Itt van a tavasz, a virágzás és az újjáéledés korszaka, ám nemcsak a természet újjászületésének van itt az ideje, hanem egy újabb toplistának is. Mivel ez az évszak a megújulás időszaka, és amúgy is felújításlázban ég a filmszakma, így mi is összeszedtük nektek a tíz, általunk legjobbnak ítélt horrorremake-et. Természetesen mondanom sem kell, hogy ez a lista erősen szubjektív, de úgy érzem, sikerült megtalálnunk azokat a filmeket, amik nemcsak tisztelettel bántak az elődeikkel, de sikeresen meg is tudták újítani azokat, megadva nekik azt a pluszt, ami esetleg hiányzott az eredeti alkotásokból. Remélem, a cikk elolvasása után ti is hasonlóan fogtok vélekedni. Nem is szaporítom tovább a szót, következzen a 10 legjobb horrorremake!

10. Halloween (2007) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Életem egyik legfájdalmasabb időszaka volt a CreepyShake-nél, amikor tavaly októberben beszálltam a Halloween franchise feldolgozásába. John Carpenter, kösz a szintetizátort, Jamie Lee Curtist, meg az elpusztíthatatlan cammogóbajnok Myerst, de valljuk be, az eredeti rész borzalmasan unalmas volt, és az egyik legtúlértékeltebb horrorok egyike (hiába néztek olyan csúnyán, és nem, nem kell az a kés sem, köszi). A legjobb abban a filmben az, hogy Rob Zombie meglátta benne a jót, és elkészítette 2007-ben a remake-jét, ami igazán mocskosra, brutálisra és hitelesre sikerült. Az én egyik személyes kedvencem lett, és végre megadta azt a félelmetes, elpusztíthatatlannak ható fellépést, amit Michael Myers megérdemelt.

9. The Town That Dreaded Sundown - Rettegés alkonyat után (2014) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Az eredeti részt tekintve ez nem volt egy rossz film, sőt a maga nemében nagyon is jónak mondható, tehát itt egy teljesen más koncepció szerint lépték meg a felújítást az alkotók, és abszolút igazuk volt. Beemelték az eredeti művet a sztorijukba, ezáltal folytatták és remake-elték is azt. A főszereplő csaj idiotizmusán és képmutatásán kívül nem nagyon találok benne olyan mozzanatot, amivel hatalmas problémáim lennének. Míg az eredeti technikailag kifogásolható, addig a története tényleg érdekes, és kaptunk egy új maszkos gyilkost is, addig az újnak sikerült továbbvinnie a fonalat úgy, hogy látványosabb lett a film, és a végére még egy állat leejtő csavart is be tudtak tenni.

8. The Amityville Horror - Amityville Horror: A rettegés háza (2005) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Meg kell hagyni, ez a franchise rosszabb, mint a Halloween, és tényleg elismerésem, hogy ki tudtak belőle hozni egy ennyire jó filmet, mint a 2005-ös remake. Annyi engedményt persze teszek, hogy itt az első rész még nem volt színvonaltalan, csak eléggé elavult (igen, ezt pont én mondom, a régi horrorok szerelmese), ráadásul James Brolinon kívül nem sok jó volt a filmben, a zenéjét leszámítva. A remake-ben azonban minden a helyére került, és Ryan Reynolds bebizonyította, hogy több egy izmos férfitestnél. Melissa George pedig ezerszer jobb és hitelesebb volt az anyuka szerepében, mint Margot Kidder. Ha már anyukák, a gyerekszínészek is jobbak a remake-ben, az eredetiben elég semmitmondóak és néhol idegesítőek voltak. Ráadásul Chloë Moretz itt még nem érzett magában késztetést a közönségességbe hajló ripacskodásra sem. Az eredeti kólával elment, míg a remake komolyan rám tudta hozni a frászt.

7. The Fly - A légy (1986) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Vincent Price ide vagy oda, A légyre tényleg ráfért az, hogy leporolják, és újra megcsinálják. A színészlegenda ugyan jobb, mint a dinoszauruszok rettegett káoszszakértője, Jeff Goldblum, de sajnos az eredeti többi összetevőjére ez már nem igaz. A légy tipikusan az a film, amihez kellettek a sokkal fejlettebb technika bravúrjai, valamint David Cronenberg, aki tagadhatatlanul ennek a műfajnak a koronázatlan királya. Meg is adta azt a viszolyogtató gusztustalanságot, amitől végre igazán erőteljessé vált a film. A mondanivalóval eddig sem volt gond, de a megvalósításból hiányzott az a gyomorszájon vágó kegyetlenség, amit végre megkaptunk. Az utolsó jelenet pedig a valaha volt egyik legbrutálisabb, a néző retinájába beleégő jelenet a filmtörténelemben. Ez a body horrorok egyik kiválósága, melynek Cronenberg a pápája; ha eddig valaki kételkedett volna ebben, akkor nézze meg A legyet, és minden kételye el fog szállni, ebben biztos vagyok.

