Az éj leple alatt Hope eljátssza a csalétek szerepét, és a holtakon túljutva eléri a gumiabroncstelep irodáját, ahová társait is meginvitálja egy hajnali walkie-talkiezás alkalmával. Míg társai követik példáját, a stramm kiscsaj tovább folytatja útját a riasztórendszer felé. A kicsiny csapat sikeresen követi Hope javaslatát, befészkelik magukat az irodahelységbe, ahová kisvártatva megérkezik hozzájuk a buddycop filmek antipárosa, Felix és Huck (utóbbi még ellenszenvesebb lett az előző rész óta). Tudván, hogy úgysem tudják rávenni a gyerekeket, hogy visszaforduljanak, csatlakoznak hozzájuk és segítik őket küldetésükben. Hope beveti barkácstudományát és beindítja a harsonát, mire a holtak serege a hang irányába kezd kajtatni. Eközben a többiek nekierednek, hogy némi zombimészárlással kijussanak a telepről és folytathassák útjukat a repülőtér felé, immár kiegészülve a két pesztrával. Az epizód végén Elizabeth megmutatja érzelmes oldalát, miután rádöbben, mennyire rossz a saját démonai ellen küzdeni.

Kivételesen kezdjük a negatívumokkal. Ha az előző epizód eseményeihez hasonlítjuk a mostani részt, rendesen a várt szint alatt hasal a harmadik felvonás. Kevesebb akció, kevesebb zombi, de sokkal több drámázás van jelen eme cirka 47 percben. A cselekmény csigalassúsággal gördül tovább, ezeket árnyékolja a két unszimpatikus felnőtt (Felix és Huck) pálfordulása, amely eléggé felszínesen van elmagyarázva („hát igen, parancsot kaptunk, hogy vigyünk vissza titeket, de mivel apukátoknak megígértem, hogy vigyázok rátok, így inkább veletek tartok, és nem érdekel, ha a csúnya, gonosz néni hajtóvadászatot indít ellenünk is”… röhej a köbön).

Legutóbb a Hope életét végigkísérő és lelkét mardosó traumát láthattuk, most Silas, a nagydarab, de szeretetreméltó srác történetét ismerhettük meg, aki az állandó zrikálások miatt egy verekedésbe keveredik, és a tettlegesség miatt választania kell: vagy mindenesként dolgozhat az iskolában, vagy nagybátyja magához veszi és dolgozhat a birtokán. Naná, hogy marad az iskolában, kitéve különcségét a suli többi nebulója számára. Silas, hogy a magányt és a kiközösítést elviselje, walkmanjén (hogy honnan szerez elemeket bele, az jó kérdés) nagyapja és nagyanyja nevelő célzatú üzeneteit hallgatja. Komor magányára egy Iris által elejtett papírra vetett versecske ad némi vigaszt (William Blake: A tigris; akit érdekel, itt elérhető eredeti nyelven és magyar fordításban is), amit Silas teljesen magának érez és őrizget a szekrényében. Az édes bumburnyák Hope-hoz hasonlóan Iris-nak meséli el zaklatott lelkének legnagyobb fájdalmát, felszabadítva az elnyomott rossz emléket.

Hogy ne csak ekézzük a látottakat, akadnak szép pillanatok is. A zombik még mindig irtó jól néznek ki, a főleg a hőség hatására leamortizálódott és rájuk égett bőr-, illetve húsmaradványok tényleg pofásak, az a kevés akció, amit kapunk, az valóban pörgős és látványos, emellett kellően fenyegetőek is, pláne, hogy most már Felix és Huck - csatlakozva a csoporthoz - is részt vesz benne.

