Az alábbi vendégírást Nomad küldte nekünk, ezúton is köszönjük!

A Zsákutca története nincs túlbonyolítva. Karácsony estéjén Frank Harrington, felesége, Laura, gyermekeik, Richard és Marion, valamint utóbbi fiúja, Brad, úton vannak Laura szüleihez, hogy együtt ünnepeljenek. Így megy ez már 20 éve a családnál, ám ezúttal a családfő, Frank úgy dönt, hogy kipróbál egy mellékutat, abban bízva, hogy hamarabb célhoz érnek. Ám ez nem bizonyul túl jó ötletnek...

Ez a történet önmagában nem hiszem, hogy nagyon felkeltené bárki érdeklődését, de szerencsére az alkotók eltekintettek a legtöbb sablonmegoldástól, és eredeti ötletekkel pakolták tele a filmet. Ugyanis nem egy agyatlan hentelős filmet kapunk (megjegyzem, annak is meglehet a maga szépsége, nem lekicsinylésként értem ezt), hanem egy remek atmoszférával megáldott misztikus horrort. De mire is gondolok?

A mellékúton haladva hamarosan belefutnak egy fehér ruhás nőbe, aki egy kisbabát tart a karjaiban, és látszólag elég zavart. Rövid vita után a családtagok úgy döntenek, hogy nem hagyják a nőt magára, hanem megpróbálnak segíteni neki, ám a semmi közepén vannak, térerő meg nem sok van. Nincs mit tenni, visszamennek egy pár perccel korábban látott kis faházba, hogy segítséget hívjanak, és innentől be is indulnak az események. Brad és a nő egyedül maradnak a kisbabával a kocsiban, míg Frank és Laura ellenőrzik a faházat, Marion az út közepén cigizik, Richard meg... hát neki is dolga van, ne feszegessük.

Igazán nem akarom elrontani az élményt, úgy a legjobb, ha hagyjuk, hogy az események magukkal rántsanak, és kapkodjuk a fejünket, hogy "ez most mi volt?", ezért a történetről több szót nem is szólnék. Legyen elég annyi, hogy feltűnik még egy rejtélyes fekete autó is, és ennek végzetes következményei lesznek minden alkalommal.

Szerencsére nem a történet az egyetlen dolog, amit ennél a filmnél érdemes megemlíteni. Itt vannak rögtön a párbeszédek, amik hol humorosak, hol abszurdak, de mindegyik telitalálat. (Személyes kedvencem: "Hol vagyunk, Frank?" "Az út közepén. Miért, mit gondoltál?") Persze vannak azok a dialógusok is, amik mélységet adnak a karaktereknek, de nem száraz, unalmas módon, hanem mind-mind élvezetesen, miközben szinte észrevétlen módon toldanak hozzá az atmoszférához, amiben pedig nagyon erős a film.

A karakterek szépen ki lettek dolgozva, mindegyiknek megvan a maga személyisége, mikor megkülönböztetjük őket, nem csak az arcmemóriánkra kell hagyatkoznunk. Kapunk egy holt nyugodt apát, a megtestesült racionalizmust, aki mindeközben percenként dobálja az aranyköpéseket (nem fárasztó és erőltetett módon). Aztán itt van a kicsit hóbortos anyuka, aki csak szeretné a családjával együtt tölteni a karácsonyt, ahogy tette ezt már 20 éven át. Az elmebeteg Richardról oldalakat lehetne írni, de nem teszem, biztos, hogy nem százas a srác. (Most komolyan...Kinek jut eszébe ilyen helyzetben olyan, amit ő megtesz, amíg a többiek segítséget keresnek a faházban?) Brad talán a legkevésbé kidolgozott karakter, nekem nem is volt igazán szimpatikus a srác, dehát ez van. Végül pedig van egy Marionunk is, aki tulajdonképpen a legfőbb szereplő. És elég sokat változik a bő másfél óra játékidő alatt. Kezdetben egy nem túl izgalmas személyiség, aztán összeomlik néhány esemény hatására, majd mikor felépül, mintha egy új Mariont kapnánk. Jó, nem válik gyilkológéppé, és végez egymaga a rejtélyes ellenfeleikkel, de észrevehető a változás. Vagy legalábbis csinál pár hasznos dolgot...    

Vizuális effektek terén senki ne számítson túl sokra. Mint említettem, ez a film nem a vérről, sokkal inkább az atmoszféráról és a rejtélyességről szól, de azért egy-két véresebb részt el lehet kapni benne. Egy keményebb jelenetet mindenképp ki tudok emelni, egy ponton valakinek hiányzik a koponyájából egy darab, és ez a rész nagyon élethűre sikerült. Valószínűleg ezt a készítők is így gondolták, mert viszonylag sokáig megcsodálhatjuk.

Azt még fontos megemlíteni, hogy ezt a filmet nem kell, és nem is szabad véresen komolyan venni. Nem is lehet. Persze horrorról beszélünk, de jó adag fekete humor is akad benne (de még milyen fekete!), viszont én ezt egyáltalán nem negatívumként említem, sőt szerintem sokat dob a színvonalon ez is. Nem megy a hangulat rovására, de mégis elmosolyodik rajtuk az ember, hogy aztán a következő pillanatban ismét a történet hatása alatt állhasson.

Már csak a film vége maradt hátra, amiről rengeteget lehetne vitatkozni. Mikor azt hittem, hogy megértettem mindent, akkor bedobnak egy végső csavart, ami hirtelen mindent megváltoztat, és már megint ott tartunk, hogy semmit nem értünk. Mindezt már akkor, mikor a stáblistából is megtekintettünk pár másodpercet. Ez mondjuk megint jó húzás. Na jó, az azért hozzá tartozik, hogy azóta láttam már nem egy filmet, ami ezzel a csavarral zárult, de számomra ez volt az első ilyen, épp ezért lehet, hogy kicsit elfogultnak hangzik a véleményem.

Összevetve tehát: a Zsákutca nem hibátlan, nem komoly és nem is komolytalan, viszont végtelenül szórakoztató. Bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a rejtélyes filmeket, és akiknek nem a tengernyi vér jelenti az abszolút katarzist. Persze, lévén horrorról van szó, nem gyermekmese. De ezt úgysem lehet elmagyarázni. Látni kell.

8/10

IMDb | mafab