Murdock visszatért a fedélzetre és egy olasz klasszikust hozott el nekünk. Köszönjük az írást!
Mario Bava neve nem lehet ismeretlen a horror rajongók számára. Nem kisebb érdemmel rendelkezik, minthogy meghonosította Olaszországban a horror műfaját, és tette ezt olyan sajátos stílussal és egyedi megoldásokkal, amik a mai napig is példaértékűek. Még ha nem is alkotott művészi remekeket, Bava tisztes iparosemberként remekül értett hozzá, hogy még a legolcsóbb, legegyszerűbb alapanyagból is képes legyen igazán látványos, hangulatos, és emlékezetes filmet alkotni (mindezt általában elég gyors tempóban, amiért előszeretettel alkalmazták is őt). Többek között olyan későbbi neves rendezők lépkedtek tovább az általa kikövezett úton, mint Dario Argento vagy Lucio Fulci. A giallo alműfaj megteremtése mellett az sem elhanyagolható tény, hogy a később igen népszerűvé vált amerikai slasherfilmeknek is táptalajt biztosított. Hovatovább a legendás Péntek 13 is az ő egyik filmjét használta kiindulópontnak, és ez nem volt más, mint A vér öble.
Történetünk elején szemtanúi lehetünk annak, ahogy egy férfi meggyilkolja vagyonos, idős feleségét, és egy álvégrendeletet is elhelyez a helyszínen, hogy öngyilkosságnak álcázza a dolgot. Viszont percekkel ezután egy rejtélyes támadó meggyilkolja a férjet is. A nő halálesetét öngyilkosságnak könyvelik el, mivel viszont a férj holtteste nem kerül elő, így őt csak eltűnt személyként kezelik. Így az idős asszony birtokában lévő telek, és a hozzá tartozó öböl tulajdonos nélkül marad, viszont az eset után szinte mindenki rá akarja tenni a kezét, aki érintett az ügyben. Köztük a meggyilkolt férfi lánya is, aki anyagi igényei mellett, azt is ki akarja deríteni, hogy mi történt az apjával; illetve még jó néhány környéken élő, és egy elszánt üzletember is. Ám ahogy ez a díszes társaság összeverődik az öböl területén, rejtélyes és brutális gyilkosságok kezdik megtizedelni őket. Vajon ki lehet a gyilkos, és milyen érdekei származhatnak a tragédiákból?
Az alaptörténet egyszerű, ám Bava még ebből az alapfelvetésből is képes volt egy igazán szövevényes horrort faragni. Ami kezdetben még csak egy átlagos sorozatgyilkosos történetnek látszik, arról hamar kiderül, hogy számtalan csavarral, titokkal és cselszövéssel dúsított thriller. Anélkül, hogy a gyilkos kilétét felfedném, azt megsúghatom, hogy ez a kérdés sem olyan egyszerű, mint a legtöbb hasonló filmben. Persze azért nem beszélhetünk hitchcock-i magasságokról, ezt könnyen az eszünkbe vésik az egyszerűbb párbeszédek, a történetvezetés, és a sok véres gyilkosság. Ezek azok a jelenetek, amikben a leginkább érezhető a későbbi slasherek, és főleg a Péntek 13 előszele. Még egy kisebb mellékszálban az önfeledt bulizó fiatalokat is megkapjuk, akik szokás szerint a vesztükbe rohannak, miközben ki akarják élni vágyaikat.