Az epizód csúcsteljesítménye azonban nemcsak Hope és Silas vallomásának kinyilatkoztatása, hanem a Civil Köztársaság vezetőjének, Elizabeth karakterének mélyítése, emberközelibbé tétele. Az epizód másik drámaszálának ő a főszereplője, ami azonban egészen elképesztő húzás, és ez pozitív értelemben értendő. Elizabethnél kopogtat egy váratlan látogató: Barca őrnagy szeretné meggyőzni a Hadsereg vezetőjét, hogy felesleges az az értelmetlen pusztítás, amit végeznek táborról-táborra. Elizabeth erre megmutatja a humanitárius zsoldosnak, mi mindent köszönhetnek nekik a polgárok: vizet, áramot, fűtést, gázt, szórakozási lehetőségeket, amibe szerinte ez az áldozat (mármint a népírtás) simán belefér. Ezek után szépen megebédelteti az ellentmondó őrnagyot, majd az idillt megtörve két markos páncélossal kivezetteti, akik gyaníthatóan nem fogják ejnyebejnye nélkül elengedni. Az egyedül maradt Elizabeth ekkor legnagyobb döbbenetünkre megmutatja emberi oldalát: a lelke mélyén tisztában van vele, milyen szörnyűségeket kénytelen kiadni parancsba. A folyamatosan elkövetett barbár tettei felszakítják érzelmeit, és könnyeket ejtve magába zuhan. Ez a momentum megerősíti annak a premierepizódban látott jelenetnek a megértését is, mikor a két testvérnek átadja az apjuk hollétét rejtő térképet, ezáltal felébresztve benne az anyai gondoskodás és törődés érzését is. Érdekes kettősség ez, nem hiába írtam már a legelső epizódnál is, hogy a legjobb dolog az egész sorozatban Elizabeth, vagyis Julia Ormond szerepeltetése és karakterének megírása. Mondhatnánk, hogy egyedi húzás ez Gimple-éktől, de valljuk be, ilyet már láthattunk Negan esetében, sőt, a Kormányzónak is volt egy elég elborult oldala is ebből a szempontból. Ide vág a cikkíró egy apró ajánlása: aki nem látta még a Peter Høeg regényéből (Smilla kisasszony hóra vágyik) készült A hó hatalma című 1997-es krimi-thrillert, pótolja, és meg fog döbbenni, hogy Ormond kisasszony mikre képes színészet terén.

Sajnos míg ez a tendencia marad fent a továbbiakban, miszerint egy megható, pozitív pillanatra jut két elbaltázott ötlet, a sorozat kaszára van ítélve. Aki emlékszik a 2011-es (szerintem zseniális), egy évadot megélt Terra Nova című sorozatra, ott főként a rendkívül drága epizódok elkészítésére hivatkozva nem lett a folytatásból semmi. A két órás évadnyitó 20 (!), míg a többi rész 4 millió dolláros büdzséből készült el, ami valljuk be, egy átlagos mozifilmnél is tisztességes összeg lenne, nemhogy egy 13 részes sorozat esetében, amit még beárnyékolt a suta forgatókönyv és a tehetségtelen színészek garmadája is. A World Beyond esetében viszont sem a büdzsére (hiszen már le van forgatva a második évad is), sem a szereplőkre nem lehet hivatkozni, egyedül a történetvezetés és a karakterek bemutatása miatt háboroghatunk.

Az előző epizód „kritikájában” megemlítettem, hogy ha a kábeles premier után nem kezd el zuhanni a nézők tábora, akkor már sohasem. Megérezhettem valamit, ugyanis a ratingeket megtekintve az látható, hogy kemény 40%-os (!) csökkenést ért el a második rész, ami kimagaslóan rossz arány, persze ez az IMDb-s összpontszámon (4.4) is nyomot hagyott, nem beszélve a RottenTomatoes 35%-os közönségtetszési indexéről. Ezek szinte biztosan tovább zuhannak a jelenlegi rész bemutatása után, és ilyen veszteségek mellett Kirkmanék valószínűleg meggondolják, hogy bemutassák-e a második évadot. Mindenesetre mi a Creepynél kitartunk, már csak a kíváncsiság miatt is.