6. The Texas Chainsaw Massacre - A texasi láncfűrészes (2003) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A Péntek 13 után az én személyes kedvencem nem más, mint Bőrpofa és szeretetteljes, női sikolyokban, szervekben és lenyúzott bőrökben úszkáló famíliája. Az eredeti alkotás az egyik legfullasztóbb horrorok egyike, amiben hihetetlenül erős a társadalomban megbúvó frusztrációk megjelenítése. Brutalitásban, nyersességben és őrületben nálam még mindig az 1974-es film a nyerő, de tagadhatatlan tény, hogy nagyon meglátszik rajta az, hogy Tobe Hoopernek nem voltak meg a megfelelő pénzbeli és egyéb eszközei, hogy igazán zseniálisat tudjon alkotni. A mai kor horrorszerelmeseinek elhiszem, hogy porosan és itt-ott esetlenül hat az eredeti verzió, így teljesen helyénvaló volt, hogy 30 évvel később hozzányúltak. 2003-ban sikerült a méltó magaslatokba visszavinni a sorozatot, és rendesen felépíteni azt, amit Tobe Hooper megálmodott nekünk. Tompítottak a társadalomkritikán, és felerősítették a gyilkosságokat, valamint a család is sokkal realisztikusabbra sikeredett. Marilyn Burns másfél órán át sípoló, erős tüdejét lecserélték Jessica Biel badass karakterére, ami nagyon jót tett a sztorinak. Tagadhatatlanul az egyik legjobb a texasi franchise filmjei közül ez a darab.

5. The Thing - A dolog (1982) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Számomra ez a film az egyik legjobb, amit Carpenter valaha alkotott. Az eredeti verziót 1951-ben készítették el A lény egy másik világból címmel. Ugyanúgy, mint A légy esetében, erre a filmre is nagyon ráfért, hogy új köntösbe csomagolják. Az is nagyon jót tett a történetnek, hogy Carpenter kivette a szerelmi szálat, és inkább a klausztrofóbiára és a paranoiára helyezte a hangsúlyt. A dolog a legnyomasztóbb és legkiszámíthatatlanabb horrorok egyike, hiszen a legjobb barátod egyik pillanatról a másikra az ellenségeddé válhat, méghozzá úgy, hogy egyáltalán nem lehetsz benne biztos, hogy ez mikor fog bekövetkezni. A zene, a színészek, a környezet és a technika, ahogyan megcsinálták a filmet, egy igazán egyedi és kultikus darabot eredményezett, melynek minden perce maga a megtestesült pánik. Imádom benne, hogy maga a „dolog” egy megfoghatatlan aljas kis valami, melynek egyetlen célja van: túlélni.

4. Mother's Day - Anyák napja (2010) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Tipikus példája annak, hogyan lehet egy borzalmasan nézhetetlen és amatőr filmben meglátni a jót, amiből aztán készíthetnek egy kiváló, fordulatban és kegyetlenségben gazdag horrort. Komolyan mondom, ennek a filmnek az eredetije annyira rettenetesen gagyi, hogy képtelenség bármit is elhinni neki. Az 1980-as verzióban két jó dolog van: amikor kikapcsolod, és amikor megnézed a remake-et. Ugyanis a 2010-es változatban már van minden, ami ahhoz kell, hogy működjönm és persze itt van nekünk az isteni Rebecca De Mornay, aki olyan szinten képes uralni a káoszt, hogy mindent elhiszünk neki. Egyik pillanatban még egy tisztes, takaros kis anyuci, hogy aztán a következőben átváltson egy kegyetlen és érzéketlen hideg nővé, aki rezzenéstelen arccal irányítja a gyerekeit. Hihetetlenül izgalmas és feszült darab, bár fogalmam sincsen, hogyan tudták ezt kihozni abból a filmnek nevezett hulladékból, de öröm-boldogság, hogy így összehozták.

