Új írót köszönthetünk a CreepyShake oldalán: fogadjátok szeretettel Z.Salt-ot.

Howard idén tavasszal töltötte be a tizenhatodik életévét, de már teljes értékű felnőttként tekintett önmagára. Pár éve már egyedül járt az iskolába is, ami nagyjából egy óra utazásra volt onnan, ahol lakott. Az iskolai busz az otthonától nem messze vette fel, így a napi két óra utazás tökéletes alkalmat teremtett Howard számára az olvasásra. Szerette a fantasy regényeket, mindig is álmodozó típus volt. Szerény, társaságban visszahúzódó fiatalként ismerte mindenki. Kevés barátjával mély és tiszta barátságot ápolt, igazán feltétel nélkülit. Félénk kisugárzása miatt még barátnője sem akadt, igaz sokat álmodozott a suli szebbnél szebb lányairól. Magas testalkatú volt, szikár, szálkás izomzattal, csokoládébarna szemekkel, fehér bőrrel és sötét hajjal, amit mindig hajzsírral oldalra lenyalva hordott. Sportosan öltözködött, szerette a tréningruhákat, sportcipőket és általában az egyszerű pólókat. Teljesen illett hozzá az öltözet atlétikus testalkata miatt, hiszen heti több órát futott, aminek átlagosnál jobb kondícióját köszönhette. A testnevelés tanár már fel is figyelt a srác tehetségére, többször próbálta rábírni, hogy fusson az iskolai csapatban, de a kamasz fiú inkább a házukhoz közeli erődben, a természetben sportolt, teljes magányban. Ezek az edzései mindig feltöltötték szívét, lelkét. Szerette az erdőnyugodt miliőjét, a madarak dallamos csicsergését és az avar finom, friss illatát.

Mindennapjai szinte ugyanúgy teltek, mondhatni unalmasan. Hétköznaponként a tanulás és a futás lekötötte, hétvégén pedig az anyjának segített a piacon. Édesanyja kiskora óta egyedül nevelte, édesapja Howard születése után nem sokkal önkezével vetett véget életének. Volt a piacon egy kis standjuk, ahol különféle értékes étkezési magvakat árultak. Kínáltakchia magot, többféle aszalt gyümölcsöt, dióféléket, mandulát, pisztáciát, mindent, ami szem szájnak ingere. A pénzt nagyon meg kellett becsülniük, nem voltak szegények ugyan, de a tisztességes megélhetésükért az anyukának hétfőtől vasárnapig dolgoznia kellett a piacon. A fiának élt. Az volt az elképzelése, hogy a középiskola után a gyermeke valamelyik neves egyetemen szerez majd diplomát. Howard terve viszont más volt a jövőjével kapcsolatban, de ez teljes mértékben normális egy ilyen átlagosnak mondható kamasz srác esetében. Howard P. Johnson híres színészi karrierre vágyott, bár tudta, hogy az élet több akadályt is gördített elé ezzel kapcsolatban. Először is dadogott, ha zavarban volt, amihez társult egy nagy adag lámpaláz is. Ha az iskolában felelnie kellett, már a gondolattól is szédült, izzadt a tenyere, szinte lángolt a teste és kiszáradt a torka. Olvasott a témában néhány önfejlesztő könyvet, de amikor éles helyzetben gyakorolhatta volna az ott leírtakat, azonnal leblokkolt és sírógörcs kerülgette hosszú percekig. Lelke mélyén úgy érezte, így soha nem lesz színész, de ábrándjaiban és álmaiban ünnepelt híresség volt.

Május utolsó napján, egy szikrázó napsütéses szombat reggelen az ébresztőóra keltette Howardot. Kilenc óra volt és amint kipattant a szeme, azonnal ráeszmélt, hogy ma kivételesen nem kell segíteni az anyjának, így még alhatna tovább. Forgolódott, fészkelődött, de már nem jött álom a szemére. Erősen próbált csukott szemmel az éjszakai álmaira koncentrálni, de nem jutott semmi az eszébe. Valószínűleg a késő éjszakai fekvés volt az oka, ugyanis éjfél után fejezte be a vámpíros krónikák befejező könyvét. Ez volt az utolsó része a tizenkét kötetessorozatnak, amelyben minden titokra fény derült. Nem tehette le, muszáj volt a végére érnie.

Mivel a nap sugarai reflektorként tűztek keresztül redőnye résein, ébredése után fél órával Howard úgy döntött kikel az ágyból, megreggelizik és utána elmegy kerékpározni ebben a pompás időben. Nagy nehézségek árán tudott csak kikászálódni puha ágyából, de végül sikerült felöltöznie szokásos sportos felszerelésébe és percekkel később már a reggeliző pultnál kanalazta a tejben úszkáló müzlijét. Mellette egy doboz kóla volt, amit szigorúan csak hétvégeken fogyasztott, mivel általában teázott vagy csapvízzel oltotta szomját. Házuk egy emeletes, könnyűszerkezetes, újszerű faház volt, ami világosszürke színnel volt lefestve. A bejárati ajtó előtt egy nagyjából nyolc négyzetméteres terasz volt tetővel, a verandán pedig egy asztal állt, amit pár kényelmes tölgyfaszék ölelt körül. Szeretett este sötétedésig olvasni itt, amíg az édesanyja haza nem ért, de a vacsorát mindig együtt készítették el.

A házuk közelében a helyiek által "sötét függönynek" nevezett erdő több hektárnyi területet foglalt el. A fák sűrű lombjain alig szűrődött át a nap fénye, érezhetően hűvösebb is volt a az erdő belsejében. A birtokuktól nem messze, a főút egyik leágazásánál kis ösvény kanyarodott az erdő felé. Szép időben sokan jártak arra sportolni vagy kutyát sétáltatni, de az erdő mélye legtöbbször kihalt volt. Egyfajta misztikus csend, valami fenyegető sötétség uralkodott ott, ami megijesztette az embereket.

Mikor Howard kisebb volt, az idősek rengeteg rémtörténetet meséltek neki az erdőről. Ezek néha eltűnt emberekről is szóltak, futókról, kirándulókról, akik általában csak az erdő széléig jutottak. Jobb félni, mint megijedni alapon az emberek inkább nem háborgatták a félelmetes helyet.

De a bátor fiatalt cseppet sem zavarta a sok zagyva mese, így rendszeresen járt az erdőbe futni, de a rengeteg belsejébe azért ő sem merészkedett. Most úgy döntött beljebb megy, felméri a terepet és biciklivel mélyebbre hatol a végtelennek tűnő sötétségben.

