V. C. Andrews Dollenganger családtörténetének regényfolyama rendkívül különleges. Az írónő vegyíti a gótikus irodalom elemeit, az 50-es évek tuppelware háztartások hangulatával, a romantikus műfajt a horrorral, a kollektív társadalom által meghatározott erkölcsi értékeket szembeállítja egymással, külső tényezőket eszközül hívva. A sága két főszereplője egy testvérpár, Cathy és Christopher, akiket apjuk tragikus halála után anyjuk, Corinne saját családjához vitte, hogy szülei visszafogadják végrendeletükbe. Az első regényben az akkor még négy testvér éveket töltött bezárva az óriási kúria padlásán, ahol az idősebb testvérpárnak át kellett vennie a szülői, tanítói, nevelői szerepet, miközben szembe kellett nézniük saját magukkal, egymással, családjuk történetével és a szexualitással. Aki hirtelen a Bíborhegyre gondol e sorokat olvasva, nem jár messze, ha atmoszféra-kapaszkodót keres, Guillermo del Toro szinte biztos, hogy ebből a regényfolyamból merített ihletet.
A harmadik regény kritikája óhatatlanul is spoilereket tartalmaz az előző két kötet cselekményére.
A Virágok a padláson nyitórészben megismerkedtünk Cathyvel, Christopherrel, Cindyvel és Coryval, a négy testvérrel, akiket az első perctől kezdve megkedvelhet az olvasó. Végigkövethettük szűk családjuk, két generációjának történetét, ami tele van tűzdelve morálisan megkérdőjelezhető szerelmi szálakkal, kegyetlenséggel, kínzással, bűnnel, bűntudatkeltéssel és bosszúval.
A Virágszirmok a szélben tovább meséli, immáron a három főre csökkent főszereplők történetét. Miután Cathy, Chris és Cindy elszöktek brutális nagyanyjuktól, elmebeteg nagyapjuktól és személyiségzavaros anyjuktól, úgy tűnik, a szerencse rájuk mosolygott. Paul Sheffield házában, a középkorú doktor befogadta őket, mint saját gyermekeit. De a múlt elől bár fizikailag igen, lelkileg nem tudtak elmenekülni, míg álmaik egy része megvalósult, mindhármuknak szembe kellett nézniük döntéseikkel, érzelmeikkel, anyjukkal és nagyanyjukkal. A bosszú pedig nem maradt el.
A Ha szúr a tövisben lezárulni tűnik a magára maradt testvérpár, Cathy és Chris története, de nem V. C. Andrews műve lenne, ha nem derülne ki még több bonyodalom,nem történnének újabb tragédiák és a múlt nem törne be ismét a nyugodtnak hitt jelenbe.
Cathy elérte hőn áhított bosszúját, elszerette anyja, Corinne fiatal férjét, akitől gyermeke is született, Bart. Foxworth Hall porig égett, vele együtt a kegyetlen nagymama, aki örök lelki és fizikai sebeket ejtett saját lányán és unokáin, de vele halt Bart édesapja is. Cathynek rá kellett jönnie, hogy a bosszúval nem hogy a nyugalmát nem sikerült visszaszereznie, hanem közvetve okozott újabb tragédiákat és fájdalmakat. Éppen ezért úgy döntött megpróbál mindent lezárni, és többet nem ellenállni igazi énjének, érzelmeinek. Új élet reményében, Foxworth Hall, és a Sheffield birtok emlékeitől messze, a hegyek közé vonultak élni, Chrisszel, immáron férj és feleségként, közösen nevelve Cathy vér szerinti fiait, Jory-t, aki a bántalmazó kapcsolatból született és Barttot. A harmadik regény már az ő történetük.
A regény narrációja nagyot vált, hisz eddig első szám első személyben, Cathy szemén át olvashattuk a szívfacsaró családregényt, de a harmadik kötetben két nézőpontot követhetünk végig, Joryét és Bartét. Az egymást váltakoztató szempontok nagyon különbözőek és egyik sem objektív. Stílusában és hangulatában is sarkítottan kontrasztos a két szál. Jory hiperpozitív és naiv, már-már túlzóan is. Követi apja és anyja nyomdokait, a balett világába tör be, hihetetlen tehetséggel és magabiztossággal. Testvére hozzáállása, anyja és Chris – akit nevelőapjának hisz – titkolózásai, életkori sajátosságai mindent elbizonytalanítanak benne. Bár az írónő, szokásához híven próbálja árnyalni a karaktert, nem sikerül kiléptetnie az egysíkúságból. Ő a jófiú, aki jó döntéseket hoz, az elbizonytalanodásokból is mindig kihozza a jó döntést, irritálóan naiv. Nem csoda, hogy nem ő a főszereplő.
