(első rész)

Ted Bundy (1946. 11. 24. - 1989. 01. 24.)
2. rész

A nyomozás

1975 őszén a rendőrök felkeresték Elizabeth Kendallt, hogy mondjon el mindent, amit Tedről tud. Úgy gondolták, Elizabeth lesz a kulcs Bundy tartózkodási helyeit, szokásait és személyiségét illetően. Minden, amit megtudtak, később segített összekapcsolni Tedet a gyilkosságok áldozataival.

1975-ben Kendallt behívták Washingtonba kihallgatásra, amit Jerry Thompson, Dennis Couch és Ira Beal nyomozók vezettek. A nő láthatóan ideges és feszült volt, de hajlandó volt minden segítséget megadni. Amikor Tedről kérdezték, nem tudta megmondani, hol volt azokon az éjszakákon, amikor a gyilkosságok történtek. Azt is elmondta, hogy a férfi gyakran nappal aludt, és éjszaka ment el, bár azt nem tudta, hogy pontosan hova. A szex iránti érdeklődése az utóbbi évben megcsappant. Amikor mégis kedve volt hozzá, kötözős szexre kényszerítette a nőt. Mikor közölte vele, hogy többet nem akar ezekben a fantáziákban részt venni, Bundy nagyon megharagudott rá.

Később azt is megtudták a nyomozók, hogy Ted alabástromgipszet tartott a szobájában, amiből öntvényeket is csinált, ami már kapcsolatuk elején feltűnt Kendallnek. Egyszer egy baltát is látott Ted kocsijában. De volt még egy fontos dolog, amire Elizabeth vissza tudott emlékezni. Eszébe jutott, hogy Ted júliusban a Lake Sammamish Parkban volt, pedig azt mondta, hogy vízisíelni megy. Egy héttel azután, hogy Ted arra járt, bejelentették Janice Ott és Denise Naslund eltűnését.

Elizabeth több órás kihallgatásai után a nyomozók Ted egykori kaliforniai barátnőjét vették elő. Amikor felvették vele a kapcsolatot, a nő elmondta, hogy a férfi milyen hirtelen változtatta meg a viselkedését, a kedves, törődő ember érzéketlenné és gonosszá vált. Az is kiderült, hogy a kaliforniai kapcsolat időszaka és az Elizabethtel való kapcsolatának időszaka részben fedte egymást, és egyik barátnő sem tudott a másikról. Úgy tűnt, Ted hazugságokra és átverésre építette fel kettős életét. Jóval több volt az ügyben, mint a nyomozók először hitték.

A nyomozás során újabb bizonyítékok kerültek elő, amik alapján Tednek más áldozatokhoz is köze volt. Egyik unokatestvére által kapcsolatba hozták Lynda Ann Healyvel; több szemtanú is felismerte a Lake Sammamish Parkból; Bundy egyik barátja is jelentkezett, azt állítva, hogy harisnyát látott Ted autójának kesztyűtartójában; sőt az is kiderült, hogy Ted sok időt töltött a Taylor-hegységnél, ahol az áldozatok holttestei előkerültek. Bundy szavahihetősége tovább romlott, amikor a hitelkártyája alapján kiderült, hogy benzint vásárolt néhány városban, ahol az áldozatok eltűntek. Egy másik ismerőse látta őt begipszelt karral, pedig semmilyen feljegyzés nem volt arról, hogy eltört volna. Egyre gyűlt ellene a bizonyíték, de Ted továbbra is az ártatlanságát hangoztatta.

Újabb csapás

1976. február 23-án kezdődött Carol DaRonch elrablásának tárgyalása. Bundy nyugodtan foglalt helyet a tárgyalóteremben. Biztos volt benne, hogy ártatlannak fogják találni. Úgy hitte, nincs ellene közvetlen bizonyíték, ami alapján el tudják ítélni, de nagyot tévedett. Mikor Carol DaRonchot szólították, elmondta, milyen tortúrán kellett keresztülmennie 16 hónappal azelőtt. Amikor megkérdezték, felismeri-e az embert, aki megtámadta őt, zokogásban tört ki, miközben a magát “Roseland közrendőrnek” nevező férfi felé mutatott. Mindenki Ted Bundyra bámult, aki hideg tekintettel fogadta DaRonch jelzését. Később Ted azt mondta, soha nem látta a felperest, de nem volt alibije a támadás éjszakájára.