Reggeli után kerékpárra pattant és elindult a békés kiruccanásra. A fő úton, az aszfalt közepén hajtott, megtehette, mivel alig járt arra autó, kivéve a napjában kétszer arra közlekedő iskolabuszt, néhány helyi lakost, és nagy ritkán néhány kamiont. Mikor egy lejtőhöz ért, megörült a kellemes szellőnek, mely kicsit lehűtötte izzadó testét. Fülében kellemes zene szólt. Védőfelszerelés nem volt rajta, habár korábban többször is elesett a kerékpárral, zúzódáson kívül komolyabb baja soha nem történt.

Jól érezte magát és arra gondolt, hogy ennél több nem is kell. Van otthona, szerető édesanyja, jó kerékpárja, barátai is akadnak és az egészsége is tökéletes. Ezzel a boldog tudattal hajtott az ösvényen az erdőbe, ám ezúttal nem állt meg a szokásos helyen. lassítás nélkül tekert és tekert a sötétség felé. Minél mélyebbre hatolt a rengetegben, annál hűvösebbnek érezte a körülölelő levegőt, kiizzadt teste hamar reszketni kezdett. Rázta a hideg, de nem törődött vele, hajtott tovább, amíg biciklijével elfért a fák közti kitaposott úton.

Ám az ösvény hirtelen szűkülni kezdett, majd teljesen el is tűnt, így Howard egyre nehezebben haladt a bokrok és fák mentén, folyamatosan gallyak reccsenését hallotta a kerekek alól.

Óriási durranásra lett figyelmes, defektet kapott.

- Basszuskulcs! - mondta. Azonnal le is engedett a gumi és semmi javításhoz szükséges eszköz nem volt nála.

- A fene vinné el, most mit csináljak?! - dörmögte.

- Jobb lesz, ha itt hagyom, kikötözni úgysem kell, mert itt a madár sem jár.

Fogta a hátizsákot, majd továbbment az ismeretlent felfedezni. Enyhe idegesség volt benne a defekt miatt, de elhesegette a gondolatot, hisz idefele olyan boldog volt.

- Ez csak egy defekt, majd lesz valahogy. - nyugtatta magát.

Számára ismeretlen részeken járt, bár ahogy körbenézett, minden olyan egyformának tűnt. Mindenhol fák, nyirkos talaj, a lába alatt apró gallyak és falevelek. Nem tudott tájékozódni, de szerencsére az okostelefonján volt iránytű . Amikor kezébe vette a mobilt látta, hogy nincs térerő és így nem tudta meghatározni hol van. Nem működött az iránytű alkalmazás sem.

- Átkozott applikáció! - dühöngött magában.

Ezek után megérzésére hagyatkozva ment tovább. Eszébe jutott, hogy mi lesz, ha visszafelé nem találja majd az utat. Ránézett az órájára, dél volt. Furcsa érzés kerítette hatalmába, mivel negyed órája is pont delet mutatott. Ezt már rossz ómennek tartotta.

- Pont most romlott el ez is.

Amikor fölnézett, meglátott maga előtt egy kis beszűrődő fényt a fák lombjain keresztül és rögtön odasietett. Egy picike tisztás volt ott tele virággal, Howard pedig élvezte, ahogy átfagyott teste érintkezett a nap sugaraival. Körbenézett és észrevett egy furcsa madárijesztőt. Egyből tudta, hogy ezt a nem emberi kéz alkotta valamit figyelmeztetésnek szánták. Közelebb ment hozzá, egy különös "madárijesztő" volt. A bábu fejeként egy emberi koponya szolgált, aminek a szeméből kukacok másztak ki, bűzétől Howard egyenesen öklendezni kezdett. A hányingertől megszédült, így megkapaszkodott a bűzös madárijesztőben, hogy el ne essen. Ebben a pillanatban mintha villámcsapás sújtotta volna, az egész teste megfeszült és rémképek árasztották el az elméjét. Nem tudta elengedni a bábut, fogva tartotta őt, és rettentő kínzásokkal teli képek futottak át az agyán. Az erdő minden irányából sikolyokat hallott. Rémisztő, halált idéző sikolyokat. S bár mindez a másodperc tört része alatt történt, eleredt az orrából a vér, a pulzusa ez egekig szökött, és még a hátán is felállt a szőr. Lihegett, nem értette mi történik, a félelemtől néhány könnycsepp futott végig az arcán. Mikor megtörölte a szemét látta, hogy a "madárijesztő" fejrésze nem is egy koponya, hanem csak egy fából összerakott egyszerű kereszt rajta egy rongydarabbal. Remegett a lába és úgy döntött inkább hazamegy, eleget kirándult.

Nekiindult, hogy megkeresse a visszavezető utat, de nem volt benne biztos, hogy merre kell mennie. Még mindig lihegett és fázott. Az erdőben síri csend volt, csak szapora lélegzetét és a gallyak recsegését hallotta a lába alatt. Folyton olyan érzése volt, hogy valaki követi. Hátranézett, de senkit nem látott. Egyszercsak egy kislány ördögi kacajára lett figyelmes. A hang irányába nézett, de nem látott semmit. Majd ismét a háta mögött hallotta a különös és sátáni nevetést, érezte, ahogy a nyakán az ütőér egyre jobban lüktet, teljesen kiszáradt a torka. Elkezdett szaladni, már azt sem tudta hova, csak jusson ki innen.

- Igazak voltak a legendák, soha többet nem jövök ide! - motyogta remegő szájjal.

Menekülés közben egyre inkább biztos volt benne, hogy követik, de nem mert hátranézni, csak futott, ahogy bírt. Hirtelen meglátott maga előtt egy talpig feketében álló csuklyás alakot, aki teljesen mozdulatlanul állt. Howard elsőre megörült, hogy végre megmenekült, de ahogy közeledett felé, megbotlott egy ágban és elesett. Azonnal talpra állt, de már sehol sem látta az iménti fekete ruhást. Körbenézett és kiabált. -Segítség, segítség! Valaki segítsen!

