Oh jajj, oh jajj, oh jajj… Baromira félre tudnak ám vezetni a filmipar marketing moguljai a sokat ígérő trailerekkel, szinopszisokkal és plakátokkal. Pontszámokat nem szoktam nézni előre, nehogy befolyásoljanak, de azért utána szoktam nézni a sztorinak nagy vonalakban, hogy legyen fogalmam arról, mit is fogok megnézni. Nem volt ez másképpen a Recovery kiválasztásának esetében sem, ami igazán érdekes sztorival kecsegtetett, hogy aztán a fejemet tök erőből belepaszírozza a betonba.

Jesse a közösségi oldalak bűvöletében él. Imádja a telefonját, szeret tükörben, csücsörítve szelfizni, sokat bulizni és örömmámorban tör ki, ha sokan követik, lájkolják, hiszen a népszerűség ma már kikerült a gimi falai közül és beköltözött a telefonokba. Miután végigböngészhettük a profilját, a lánnyal személyesen egy buliban ismerkedhetünk meg, ahol éppen fotókat készítget arról, hogy a „pasija” egy másik csajt kóstolgat. Miután elkészítette a roppant fontos dokumentációt (nyilván azért, mert ami nincs a mobilján az nem létezik) úgy dönt ideje kérdőre vonni ezt a példás viselkedésű hímet, amikor egy lány toppan mellé. Kim átérzi a sorstársa problémáját, ami miatt 5 perc után öribarik lesznek és nekiindulnak, hogy meghódítsák az éjszakát. Jesse megismerkedett a neten egy pasival és úgy gondolják, jó ötlet egy vadidegennel elmenni bulizni. Biztos, ami biztos, viszik magukkal Jesse öccsét is, Miles-t. A buliban azonban Kimnek nyoma vész, de ami még rosszabb Jesse mobiljával együtt tűnt el, így muszáj elmenniük megkeresni a csajt. Egy alkalmazás segítségével rá is bukkannak egy kellően creepy házban, amiben egy igen érdekes felfogásban élő család éli mindennapjait. Velük és a családbővítési módszerükkel egyébként a kezdő képsorokban már megismerkedhettünk, szóval egy klasszikust idézve ez az a pillanat, amikor felcsillan a remény és felcsendül lelkünkben a mondat: akkor kezdődjék a játék.

Tehát, van négy tinink, egy őrült családunk, maszkos gyilkosunk, megkaptuk az igaz történet alapján felvezetést is, szóval kezdődhet a vérben tocsogó slasher party, gondoltam én. Aztán csak kimeredt szemmel bámultam, hogyan húzzák az időt a tökéletesen nyilvánvaló első csattanóig, hogy majd a vége főcím előtt teljesen kimaxolják a gyökérség misztériumát. Könyörgöm, nem ártana megnézni pár hasonló témájú filmet annak érdekében, hogy nekem, nézőnek legyen, mit nézzek. Ugyanis őrült család és maszkos gyilkos nem egy akad a horrorfilm egén, akik igen fényesen csillognak mind a mai napig. A közösségi média erőtlen kritikája egy ilyen típusú filmben nem nagyon izgat, elfogadom, mint kötelező elemet, de ha őrült családot kapok, elég beteg apuci-kisfia kombóval, akkor tessék kreatívan irtani a népet. Ráadásul nem ártana, ha legalább egy karaktert úgy megírnak mellé, hogy legyen kiért izgulnom. Ezekben a filmekben ugyanis a sztori végtelenül egyszerű, itt a hajsza a lényeg. Izgulni akarok a final girl-ért, aki vagy kap feloldozást, vagy nem, de a lényeg, hogy érdekeljen a dolog. A Recoveryben semmi és senki nem volt, ami kicsit is érdekelt volna. Még mindig lehetett volna az, hogy akkor kapok kellő mennyiségű vért és aprítást, de még ez sem volt. Ha ez sem, akkor ott lehetett volna a creepy család háttértörténete, de ezzel se mentek semmire. Istenem, ekkora ziccereket a focipályán nem hagynak ki a focisták, mint itt. Sőt itt nemcsak ziccereket hagytak ki, de akkora árnyékra vetődések és luftok voltak, hogy a hajamat téptem közben.

Aztán csavartak egyet az egészen és egy olyan hihetetlen, idióta véget csináltak a filmnek, amit már egyszerűen nem lehetett befogadni. Nem zavar, ha egyszerű a sztori, nem zavar, ha sablonkaraktereket használnak, nem zavar, ha ugyanazt mesélik el nekünk újra és újra, addig amíg nem néznek hülyének. Ebből a nyápic, kendős kis punkból ne akarjanak Leatherfacet, Jasont, de még Michaelt se csinálni, mert sírva röhögöm el magamat. Így nem lehet befejezni egy filmet, egyszerűen nem és nem és nem. Mindenki kerülje el ezt a csodaszép és ígéretes csomagolópapírba csomagolt filmnek titulált förmedvényt, mert ha esetleg arra vetemedsz, mint én és kibontod azt a fényes csomagot, akkor azzal kell szembesülnöd, hogy a tartalma nem más, mint egy nagy rakás szemét. Darrell Wheat első próbálkozása volt a Recovery, de ez olyan hajmeresztően gyenge nyitányra sikeredett, hogy tízszer is meggondolom, hogy megnézzek tőle valaha is még egy filmet még akkor is, ha a szándékot értékelem.

Pontszámom: 3/10.

IMDb | mafab