India Stoker egy csöndes, magának való lány, aki elveszti az apját a 18. születésnapján. Ez komoly sérülés neki, mivel az anyjával ellentétben az apját nagyon is szerette. A temetést követően megjelenik a sosem látott nagybátyja, akiről kiderül, hogy egy kifinomult és csendes pszichopata. India kezdetben elutasító vele, de ahogy megismeri múltját és tetteit, egyfajta vonzalom alakul ki köztük, és rájön, hogy jobban hasonlít rá, mint azt hitte volna.

Manapság, ha valaki gyönyörű látványvilágra gondol, az kimerül a szépen odavetített háttérben, ami előtt a szereplők előadják a kapott instrukciókat. Szerintem azonban a valóban szép látványvilág ott kezdődik, hogy egy film gyönyörűen van lefilmezve, a kamerabeállítások ötletesek és a jelenetek profin vannak megvágva.

A Stoker, bár nem egy gyors tempójú film, mégis leköti az embert, mert a látvány magával ragadó és bevonzza a nézőt. A színek, a díszletek, a zene - amit Clint Mansell szerzett - mind-mind tökéletes hangulatot ad egy jó kis thrillerhez, és még filmművészeti szempontból is hozza azt, amit kell. Napjainkban itt kell tartania a filmkészítésnek.
A rendező, Chan-wook Park szerintem sok embernek ismerős lehet. A dél-koreai rendező a Bosszú-trilógiájával (A bosszú ura, Oldboy, A bosszú asszonya) nemzetközi sikereket ért el, várható volt, hogy Hollywood is leforgat vele egy filmet, és szerencsére hagyták is dolgozni. Látszik, hogy amerikai pénzből még többet ki tud hozni magából.

A három főszereplő tökéletes játékot ad. Nicole Kidmant szerintem nem kell ecsetelnem. Bár nincs olyan sok jelenete, de abban a néhányban megmutatja, hogy miért is kapott Oscart. Ráadásul a film vége felé előad egy olyan monológot, amiért már megérte a filmet megnézni. Matthew Goode tökéletesen hozza a csendes és sármos pszichopatát. A tekintete vetekszik Elijah Woodéval, egyszóval para. Mia Wasikowskára pedig nincsenek szavak. Ez a lány még komoly jövő elé nézhet. A karaktere megkívánja, hogy fapofát vágjon végig, de még így is képes azzal az egy arccal sokféle érzelmet kiváltani. A zuhanyzós maszturbálós jelenetért pedig piros pont, amiért bevállalta.

Nem tudom, ez mennyire szándékos, de a film hangulata és egyes szereplők a Két nővér című zseniális horrorfilmet juttatták eszembe. A díszletek, a színezés és a beállítások legalábbis kísértetiesen hasonlítanak rá. Emellett egyes karakterek is visszaköszönnek, mint például a Nicole Kidman által játszott anyuka, aki minden gesztusával az előbb említett film mostohájára hajaz.

Persze, lehet, csak azért látok párhuzamot a két film között, mert mindkét film rendezője dél-koreai. Ettől persze nem veszít az értékéből, csak érdekes észrevétel.

Bár a Vonzások számomra nagy kedvenc, mégsem tudom ajánlani mindenkinek. Kell egy bizonyos érettség, és érdeklődés a filmművészet iránt, mert ha csak a történetet nézzük, az nem túl fordulatos. Persze a rendező igyekezett árnyalni a már primitív egyszerűséggel rendelkező forgatókönyvet, mégis felemásnak tekinthető a végeredmény. Ezenkívül be kell vallanom, hogy vannak bosszantó apróságok, mint például az, hogy a nagybácsit senki sem látta eddig, mégsem lesz gyanús egy embernek sem a hirtelen felbukkanása.

Az is érződik, hogy a rendező annyira meg akart felelni mindenki elvárásának, hogy néha már kissé túlzásba vitte a művészkedést. De ezt még meg tudom bocsájtani, mert itt a hangulat uralkodik, ami kifogástalan, Chan-wook Park pedig remélem még fog filmet forgatni Hollywoodban, ugyanis ő az, aki sokakkal ellentétben megérdemli, hogy az Álomgyárban dolgozhasson.

8/10

IMDb | mafab

Befejezésként pedig megosztanám a film egyik maradandó betétdalát.