Sehol nem volt egy árva lélek sem. Elvesztette az időérzékét, fogalma sem volt mennyi ideje bolyonghat az erdőben. A síri csendet ismét egy sikoly törte meg, ami egyre jobban közeledett Howard felé. Nem látott semmit bármerre nézett, de érezte, hogy valami közelít felé. Ő csak futott és futott. Már alig volt ereje szaladni, de a sok edzésnek és a félelem okozta adrenalinlöketnek köszönhetően voltak még tartalékai, így ismét sprintelni kezdett. Csak a túlélés hajtotta. Szó szerint rettegett, nem értette mi történik. Az erdő még mindig ugyanolyan egyformának tűnt és nem jutott közelebb a főúthoz. Egyszer csak meglátott a fák mögött egy sziklás részt. Ez jónak tűnt, akár még fedezéknek is. Hátha el tud bújni. Közelebb érve egy barlang bejáratát fedezte fel, amibe normális körülmények között esze ágában sem lett volna bemenni. De ez most vészhelyzetnek tűnt, bár nem igazán tudta, hogy ki vagy mi elől menekül. Kénytelen volt az ismeretlen sötétséget választani.

A barlangból még hidegebb fuvallat érződött, de nem volt választása. Vagy bemegy, vagy az a valami utoléri. Beszaladt a bejáratán és elővette merülő mobilját, hogy azzal világítson maga elé a vak sötétben. Fény nélkül egy ilyen barlangban az ember néhány óra alatt elveszíti a tájékozódó képességét és az őrület határára sodródik. A barlang tele volt denevérrel, pókokkal és még ki tudja mit rejthettek a rések. Kígyók, csúszómászók, csupa félelmetes teremtmény. Már viszonylag mélyen volt a barlangban, így lekuporodott. Úgy érezte, hogy már nem követik és picit megpihenhet. Nehezen látott, nyirkos volt a levegő és iszonyú bűz terjengett. A mobilon sem a térerő, sem a mobilnet nem volt elérhető, és az akkumulátor is pirosan villogott. Hamarosan lemerül és a hely örök sötétségbe borul. Gubbasztott a földön, a két térdére hajtotta a fejét és sírt. - Anya, hol vagy? Anyu, anyu..... - suttogta, majd a fáradtságtól és kimerítő félelemtől elaludt a sötétben...

Howard teljesen izzadt testtel, átázott pizsamával riadt fel az éjszaka közepén. Zihált és mindenféle érthetetlen zagyvaságot kiabált. Mintha valamilyen sátáni nyelvezetet használna. Az ördögűzések alatt mantráznak a megszállottak hasonló érthetetlen kifejezéseket. Felesége erre azonnal felült az ágyon és simogatta a férje fejét, hogy felébredjen és megnyugodjon. Ez mindig nehéz feladat volt.

- Megint az a szörnyű álom a barlangról, Drágám!? - kérdezte aggódó tekintettel. - Drágám, ébren vagy?

A férfi szeme fennakadt, szemgolyójának csak fehér része látszott, szemhéja remegett és folyt a könnye. Egész teste görcsbe szorult. Szinte habzott a szája, az ajkairól burjánzó nyál folyt és fröcsögött, ahogy kiabált. Pár perc alatt enyhült a roham, mire magához tért. Ez rendszerint heti többször is előfordult.

- Itt vagyok, felébredtem! Itt vagyok! Ne aggódj szívem, jól vagyok.... jól vagyok. Hány óra van? - kérdezte lihegve.

- Hajnali három óra harminchárom perc. A szokásos idő, mindig ilyenkor riadsz fel. Húsz éve történt az eset, és még mindig kísért az emléke. Biztos ne hívjuk fel reggel azt, akit Glen ajánlott? - kérdezte ijedten a nő, majd magához szorította a férje izzadt testét. Howard kezdett megnyugodni felesége aggódó ölelésében.

- Ne! Tényleg jól vagyok, csak egy álom volt. - válaszolt még mindig kicsit lihegve Howard. - Feküdjünk vissza, holnap korán kelünk. Anya már nagyon várja, hogy lássa az unokáját és minket is.

- De ez így nem mehet tovább, ki kell találnunk valamit! Amióta ismerlek folyamatosan szenvedsz éjjelente, és csak a hülye piruláiddal tudsz élni. Ez se nekem, se neked, se a lányunknak nem jó. Ezek a rohamok engem kikészítenek lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy minden reggel olyan vagyok, mint a mosott szar.

- De Szívem!

- Ne szakíts félbe! - csattant fel az amúgy is heves vérmérsékletű nő.

A családfő flegmatikus és introvertált személyiségét tökéletesen kiegészítette a temperamentumos, magabiztos felesége, aki angol nyelvet és történelmet tanított Boston egyik előkelő középiskolájában.

Egy bostoni alapítvány rendezett sok évvel ezelőtt egy jótékonysági futást a gyerekekért. Itt ismerkedtek össze, szerelem volt első látásra.

Amikor a startvonalnál melegítettek a futáshoz, már akkor elkezdtek szemezni egymással. Michelle csak futó pillantásokat vetett a jóképű Howardra, aki miután ezt észrevette, egyből rámosolygott. A lány határozottsága ettől azonnal elszállt, s zavarában csak forgolódott a, amikor eldördült az indítást jelző pisztoly.

A nagy tömeg elkezdett futni, de ők ketten csak álltak és nézték egymást mozdulatlanul. Howard azonnal tudta, hogy ez a lány az igazi és feleségül fogja venni. Így is lett.

- Holnap elutazunk vidékre édesanyádhoz egy hétre, ahogy terveztük és amint visszaérkeztünk Bostonba, felkeresünk egy szakembert. Nincs vita! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Michelle.

- Rendben van, elmegyek, ígérem. - nyugtázta beleegyezően.

Az éjjel további részében Howard nem nagyon tudott már aludni. Gyerekkori emlékeire gondolt és az édesanyjára. Lelkiismeret furdalás kínozta, úgy érezte magára hagyta, egyedül abban a nagy házban. A barlang is az eszébe jutott, a félelem a markában tartotta. Mi történhetett ott vele? Hogy jutott ki onnan? Soha nem derült ki. Ezekre a kérdésekre kereste a választ már évek óta. Heti három-négy alkalommal kísértette a barlang az álmaiban. Speciális gyógyszert kellett szednie, amit soha nem hagyhatott ki. Egyetlen napot sem, különben az idegrendszere felmondaná a szolgálatot.

Gyerekmekként hipnoterapeutánál is járt, de a hipnózis nem tárt fel semmit, a barlangban töltött időre pedig egyáltalán nem emlékezett. Csak annyit tudott, hogy ott a sötétben elaludt és másnap reggelmár az ágyában kelt fel. Aznap vasárnap a biciklije a tárolóban volt, a gumija felfújva, a mobiltelefon pedig a töltőn. Amikor felkelt, lement reggelizni, ahogy szombaton is tette és az asztalon egy cetlit talált:

"Készítettem pirítóst és tojást, edd meg reggelire. Ma egy óra körül hazaérek és elmegyünk ebédelni. Puszi, anya!".

