Emlékszem, amikor tavaly megláttam a Bone Tomahawk trailerét, már a pár perces összeállítás alapján elég lelkes lettem, ugyanis a kiragadott képsorok nem átlagos hangulatú alkotást engedtek sejtetni, ráadásul az egyik főszerepet az a Kurt Russell játssza, aki olyan filmekben bizonyított már, mint például a John Carpenter-féle 1982-es The Thing, vagy a 2007-es, Tarantino által jegyzett Halálbiztos. Elöljáróban elmondhatom, hogy a film megtekintése után sem kellett csalódnom. Alapvetően a western és a horror keveréke a film, és az elsőfilmes S. Craig Zahlernek meglepően jól sikerült a műfajok házasítása.

Már a főcím előtt kapunk ízelítőt mindabból, amitől félni kell: a rablógyilkos Purvis (David Arquette) és társa menekülés közben átvág egy indián temetőn, amit a városon kívüli sziklás hegyek barlangjaiban meghúzódó, kegyetlenségük miatt a többi törzs által is kitaszított emberevő vademberek nem néznek jó szemmel; az idősebbik bűnöző nem is lesz hosszú életű. Az igazi bonyodalmak azonban akkor kezdődnek, amikor a bosszúra szomjazó kannibálok Bright Hope kisváros kőkemény seriffjének, Franklin Huntnak (Kurt Russell) az irodájából elrabolják az időközben elfogott Purvist, és vele együtt a seriff egyik helyettesét, valamint az éppen lábtörésből lábadozó cowboy, Arthur O’Dwyer feleségét, Samanthát (Lili Simmons). Hunt azonnal expedíciót szervez a megmentésükre, a részvételtől pedig nem tudja eltántorítani a járni is alig tudó O’Dwyert, valamint idős helyettesét, Chicoryt sem. Csatlakozik még hozzájuk a rasszista, tenyérbemászó stílusú nőcsábász, John Brooder is (Matthew Fox) – innentől az ő viszontagságaikat, küzdelmüket és szenvedéseiket követhetjük nyomon, amikből nincsen hiány.

Igen-igen lassan építkezik a film, a 2 óra 12 perces játékidő bőven hagy lehetőséget a szereplők bemutatására, az egymáshoz fűződő viszonyuk boncolgatására. Külön szimpatikus, hogy a főszereplők nem rettenthetetlen hősök, hanem esendő emberek, ki-ki a maga gyengeségeivel, félelmeivel. A film középső része teljes egészében a vademberek barlangjai felé vezető út megpróbáltatásairól szól, melynek során újabb részletek derülnek ki a karakterek múltjából és jelenéből, a viszontagságok során pedig a morális és személyes ellentétek felerősödnek, a barátságok elmélyülnek, mindeközben a négy ember csak egymásra számíthat. Sok az olyan apró párbeszéd, amelyeknek a cselekmény szempontjából látszólag nincsen különösebb jelentősége, a jellemek kibontásához és a film atmoszférájához viszont sokat hozzátesz.

Az úton átélt viszontagságok szinte elegendőek lennének ahhoz, hogy egy teljes filmet megtöltsenek, főszereplőink viszont csak mindezek után, szétzilálva, végletekig kimerülve érkeznek meg a barlangokhoz, ahol maga a pokol várja őket. Semmi természetfölötti nincs a filmben, csak a civilizálatlannak tartott emberek társadalmából is kitaszított torz, kannibál indiánok, akik a Cannibal Holocaust emberevőitől is különböznek abban, hogy tetteikben semmiféle emberi nincsen, még a vadállatoknál is kegyetlenebbek. És pont ez a végtelenül profán ábrázolás az, ami igazán félelmetessé teszi ezeket a jeleneteket. Túl lehet egyáltalán élni az efféle vademberekkel való találkozást? Vajon hőseink közül kinek sikerül – ha sikerül egyáltalán?

Kevés számú hibájával együtt is hatásos film a Bone Tomahawk, ha valaki nem idegenkedik a hosszabban kibontott cselekménytől, mindenképp tegyen vele egy próbát, hiszen a filmet íróként és rendezőként is jegyző Zhalernek sikerült a westernek amúgy is zord világát teljesen organikusan ötvöznie a kannibálhorrorok borzalmával, mindezek mellett relatíve összetett karakterekkel is találkozhatunk, ezek megformálásáért a színészeket is dicséret illeti.

Értékelés: 7/10

IMDb | mafab