John Carpenter az egyik legnagyobb rendező a horror egén, aki nem fél keverni a műfajokat, hogy aztán valami egészen utánozhatatlant alkosson meg. Én akkor szeretem a legjobban, amikor a sci-fi elemeket ötvözi a horrorral és akcióval, mint ahogyan azt tette a jelen filmünkben is.

A történet főhőse egy marcona hobó, aki épp igyekszik munkát találni magának. Végül egy építkezésen találja meg a helyét, ahol nem csak fizetést, hanem igencsak érdekes hittérítést is kap. Ennek oka egy vak prédikátor, aki nagyon furcsa dolgokról beszél. Olyanokról, mint hogy megvakították az emberiséget, akik egy borzalmas összeesküvés áldozatai lettek. Ebben a legfelsőbb hatalom is benne van és folyamatosan üzenetekkel bombázzák az embereket, ezzel átmosva az agyukat. Nyilván mindannyian úgy gondoljuk, hogy kicsit hibbant az öreg, de aztán megjelenik egy földalatti mozgalom is, akik arról beszélnek, hogyan tartják mesterséges transzban az emberiséget. Nada egyik pillanatról a másikra az események középpontjába kerül és ami még fontosabb: elkezd látni.

Nos, Carpenter nem csomagolta be nagyon az üzenetét, egyértelműen kifejti a véleményét a kapitalizmusról, a jólétben süppedő társadalomról, akik már sokkal inkább fogyasztók, mint emberek, valamint arról a mérhetetlenül kapzsi iparágról, ami minderre rátelepedett és a reklámok által folyamatosan bombázza a népet. Elég csak a filmben megjelenő egyszavas üzenetekre gondolnunk, majd bekapcsolnunk a tévét is figyelni a reklámokat és máris olyan, mint ha belecsöppentünk volna az Elpusztíthatatlanok cselekményébe. Természetesen ezt a szokásos stílusában prezentálja Carpenter, tehát ne számítsunk hatalmas pörgésre a film elején. Mondjuk nincs is rá szükség, mert pontosan ezért válik olyan hatásossá a mondanivaló. Először mi is csak úszunk az árral, mint Nada aztán egyre inkább azt vesszük észre, hogy felnyílik a szemünk. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Nada először felveszi a napszemüveget és meglátja a körülötte lévő, valódi világot.

Érdekesség, hogy a film főszerepére Carpenter nem egy színészt választott, hanem egy pankrátort, bizonyos Roddy Piper, aki teljesen szerethető karakter. Pont ilyennek kell lennie egy egyszerű melósnak, aki csak szeretné nyugodtan élni az életét. Piper még hitelesebbé teszi az egész történetet. A film hangneme is illeszkedett a pankrátor főszereplőjéhez, így jóval hangsúlyosabban van jelen a humor, mint ahogyan Carpentertől megszokhattuk. Egyébként ez nem is áll rosszul a filmnek, csak szerintem kicsit elveszi az élét a mondanivalónak. Amikor arról van szó, hogy a hatalmat, az elitet gúnyolja ki és mutat görbe tükröt az emberiségnek a rendező, akkor nagyon jól működik a dolog, viszont sokszor éreztem azt, hogy kicsit elnéző velünk Carpenter és lehetne sokkal kegyetlenebb is.

Nem mondom, hogy jól öregedett az Elpusztíthatatlanok, mert nyilván vannak látványbeli hiányosságok, amik a mai szemnek néhol megmosolyogtatóak. Ám annyira utánozhatatlanul rakta össze ismét Carpenter a filmet, hogy ez egyáltalán nem válik zavaróvá. Én hiányosságnak inkább a forgatókönyvbeli bicsaklást hoznám fel, mert néha kicsit szétesős az összkép és már-már túl sok az akció is. Értem persze, hogy jó nézni, ahogy Roddy Piper embereket pofoz (én magam is szeretem a pankrációt és az akciófilmeket), viszont itt azért kicsit ebből kevesebb is elég lett volna.

Összességében azonban az Elpusztíthatatlanok egy kevéssé értékelt gyöngyszeme Carpenter munkásságának. Imádom a B filmes jelleget és az egymondatos beszólásokat is. Ám azt szeretem benne a legjobban, hogy a műfajok keverésével és az erős mondanivalóval nem vitte el a filmet az agyatlan akciófilmek terepére, hanem sokkal igényesebb darabot rakott össze, mint az első ránézésre várnánk ettől a filmtől. Olyan kicsit ez, mint mikor Nada felveszi a napszemüveget: nekünk is meg kell néznünk ezt a filmet, hogy kicsit tisztábban lássunk és a helyén tudjuk kezelni az Elpusztíthatatlanokat Carpenter életművében. Most pedig megyek és beveszek egy rágót, de ha épp kifogytam belőle, akkor lehet, hogy szétrúgok én is pár segget. ;)

Pontszámom: 7,5/10

IMDb | mafab