Matt Bettinelli és OlpinTyler Gillett rendezők a legutóbbi két Sikoly folytatás után úgy döntöttek, hogy kicsit kilépnek a franchise keretei közül, és egy saját filmmel térnek vissza, 2019-es sikerfilmjük, az Aki bújt stílusát felidézve. Ahogyan ott is, úgy ezúttal is egy vérgőzös, frenetikus horror-vígjátékkal van dolgunk, ezt már az előzetesek is kellően előrevetítették. Ám a korábbi színvonalat ezúttal minden tekintetben sikerült felülmúlni.

Egy hatfős banda elrabol egy gazdag családból származó balerina kislányt, Abigailt (Alisha Weir). A banda tagjai nem ismerik egymást és a neveiket és mindenkinek megvan a maga kétes múltja. Rejtélyes megbízójuk nem is árul el sokat a munkáról, csupán annyit, hogy 24 órán át kell vigyázniuk a kislányra egy mindentől távol eső kúriában, amíg a lány apjától megszerzik a váltságdíjat. A kis csapat megpróbálja teljesíteni ezt az egyszerű feladatot, és kivárni a 24 órát, de az egymás közti bizalmatlanság miatt a feszültség egyre csak fokozódik. Főleg azután, hogy lassacskán világossá válik számukra, hogy a kis Abigail közel sem olyan ártatlan és ártalmatlan, mint amilyennek látszik.

Nos, az előzetesek és maga az egész marketing is már előre előtte, hogy miről is van itt szó, ezért feleslegesnek érzem titkolni azt a tényt, hogy Abigail valójában egy többszáz éves vámpír, aki nagy élvezettel és vérszomjjal kezd el vadászni elrablóira. Ez egy elég lényeges elem ahhoz, hogy jól bekategorizáljuk magunkban a filmet, és eldöntsük, hogy mennyire érdekel minket, ezért ennek ismerete nem feltétlen baj, viszont magában a filmben ez meglepően soká derül ki. Ez számomra egy kellemes meglepetés volt, mert így a film hagy időt a misztikum építkezésére, és alaposan megágyaz a karakterek közti bizalmatlanságnak. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk Abigail titkával, a misztikum így is működik, és a lassan kibontakozó paranoia is szép prezentálásra kerül. Amikor pedig már egyértelmű lesz, hogy a kis balerina jelenti a legnagyobb veszélyt mindenkire, onnantól már felpörögnek az események, és átlépünk a tényleges horrorba. Viszont szerencsére a történet még így is tartogat elegendő fordulatot, tehát lesz még min meglepődnünk ezután is. A sztori így is egyszerű és jól körvonalazható, e tekintetben egyáltalán nem találja fel a spanyolviaszt. Viszont több erőssége is van, amik hatalmasat lendítenek ezen a koncepción és egy igazán emlékezetes filmmé teszik.

Az egyik ilyen, amit már említettem, az a történetvezetés. A rendezők és a forgatókönyv nagyon jól adagolják az eseményeket és az információkat. Egyből belevágunk a lényeges cselekménybe, de a film első harmada még főleg a szereplők bemutatásáról szól, és a bizalmatlanság és a paranoia megteremtéséről. Majd az első fordulat után az események felpörögnek, és a vérgőzös, hasfalszaggatóan vicces, és kellően hátborzongató pillanatok között szép lassan megkapjuk az újabb és újabb fordulatokat, amik tovább mélyítik a sztorit és a karaktereket. Amit viszont még is csak fel lehetne hozni negatívumként, az az, hogy az utolsó harmadra már elég kiszámíthatóvá válik. Előre lehet már sejteni, hogy mi fog történni, és hogy melyik szereplőnek mi lesz a sorsa. Ez jelentősen ront az izgalmon és a feszültségen, de az összképet szerencsére így sem teszi tönkre. A másik nagyon erős része, az a humora. A film hihetetlenül vicces, és fura, hogy egy horror-vígjátéktól kapjuk meg azt az élményt, amit egy sima vígjátéktól kéne megkapnunk. A készítők kezét nem kötötte meg semmi, nem finomkodnak, és lazán belevetik magukat a helyzetkomikumok és a fekete komédia minden árnyalatába. A film során többször is hangosan felnevettem, és tényleg azért, mert a poénok nagyon ülnek. Egy pillanatra sem megy át paródiába, hanem tényleg egy tisztességes és minőségi fekete komédiát prezentál nekünk. És ha már ez a bátorság szóba került, az Abigail a vérengzés tekintetében sem finomkodik. Egy idő után már tényleg literszámra kezd el folyni a vér, embereket tépnek szét, végtagok szakadnak le, és emberek robbannak fel. A film bátran mer véres és mocskos lenni, és ez nagyon jól áll neki. Plusz, amikor egy ilyen brutális vérengzés képezi az aktuális humor forrását is, na az tud még igazán ütni. Rég volt már példa egy olyan filmre, ami egyszerre ennyire vicces és ennyire véres, és ez a két elem tökéletes megférjen egymás mellett, és ki is egészítsék egymást.