A bíró az egész hétvégét rászánta az ügy tanulmányozására, mielőtt ítéletet hozott. Bundyt kétséget kizáróan bűnösnek találta minősített emberrablás vádjában. Június 30-án 1 és 15 év közti börtönbüntetést kapott, a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségével.

Már börtönben ült, amikor Bundyn elvégeztek egy, a bíróság által korábban elrendelt pszichológiai kivizsgálást. A szakvélemény szerint Bundy “nem pszichotikus, neurotikus, nincs természetes eredetű agyi betegsége, nem alkoholista, nem drogfüggő, nincsenek személyiségzavarai, nem amnéziás, és szexuális elhajlása sincs.” A pszichológusok úgy vélték, erősen függ a nőktől, és szerintük a függőség gyanúra ad okot. A további elemzések során arra jutottak, hogy “félt, hogy a nőkkel való kapcsolataiban szégyenben marad.”

Míg Ted a rács mögött volt, a nyomozók bizonyítékokat kezdtek keresni Caryn Campbell és Melissa Smith ügyében. Bundy nem gondolt bele, hogy jogi problémái elhatalmasodnak. A nyomozók hajszálakat találtak a Volkswagenben, amik az FBI analízise szerint jellegzetesen hasonlóak voltak a két lány hajához. Caryn Campbell maradványainak további vizsgálata során kiderült, hogy a koponyáit tompa eszköz általi behatások érték, és ezek az által a feszítővas által történtek, amit Bundy kocsijában találtak egy éve. A coloradói rendőrség vádat is emelt ellene 1976. október 22-én, Caryn Campbell meggyilkolásáért.

A tárgyalás előtt 1977 áprilisában Tedet átszállították a Garfield Megyei Börtönbe. A védekezés előkészítése során Bundy egyre elégedetlenebb lett jogi képviselőjével. Úgy gondolta, ügyvédje alkalmatlan a feladatra, és végül ki is rúgta őt. Mivel ő is értett a joghoz, Bundy azt hitte, ő jobb munkát végezne, így saját magát kezdte védeni. Biztos volt benne, hogy sikerrel veszi az 1977. november 14-ére kitűzött tárgyalást. Rengeteg munka állt előtte. Engedélyt kapott, hogy alkalmanként elhagyhassa a börtönt, és kutatási céllal az aspeni bírósági könyvtárt is látogathatta. Ám a rendőröknek sejtelme sem volt arról, hogy szökést tervez.

A nagy szökés

Június 7-én, az egyik könyvtári látogatás során sikerült kiugrania az egyik nyitott ablakon. Megsérült a bokája, de szabad volt. Nem volt vasra verve, bilincs se volt a kezén, így semmivel se tűnt ki az aspeni polgárok között. Jó ideje tervezte már a szökést. Az aspeni rendőrség pillanatok alatt körbevette a várost, de Ted is tudta, hogy egyelőre a település határain belül maradva meg kell húznia magát. Hatalmas területet fésültek át rendőrkutyákkal. 150-en vettek részt a keresésben, remélve, hogy elkapják Tedet. Ő azonban néhány napig el tudta kerülni őket.

Ennivalót a helyi házikókból és a közeli lakókocsikból lopott, és ha ezek üresen álltak, ott is aludt. Tudta, hogy nagy szüksége van egy autóra, hogy át tudjon haladni a rendőri kordonokon. Nem bujkálhatott Aspenben élete végéig. Hitte, hogy a sors szabadságot szánt neki. Egy interjúban azt állította, hogy sérthetetlennek érzi magát, és valójában “nem történt semmi rossz. Ha mégis, a rákövetkező esemény kárpótolt érte, olyan jó volt. Sőt, még jobb is.” Mint az várható volt, Bundy előtt megnyílt a lehetőség, amikor rábukkant egy kocsira, amiben bentfelejtették a kulcsokat. Ám szerencséje nem tartott sokáig. Amikor a lopott járműben menekülni próbált, észrevették.

Onnantól kezdve bilincsben és vasra verve folytathatta munkáját az aspeni könyvtárban. Azonban ő nem az a fajta ember volt, aki jól tűrte a rabságot.

