Gyerekként valahogy sosem féltem a szekrényben vagy az ágy alatt lapuló gonosz szörnytől, aki megvárja, míg elcsendesül az éjszaka, kilopózik, és ki tudja, mit tesz velem… Dunát lehetne rekeszteni az ilyesfajta témájú filmekkel, de egyik sem vett le a lábamról, sőt a legtöbb nevetségesre sikeredett. Stven C. Miller a Silent Night után ezzel az alkotással állt a nagyközönség elé, de úgy érzem, nem sikerült megugrani a lécet.

Főhősünk a tipikus lázadó tini (akinek eléggé elborult fejszerkezete van), Neal Hausman (Jonny Weston), aki két évvel anyja tragikus halála után visszatér apjához (Peter Holden), annak új feleségéhez és rég látott öccséhez. Paulie, a kistesó (Gattlin Griffith) talán az egyetlen, aki nem hiszi Nealt teljesen hülyének, ugyanis mindketten tudják, valami gonosz lapul az ágy alatt. Rajtuk kívül mindenki úgy gondolja, hogy Neal okozta a tüzet, amiben anyjuk szörnyű halált halt, ennek fejében távolságtartóak a fiúkkal, mondhatnánk, hogy kirekesztettek. Mivel egymásra vannak utalva, és tudják, hogy a szörny visszatér, egy tervet kell kieszelniük, hogy végleg megszabaduljanak tőle.

Már a fiúk-apjuk hármas is furcsán van tálalva. Egyrészről érthető az apa fenntartása velük szemben, hiszen elveszítette a feleségét (ennek ellenére véleményem szerint rövid idő alatt új asszonykát vitt haza), másrészről viszont akarata ellenére is annyira ellenszenves ő is, a neje is, hogy ember nem érti, mégis milyen család ez.

Nem értettem azt sem, hogy miért tartottak hatalmas bulit Neal érkezésének tiszteletére, ha nem sokkal később kiderül, hogy mindenki flúgosnak tartja. Talán ha a család magányosan várná, és a szomszédok menekülnének, ha meglátják, még meg is keverhette volna kicsit a filmet, és nagyobb csattanó lenne a vége. Így viszont elég gyengére sikeredett. Nem segített rajta a szörny kinézete sem, talán az utolsó 15 perc miatt érdemes egy esélyt adni neki, mert abban viszont vannak remek gore-jelenetek. A színészek sem jó választások, Jonny Weston katasztrófa, nem is értem, miért nem mondta még neki senki; apu és pótanyu is hanyagolható. Az egyetlen potenciál Gattlin Griffithben lelhető fel. A párbeszédek bugyutára, irreálisra sikerültek, az operatőri munka sem győzött meg.

Adott volt a jó alapötlet, ennek ellenére nem tudtak maradandót alkotni.

4/10

IMDb | mafab