Reggeli után a mosókonyhába ment, mert a kimosott ruhák mindig ott lógtak, és szüksége volt egy alsóra. Ahogy a fregolihoz ment a boxerért, nem hitt a szemének. A ruhák mellett ott száradt az a rongy is, amit előző nap azon a madárijesztőn látott. Nem tudta, hogy épp álmodik-e vagy álom volt-e az egész történet. Nem értette mi történik ismét. Egyből ugyanaz a félelem töltötte el az egész testét, remegett, dobogott a szíve és kapkodta a levegőt. Összeszedve minden bátorságát visszament és szemügyre vette a rongydarabot. Így, kimosva lehetett látni, hogy egy piros mintás fejkendő volt, amit a régi időkben hordtak a színes bőrű rabszolgák abban a kisvárosban. Howard tudta, hogy pár évtizede virágzott a rasszizmus, de ötlete sem volt kié lehet a kendő és hogyan került a szárítóra.

Ezeken agyalt egész este, ahogy forgolódott az ágyban a rémálom után. Nézte a feleségét, ahogy aludt és megsimogatta az arcát. Hálás volt, hogy mellette van, mindenben kiegészítették egymást. Született egy gyönyörű kislányuk, aki akkoriban töltötte be a tizenhatot és már az udvarlók is legyeskedtek körülötte. Ezen nem volt mit csodálkozni, mert szemrevaló, csinos lány volt.

Sophianak nevezték el, ami bölcsességet jelent. A feleségével közösen választották a nevet tudatosan, mert úgy hitték, hogy a név befolyásolhatja egy ember életét, sorsát.

Lassan telt az idő, Howard azt hitte soha nem tud majd újra elaludni, de nem is volt benne biztos, hogy akarja-e egyáltalán. Hajnal öt óra körül mégis kényelmesen belesüllyedt a kedvenc kókuszmatracába és néhány pillanat múlva már jöttek is az álomképek.

Álmában Sophiát hallotta nyöszörögni a másik szobából, így fölkelt és elindult felé. A szoba közvetlenül a fürdő mellett helyezkedett el és az ajtaja általában be volt csukva. Howard furcsállta, hogy most résnyire nyitva az ajtó és még a fürdő is valahogy másnak tűnt. A szobából hallatszó nyöszörgést hirtelen erőteljes nyögés és lihegés váltotta fel. Vaksötét volt és borzasztóan hideg, látszott a férfi lehellete. Félve benyomta az ajtót és szólt a lányának:

- Sophia, drágám jól vagy? Sophia?

Ahogy bement a szobába meglátta a lányt, aki egy mennyezeten levő kötélről lógott, a feje fölött két kezével összekötözve. Meztelen volt, testét vágások borították, önkívületi állapotában Howard odarohant, hogy leszedje a lányát a kötélről, de ahogy megfogta volna testét, az azonnal kigyulladt. A lánya sikolya fülsüketítő volt, a tűz ropogott sercegő bőrén és az égett hús szaga a füsttel keveredve elkezdte megtölteni a szobát.

- Ébredj Howard, ébredj! - ráncigálta a mélyen alvó férjét Michelle.

- Istenem, Istenem ne! Sophia, nem tudlak megmenteni! - kiáltozott a férfi, már nyitott szemmel.

- Semmi baj Drágám, rosszat álmodtál, nyugodj meg! Itt vagyok, szeretlek, biztonságban vagy! Hozok altatót! Beveszed és pár perc alatt alszol majd meglátod.

Az éjszaka kétszer is teljesen kiütötte Howardot a rémálom, ezúttal egy eddig ismeretlen rémképpel. Soha nem álmodott ilyen szörnyűséget a lányával, emiatt az egész reggele is el lett rontva.

Már a konyhában reggelizett a család, mikor Howard csatlakozott hozzájuk. Csöndben maga elé meredt, csak kevergette a müzlit a tejben.

- Nem eszel? - érdeklődött Michelle.

- Egyél apa, mert hosszú az út és nem állunk meg, szeretnék minél előbb a nagyihoz érni. - reagált Sophia is miközben az okostelefonján böngészte a közösségi oldalakat.

- Nem vagyok éhes. Inkább iszok egy erős kávét, szörnyű éjszakám volt. Remélem a nagyinál sikerül végre pihenni. Istenem, egy hét szabadság. Idejét sem tudom, mikor volt ilyen utoljára.

Howard raktárvezetőként dolgozott Boston egyik autógyárában, majdnem minden héten túlórázott. A pénz persze jó volt, de szabadideje nem sok maradt. Így nagyon ráfért a pihenés. Nem volt otthon már tizenhétéves kora óta. A barlangos eset után a főiskoláig még az anyjával élt egy keveset, de többet nem járt sem az erdőben. Mostanra egy kis pocakot is eresztett.

A reggeli után már minden össze volt csomagolva. Bepakoltak a kocsiba és nekiindultak a nyolc órás autóútnak. Azt tervezték, hogy maximum egy alkalommal állnak meg tankolni.

A levegő a június eleji időjárásnak megfelelően meleg volt, de nem kánikula. Az autóban kellemes lágy zene szólt. Az egész család rajongott a jazz muzsikáért.

Szinte üres volt az autópálya, amit két oldalról magas fák határoltak be. Lombjaik a kellemes szellőtől szinte táncoltak. Howard felvett egy laza vezetési stílust, és az utat kettészelő sárga záróvonalra koncentrált, hogy ne aludjon el.Tudta meg kell állnia a legközelebbi kútnál.

Mikor sávváltás előtt a visszapillantó tükörben Sophiára pillantott, nagyon megijedt. Sophia orrából és szájából folyt a vér és eszméletlenül vergődött a hátsó ülésen. Ahogy a másodperc tört része alatt Howard agya felfogta, amit lát, egyből hátra fordította fejét. Sophia a tabletjét nyomogatta és az apjára mosolygott, majd folytatta a játékot. Ahogy nyugtázta magában, hogy képzelődik, Howard visszafordította a fejét az útra. Meglepetésére egy kóbor kutya állt az út közepén.

- Howard, fékezz, úristen! - sikított Michelle.

A férfi félrerántotta a kormányt és a fékre taposott, de lesodródtak az útról, egyenesen egy árokba. Szerencsére a kocsi épségben megállt, alig fél méterrel egy fa előtt. A kutya addigra beszaladt az erdőbe. A nagy ijedtségen kívül más nem történt.

- Mindenki jól van? Michelle? Sophia? - kérdezte idegesen Howard.

- Igen apa, jól vagyok.