Nagyjából hét hónappal később Bundy újabb szökést kísérelt meg, és ez alkalommal nagyobb sikerrel járt. December 30-án felkúszott a Garfield Megyei Börtön plafonján keresztül, és az épület egy másik részében kötött ki. Talált egy másik nyílást, melyen keresztül az egyik takarító lakásának kamrájába jutott. Leült, és megvárta, hogy kiürüljön a lakás, majd egyszerűen kisétált a főbejáraton. Szökését csak másnap fedezték fel, több mint 15 órával később.

Mire ez kiderült, Bundy már rég úton volt Chicagóba. Ez volt az egyik város, ahol a napfényes Floridába tartó útja során megállt. 1978 januárjában kényelmesen letelepedett egy tallahassee-i egyszobás lakásban, Chris Hagen néven.

Ted élvezte újonnan szerzett szabadságát, hiszen Floridában szinte semmit se tudtak róla és a múltjáról. Feldobta az intelligens és fiatal emberek társasága, így jól érezte magát a Floridai Állami Egyetem környékén. Szabadidejének nagy részében a kampuszon sétálgatott, néha észrevétlenül beült az órákra, és meghallgatta az előadásokat. Ha nem az egyetem környékén volt, otthon ült, és a lopott tévéjén nézte a műsort. A lopkodás rutinfeladattá vált. A lakásában lévő összes tárgy lopott volt. Még az ételért is lopott hitelkártyákkal fizetett. Az akkori körülmények közt elégedett volt a materiális dolgok biztosította jóléttel. Egy dolog azonban nem volt, és nagyon hiányzott neki: társaság.

Gyilkosság szökésben

Január 14-én, szombaton este alig néhány lány tartózkodott a Chi Omega diákszövetség házában. A legtöbben a kampuszon tartott bulik valamelyikén voltak. Jellemző volt, hogy sokáig maradnak, mert nem írták elő, mikora kell visszaérniük. Megszokott volt, hogy csak a kora reggeli órákban mentek haza. Ám arra a szörnyűségre egyikük sem volt felkészülve, ami a házban fogadta őket.

Nita Neary hajnali háromkor ért vissza az épülethez, a barátja hozta haza az egyik buliból. Amikor odaért az ajtóhoz, észrevette, hogy az tárva-nyitva áll. Amint belépett, egyből mozgolódást hallott, mintha valaki a fenti szobákban futna. Egyre hangosabbá váltak a léptek, ahogy az illető a közeli lépcsőhöz ért, így a lány elrejtőzött az egyik ajtónyílásban. Onnan nézte, ahogy egy férfi, az arcára húzott kék kötött sapkával a fején és egy fahasábra tekert ronggyal a kezében, lerohan a lépcsőn és kiszalad az ajtón.

Nita először azt gondolta, hogy kirabolták a házat. Azonnal felrohant, hogy felébressze szobatársát, Nancyt. Elmondta neki, hogy látta a különös férfit, mikor az elhagyta az épületet. Nem tudták, mit tegyenek, így a vezetőjük szobája felé indultak. Még nem értek oda, amikor észrevették, hogy másik szobatársuk, Karen a folyosón botladozik. Az egész feje vérben úszott. Nancy Karennek segített, Nita felébresztette a szövetség vezetőjét, és ketten indultak, hogy megkeressenek még egy lányt. Kathyt a szobájában találták meg. Életben volt, de szörnyű állapotban. Ő is csurom vér volt, ami a fején lévő nyílt sebekből ömlött. A hisztérikus Nancy a telefonhoz rohant, és hívta a rendőrséget.

A rendőrség két lány holttestét találta meg, mindketten az ágyukon feküldtek. Alvás közben támadták meg őket. Az első lány Lisa Levy volt. A patológusok vizsgálata szerint egy fahasábbal verték fejbe, majd megerőszakolták és megfojtották. Később harapásnyomokat is találtak a fenekén és az egyik mellbimbóján. Ez utóbbit olyan erősen harapták meg, hogy szinte levált a melléről. A lányt egy hajspray-s flakonnal szexuálisan molesztálták is.

Margaret Bowman, a másik lány hasonlóan végzetes sérüléseket szenvedett, bár őt nem bántalmazták szexuálisan, és nem voltak rajta harapásnyomok. Őt egy harisnyával fojtották meg, amit később meg is találtak a tett színhelyén. Őt is fejbeverték, de olyan erősen, hogy a koponyája felrepedt, és kilátszott az agya. Úgy tűnt, egyik lány sem próbált vagy tudott megküzdeni támadójával.

