Valljuk be, mindenkiben van egy kis para, amikor az erdőbe megy kirándulni. Ilyenkor ott dolgozik bennünk az a zsigeri, velünk született félelem: a viszolygás az ismeretlentől, a sötétben megbúvó árnyaktól, a beazonosíthatatlan hangoktól stb. Vajon biztonságban vagyok? - tesszük fel mélyen magunkban a kérdést. Nos, e heti ausztrál alkotásunk, a Long Weekend házaspárja marhára nincsen. Igen, újra egy '70-es évekbeli exploitationba merülünk bele (van egy 2008-ban készített remake-je is, de arra ne pazarold az idődet), ismét a civilizáció és a természet párbajozik, és nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy újfent az ember húzza a rövidebbet. És tudjuk, hogy ezt meg is érdemeljük.

A megromlott kapcsolatban élő, egymást konstansan szekáló Peter és Marcia egy laza kempingezős hétvégét szeretne eltölteni a festői ausztrál vidéken. Annyira bunkók, hogy csak na: nemcsak egymást, a természetet sem tisztelik. Beszabadulnak a böhöm dzsipjükkel a dzsungelba, és utána még nekik áll följebb, hogy mégis mi ez a vacak út, alig férünk el rajta. Pusztítanak, amit csak tudnak, eldobálják a szemetet, fákba vagdossák baltájukat, "mert csak", mert megtehetik - szóval mindössze a szokásos civilizált emberi viselkedést gyakorolják. A vadon hamarosan reagál a jelenlétükre: egyre furább és félelmetesebb hangok jelzik, hogy a természet nem látja őket szívesen. Jobban tennék, ha eltakarodnának, de mire ez realizálódik bennük, addigra már késő...

Everett De Roche (rá még a következő hetekben visszatérünk, nagy mágus a fickó) és Colin Eggleston nem él homi olcsó hatásvadászattal, eszük ágában sincs a képünkbe dobni valami óriásmedvét, helyette atmoszférát építenek, és néhány jelenettől eltekintve megmaradnak a sejtetés szintjén. A rikácsolások, az ijesztő hangok egyre közelebb kúsznak Peterék sátrához, a környezet - a nagyszerű operatőri munkának is köszönhetően - egyre súlyosabban nehezedik rájuk, és ránk is, nézőkre, mert bármennyire is parasztok a szereplők, ott vagyunk velük, bele tudjunk élni magunkat a helyzetükbe. Hát igen, azok a fránya zsigerek...

Amikor meg már pucolnának a helyszínről, nem tudnak lelépni. Tuti, hogy a The Blair Witch Project készítői is látták ezt a mozit: "hőseink" mindig ugyanoda lyukadnak ki, ahonnét elindultak. Tök mindegy, hogy kocsival vagy annélkül, sárban, dagonyában mászva akarnak elhúzni a fenébe, csak körbe-körbe keringenek. Ott ragadtak, nincs menekvés: Természet Anya megunta az önmaga mocskába lassan belefulladó civilizációt, és az arrogáns, létét fenyegető magatartást, és most könyörtelenül visszavág.

A Long Weekend mesteri zárójelenettel büszkélkedhet: a természet egészen trükkös módon áll bosszút az emberi gyarlóságért. A befejező képsorok akár egy Végső állomás-filmbe is beleillenének, még nevetni is lehetne rajtuk. De nem. Inkább elgondolkodunk. Igen, elrontottuk. Ezt megérdemeltük.

7.5/10

IMDb | mafab