- Én is drágám. Mi volt ez? Majdnem elgázoltad azt a szegény kutyát! Mi ütött beléd?! Inkább cseréljünk helyet, és innentől én vezetek! Atyaég! - szitkozódott Michelle.

- Rendben van! - meredt maga elé Howard és a sírás kerülgette, ahogy két kézzel szorította a kormánykereket.

- Nem tudom mi van velem, ne haragudjatok! Egyre kevesebbet alszok éjjelente a sok rémálom miatt. Remélem a pihenés jót tesz majd, de ha nem, ígérem, hogy elmegyek egy szakemberhez. Nem vagyok jó passzban.

Szerencsére nem volt mély az árok, könnyen vissza lehetett tolatni az útra. Az aszfalt szélén megálltak és helyet cseréltek. Ahogy Howard a kocsi eleje előtt elsétált, megpillantotta a motorháztetőt, ami csurom vér volt. Csöpögött róla a sötétvörös, friss vér. Hátralépett a mély megdöbbenéstől.

- Úristen, mégis elütöttük a kutyát!

- Az nem lehet, láttam beszaladni az erdőbe. - válaszolt Michelle.

- Akkor gyere ide és nézd meg!

A nő gyorsan az autó elejéhez sietett.

- Howard! Nem látok semmit! Itt nincs semmi! Mit nézzek? Kicsit meleg a motor, de semmit nem látok! Mi van veled? Biztos jól vagy? Talán próbálj meg aludni az út hátralevő részén, mert már képzelődni kezdesz a fáradságtól . Kurva életbe!

- Rendben van, hátraülök. Sophia nem bánod?

- Nem apa, gyere hátra mellém nyugodtan. Próbálj pihenni picit, tényleg rosszul nézel ki. Nagyon megijedtem. Szegény kutya biztos halálra van rémülve.

Nagyjából már félúton lehettek, a hátralevő időben zökkenőmentes volt az utazás.

Este hat óra körül értek Roar Townba, Howard szülővárosába. Csendes kisváros volt Bostontól délre. Egy seriff óvta a helyi lakosságot, bár sok dolga nem akadt. A legnagyobb bűntény az elmúlt tizenöt évben annyi volt, hogy egy részeg helyi lakos, Mr. Buck betörte az egyik kirakatot a város főterén.

Összetartó kis közösség volt ez óvodával, iskolával és saját könyvtárral. A városban legendás volt a levegő tisztasága, így a közösség főleg turizmusból tartotta fent magát az utóbbi időkben. Még egy kis mozi is helyet kapott, ahol egyszerre elfért huszonöt ember is! Igaz, a premier filmek késtek néhány hónapot, már ha egyáltalán bemutatták őket. Amiből a legtöbbet találni lehetett a városban, az a kocsma volt. Amolyan klasszikus dohányfüstös helyek voltak, tele részeg emberrel. Itt mindenki ismert mindenkit, ha valami történt másnapra már az egész városban híre ment.

Nem volt ez másképp a húsz évvel ezelőtti esettel sem, ahol egy kutyát sétáltató pár az akkor tizenhat éves Howardot eszméletlenül találta az erdő szélén. A fiút rendőrök és pszichológusok hallgatták ki, de nem emlékezett semmire onnantól, hogy belépett a barlangba. Akkora sokk érte, hogy a helyi orvos inkább hazaküldte pihenni. Adott a gyermeknek egy erős injekciókoktélt és másnap Howard az ágyában kelt nem emlékezve semmire az azelőtti estéből. Utolsó emléke, hogy a barlangban reszket a félelemtől. A helyi seriff és Howard anyja még előző este megállapították, hogy a fiú valószínűleg rosszul lett a napon és elájult. Elég meleg volt az idő. Nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a történésnek és elhatározták nem foglalkoznak az üggyel tovább. A seriff az injekció után hazavitte a fiút, az anyját és a kerékpárt is, amit a rendőrök megtaláltak az erdőben. Mielőtt hazaindult megszerelte a defektes gumit és beállította a tárolóba Howard biciklijét.

Pár óra múlva Howard magához tért az autóban miközben beszívta a már jól ismert levegőt.

- Meg is érkeztünk? Mennyit aludtam? - kérdezte a feleségét.

- Végigaludtad nagyjából az egész utat. Ébreszd föl Sophiát is, mert a ő is álomba szenderült, gondolom kimerítette a gázolásos eset.

- Nem is volt gázolás.

- Tudod, hogy értettem.

- Tudom és bocsánat, már mondtam. - sütötte le a fejét Howard.

- Ilyen fáradtan többet nem vezethetsz, a lányod és a mi életünket is veszélybe sodortad, a kutyát még nem is említettem! - tört ki magából Michelle.

Kora este meg is érkeztek Howard szülői házába és az est további részét beszélgetéssel, nevetéssel töltötték. Mindenki boldog volt. Végre eljött a megérdemelt nyaralás. A nagymama nagyon finom tepsis süteménnyel készült a szeretteinek. Sokáig fent voltak, majd éjfél körül nyugovóra tértek.

Kora hajnalban Howardot egy lidérces álma rémisztette meg, ami rendhagyónak bizonyult. Nem látott képeket, csak hangokat hallott, ami folyton ezt mantrázta neki:

"A bűn bűnhődést érdemel...! A bűn bűnhődést érdemel!"

Miután felriadt, azonnal leírta egy lapra a furcsa mondatot, hogy biztos ne felejtse el reggelre. Korábban is próbálkozott álomnaplót vezetni, de sokszor lusta volt felírni az álmokat, így nem volt túl nagy haszna a dolognak. Ezúttal viszont legyőzte a notórius lustaságát.

Reggel a konyhából kiszűrődő nevetésre ébredt. Fájt a torka, remegett és rázta a hideg is.

- Megfáztam, basszus! - gondolta. Eszébe jutott, hogy valamit álmodott éjjel és felírta valahova. Meglátta a cetlit a az ágy melletti szekrényen. A nejével a gyerekkori szobájában aludtak. Sophia a másik szobában volt.

Alig bírta kiolvasni a saját kézírását, de végül megbirkózott vele.

- Mi a fenét jelent az, hogy a bűn bűnhődést érdemel? - nem értette az álmát.

Lement és csatlakozott a boldog családi csevejhez. A szokásos müzlijét kevergette, amikor a tálban egy csótányt és kukacokat vett észre. Azonnal eldobta a kanalat és felkiáltott. A látványtól émelygett a gyomra és majdnem az asztal közepére hányt. Odaugrott a mosogatóhoz, hogy inkább abba hányjon, majd megmosta a száját és az arcát is. A családja döbbent arccal figyelte mit művel.