A túlélőket kihallgató nyomozók semmit sem tudtak meg. Egyik lány sem emlékezett semmire a végzetes éjszaka eseményeiből. Akárcsak Levy és Bowman, ők is aludtak, amikor megtámadták őket. Az egyetlen használható tanú Nita Neary volt, aki szemre tudta vételezni a gyilkost, amikor az elmenekült. Ám a tettes nem ment messzire, és még valaki áldozatául esett még aznap este.

Az újabb elfogás

Alig egy mérföldre a Chi Omega házától egy fiatal nő arra ébredt, hogy hangos dörömbölést hall a mellette lévő lakásból. Eltűnődött, miféle zajos tevékenységet végezhet barátnője hajnali négykor, ám amikor a hang csak nem akart abbamaradni, gyanút fogott, és felébresztette szobatársát. Mindketten hallották, ahogy a szomszéd lány, Cheryl nyögni kezdett. Megijedtek, és áttelefonáltak, hogy megkérdezzék, minden rendben van-e. Miután nem vették fel a telefont, azonnal tárcsázták a rendőrséget.

Azok hamar oda is értek, hiszen ott voltak a közelben, a Chi Omega házánál. Bementek Cheryl lakásába. A lányt hálószobában találták meg. Az ágyon ült , feje már kezdett bedagadni a rá mért ütésektől. Félmeztelen volt, és valamennyire még tudatánál volt. Szerencséje volt, hogy túlélte. A rendőrök az ágy lábánál egy maszkot találtak. Szinte teljesen ugyanolyannak tűnt, mint amilyen az 1975 augusztusi letartóztatáskor Ted Bundy autójából előkerült.

A rendőrök gondosan begyűjtöttek minden bizonyítékot. Sikerült hozzájutni a tettes véréhez, ondómintájához és elmosódott ujjlenyomataihoz is. Azonban a legtöbb biztonyíték sajnos nem bizonyult egyértelműnek. Ami valóban használható volt, az a maszkban talált hajminta, az áldozatokon talált harapásnyomok és Nita Neary tanúvallomása. A nyomozóknak nem volt gyanúsítottjuk, Ted Bundyt pedig nem ismerték.

1978. február 9-én a 12 éves Kimberly Leach feldúlt szülei hívták a Lake City-beli rendőrséget. Rendkívül zaklatottak voltak, és azt állították, hogy a lányuk eltűnt. Átfogó keresés indult a lány után, akit utoljára az iskola környékén láttak. Egy barátnője, Priscilla látta, ahogy Kimberly beszáll egy idegen kocsijába. Sajnos nem tudott pontosan visszaemlékezni sem az autóra, sem a sofőrre. Kimberly holttestét nyolc héttel később találták meg a floridai Suwannee megyében, egy parkban. Az előrehaladott bomlás miatt kevés dolgot sikerült kideríteni. Később azonban fontos dolgok kerültek elő egy furgonból, amit Ted Bundy vezetett.

Pár nappal azután, hogy Kimberly Leach eltűnt, egy fehér furgont vezető idegen férfi szólított meg egy 14 éves lányt, aki épp a bátyját várta. Azt mondta neki, hogy tűzoltó, és megkérdezte tőle, hogy a közeli iskolába jár-e. A lány furcsának találta, hogy egy szolgálatban lévő tűzoltó kockás nadrágot és sötétkék zakót visel. Nyugtalan lett, mert apja, a jacksonville-i rendőrség nyomozócsoportjának vezetője többször is figyelmezette őt, hogy ne álljon szóba idegenekkel. Megkönnyebbült, amikor meglátta bátyja kocsiját. A fiúnak is gyanús lett a férfi, ezért rögtön beültette húgát a kocsiba, majd követni kezdték az illetőt, és a furgon rendszámát odaadták apjuknak.

