Hazaérünk munkából, iskolából, és szeretnénk egy kicsit kikapcsolódni, lazítani a fáradt nap után. Pörgetjük a listát, hogy mit nézzünk ma meg, elolvassuk a film címét, és az igéző Gillian Anderson (Scully ügynök az X-aktákból) nevét meglátva felcsillan a szemünk. Pár éve Jean-Claude Van Damme-mal jött ki egy hasonló című alkotással, így ismét felkészülünk valami jóféle idegeninváziós sci-fi-re, és 90 perc után megdöbbenve konstatáljuk, hogy ez nem az volt, amit vártunk. Ha csak annyit mondok, hogy Kapcsolat vagy Érkezés, egyből levágjátok, hogy ennél a műnél is a tudományos oldal került előtérbe. Vagyis nem, mert csakis arról szól. Kritika egy (majdnem) ufómentes ufósfilmről.

Tartalom röviden: Derek, a briliáns elmével megáldott egyetemi hallgató összefüggést vél felfedezni a helyi városi reptérnél feltűnt ufójelenség és az általa kibocsájtott, értelmesnek vélt jelek között. Barátnője, Natalie és professzora, Dr. Hendricks segítségével megpróbálja a földönkívüli kommunikációt matematikai alapokra helyezve bebizonyítani, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Eközben Franklin Ahls, az FBI ügynöke saját nyomozást folytat mind az idegenek, mind Derek ellen.

Ryan Eslinger rendező nagy fába vágta a fejszét, mikor a szokásos klisék helyett egy másik szemszögből bemutatott filmet szeretett volna elkészíteni, megmutatni, hogy a földönkívüli tudás nem csak pusztítani, hanem segíteni is képes kicsiny bolygónk lakosságát. Az UFO középpontjában nem a karakterek, nem is maga a földönkívüli jelenlét, hanem egy titokzatos tudományos elem, a finomszerkezeti állandó a főszereplő. Ez a mennyiségi konstans egy olyan komplex szám, amelynek segítségével az intelligencia előfordulását és a pontos elhelyezkedését határozhatjuk meg szerte az univerzumban. Ez nem egyszerű fogalom, függetlenül attól, hogy a filmben számtalanszor próbálják megmagyarázni nekünk, de csak szimplán tudományos módon, és az UFO-nak ez az egyik legnagyobb problémája.

Ha valaki úgy ül neki a filmnek, hogy egy könnyed esti kikapcsolódásra vágyik, az csalódni fog, ugyanis ez a 89 perc olyan sok információt akar velünk közölni, hogy az agyunk egy idő után képtelen lesz követni a sok-sok magyarázatot és fogalmat, és mire összeállna a kép a mondanivalóról, akkor az utolsó pár percben kapunk egy újabb adag ömlesztett tudományos okfejtést, és mi csak ott ülünk a képernyő előtt és nézünk ki a fejünkből. Garantáltam kell egy pár óra, míg megpróbáljuk felfogni a látottakat, és habár a felületes történetet megértjük, a fő sztoriszálat is felfogjuk, azonban a rengeteg köztes- és háttérinformáció annyira töményen kerül elénk, hogy ez a szál egy ilyen B-filmnél ez teljesen feleslegesként funkcionál. Dicsérendő, hogy a film több akar lenni egy szokásos inváziós sci-finél, és többet akar mutatni a földönkívüli értelmes élet kutatásának bemutatásánál, azonban az eredményt látva sokkal jobb lett volna fikciós dokumentumfilmként elkészíteni és az arra fogékony emberek elé tárni valamelyik tudományos csatornán, mert egy egyszerű sci-fire váró néző elkerülhetetlenül üveges szemű lesz az eredménytől.

