A múltheti elmaradást pótolva, rendhagyó módon következzék most egy indokolatlanul hosszú összefoglaló az elmúlt két hét zombiterméséről. Bár nem akarom elszólni a dolgot, mert még mindig csak a negyedik résznél járunk, de nagyon úgy néz ki, hogy ez egy igen ütős évad lesz. A cselekmény, csakúgy, mint az első kettőnél, még mindig sebesen zakatol előre, sőt, sikerült néhány váratlan csavarral megspékelni a történetet. Remélhetőleg a jövőben is kitart majd ez a lendület, lehetőleg egészen az évad végéig. No de lássuk, miért is ajnározom ilyen lelkesen továbbra is az ötödik évadot:

Miközben jóízűen eszegetik Bob lábát, a kannibálok vezetője nem éri be ennyivel, tovább kínozza a szerencsétlent a szövegelésével arról, hogy melyik a legfinomabb emberhusi a piacon. Bob valahol itt érzi úgy, eljött a megfelelő pillanat, hogy kijátssza az utolsó kártyáját: "Egyébként a minap haraptak meg a járkálók, jó étvágyat mindenkinek!". Ködösen rémlik egyébként, hogy volt korábban egy jelenet, ahol gyanúsan bizonygatta, hogy jól van, más talán jobban kiszúrta ezt akkor, mint én. Mindenesetre elég mókás fordulat, vissza is viszik gyorsan a "romlott húst" a templomhoz, ahol a többiek közben már a papot vallatják, hogy hova a fenébe tűnnek el az emberek, és mi köze neki mindenhez. (Róla egyébként beigazolódtak az előzetes sejtések, egyelőre inkább gyáva söpredéknek tűnik, mint veszélyes alaknak, de majd kiderül...)

Miután Bob elnyafogja a társaságnak, hogy mi történt vele, némi balhézás után arra jutnak, hogy rajta kell ütni a végállomásos bandán, de rögtön, mert ez így már nem állapot. Azért valaki igazán gyanút foghatott volna, hogy talán a kannibálok nem teljesen véletlenül vitték vissza nekik direkt a beszédképes vacsorájukat, és esetleg ők is forgatnak valamit a fejükben. Rickék tehát elvonulnak a használható emberek többségével a náthásba, eközben pedig Gareth-ék meglepetésszerűen beszabadulnak a templomba. Kétségkívül ez a rész (ha nem talán az egész eddigi évad...) legfeszültségtelibb jelenete, hiszen egy rakás felfegyverzett elmebeteg áll szemben az esélytelenek nyugalmával a hátsó szobában lapító, jobbára ártalmatlan "főhőseinkkel" szemben. (Carl volt a leginkább kompetens a szobában, ez pedig lássuk be azért még mindig nem túl biztató.) Az utolsó pillanatban azért a csapat másik része kapcsol, hogy valami nem stimmel, s miután visszatérnek a templomba, elég hamar vérfürdőt rendeznek annak rendje-módja szerint. Ezzel, úgy tűnik, véglegesen lezárult a terminusos szál, jobb is így, mert, mint kiderült, Gareth és társai nem csak kannibálok voltak, de mellette életképtelen idióták is.

Ezután sajnos egy kicsit lejtmenetbe kerül a rész, ugyanis végig kell szenvednünk a kis bicebóca haldoklását, ami nekem borzasztóan erőltetettnek hatott. Hogy őszinte legyek, én rühelltem ezt a karaktert, bár nem is volt túl sok alkalmunk megkedvelni. Ha belegondolunk, a negyedik évadban úgy vezették be, mint egy önző alkesz gyökeret, akinek a szerencsétlenkedése miatt mások vagy meghaltak (Beth pasija például), vagy csak nagyon közel kerültek hozzá, hogy meghaljanak. Az utóbbi időben pedig csupán a háttérben húzódott meg, nemigen jutott neki különösebb szerep, kivéve a kis románcát Sashával. Ez a képlet (végy egy érdektelen szereplőt, hozd össze egy jelentéktelen mellékszereplővel, majd az utóbbit nyírd ki és kész a dráma) egyébként olyan pofátlan újrafelhasználás volt, hogy az írók még konkrétan egymásra is engedték a két testvért, hogy megoszthassák egymással az élményt... A tippeket nyugodtan meg lehet tenni alul a kommentek között, hogy szerintetek ki lesz az első olyan áldozat, aki számít is. :)

A zárás azért szépen menti a harmadik részt, a csapat két részre bomlik, így itt a potenciális lehetősége egy újabb nagy egymásra találós résznek, például az évadzáróban. Ami viszont még érdekesebb, hogy Daryl visszatért, és nem jött egyedül (bár az egyelőre nem derült ki, hogy kit hozott magával).

A negyedik rész már teljes egészében Beth körül forog, aki a várakozásokkal ellentétben még mindig él és virul (legalábbis egyelőre). A nyitó jelenet enyhén ismerős lehet a legeslegelső részből, ám ezúttal a kórház nem teljesen elhagyatott. Egy újabb érdekes közösséget ismerhetünk meg, amely egyetlen orvosból, pár rendőrből, valamint néhány, többé-kevésbé gyógyult betegből áll, akik nem teljesen önszántukból segítik működtetni a rendszert. Hamar kiderül persze, hogy a látszat itt is csalóka, hiszen a megmentett embereket csicskásnak és ágyasnak használni nem éppen keresztényi dolog.

Ahol pedig ilyen alacsony a morális sztenderd, ott nem csoda, ha az önkéntesek inkább a zombik közé vetik maguk, a főorvos úr pedig merő véletlenségből rossz gyógyszert ír fel a konkurens onkológusnak, aki persze belehal ebbe a kis tévedésbe, valamint egy nyalókával elkövetett szexuális zaklatás is bármikor befigyelhet. De ami még ennél is undorítóbb, mindenki két pofára zabálja a tengerimalacokat. Szerencsére Beth-nek sikerül összebarátkoznia egy kedves sráccal, akivel aztán megkísérlik a szökést ebből az erkölcsi fertőből, ám ez sajnos csak az utóbbinak sikerül, így kis Beth mehet vissza katéterezni a kedves doktor bácsi mellé. A fordulat ennek a résznek a végén se marad el, ugyanis az utolsó beteg, akit betolnak a kórházba, nem más, mint Carol. Ezek után sejthető, hogy a következő részek egyike valószínűleg az előző kettő végét fogja valahogyan összekapcsolni.

Alighogy megszabadultunk egy csapatnyi eszelőstől, rögtön kapunk egy újabb szériát, ami nem feltétlenül baj. Az első két évadban ugyanis nagyjából kiégették a zombitémát, mint legfőbb problémaforrást, így fokozatosan áthelyeződött a hangsúly az emberi aljasságra. Habár van egy-két kiemelkedő főgonosz (lásd a Kormányzót), azért meglepően sok diszfunkcionális csoportot vonultatott már fel a sorozat (a kannibálok mellett ott volt még Daryl stipi-stopis bandája, hogy csak a legutóbbiakat említsük), és a maga módján mindegyik érdekes alternatívákat feszegetett, vajon milyen kilátásai lehetnek a társadalomnak egy apokalipszis után, akár csak mikroszinten is.