Amint tudomást szerzett az idegen férfiról, James Parmenter nyomozó ellenőrizte a rendszámot. Megtudta, hogy a tulajdonosa Randall Ragen, és úgy döntött, felkeresi a férfit. Az tájékoztatta a detektívet, hogy a rendszámtábláit ellopták, de már kapott újakat. A nyomozó később azt is kiderítette, hogy a furgon is lopott volt, és volt is egy ötlete, hogy ki lehetett a tettes. Bevitte a gyerekeit az őrsre, és megmutatott nekik egy köteg fényképet, köztük Bundyét is. Akkor még fel sem fogta, milyen közel volt ahhoz, hogy elveszítse saját lányát. Mindkét gyerek felismerte Ted Bundyt, a férfit, aki a furgont vezette.

Bundy a járműtől már rég megszabadult, így egy újonnan lopott kocsival indult a floridai Pensacola irányába. Ezúttal kényelmesebben utazhatott, ugyanis egy VW Bogarat sikerült elkötnie. David Lee közrendőr február 15-én éppen a város nyugati részén járőrözött, amikor este tíz körül észrevett egy narancssárga Volkswagent. Jól ismerte a környéket és a lakókat, de azt a kocsit még sohasem látta. Úgy döntött, ellenőrzi a rendszámot, és kiderült, hogy a tábla lopott volt. Felkapcsolta a lámpáit, és követni kezdte az autót.

Akárcsak évekkel ezelőtt Utah-ban, Bundy menekülni kezdett. Egyszer csak hirtelen lehúzódott, és megállt. Lee felszólította, hogy szálljon ki a kocsiból, és feküdjön a földre, kezekkel előre. Váratlanul érte, amikor bilincselés közben Bundy megfordult, és megtámadta őt. Sikerült is kiszabadulnia, és futni kezdett. Ebben a pillanatban Lee elsütötte pisztolyát. Bundy a földre esett, mint akit eltaláltak. Amikor a rendőr közelebb ment hozzá, Bundy megint megtámadta. Most azonban Lee kerekedett felül, sikerült megbilincselnie és bevinnie a férfit. Végre elkapták Bundyt.

A letartóztatását követő hónapokban sikerült döntő bizonyítékot szerezni ellene a Leach-ügyben. Megtalálták az ellopott fehér furgont, és három szemtanú is látta őt aznap a volánnál ülni, amikor Kimberly eltűnt. A laborvizsgálatok során előkerültek olyan szálasanyag-darabkák, amik Bundy ruhájáról származtak.

A kocsi szőnyegén megtalálták Kimberly Leach vérét, a lány bugyiján pedig Ted véréből és ondójából sikerült mintát venni. Azon a helyen, ahol Kimberly előkerült, Ted cipőjének lenyomatát is megtalálták a földön. A rendőrség a megszerzett információknak köszönhetően magabiztos volt, és 1978. július 31-én meg is vádolták Bundyt a lány meggyilkolásával, majd nem sokkal később a Chi Omega-beli gyilkosságokkal is. Tedre halálbüntetés várt. Ismét magát védte, és azt vallotta, hogy nem bűnös.

A tárgyalások

Theodore Robert Bundyra három éven belül két tárgyalás is várt. Az első 1979. június 25-án, Miamiban volt esedékes. Az ügyet a Chi Omega-beli brutális támadásokra építették fel. A második tárgyalás 1980 januárjára volt kitűzve Orlandóban, itt Kimberly Leach esetét tárgyalták. Ted számára mindkettő kedvezőtlen véget ért, de a Chi Omega-eset volt az, ami megpecsételte sorsát.

A tárgyalást az emberek és a média részéről is hatalmas érdeklődés kísérte. Nem csoda: Tedet legalább 36, négy különböző államban elkövetett gyilkossággal gyanúsították, és a neve hallatán több ezer, sőt több millió embernek voltak rémálmai. Sokan úgy tartották, hogy a gonosz reinkarnációja, egy szörny, maga a sátán. Esetei az évtized legnagyobb és legtöbb nyilvánosságot kapó ügyei voltak.

A Chi Omega-ügy tárgyalása során Ted saját maga ügyvédje volt. Magabiztos volt saját képességeit illetően, és hitte, hogy tisztességes tárgyaláson vehet részt. Az esküdtszék főleg afroamerikaiakból állt, ők figyelték, ahogy Ted megpróbálja tisztázni magát a vádak alól. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy mindez csupán szélmalomharc.

Két dolog volt, ami Ted ellen hangolta az esküdteket. Az egyik Nita Neary vallomása volt. Rámutatott Tedre, hogy őt látta lefutni a lépcsőn és kirohanni az ajtón aznap este. A másik fontos vallomás dr. Richard Souviron fogorvosé volt.