3. Maniac - Elmebeteg (2012) (kritikánk -- IMDb | mafab)

A film, ami megmutatja Frodó életét a drágaszága elvesztését követően. Na jó, a viccet félretéve nem véletlen, hogy a Maniac került a képzeletbeli dobogónk harmadik fokára. Véleményem szerint ez az egyik legzavarbaejtőbb darab, amit valaha láttam. Igazság szerint az eredeti 1980-as slasher sem volt rossz, sőt, de hát a gyilkos háttérsztorija és a gyilkosságok között lévő átmenetek elég gyatrára sikerültek, ami miatt hiába volt egy zseniális alaptörténet, sosem lehetett belőle egy kultdarab. Ezzel szemben a 2012-es verzió minden ízében tökéletes. Az, hogy folyamatosan mindent a gyilkos szemszögéből mutatnak nekünk, komolyan idegtépő, hiszen emiatt a technika miatt mi magunk leszünk az elmebeteg sorozatgyilkos. Igazán zavaró így nézni a filmet, hiszen esélyünk sincs függetleníteni magunkat a gyilkos motivációitól, érzéseitől, világától. Elijah Wood játékára pedig egyszerűen nincsenek szavak! Elképesztő, hogy úgy tud hitelesen játszani, hogy közben alig látjuk a film másfél órája alatt. Ezt a filmet nem lehet nem látni, de ugyanakkor nagyon nehezen lehet megnézni. A zsenialitásához és a merészségéhez pedig kétség sem férhet.

2. The Ring - A kör (2002) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Vannak remake-ek, amikre azért van szükség, mert pusztulatos az eredetijük. Vannak olyanok, amiknek ugyan igazán kiváló az alapdarabja, de a korszakban alkalmazott technikai lehetőségek még nem voltak olyan fejlettek, ezért egyszerűen muszáj őket átdolgozni. És persze vannak azok a filmek, amikből hiányzik valami, és a mai kor nézőinek már nem élvezhető, ezért szükséges az újragondolás. A listán már mindegyik változat megfordult, egyvalami azonban eddig kimaradt: a más kultúrából jövő horrorok átültetése. Én nagyon szeretem az ázsiai szubkultúra különleges horrorjait, de nyilván ezzel nincsen mindenki így. Emiatt azonban ne büntessünk már király filmeket, hanem inkább fogjuk meg, és gyúrjuk át a mi kultúránk szája íze szerint. Listánk második helyezettje ebbe a kategóriába tartozik, és milyen jól tette Gore Verbinski, hogy megcsinálta nekünk az egyik legfélelmetesebb horrort, és megtanította nekünk Samara Morgan nevét. A japán alapdarab, a Ringu is kiváló alkotás, de nekem mindig is jobban tetszett Verbinski változata. Ettől a filmtől egyszerűen kiráz a hideg. Amikor legelőször láttam, rémálmaim voltak tőle, és hálát adtam a szüleimnek, hogy a sok vinnyogásom ellenére nem vettek tévét a szobámba. Naomi Wattsról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, mint ahogyan az egész film felépítéséről, mondanivalójáról, zenéjéről és látványvilágáról is. Még az idegesítő kis srácot is elnézem az alkotóknak, mert ha őt is jól megcsinálták volna, hát akkor már bosszantóan tökéletes lenne a film. Ha valaki nem látta esetleg, véletlenül, valamilyen érthetetlen oknál fogva, akkor most azonnal nézze meg, de aztán tessék kikapcsolni a telefonokat, estére pedig tegye ki a tévét a szobából.

1. Evil Dead - Gonosz halott (2013) (kritikánk -- IMDb | mafab)

Éssssss dobpergéééssssss, elérkeztünk listánk első helyezettjéhez, a legjobb remake-ek között is a legjobbhoz, ami nem más, mint a 2013-as Gonosz halott. Köszönöm neked, Fede Alvarez, hogy az eredeti, 1981-es, istentelenül rossz és borzasztóan nevetséges eredetiből alkottál nekünk egy kellően komoly, gore-ban és drámában gazdag filmet, ami megadta azt ennek a történetnek, ami mindig is kijárt neki. Hiába a listán szereplő sok kiváló darab, ez az a film, aminek tényleg sikerült annyira új köntösbe varázsolnia az eredeti alkotást, hogy végre komolyan lehet venni. Ugyanis akárki akármit is állít, Sam Raimi igenis komolyan gondolta a filmjét, ám nem tudott többet összehozni egy végtelenül ócska darabnál. Az 1981-es Gonosz halott iszonyatosan gagyi, Bruce Campbell meg olyan ripacs, hogy fáj nézni minden vásznon töltött percét (tudom, tudom, de már mondtam, hogy tedd le azt a kést, köszi). Az új változat végre realisztikus, vérbő, profin kivitelezett (pedig alig van benne CGI, vagy pont ezért), kegyetlen, nyelvbe vágó és mocskos. Kétség sem férhet hozzá, hogy Fede Alvarez hajtotta végre a listáról azt a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy egy pocsék és kritikán aluli darabból alkotott egy iszonyatosan jó és kiváló filmet. Számomra ezt jelenti, és ezért van értelme valamit remake-elni, és ha már annyira a feldolgozások korát éljük, akkor kérek minden filmkészítőt, hogy legyen csak fele annyira merész és kreatív, mint Alvarez és csapata, mert így és ebben az esetben tényleg megéri az újragondolás.