- Howard rosszul vagy kincsem? - kérdezte az anyja.

- Nem anya, jól vagyok! Mit adtál nekem reggelire?

- Csak a kedvenc müzlid, gondoltam jól fog esni, ne haragudj!

- Nem haragszom, de....- szakította félbe mondatát Howard, amikor észrevette, hogy tényleg a kedvenc reggelije van a tálban.

És minden rendben volt vele.

Egyre több volt a furcsaság és a pokoli hallucináció. Howard azon töprengett megbolondult e.

Reggeli után úgy döntöttek, hogy elmennek a városba fagyizni, de Howard a megfázásra hivatkozva inkább otthon maradt. Miután a többiek elindultak, ő lement a pincébe, hogy megnézze a régi holmijait. Talált több dobozt is. A pincében hűvös volt és dohos szag terjengett mindenhol. Egy falról lelógó hagyományos izzóval betekert villany bizosított némi fényt a helységben. Howard több régi kacatot, könyveket, leveleket és képeket is talált. A sarokban ott állt a régi biciklije, amit a barlangi látogatása óta nem használt. A pince azon részében, ahová nem világított a villany, egy salgópolc állt, amin egy régi fadoboz volt. Nem tudta mi van benne, nem volt ismerős a számára.

Leemelte a dobozt, és látta, hogy egy lakat zárja le. A hozzávaló kulcsnak viszont nyoma sem volt.

- Miért lehet lelakatolva? Valahogy akkor is kinyitom.

Talált egy vasat, amivel fölfeszítette a doboz tetejét. Egy könyv volt benne, levelek, pár fekete fehér fénykép és egy pisztoly. A fényképeken bizarr dolgokat látott. Több furcsa alak égő tűz körül állt. Úgy tűnt, hogy a képen valamiféle szekta épp szertartást végez. Egy másik fényképen egy kifeszített emberi test égett, amit egy csoport vett körül. Howard felfedezett a tömegben egy alakot, akinek nem fedte lepel az arcát. Ismerősnek tűnt számára a férfi, közelebbről kezdte vizsgálni és már biztos volt benne, hogy találkozott is vele, csak a képen valahogy... fiatalabb volt. Hirtelen hideg futott végig Howard gerincoszlopán, majd érezte, ahogy arca lángvörös lesz, amint a szíve túlpörgetett dugattyúként kezdi pumpálni a vért a testében. Megdöbbenésében el is ejtette a képet, felismerte a férfit. De hisz ez az apám! - mondta ki hangosan, bár felfogni még mindig nem tudta. A könyvbe is belelapozott, ami egy mágiáról szóló régi darab volt. Kezdett furcsán lélegezni, érezte ahogy a fején égnek állnak a hajszálak. Megnézte a leveleket, amikben az apja levelezett egy helyi sátánista csoport vezetőjével. Még mindig nem akarta elhinni, remélte, hogy ez az egész csak félreértés vagy megint a saját képzelete játszik vele.

- Ezt most csak álmodom... ez nem lehet igaz! - kiabált ingerülten. Kezdte szűknek érezni a teret maga körül, a gondolatok őrülten cikáztak a fejében. A levelezésből kiderült, hogy a szekta fiatal lányokat keresett, akik szüzek és lehetőleg fekete bőrűek, hogy őket egy szadista sátánista rituálé keretei között az ördögnek ajánlják fel. Fontos volt, hogy a lányok eközben nem halhattak meg. Természetesen a vaginális közösülés tiltott volt, de az egyéb kielégülési módok a férfiaknak megengedettek voltak. Anális és orális borzalmakat követtek el a lányok ellen,verték és leköpték őket, a vizeletüket is rájuk engedték. Az egyik ilyen gyűlésen az apja is részt vett, ahol az erdőben levő barlangban szörnyű kínzások közepette egy tizenhatéves éves lány még a szertartás előtt belehalt a fajtalankodásba. Az apja ezután ki akart szállni az egész ördögi körből, de a szekta beszippantotta és nem engedte el. Újabb és újabb emberrablásokra kényszerítették őt, s ebbe lelkileg teljesen összetört. Annyira mélyre süllyedt, hogy más megoldást nem talált, s egy szombati napon agyonlőtte magát a házuktól nem messze. Minden világos lett Howard számára. A pisztoly az öngyilkos fegyver volt, amivel az apja véget vetett a kínjainak. Még mindig töltve volt és a csövén évek óta odaszáradt vér borította.

Mostmár összeállt Howard számára, hogy az apja miért ölte meg magát és mitől viselkedett olyan furcsán az utolsó időkben. Legalábbis, amennyire emlékszik rá. A levelekből mindent megérett. Rosszul volt, mintha kívülről nézné saját magát, a szíve továbbra sem volt hajlandó lassabban kalapálni. Tudata kezdett beszűkülni, a környezete felől érkező információkat már nem tudta befogadni, csakis apja szörnyű tetteire gondolt.

Egy másik fényképen megláttott egy kendőt azon a lányon, aki belehalt a kínzásokba. Howard szinte elájult a félelemtől. Ugyanaz a kendő volt, mint amit a barlang előtt talált a madárijesztőn. Összerakta a teljes képet. A barlangban halt meg a lány, ahol ő is bújkálni próbált. Az erdőben az ő kacagását hallotta. Az apja keze is benne volt a halálában, ezért a lány őt kísértette meg az erdőben.

- Úristen! - a szája elé tette a kezét a döbbenettől. - Mi van, ha a szellem bosszút áll rajtam az apám miatt? Mi van, ha a lányomat akarja? Várjunk csak! Sophia is tizenhatéves, mint az a szegény lány volt. És én is annyi voltam, amikor a barlangnál jártam. Jézusom, remélem nem a lányomat akarja bántani a szellem az apám bűnei miatt! Lehet, hogy ez a nyaralás sem a véletlen műve? Hol a telefonom? - Howard annyira remegett az idegtől, hogy mikor felszaladt a mobiljáért, nem tudta beütni a számokat a készülékbe.

- Bassza meg ezt a szar okos telefont! - elhajította a és a házi telefonhoz rohant, majd tárcsázta a feleségét.

- Halló szívem, Sophia ott van? Jól vagytok?

- Igen a fagyizóban ülünk, miért mi a baj? - kérdezte a nő.

- Hálaistennek! Már aggódtam! Maradjatok, ahol vagytok, máris megyek elétek. Várjatok meg! Hallod? Ne menjetek el a cuk...