Az orvos a Lisa Levy testén talált harapásnyomokat elemezte. Az esküdtek nagyított fényképeket nézhettek meg, amik a gyilkosság éjszakáján készültek. Az orvos kihangsúlyozta az áldozatokon talált sérülések egyediségét, és a nyomokat összehasonlította a Ted fogairól készített fényképekkel. Nem volt kérdés, hogy Ted harapta meg Lisa Levyt. Ez volt a vád legnagyobb bizonyítéka, ami összekapcsolta Tedet az esettel.

Július 23-án Ted a cellájában ült, miközben az esküdtek tanácskoztak. Csaknem hét órába telt, mire meghozták az ítéletet. Ted érzelemmentes tekintettel hallgatta, ahogy az egyik esküdt kimondta, hogy bűnös. Tedet minden vádpontban bűnösnek találták, kétséget kizáróan.

Floridában az volt a szokás, hogy a büntetésről külön tárgyalást tartottak. Erre egy héttel később, július 30-án került sor, ugyanazon bíróság előtt, amelyik bűnösnek találta. A rövid meghallgatás során Ted anyja is tanúskodott, és könnyek közt könyörgött fia életéért. Ted is lehetőséget kapott, hogy felszólalhasson, és megtámadhassa a vád részéről javasolt halálbüntetést.

Ted az ártatlanságát hangoztatta, azt állítva, hogy a média előítélete felelős az állítólagos rossz jogi képviseletéért. Azt is állította, hogy az egész eljárás és az ítélet csupán komédia, amit nem hajlandó elfogadni. A csönbe boruló tárgyalóteremben azt mondta, hogy “abszurd dolog kegyelmet kérni olyasmivel kapcsolatban, amit meg sem tett”, ugyanakkor azt is mondta, hogy nincs bűntudata. Cowart bíró, aki mindkét tárgyalást vezette, meghozta a végső ítéletet. Elfogadta a javaslatot, és Margaret Bowman és Lisa Levy ügyében egyaránt a halálbüntetést ítélte meg. Tedre villamosszék várt.

Kimberly Leach ügyének tárgyalása

Több halasztás után 1980. január 7-én kezdődött meg a tárgyalás Orlandóban. Ted most úgy döntött, hogy nem ő fogja képviselni magát, így Julius Africano és Lynn Thompson ügyvédek védték őt. Tervük szerint Ted ártatlannak vallotta volna magát, és elmezavarra hivatkozik. Kockázatos ötlet volt, de a kevés lehetőség egyike.

A hét nőből és öt férfiból álló esküdtszék talán még hajlott is volna rá, hogy higgyen neki. A korábbi tárgyalásokkal ellentétben Ted egyre izgatottabban viselkedett. Egyszer el is vesztette a fejét, felállt, és ráordított az egyik tanúra, akivel nem értett egyet. Alig tudta összeszedni magát, óriási energiák szabadultak ki belőle, hogy elkerülje a teljes megőrülést. Úgy tűnt, hogy a határozottságot mutató színjáték gyengülni kezdett, alighanem azért, mert rájött, hogy ezt a háborút már elvesztette, és ez a jogi csata már nem igazán befolyásolja majd sorsát.

Kétségtelen, hogy Ted nem igazán reménykedhetett. Bob Dekle segédügyész 65 tanút vonultatott fel, akik Tedet közvetve vagy közvetlenül összekapcsolták Kimberly Leachcsel a lány eltűnésének napján. Az egyik koronatanú azt állította, hogy látott egy férfit, aki hasonlított Tedre, és az illető egy, a Kimberly személyleírásában megadottakhoz hasonló külsejű, zaklatott kislányt kísért egy fehér furgonhoz, a lány iskolája előtt. A védelem vitatta a vallomás legitimitását, mert az illető nem tudta megmondani, hogy pontosan melyik napon is látta mindezt.

Ennek ellenére Dekle lendülete nem tört meg, és további meggyőző bizonyítékokat mutatott be. A legerősebb a szálas anyag volt, ami összekötötte Ted ruháit és furgonját a bűntett színhelyével. A furgonban Kimberly Leach ruháiból is találtak mintát, valamint Ted ruháin is, amiket állítása szerint aznap viselt. A vád szakértője, aki ezzel kapcsolatban tanúskodott, azt mondta, hogy szerinte Ted és Kimberly Leach valamilyen módon érintkezésben volt a lány halála idején. Ez a vallomás szó szerint végzetes volt Ted ügyét illetően.

