Az ázsiaiak folyamatosan tartogatnak meglepetéseket. A rovat fő célja, hogy olyan filmeket mutassak be, amik ellentmondanak annak a tendenciának, hogy folyamatosan csak klisés, fekete hajú kísértetlányos, jump scare-ekkel teletűzdelt horrorokat gyártanak. Nem, ők, főleg a koreaiak teszik le a leggyönyörűbb romantikus horrorokat az asztalra, melyek mellett például a Bíborhegy simán elbújhat. A 2007-es Sírfelirat (Epitaph/Gidam) a címével fogott meg, illetve rövid szinopszisával, hogy a cselekmény egy 1940-es évekbeli kórházban zajlik, ahol különös esetek történnek. Bár nehéz volt megszerezni, abszolút megérte, egy Chan-wook Park-féle gyöngyszemet láthattam.

Park Jung-nam professzor orvostanhallgatóknak oktat, régi felvételekből, melyek még az ő gyakornoksága idején készültek, a kor legmodernebb, legjobb kórházában, ahol a legjobb felszerelések voltak biztosítva a boncoláshoz, a fizikai gyógyításhoz és a mentális kezelésekhez is. Jung-nam idős ember lévén szeret elmerengeni, így történik egyik éjszaka is, mikor előveszi régi fotóalbumát, és lapozgatni kezdi, vele együtt pedig mi is visszautazunk a II. világháború előtti Koreába, és a kórházba, ahol számos baljóslatú dolog történt. Maga Jung-nam még fiatalkorában furcsa közelségbe került egy meggyilkolt női holttesttel, ami mintha a világon bárkinél jobban megértette volna. A kórházba került egy autóbalesetet túlélt kislány is, akit vérfagyasztó rémálmaiban halott szülei szellemei kísértettek. A rendőrséget pedig a kórház falai közé vezették bizonyos nyomok egy brutális sorozatgyilkosról, aki módszeresen végez ki katonákat, nővéreket és egy kisgyereket is.

A felsorolásból feltűnhet, hogy antológiajellege van magának a filmnek. A jelen idejű kerettörténet mellett a sorozatgyilkosos szál szövi át az eseményeket, de mindent átitat egy gótikus kísértethistória is, ami elképesztően nyomasztó, de egyben magával ragadó atmoszférát biztosít. Meglepően gyönyörűen megkomponált jelenetekkel fűzék tele filmjüket a Jung testvérek, kezdve a háború előtti Korea helyszínével, a kosztümökkel és a kórház belsejével. Az álomjelenetek rendkívül ijesztőek és egyben gyönyörűek, ez az ambivalencia pedig az egész filmen átível, szinte szívbemarkolóan szép és rémisztő. Nagyon okos megoldások vannak a filmben, amiket kis költségvetésből oldottak meg, de különlegessé tették az egész művet.

A legérdekesebb szál egyértelműen a sorozatgyilkosé, amiben többszörös csavar is található, a színészek pedig itt remekelnek a leginkább. A zenéről nem is beszélve; komolyan gondolom, hogy az ázsiaiaknál jobban senki nem tudja megválasztani a zenei aláfestést, a klasszikusokat idéző hangzás pedig csak tovább emeli a film hangulatát. Annyi negatívumot mégis említenék, hogy a szerteágazó cselekményszálak következtében nem igazán egységes a film, és kissé nehezen követhető, bizonyos jelenetekhez nem kapunk magyarázatot, de szerencsére nem is esnek át a ló Miike-oldalára, nem csak ötleteket láthatunk egymásra pakolva. Összességében egy nagyon jó, különleges és érdekes film a Sírfelirat, amit csak ajánlani tudok, a kicsit művésziesebb horrorok kedvelőinek.

Szerintem: 8/10

IMDb | mafab