Ezen vonalon haladva tovább a filmbéli szereplők feladata lett volna „közérthető” formában tálalni elénk az újabbnál újabb matematikai fogalmak megvitatását olyan módon, amelyet az egyszerű befogadó közönség könnyebben tud megérteni. Azonban ez a tudóspalánták és a Gillian Anderson által alakított professzornő közötti rendkívül zaklatott beszélgetésekhez vezet, amelyeknek legfőbb hibája, hogy míg ők értik egymás nyelvét, a laikusok számára már nem magyarázzák el, hogyan vezették végig a gondolatmenetet. Például az egyik jelenetben hangzik el ez a mondat: "Biztos vagyok benne, hogy mindannyian ismerik ezt az úgynevezett állandót”, viszont nem magyarázzák meg, hogy pontosan mit is jelent az említett fogalom, így ennek eredményeképpen ugyanolyan kíváncsiak maradunk, mint előtte. Ezen az egysíkú karakterek és a film humormentessége sem segítenek, ami szégyen – ha már tudományos oldalról közelítik meg ezt a témát, érdemes lenne közérthetőbben elmesélni az egyes elemeket.

Gillian Anderson, a film egyetlen húzóneve csak egy kicsi, hálátlan szerepet játszik Dr. Hendricks szerepében, ami nem elég ahhoz, hogy a filmet a tompaság és a kiszámíthatóság talajából megmentse. Hiába vonatkoztatunk el az ikonikus Scully ügynök karakterétől (és ezen nem segít a szörnyű frizurája sem), ugyanazok a szimptómák jönnek elő, mint az X-akták-béli karakterének esetében: egy karót nyelt professzor próbál sima tudományos tárgyilagossággal bizonyítékokat és magyarázatokat beszélni felénk. A másik két főszereplő pedig mintha Zuckerberggel járt volna együtt iskolába: a főszereplő Alex Sharp egy igazi geek, akinek semmi élete nincs, a felfedezésének mindent alávető figurája remek paródia az összes egyetemi kockának, és tényleg mintha a Közösségi háló gyorsbeszédű Jesse Eisenbergje köszönne vissza ránk. „Barátnője”, a Natalie szerepét egyébként roppant szimpatikusan hozó Ella Purnell (Demóna, Betolakodók) próbálja visszarántani a valóságba Dereket, és egyúttal támogatni is a fiút a kutatásában. Natalie egy üde színfolt ebben a sótlan világban, a puszta jelenléte azon kevés életvidám pillanatok egyikéhez tartozik, melyek ritkán fordulnak elő film során. Még a Franklin Ahls nevű kormányügynököt játszó David Strathairn (Lincoln, Godzilla) sem menti meg a film renoméját: a kezdetben marcona stílust képviselő férfi a film végére hirtelen jólelkű bácsivá szelídül, és ez teljesen hiteltelenné teszi a karakterét. Kár, mert ezzel a szereppel lehetett volna más irányba is elvinni a történetet, de így csupán egy kipukkant lufi maradt.

Vizuális téren sem nyújt semmi extrát az UFO, mivel nagy részben zárt helyeken (előadótermekben, lakásban, autóban, stb…) játszódik a cselekmény, kevés külső helyszínnel, így nem is nagyon kellett erőltetni a CGI-t és a speckó effekteket, egyedül a film végén látni kb. 5 másodpercre egy felvillanást a földönkívüli űrhajóról, és ennyi. Lefogadom, hogy Gillian gázsija miatt nem is telhetett nagyon másra. Kár érte, mert egy-két jópofa vizuális ábrázolást elfogadtunk volna a száraz tények magyarázása közben/alatt/helyett.

Bár a film egyértelmű választ ad az élet egyik nagy kérdésére, miszerint egyedül vagyunk-e a világegyetemben, az UFO azt sugallja, hogy ennek megismerése sokkal kevésbé lesz szórakoztató, mint gondoltuk. Tudományosan nem lehet belekötni a filmbe, mert a maga területén zseniális, amennyi értéket közvetít, de hiába „Scully” és Natalie, szórakoztatásból megbukik, így nincs szívem az IMDb-s 6 pontot megadni neki. Kifejezetten csak kipihenten és némi tudományos előszéllel vágjatok bele!

4/10

IMDb | mafab