Bart már sokkal összetettebb szereplő. Alapjáraton más a habitusa, személyisége, mint testvérének. Gondolatai sötétebbek, de nem annyira, hogy az őrület, vagy személyiségzavar mezsgyéjén megbillenjen. Zárkózott és saját fantáziavilágában él, ahol bármi lehet, erős, magabiztos, ügyes, kecses, minden, amilyen a bátyja Jory. Ő is észreveszi anyja és nevelőapja közötti olthatatlan szenvedélyt, amit titokzatossággal palástolnak. Magányosnak érzi magát, éppen ezért a szomszédba költöző, rejtélyes, hihetetlenül gazdag nőnél és ijesztő komornyikjánál keres vigaszt és válaszokat. A furcsa idős nő természetesen Corinne Foxworth, a nagymama, aki titkon tért vissza, miután környezetére ártalmatlannak nyilvánították az elmegyógyintézetben töltött évek után. Az újrakezdés reményében jött, de eszközül nem pont a legjobb megoldást választotta. Szerinte, ha unokáival megszeretteti magát, elnyeri bizalmukat, és későbbiekben gyermekei, Cathy és Chris is visszafogadják. Csakhogy John Amos, az aljas komornyik sakkban tartja és módszeresen elkezdi saját bosszúját, ami évtizedek óta tervez, megkezdi Bart elméjének mérgezését. Az újabb tragédiák sora elkerülhetetlen.
A harmadik kötet vesztett kicsit sikkes, prózai hangulatából, több helyen és motívumban is megidézi a ponyvák világát. A narrációváltás nem tett jót, de egyrészről megérte. A harmadik könyv bújtatottan, de újra körüljárja az anyaság kérdéskörét, ezúttal Cathyt állítva középpontba. Nyilvánvalóan nem látjuk objektíven, hisz fiai nézőpontjából ismerjük meg életének ezen szakaszát, akik szélsőségesen rajonganak érte, éppen ezért hibái is sokkal jobban kiütköznek. Cathy nem látott jó anyai példáit, sem nagyanyait, senki nem volt neki, aki támogatta volna, akitől segítséget kérhetett volna, akinek kérdéseket tehetett volna fel, mind nőiességéről, szexualitásáról, nem volt előtte követendő szülői példa sem. Egyedül testvérére, Chrisre számíthatott, éppen ezért is annyira komplex kettejük kapcsolata. A társadalom elítélné őket, de a környezetek hatására választásuk sem volt, mindkettejüknek önállóan és együtt kellett megtapasztalniuk életük fordulópontjait. Éppen ezért megítélhetetlen, hogy milyen anya is valójában. Szenvedélyes, szeretet- és felelősségteljes, ugyan úgy hibázik, mint bárki más, de neki talán még nagyobb a vesztenivalója. Mardossa a bűntudat, a szeretet, az önutálat és a megbocsátás vágya, viszont soha nem helyezi magát előtérbe.
A Lifetime ebből a kötetből is készített TV-filmet, ami, ellentétben a Virágok a padlásonnal, már szinte szórul-szóra követi a regény cselekményét. Sajnos a készítők az újra castingolás mellett döntöttek, ezért a rendkívül szimpatikus Rose McIver-t Rachael Carpanira cserélték, aki nem hozza ugyan olyan szerethetően Cathy karakterét. A film atmoszférája viszont visszatér az első rész gyökereihez és igazi, sötét, gótikus thriller képében mutatja be a cselekményt. Bart szerencsére akkora szerepet kap, mint a könyvben, ahogyan Corinne is, egyedül talán John Amos szerepe válik kevésbé hangsúlyossá.
Bár a könyv vesztett az első két rész fényéből, a film sikeresen idézi meg a Foxworth család mocskos életét, ezért tudom ajánlani a franchise rajongóinak.
Ha szúr a tövis - 1981 7/10 moly
If There Be Thorns - 2015 8/10 IMDb