ez egy erős visszaesésnek, amelyen a nosztalgiafaktor sem tudott sokat emelni. Így az „Amivé lettünk” egy tipikus Walking Dead fillerepizód lett, azonban Carl búcsúrészénél még így is mérföldekkel emlékezetesebb.

A folytatásban visszatérünk a Suttogók és Darylék történetéhez, amiben Alfa halálát követően Béta veszi kezébe az irányítást, illetve egy Negan és Carol közti ellentétet is belebegtetnek.

6/10