- Szerző: Levente
- Pszicho
- 2017.11.09. 18:00:36
- #stephen king#horror#adaptáció#netflix#thriller#gyilkosság#pszichológiai thriller#kisregény#farm#farmer#thomas jane#1922#dráma
Előző
[Slasher]
Happy Death Day - Boldog halálnapot ! (2017)
2017 abszolút Stephen King éve, sorra veszik elő a műveit és adaptálják, de ezúttal hozzáértéssel. Érdekes, hogy mindig is inkább a pszichológiai thrillereiből, drámáiból készültek jó filmes megvalósítások (Halálsoron, Dolores Claiborne, Carrie, Tortúra), mintsem a grandiózusabb látványvilággal rendelkező horrorjaiból. Szerencsére az AZ új változata zseniálisan és a könyvhűen sikerült, köszönhetően annak, hogy a Muschietti testvérek nem felejtettek el lelket csempészni bele. A Gerald’s Game a Netflix idei nagy King-dobása volt és úgy gondolom emlékezetes, maradandó film készült, de októberben még bemutattak egy, még kevésbé ismert novella-adaptációt, az 1922-t. A számomra eddig egészen ismeretlen történetet King a Minden sötét, csillag sehol című kötetében jelentette meg. Jó ötletnek találom, hogy az ismeretlenebb műveit próbálják meg vászonra vinni, főleg a remake lázban számít ez nagy szónak (az AZ nem remake, még mielőtt…).
Wilfred James (Thomas Jane – A ködben már nagyot alakított, főszereplőnek választásával a készítők biztosra akartak menni) egyszerű farmer, aki a földért él, büszke rá és élete legnagyobb céljának fia kitanítását tartja, hogy majd az évtizedeken át, gondosan művelt földet átörökíthesse. Az otthonához való ragaszkodást a készítők még konkrét utalással is próbálták sulykolni, mikor megidézték az Elfújta a szél naplementében szunnyadó Taráját. Életének fő művébe viszont beletipor felesége, aki ki nem állhatja a vidéki életet, úgy érzi nem is él igazán, ő városba vágyik, hogy ott ruhaboltot nyisson. A kompromisszum természetesen nem működőképes, hisz a föld tulajdona az övé, ő pedig el akarja adni, majd elválni és magával vinni közös fiúkat. Wilfred legjobb megoldásnak azt találja, ha a gyereket az anyja ellen fordítja és közösen elteszik láb alól. De vajon saját lelkiismeretük elől elfuthatnak majd?
Kezdjük Thomas Jane-nel, aki a már említett King-filmben olyan maradandót alakított, hogy minden rajongó jól az eszébe véste, hogy egy lapon említse a King-nagyágyúkkal, Sissy Spacek-kel, Kathy Bates-szel, Jack Nicholsonnal. Az 1922-ben is a lényeg a színészi játékon van, ahogyan a Gerald’s Game-nél, ha a szereplőkkel nem tudunk együtt érezni, nem elég hitelesek, akkor a film mehet azonnal a levesbe. Jane karrierjének egyik legjobb alakítását tudhatja magáénak ezzel a filmmel, akkor, hogyha nem szólal meg. Nagyon érződik, hogy azonosult a karakterrel, fontos volt számára a szerep és nagyon mást akart játszani, mint amilyen ő maga, mindezt pedig el is hiteti a megjelenésével, karizmájával. Egy büszke, erős, de végtelenül egyszerű földművelő, aki ragaszkodik a saját értékrendjéhez, még ha az szembe is megy a társadalom és hit törvényeivel. Viszont a déli akcentust, az öregemberes hanglejtést Jane teljes mértékben túltolta. Amikor narrálja az eseményeket, akkor nagyon jól működik, de amikor a képernyőn van, tisztán látszik, hogy az amúgy hófehér fogsorát összeszorítva préseli ki a szavakat, így éri el a hangváltoztatást és akcentust, az összkép viszont veszít a hitelességéből. Mindezek ellenére elviszi a hátán a cselekményt.
A történet pofonegyszerű, unásig ismételt tanmese, a rossz elnyeri méltó büntetését, a lelkiismeretünk elől nem menekülhetünk el, a bűneinkért büntetés jár. A készítők nem is akartak nagyot markolni a cselekménnyel, pontosan tudjuk már a legelején, merre fog kifutni a végjáték. Mégis sikerült rendkívül feszült atmoszférát teremteni, gyönyörű operatőri munkával és idegborzoló, Psycho-ihletésű, hegedűjátékos zenei aláfestéssel. A gyilkosság olyan nyers és kegyetlen, hogy az egyik legszörnyűbb Kinges leszámolás kerekedett ki belőle, szerintem. Érdekes módon nagy hangsúlyt fektettek a horror elemek beépítésbe, jump scare-ek nélkül, kihangsúlyozva, hogy a kísérteteink nem hirtelen bukkannak fel és nem is bújhatunk el előlük. Úgy gondolom a naturalizmus itt nem volt öncélú, a nyersesség az egyre mardosóbb lelkiismeret eszköze volt.
Összességében az 1922 egy egyszerű tanmese, kamaradráma bőrébe bújtatva, horror elemekkel és közel sem a legjobb King-film, de nagyon jó, hogy végre hozzáértéssel nyúlnak a műveihez.
7/10
**
**