Ahogy kimondta megszakadt a vonal. Próbált újratárcsázni, de úgy tűnik a felesége és a lánya mobilja is lemerült. Az anyjának pedig nem volt semmilyen telefonja a vezetékesen kívül. Howard tehetetlen volt.

Néhány óra múlva a nappali fényességet átvette az éjszaka leple. Az égen milliónyi csillag fénylett és a Hold olyan erősen világított, mintha a házhoz vezető földúton útszéli lámpák lettek volna. Csípős volt az este, mégis balzsamosan simogató.

A telefonbeszélgetés után pár órával hazaértek a nők.

Howard a verandán áll és démoni nyugalommal pipázott, mikor megérkezett a családja.

- Ne haragudj Édesem, csak lemerült a mobil. - kiáltotta mosolyogva Michelle a férjének, mikor kiszállt az autóból.

- Szia apa! - köszöntette a férfit lánya és beviharzott a házba a nagymamával együtt.

Howard mozdulatlanul állt és szívta a büdös dohányt.

- Howard mit csinálsz? Soha nem dohányoztál, honnan szerezted?

- Merre voltál, te koszos ribanc!? - vonta kérdőre a feleségét hátborzongató nyugalommal.

- Tessék? Jól hallottam Howard? Mondd mégegyszer!

- Utoljára kérdezem, hol voltál szuka? - ekkor már fölemelte a hangját és ingerültségében a nőt a tornáchoz szorította. Kivette a pipát a szájából és messzire dobta a fűbe. Vicsorítva szorította feleségét, aki a rémülettől elsírta magát.

- Howard mi ütött beléd, a frászt hozod rám! Ne szoríts kérlek! - sírt és szipogott Michelle. Egész teste és a szája is remegett.

Howard csak nézte vérben úszó szemekkel, mintha nem lenne önmaga.

Hátra nyúlt, majd az öve mögé bújtatott revolvert a feleség fejéhez emelte és elkezdett játszani a fegyver csövével a nő szája körül.

- Kapd be a pisztolyt Michelle, gyerünk! Gondold azt, hogy egy kemény pénisz, ami kilövellésre kész. Kezd el csinálni! Tudom, hogy akarod!

Erre a nő még jobban elkezdett reszketni, nem értette mi történt a férjével.

- Kérlek Howard engedj el, ne csináld ezt, kérlek! Az egész felsője átázott a könnyektől.

Howard ekkor elengedte, így Michelle a házba rohant. A pisztolyt a pipa után dobta, majd köpött egyet. Bement a házba és a nappaliban megtalálta a feleségét, aki az étkező asztal mögé bújva sírt az anyósa vállán. Senki nem tudta mi történt odakint. Kérdően néztek a férfire.

- Apa, mit műveltél? - sikoltotta a lányuk, majd az apjának rohant. Ekkor Howard megragadta a kislánya két karját, ráncigálta, majd tiszta erőből felpofozta. Az ütés erejétől Sophia a földrerogyott, beverte a fejét és azonnal eszméletét vesztette.

- Te is olyan hazug vagy, mint az anyád! - vicsorított rá a dühödt fenevad.

Zavarosan lihegett, folyt a taknya, és összevissza beszélt.

- Mind megdöglötök, mind! Értitek?! - üvöltözött a zavarodottan.

Az asztalon levő poharakat a falhoz vágta. Az anyja és Michelle szorosan összebújtak, s minden egyes pohártörésnél felsikoltottak. Sophia a földön feküdt ájulva, a fejéből és az orrából vér folyt, ami a padlón vértócsává alakult. Hirtelen az ájult lányt az apja két lábánál fogva elkezdte kihúzni a nappaliból. Ahogy a haja a friss vérrel érintkezett, az ecsetként festette meg a járólapot a húzás irányában.

-Hova viszed a lányunkat? Istenem hagyd békén! - sikoltott fel aaz anya. Michelle a konyhába szaladt és egy kést keresett a fiókokban, mire a férfi odasietett és leütötte őt, majd az anyját tiszta erőből a hűtőnek lökte. Ezután mind a három nő ájulta hevert a padlón.

- Végre csönd van, bassza meg! - mondta a kegyetlen férfi.

Miután megkötözte , Howard kihúzta lányát a házból és az autóba gyömöszölte, majd elhajtott az éj sötétjében.

Michelle pár perc múlva tért magához. Amikor a földön fekve kinyitotta a szemét, azonnal emlékezett a dulakodásra. Még erősen szédült, fájt a feje, a szemei égtek, de azonnal felpattant .Az anyósa ájultan feküdt a fridzsider mellett, a padlón az ajtóig vérnyomok látszódtak. A lányt a földön húzva vonszolták ki. Anyai ösztöne azt súgta, hogy még él a lánya, de fogalma sem volt hová vihette tébolyult férje. Kiment a teraszra, és látta, hogy az autó eltűnt. Amikor ki akart szaladni az útra, hogy megnézze merre hajthatott Howard, a fűben belerúgott egy fémtárgyba, ami a Hold fényénél csillogott a fűben. Lehajolt érte. A pisztoly volt, amivel a férje korábban fenyegette a verandán. Fél óra múlva a konyhában lassan magához tért Howard édesanyja. Erős fájdalmai voltak és hányingert érzett.

Elkezdett öklendezni és a nagy köhögés közepette vért köpött a padlóra. Óriási ütés érte a hűtőnél. Próbált négykézláb feltápászkodni, de iszonyatos csattanás közepette egy erős rúgás a földre vitte újra. Michelle volt az, aki tiszta erejéből oldalba rúgta az idős asszonyt.

- Te szemét, mindvégig benne voltál! - üvöltötte a nőnek, miközben az arcán eltökéltség látszott, hogy megmentse az egyetlen kislányát.

- Megtaláltam a nappaliban a naplódat és a volt férjed levelezését a sátánista csoporttal. Ott hevert a doboz és mindent láttam. Most pedig elmesélsz mindent! Hova vitte a lányomat Howard!?

- Nem tudod megakadályozni! - tört ki kárörvendő nevetésben a földön nyöszörgő özvegy.

- Elmondod, vagy az istenre esküszöm, a fejedbe eresztem az egész tárat! - Erre anyósa fejéhez nyomta a pisztoly hideg csövét.

- Ölj meg, legalább a szerelmem után mehetek. Ezzel a fegyverrel ölte meg magát ő is. Megváltás lenne. Tedd meg, gyerünk, te gyáva ribanc!

Ekkor az aggódó Michelle egy hirtelen mozdulattal orrnyergen vágta a nőt, akit ismét a földön találta magát.

