Egy régi, mocskos épületben járunk, ahol egy fiatal lány megkötözve, véresen tér magához, miközben egy férfi pár szobával arrébb furcsa kötözött babáknak duruzsol. A lánynak sikerül kiszabadulnia, a férfi hallja is a zajokat, azonban még mindig a babáinak suttog. Majd mintha csak a futásra várt volna, nekiindul, hogy egy kicsit megszeretgesse áldozatát egy elektromos fúróalkalmatossággal. Legnagyobb bánatára nem sikerül meglékelnie a hölgy agyát, helyette kap a kiérkező zsaruktól egy sorozatot. A nyomozást vezető Matt végre megkönnyebbülten látogathatja meg kislányát, hiszen egy kétéves nyomozást zárt le sikerrel. Azonban a borzalmak még nem értek véget. Egy véletlennek köszönhetően a korábban látott, babákat rejtő fekete doboz Cloéhoz, Matt lányához kerül. Ezt követően pedig ismét elkezdődnek az érthetetlen, különösen kegyetlenül és véresen elkövetett gyilkosságok, ahol ugyanaz a szimbólum jelenik meg, mint a már lezárt esetnél. Mattnek ezúttal nemcsak meg kell oldania az ügyet, hanem meg kell mentenie kislánya, Cloe életét is.

Amikor elolvastam a Worry Dolls ismertetőjét, úgy gondoltam, nem lehet rossz ez a film, sőt kifejezetten érdekesnek tartottam. Elvégre van benne okkultizmus, voodoo, megszállottság, vér, harc az idővel, kis családi dráma, így joggal reméltem, hogy egy jó, feszültséggel teli horrort fogok kapni a másfél órás játékidő alatt. Nos, kaptam is, a film első 9 percében. Azért ez egy olyan teljesítmény, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Van egy ilyen jó alapanyaga egy stábnak, és még csak negyed órányi rettegést, izgalmat, undort sem tudnak kihozni belőle, ezért jár a keksz. A rendezőt, Padraig Reynoldsot ezennel leültetem egy egyessel, és csatlakozhat mellé Danny Kolker, Christopher Wiehl is, a két forgatókönyvíró, akiknek ilyen kusza, unalmas és értelmetlen sztorit sikerült összehozniuk.

Ha már nekem végig kellett szenvednem ezt a filmet, akkor nem intézhetem el ennyivel, mélyedjünk csak bele. A színészek pontosan annyira csapnivalóak, mint a rendező, meg az írók. A teljesség igénye nélkül jöjjön egy-két példa. Szóval, Cloe nem egyszerű eset, epilepsziás szegény, így különösen oda kell rá figyelni, ami még inkább nehézkes akkor, amikor a szülők elváltak. Bár anyucinak már van vőlegénye, szóval nem kell egyedül megküzdenie a problémával. Rá is fér a segítség, mert elég érdekesen kezeli a lánya rohamait. Mikor a kislány megtalálja a babákat, valami erő szállja meg, elfehéredik, izzad, bepisil, és nem reagál. Most én nem sokat tudok (szerencsére) az epilepsziáról, de nem hiszem, hogy ezek a tünetek lefedik a betegséget. Azt viszont tudom, hogy legyen bármennyire is egy szülő mindennapjainak része az, hogy a gyereke beteg, nem úgy reagál egy ilyen rohamra, hogy megsimogatja a fejét, és kész. Azt sem hiszem, hogy amikor felfedezed, hogy a gyerek kinyírja a kutyát, és meredten, valami szürke hályoggal a szeme körül méreget sandán, majd rátámad a nevelőapjára, akkor azt is ráfogod majd utána arra, hogy epilepsziás. Még egy ilyen gyökér nőt nem láttam, komolyan. Az apuka nem különben retardált, nem csodálom, hogy szegény gyerek beteg lett. Könyörgöm, ha közlik veled, hogy a kislányod meg fog halni, akkor nem az a reakciód, hogy felhúzod a szemöldöködet. A fickó semmi egyébhez nem ért, mint ahhoz, hogy kimerevített, üreges arccal tolja a semmit. Elismerem, ezt az egyet nagyon jól csinálja. Legyen bármi, ő csak néz maga elé, és néha megrántja a szemöldökét.

Ezek mellé kapunk még egy jó nagy adag kliséhalmazt is, mint például egy fekete, váratlanul megjelenő, csuhás, mindent tudó, a város szélén élő nyanyát, akihez segítségül fordulhatsz, ha már elfogyott a nyomozói tudományod. Kapunk egy kis misztikussággal átszőtt, félelmetesnek szánt történetet babákról, meg legendákról és gyerekekről. Van itt házassági dráma, ami biztos nagyon fájdalmas a szereplőknek, csak éppen ebből semmit nem képesek közvetíteni a nézők felé, és persze van itt ártatlan kislány, aki csak egy fokkal kevésbé idegesítő, mint a felnőtt szereplők. Ráadásul azért olyan sokat a babákról sem tudunk meg, a sorozatgyilkos Henry történetét is hamar elintézik, ami pedig tényleg érdekelt volna. A film vége meg annyira előkészítetlen és kaotikus, hogy tényleg csak kapkodni tudtam a fejemet, és csak meredtem előre, hogy ez most mégis mi volt...

Ha már kliséknél tartunk, minden rosszban kell lennie valami jónak, és a Worry Dollsban is van. Két dolgot is ki tudok emelni, amellett, hogy az első kilenc perc tényleg rendben volt. Az egyik a helyszín és az atmoszféra megválasztása, ami kellően creepy volt, és jó volt a kontraszt, hogy a mocskos, elhagyott kórházban megjelenő kegyetlenség és őrület begyűrűzik a fehér kerítéses, zöld gyepes, rendezett, szeretetteljes kertvárosi környezetbe. A másik jó pontot a gyilkosságokért tudom adni. Na, ha csak abból állt volna a film, hogy több ilyen, kellően véres gyilokot kellett volna nézni, már jobb lett volna a leányzó, jelen esetben a film fekvése. Így azonban egy rettenetes csalódás az egész mű, kár, hogy ez lett abból a kilenc percből.

Pontszámom: 3/10

IMDb | mafab