Levente:

A Démonok között szerintem az elmúlt tíz év legjobb ördögűzős filmje, természetesen nem tökéletes, közhelyes, de James Wan nagyon jó rendező és igenis meg tudja borzongatni a nézőket. A film egy Warren-aktából készült, melyből több tucat van, így én biztosra veszem, hogy évről-évre sorra fognak jelentkezni a démonvadász házaspár ügyeivel. Az egyik legérdekesebb eset Annabelle-é, akiről már a Démonok között nyitójelenetében hallhattunk egyet s mást. Az a jelenet valami hihetetlenül hátborzongató, így szinte rögtön megkedveltem a babát és a történetet. Leszögezném, hogy az eredeti Annabelle-baba sokkal ijesztőbb, de, mint már a Fűrész-cikkekben említettem, James Wan megszállottja a bábuknak. Nagyon vártam az Annabelle-spinoffot, sokat vártam tőle, és nem állítom, hogy teljes mértékben csalódtam.

Az ebben látott cselekmény már fikció, kellett egy előzmény a megtörtént esethez, melyet homály fed. Így kerülünk a 70-es évek végére. A médiában mindenhol az ördöggel üzekedő szektákról beszélnek, óvatosságra intik a lakosságot. Erősen utalnak a Helter Skelterre és utolsó bűntettüket, a LaBianca-gyilkosságot szinte egy az egyben átveszik. A boszorkányságnak köszönhetően az egyedi, különleges Annabelle-baba megfertőződik, és démonok eszközévé válik. Sajnos, a hangulatos, Charles Mansont idéző jeleneteket az elején letudják, és a cselekmény hátralévő részében egy Rosemary gyermeke-feldolgozást láthatunk. Ez a húzás sem nem volt eredeti, sem szórakoztató, komolyan, találjanak ki új történetszálat, annyi ziccer van ezeken kívül. De nem ez a legnagyobb bajom a filmmel, hanem az, ami konkrétan arcon csapja a nézőt, hisz ez a film nem a babáról, szimpla démonokról szól, melyből már nem egyet láthattunk. Nagyon érződik a Wannak való megfelelés, nem vállalta el a rendezést, így az ő ízlésvilága szerint készítették el, sokat merítettek az Insidiousból, ez nagyon érezhető. Bár én azért ültem be a moziba, hogy lássam Annabelle-t mozgásban, a negatívumok, hibák ellenére egy élvezhető, szórakoztató darabnak tartom, vannak benne igen hajmeresztő jelenetek. Nem gondol többet magánál a film, nem akarja megváltani a műfajt, egyszerűen csak szórakoztatni akar és továbbszőni a baba történetét. Én ajánlani tudom azoknak, akik szeretik a gonosz babákat, a démonokat, illetve érdekli őket a boszorkányság.

Szerintem: 6/10

Near:

Számomra a Démonok között az elmúlt évek egyik legtúlértékeltebb horrorja. Nem azzal volt problémám a nézése közben, hogy sablonokból építkezik, mert ezt lehet jól is csinálni, lásd Mama, The Woman in Black. Nem, a problémák ott kezdődtek, hogy annyira nem tudott egy momentuma sem meglepni, hogy, őszintén szólva, az utolsó fél órát beletekergetve néztem végig.

Ám mégis sikeresnek bizonyult, és nemsokára jön is a folytatás, de addig drága készítőink megajándékoztak minket egy előzmény/spin off/lovagoljuk meg a sikert ezerrel-filmmel, ami a 2014-es év egyik legviccesebb filmje.

Pedig még egészen ígéretesen kezdődik. A Manson családra való utalások kifejezetten tetszettek, sőt a két betörő jelenete is kifejezetten hatásosra sikeredett, ám ezek után fagypont alá csökken a színvonal. Mert mit is kapunk? Egy tucat kinyíló, becsukódó ajtót, kigyulladó popcornt, és egy hálóingbe öltöztetett nőt, aki nagyjából annyira félelmetes, mint én, amikor reggel félkómásan végigcsoszogok a lakásban kávét főzni.

Egyszerűen nem működik. És hiába a kifejezetten félelmetes arcú baba, ha konkrétan semmi funkciója nincs. A nézése közben egyértelművé vált nekem, hogy néhány kellékes a forgatás alatt ide-oda rakosgatta két snitt között. Már nem azért, de ez mégis kinek félelmetes? Arról a jelenetről nem is beszélve, amikor a kislány beszalad az ajtón. Egyrészt egy totális Mama-koppintás, másrészt meg irtó röhejes. Továbbá a szereplők is teljesen érdektelenek. A főszereplő nő még oké, értem én, hogy kismama, és félti a gyerekét, de apuka viszont egy tipikus férfi szereplő. Sosincs ott, amikor szükség lenne rá, emellett a színész úgy vigyorogja végig az egész játékidőt, mintha éppen elszívott volna egy rakétát. Még akkor is, amikor dráma van!

Azért akadnak benne pozitívumok, például a pincés jelenet és a baba felemelkedése, de ezeket mind elmossa az esetlen történet és az ezerszer látott ijesztgetések, amiket nem hogy nem próbáltak meg valamivel megcsavarni, hanem pontosan úgy adagolják, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Innen nézve az Annabelle semmivel sem jobb, mint a Démonok között, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy rosszabb.

Az Annabelle számomra egy sötét komédia hangulatát keltette, ami leginkább a szürreálisan rossz félelemkeltéseknek is köszönhető. Leginkább a Pokolba taszítva című Sam Raimi-filmhez tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy míg az öniróniával állt neki a témának, addig ez komolyan próbálja venni magát.

Szerintem: 3/10

IMDb | mafab