A rohamosan fejlődő technológia és az emberiség kapcsolatának árnyoldalait bemutató Black Mirror már az első évad után elképesztően népszerűvé vált. Nem csoda: világai izgalmasak, kérdésfeltevései és gondolatai elgondolkodtatóak és kínzóan aktuálisak. A második etap három, teljesen különálló részéhez később egy karácsonyi különkiadás csatlakozott.

Az 1x03-hoz (The Entire History of You) hasonlóan személyesebb vizekre evező Be Right Back az évad legjobbja. Egy nő (Hayley Atwell) egy balesetben elveszti élete szerelmét (Domhnall Gleeson), ám egy, az elhunyt minden interneten történt megmozdulását összegyűjtő alkalmazásnak hála, újra beszélhet vele - vagyis inkább egyfajta bizarr másolatával. Nem tudja elengedni társát, aminek az lesz a vége, hogy testet is rendel a programhoz. A modern technika még a halált is legyőzi - vagy mégsem.

Charlie Brooke ezúttal a gyász témakörét csomagolja sci-fibe, méghozzá zseniálisan. A párt szinte azonnal megkedvelteti velünk (a színészek remekelnek), így a veszteség nekünk is fájdalmas. Elgondolkodtató és néhol meglehetősen horrorisztikus történet ez, amely a social media káros hatásairól is érdekesen beszél, a hatásvadászatot pedig még a lezárásban is elkerüli. 10/10.

A White Bearben egy amnéziás nő (Lenore Crichlow) szenvedéseit követhetjük végig, akit az emberek többsége ignorál, csak filmezik őt a telefonjaikkal, egy kis csoport viszont rá vadászik. Egy képernyőn megjelenő jel agymosást hajtott végre az emberek jelentős hányadán - akiken nem, azok vagy gyilkosok, vagy menekülők.

Erről a részről elsőre a Purge juthat eszünkbe, a kamerázó emberek tökéletesen jelenítik meg a mai felszínes Twitter-generációt, a tempó kielégítő, a feszültség garantált. Aztán a féltávnál bekövetkező csavarnak köszönhetően ez az egész rémálom még hátborzongatóbbá, még kegyetlenebbé válik. Lehull a lepel, belépünk a színfalak mögé, ahol a lelkiismeret ismeretlen szó, és ahol az undorító média mindent és mindenkit ural. 8.5/10

A The Waldo Moment szintén egy remek film lehetett volna, de végül a Fekete tükör egyik legrosszabb epizódja sült ki belőle (a sorozat erejét mutatja, hogy itt a rossz az közepest jelent). Adott egy harmadrangú komikus (Daniel Rigby) által irányított kék maci, Waldo, aki jól beszólogat a politikusoknak egy választási kampány során, és ezzel elég népszerű lesz a nép körében. Később őt is jelöltetik, hogy megszerezze az emberek szavazatait.

Értjük a dolgot: a politikusok semmivel sem többek egy fingó és disznóvicceket mondó rajzfilmfiguránál: kétdimenziós, színészkedő idióták. Vicces kis epizód ez, de vannak vele bajok: egyrészt a főhös, Jeremy drámája elsikkad, másrészt a második felére már semmi érdemlegessel nem tud szolgálni. A készítők nem tudnak továbblépni egy adott ponton, csak a feliratok közben beszúrt képsorokban dobnak be újra valami izgalmasat - szóval túl későn. 6/10.

A White Christmas hamisítatlan karácsonyi történet, szerelemmel, gyerekekkel, hóval... na meg elidegenedéssel, csalással és bűnökkel. A sztorit most direkt nem szeretném túlságosan ismertetni, legyen elég annyi, hogy egy havas tájon található kunyhóban élő, egymás számára ismeretlen két férfi (Jon Hamm és Rafe Spall) három történetet mesél el egymásnak, ám semmi sem az, aminek látszik.

Carl Tibbetts és Charlie Brooker precízen, mindig kellő alapozást követően dobják ránk a következő meglepetést, miközben nem feledkeznek meg a karakterekről sem. Hajmeresztő, de nagyon is az emberi jellemből táplálkozó ötletekkel operál a különkiadás, ami végig leköti a néző figyelmét. Megdolgoztatja a szívet és az agyat is, de azért a gyakorlottabb nézők néhol lelephezhetik a sztori fordulópontjait. 9/10.