És ami még igen fontos volt a történet szempontjából, és a humorral is szervesen összefügg, azok a szereplők. És a film e tekintetben sem vall kudarcot. A forgatókönyv nagyon jó karaktereket sorakoztat fel egymás után, és mindegyikük érdekes és rendesen ki is van dolgozva. Sőt, annak ellenére, hogy a társaság nagy része piti bűnözőkből áll, szinte majdhogynem mindenkit meg is lehet kedvelni a játékidő végére. Összesen talán három olyan karakter van, aki full érdektelen, és alig vált ki belőlünk valamit, de rajtuk kívül mindenki más egy aranyat ér, és ehhez az őket játszó színészek is hozzájárultak. Ez már csak azért is jó, mert így tényleg végig tudunk izgulni a szereplőkért, és őszintén érdekel a sorsuk, plusz a köztük lévő kémia és humorfaktorok is végig működőképesek. A főszerepet játszó Melissa Barrera már ismerős lehet a legutóbbi két Sikoly filmből, de talán itt nyújtja élete eddigi legjobb alakítását. Egy talpraesett, vagány, de még is sérülékeny nőt hoz, akinek nagyon jól megvan alapozva a háttérsztorija, és hogy miért van itt. A közte és Abigail közti kémia a film egyik legerősebb pontja, és ez szinte végig jól is működik. Dan Stevens-et mindig jó látni bármiben, és bár itt jobbára egy sablonfigurát hozott, sikerült egy olyan karizmával megtámogatnia ezt a karaktert, hogy még a legklisésebb, legkiszámíthatóbb pillanataiban is jó volt nézni. Kathryn Newton elsőre egy elég irritáló hacker csajt hoz, de hamar kiderül, hogy erről szó sincs, és ő is egy nagyon kedvelhető és sajnálható karakterré tud válni, akinek szintén megvannak a maga arany pillanatai. Külön kiemelném Kevin Durand-ot, aki valami fantasztikusan hozta a nagydarab, erős, de síkhülye verőembert. Talán neki voltak a legviccesebb pillanatai az egész filmben, és egyértelműen ő a banda talán legszórakoztatóbb tagja. De, aki még is elviszi a hátán az egész filmet, az az Abigailt játszó Alisha Weir. Én nem tudom, hogy ez a kislány hol volt eddig, de amit itt leművel, arra nincsenek szavak. Csak tizennégy éves, de már egy olyan alakítást levágott itt, amit nyugodtan nevezhetünk vérfagyasztónak. A film elején még nagyon jól hozza az aranyos és ártatlan rémült kislányt, de aztán gyorsan átfordul egy vérszomjas és ijesztő bestiává. Abigail egy tényleges fenyegetést jelent, és Weir kisasszony játéka egyszer sem válik komolytalanná, hanem végig hihető. Ez még jobban kiütközik a párbeszédeknél, ahol ez a kislány úgy beszél, mint egy felnőtt nő, aki tele van magabiztossággal, és tényleg elhisszük neki, hogy itt egy csettintéssel, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül lemészárolna mindenkit. Nincs jobb szó rá, félelmetes. De emellett még ennek a karakternek is megvannak a maga rétegei és indítékai, amik a végére sokkal többé is teszik egy egyszerű szörnynél vagy főgonosznál. Abigail egy remek horror karakter, és Alisha Weir pedig lélegzetelállítóan kelti őt életre. Remélem ezek után felfigyelnek majd rá, mert az már itt látszik, hogy nagyon tehetséges színész.

Az Abigail minden túlzás nélkül eddig az év horror-vígjátéka, de könnyen lehet, hogy a zsáneren belül is kiharcolhat magának egy kisebb kultstátuszt. Vicces, szórakoztató, véres, tele remek karakterekkel. A maga kis gyermekbetegségei persze megvannak, főleg, ami a történet kiszámíthatóságát illeti, de még ezek sem rontanak sokat a végeredményen.

IMDb