A tárgyalás megkezdése után pontosan egy hónappal Wallace Jopling bíró utasította az esküdtszéket, hogy vonuljon vissza tanácskozni. Február 7-én kevesebb mint hét óra elteltével meg is hozták az ítéletet: bűnös. A vád és pártolóik üdvrivalgásban törtek ki.

Február 9-én volt Kimberly Leach halálának második évfordulója. Ezen a napon tartották a tárgyalást a büntetésről. Ted teljesen ledöbbentette a jelenlévőket, miközben a védelem egyik tanújával, Carole Ann Boone-nal beszélt. Miközben kikérdezte őt, kölcsönösen hűséget esküdtek egymásnak. A floridai törvények szerint a hivatalos eskü alatt tett ígéret elég, hogy szentesítse a kijelentést, így hivatalosan házasoknak tekintették őket. Nem sokkal később a vőlegényt villamosszék általi halálra ítélték, egy év alatt már harmadszor. A nászutat magányosan töltötte a halálsoron, a floridai Raiford Fegyházban.

Fellebbezés és vallomás

Ted még most sem volt hajlandó feladni, és még mindig hitte, hogy küzdhet az életéért. 1982-ben új ügyvédet fogadott, és fellebbezést nyújtott be a Chi Omega-ügyben hozott ítélet ellen a Floridai Legfelsőbb Bírósághoz. Indítványát azonban végül elutasították.

Nem sokkal azután, hogy a bíróság nem járult hozzá egy újabb meghallgatáshoz, Ted a Kimberly Leach ügyében hozott ítéletet is megfellebbezte. 1985 májusában ezt is elutasították. Tovább harcolt, 1986-ban új ügyvédet fogadott, hogy segítsen neki megúszni a halálbüntetést.

A kivégzést először 1986. március 4-ére tűzték ki. Ezt azonban elhalasztották, amíg az új ügyvéd, Polly Nelson a korábbi ítéletek fellebbezésén dolgozott. Két hónappal később az elutasítást követően Florida állam újra elrendelte a büntetés végrehajtását, ám a fellebbezési procedúra tovább tartott. 1989. január 17-én az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága végül az utolsó beadványt is elutasította.

Ted az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy még több bűntettet bevall a washingtoni ügyészség fő nyomozójának, dr. Bob Keppelnek. Ted korábban, az 1980-as évek közepén, már a halálsoron várva ügyének alakulását segített Keppelnek a Zöld-folyó gyilkosának esetével kapcsolatban, így teljes mértékben megbízott benne. Keppel találkozott is Teddel a börtön interjúszobájában, egy diktafonnal felszerelkezve. Sokkolta, amit megtudott.

Ted elmondta, hogy néhány áldozatának fejét megtartotta mint trófeát. Még ennél is meglepőbb volt, hogy a maradványokkal nekrofil kapcsolatba lépett. Keppel későbbi könyvében azt írta, hogy Ted viselkedésére a legjobb meghatározás a “kényszeres nekrofília és extrém perverzitás”.

Ez a megszállottság vezetett több tucat nő halálához is, melyek többsége a nyomozók előtt ismeretlen maradt. Valószínű volt, hogy Ted legalább 100 nő meggyilkolásáért felelős, a hivatalosan ismert 36-on felül. Bármennyiről is legyen szó, biztosat soha senki nem fog tudni.

1989. január 24-én, reggel 7 óra körül Ted és emlékei örökké az enyészeté lettek a villamosszék érzéketlen energiái által. A börtön falai előtt több száz járókelő és több tucat tudósító állt, várva a híreket Ted haláláról. Miután a börtön szóvivője hivatalosan bejelentette, hogy Ted meghalt, a tömeg üdvrivalgásban tört ki, és tűzijátékokat lőttek fel. Kisvártatva kinyílt a börtön kapuja, és egy fehér halottaskocsi gurult ki, az ország egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának földi maradványaival. Ahogy a jármű a krematórium felé haladt, a tömeg vidám tapssal ünnepelte a rémálom végét.