- Elolvastam a dobozban található levelezéseket a barlangról és a volt férjed fajtalankodásairól, amihez mindvégig örömmel asszisztáltál te szívtelen boszorka! Képes lettél volna a barlangban a fiad életét is feláldozni, de nem sikerült. Mindezt csak azért, hogy a férjed lelkét kiváltsd a túlvilágon az ördögtől. Hála neked teljesen megbolondult és már azt sem tudom ki ő. Talán az apja szelleme szállta meg, amikor a pisztolyra rátalált.

- "A bűn bűnhődést érdemel...! A bűn bűnhődést érdemel...!"- hajtogatta az asszony. Nem én vagyok itt a gonosz! - kísértetiesen hahotázott, mintha egy jó viccet hallott volna.

- Miről beszélsz te boszorka?

- A férjem sose akarta megölni azt a kislányt, de a csoport egy idő után magába szippantotta és teljesen megbomlott az elméje. Egy alkalommal a közeli birtokon dolgozó cseléd lányát szemelte ki magának a csoport. El is kapták és a szokásos helyen, a barlangban akarták elvégezni a rituálékat, de túllőttek a célon. A lány belehalt a szenvedéseibe. A lelke nem tudott megnyugodni és akinek köze volt a halálához, az mára már mind halott. Beleértve a családtagjaikat is. A kis kurva szelleme itt kísért még az erdőben és bosszúra szomjazik, ami a lányod halálával beteljesül és te nem tehetsz ez ellen semmit sem!

- Tudom már hova mentek! - nyílt tágabbra a felismeréstől

Michelle szeme. - A barlang! Hol a bicikli?

Megkereste a kerékpárt és elindult a főúton a félelmetes hely felé.

- Ne csináld ezt apa, kérlek, ne bánts! - mondta erőtlen hangon a halálra rémült lány. A kezdetben homályos képekből egyre erősebben kirajzolódtak a barlang körvonalai. A barlang közepén, tőle nem messze tűz lángolt, ami bevilágította a falakat is. Az apja a lány előtt ült egy camping széken és egy kést élesített egy földből kiálló szikla szélén. A lánya egy iksz alakú kereszthez volt kifeszítve. Mozdulni sem bírt. Gyenge volt és iszonyúan fájt a feje. Eszébe jutott, hogy utoljára a konyhában voltak. Biztos elájult. A testén a verejték a mellei között a hasáig lefolyt. Sophia érezte a fején és a nyakán hátul a ragacsot, amit az alvadt vér okozott, összetapasztva a haját. Az apja a késélezés közben mindvégig a lánya szemébe nézett.

A falak véresek voltak és a helyiségben volt egy csontváz is, amely a rengeteg denevér ürülékkel borított földön hevert.

- Apa miért csinálod ezt? Hol van anya, mire készülsz? - bőgött Sophia.

- Ne aggódj kicsim. Apa itt van!

- Miért csinálod ezt, ez rossz vicc. Apa, nem vagyok jól! Oldozz el, ez fáj! Apa!

- Kussolj! Apa már nincs többé! - erre a kikötözött lányhoz vágta a zsebéből elővett gyógyszeres dobozt, ami szétnyílt és a földön szétgurult. A dobozból rengeteg pirula kiesett, nyilvánvaló volt, hogy Howard nem szedte be a gyógyszerét.

- Itt van a kibaszott hülye apád a földön, bazdmeg! - üvöltötte magából kikelve Howard. - Ezzel a szarral nyomtak el évek alatt az orvosok és az anyád. Az a szajha! Nem szedem többet! Mostmár végre önmagam lehetek és beteljesíthetem, amit apám elkezdett. Már mindent értek. Az apám is békére lelhet a segítségemmel és az a fekete csaj is, aki belehalt a gyengeségébe. Engem választott, hogy elhozzalak hozzá. Ne aggódj, nem fog sokáig tartani!

Odament a lányhoz és a kés hegyét a nyakához nyomta. A bőrt szinte azonnal felsértette az éle és ahogy lejjebb húzta a pengét a ruhát is kettévágta.

A pillanat tört része alatt egy nagy villanás történt fülsüketítő durranás kíséretében és a férfi hirtelen elterült a földön. Nem mozdult. Sophia ösztönösen becsukta a szemét, tiszta vér lett és az egész testén folyt az agyvelő. A barlang falára is jutott belőle. Az apja holtan feküdt előtte. A koponyája felismerhetetlenül szétroncsolódott és kibuggyant belőle a buborékos agyi folyadék.

Ekkor Michelle leengedte a kezében lévő pisztolyt és odarohant a lányhoz. Szorosan átölelte Sophiát és miután eloldozta, percekig mindketten remegve- sírtak. Megmenekültek.

A tragédia után azonnal visszautaztak Bostonba, de egy másik környékre. Maguk mögött akarták hagyni a szörnyű emlékeket.

Boston, tizenhat évvel később...

Sophia hirtelen felült az ágyban, a szíve szaporán vert és lihegett. Nem kapott levegőt. Az éjjeli szekrény felé nyúlt, ahol az óra mellett tartotta inhaláló készülékét. Nagyot szippantott bele és néhány pillanat múlva úgy érezte jobban van. Ha pánikrohama volt, az eszköz mindig segített neki megnyugodni. Nagyon rosszat álmodott, de még mindig nem tudta eldönteni álmodik vagy már tényleg felébredt. Ránézett az órára, reggel hat volt, a férje már biztosan elment dolgozni. Gyorsan felkelt és benézett a gyerekszobába, ahol a kislánya békésen aludt.

- Biztos csak egy rossz álom. - Gondolta magában. Valami viszont nem stimmelt, nem érezte jól magát. Kiment a fürdőbe, hogy megmossa meggyötört arcát, s mikor kinyitotta az ajtót rengeteg pára ömlött ki a helységből. A férje nemrég mehetett el otthonról, mert munka előtt hosszan szokott a forró zuhany alatt időzni. Ilyenkor mindig párás minden és sokáig kell szellőztetni, mire kitisztul a fürdő.

Ahogy közelebb lépett a fürdőszoba szekrényhez, egyre tisztábban látta maga előtt a tükröt. Valami a párás tükör felületére volt írva.

Biztos a férjem szerelmes üzenete - mosolyodott el. Mikor egészen közel ment a tükörhöz sikerült kiolvasni az írást: "A bűn bűnhődést érdemel...! A bűn bűnhődést érdemel...!"....

Sophia azonnal tudta, hogy a barlangi események mégsem értek véget és torkaszakadtából sikoltott.......