A korához képest eléggé látványos és brutális gyilkosságokat kapunk. A készítők nem spóroltak sem a művérrel, sem a speciális trükkökkel, van itt minden, ami szem szájnak ingere. Az ikonikus ágyas jelenetet pedig gyakorlatilag egy az egyben átemelték a Péntek 13. második részébe. Tehát látványos vérontásokban nincsen hiány, de emellett más erősségei is vannak a filmnek. Egyik ilyen a kiszámíthatatlan, váratlan cselekmény, amit a rendező nem rest megfűszerezni egy adag fekete humorral. Jó pár groteszk és megmosolyogtató jelenet váltogatja egymást, ezzel kicsit oldva a feszültséget a sok gyilkosság és ármánykodás közepette. Viszont nem lehet szó nélkül elmenni a karakterek mellett sem. Olasz horror révén nem lehet túl nagy színészi teljesítményekről beszélni, viszont még így is nagyon változatos és érdekes figurákat tudtak megalkotni. Kezdve az eltűnt férj lányával, Renataval, aki egyáltalán nem a sablonos női főszereplő. Karaktere kellően árnyaltra és kiismerhetetlenre sikerült. Az őt alakító Claudine Auger egyébként a Tűzgolyó című James Bond epizódból lehet ismerős. Férje, Albert (Luigi Pistilli) pedig pont az ellentétje a nőnek, talán ezért is egészítik ki egymást olyan jól. Hasonlóan árnyalt figura a meggyilkolt idős nő fia, és egyben az öböl mindenese, aki egészen a film végéig bizonytalanságban tart minket igazi valóját illetően. De talán a két legnagyobb karakter a félénk bogárkutató, és az ő iszákos, jósnő felesége. Ez a két figura igazi színt visz a kétes alakokkal és cselszövőkkel dúsított történetbe. Bár elég nehéz bármelyik figurával azonosulni, mert szinte mindenki egy pénzsóvár szemétláda, de jó nézni, ahogy próbálják kijátszani egymást. Úgy istenigazából nem is nagyon tudunk megnevezni senkit, mint a történet főszereplője, így még kiszámíthatatlanabbá válik a helyzet, hogy vajon végül ki fogja túlélni ezt az egészet. Ezen a területen egyedül csak a négy fiatal tinit tudnám megemlíteni negatívumként. Az ő történetszáluk teljesen kilóg a nagy egészből, és már a felbukkanásuknál teljesen egyértelmű, hogy miért is vannak ők itt igazából.
Jó szokásához híven Bava most is hű marad operatőri múltjához. Rendkívül gyönyörű beállításokat és tájképeket sorakoztat fel a film. Maga a helyszín, a nyugodt, elzárt, vadregényes öböl, azzal a néhány elszórt házzal a fák között, már adta magát, és a rendező ehhez méltán prezentálja nekünk a hely szépségét, erős kontrasztba állítva a benne történő kegyetlenségekkel. A fényképezés és a vágás teljesen helytálló, és ezek mellé jön még egy plusz adalék. Ez pedig a zene. Tipikus, hetvenes évek eleji olasz giallo taktusok szólalnak meg, de a film alaphangulatát nagyon jól megteremtik, és kiválóan passzolnak az éppen aktuális jelenethez. Sajnos pozitívumai ellenére nem egy hibátlan alkotásról van szó. Kicsit érződik rajta az a harmincöt év távlat, és a tipikus olaszos szépséghibáktól sem mentes. Még ha a színészek nem is annyira kiemelkedőek, játékuk teljesen passzol a film stílusához, viszont maga a sztori érezhetően picit kiforratlan. Bava itt is megcsillogtatja a zsenialitását, de a történet, minden szövevényességével és fordulataival együtt, kicsit erőtlen lett. Megvan az a megszokott, magával ragadó olaszos stílus, és ez is rendelkezik egy sajátos bájjal, de még így is kevésnek érződik. Mintha maga Bava is kezdett volna fáradni, de a megmaradt ötleteit még összedobta, és kerekített köréjük valami vázat, hogy összefűzze véres meséjét. Feszültség kevés van, inkább csak a történet kibontakozása, ami jobban fenntartja az érdeklődésünket. Mert azért pörögnek az események, szépen sorjában, még ha először összekuszáltnak is tűnhet az összkép. Sorra hullanak a szereplők, derülnek ki titkok, míg végül eljutunk a film végéhez, ahol Bava ismét csak hihetetlen ötlettel zárja le az egészet. Ez pedig egy olyan váratlan, sokkoló, és egyben röhejes lezárás, amire szavak nincsenek. Még vagy percekig csak néztem magam elé, tátott szájjal, mire feldolgoztam mit is láttam. Minden bizonnyal talán a világ egyik legnihilistább befejezése ez.
Mindent egybevetve, A vér öble egy mozgalmas, vérbő alkotás, még ha nem is hibátlan. Minden kiforratlansága ellenére Bava egy igazán szórakoztató és élvezhető filmet hozott össze, igaz, mindenki tetszését így sem fogja elnyerni. Elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik mind Bava munkásságát, mind a klasszikus olasz horrorokat és giallokat. Továbbá még a slasher filmek szerelmeseinek, már csak azért is, hogy lássák, honnan merítette alapjait a műfaj.
Értékelés: 6/10