A boszorkány szó hallatán az emberekben általában egy olyan csúnya, gonosz öregasszony képe dereng fel, aki különféle sötét varázslatok segítségével befolyásolja környezetét és juttatja magát ezáltal különféle előnyökhöz. Ezt a képet számtalan mese (Jancsi és Juliska, Hófehérke), film (The VVitch) és sorozat (Salem) is megerősíthette bennünk.  Valójában a boszorkányokról és a boszorkányságról alkotott képünk téves. A boszorkányság valójában több közös vonást mutat a természetkultuszok sajátosságaival, mint a fekete mágia ördögi praktikáival. Ebben az írásomban ezt a hitvilágot fogom nektek bemutatni fellebbentve azt a fátylat, ami hosszú évszázadok kitartó munkájával vált egyre sötétebbé, hogy hatékonyan fedje el az érdeklődők elől a boszorkányság valódi természetét.

A boszorkányság vizsgálatához elsőként meg kell ismerkednünk a fogalom jelentésével, amit alapvetően kétféleképpen tehetünk meg:

A hagyományos értelmezés szerint, a boszorkányság olyan középkori vallási mozgalom, amelyet gyakran – és helytelenül – az ördögimádással, sátánizmussal és fekete mágiával azonosítanak, olyan népi vallásosság, amely a babonákat, jövendőmondást, néphagyományokat és a herbalizmust kapcsolja össze a kereszténység előtti vallásos hiedelmekkel (például a kelta és druida hiedelemvilág).

A modern értelmezés szerint, új-pogány mozgalom melyre nagy hatással volt Gerald Gardner, Alex Sanders és Margaret Murray. Ősi vallási kultusz, középpontjában a Nagy Istennő számos alakjával (például: Diana, Hekaté, Badb). A nyugati mágikus hagyományoktól elsősorban abban tér el, hogy a napistenekkel szemben a holdistennők köré szerveződik.

A boszorkánysággal – a kereszténység elterjedése után – összefonódott a pogányság fogalma is. A római katolikus egyház a saját tanításaitól különböző vallási rendszereket nevezi pogánynak – a latin paganus szóból ered, jelentése: tudatlan, műveletlen – azonban egy másfajta értelmezés szerint pogány az, ami, vagy aki nem egyistenhívő. Ilyen vallás a boszorkányság is. Egy hitvilág, vallás, létforma, amit bár tűzzel-vassal irtottak – és még most is irtanak a világ számos pontján – mégsem sikerült megszüntetni vagy eltörölni, csak nagyon hatékonyan befeketíteni.

A boszorkányság eredetét Dr. Margaret Murray, antropológus az őskor kőkorszaki időszakáig vezette vissza. Ettől az időszaktól egészen a modern korunkig mutatta ki a mozgalom fejlődését. Elmélete szerint a boszorkányság alapjait képező pogány hit szervezett vallás volt egész Nyugat-Európában a kereszténység térhódításig. Nézeteit napjaink kutatói vitatják, de tagadhatatlan, hogy olyan igazságokat és gondolatébresztő megállapításokat tett közzé, amik segítségével könnyebben megérthetjük ez a vallási rendszert.

Huszonötezer évvel ezelőtt az emberek élete a vadászattól függött, az elejtett vad élelmet, ruházatot és eszközöket is biztosított őseinknek. Úgy hitték, hogy minden természeti jelenségben egy-egy önálló szellem ölt testet, a természet és benne az állatok is emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező istenek voltak. Ezt a hitet nevezik animizmusnak – ez a sámánizmus alapja is. Külön isten uralta a szeleket, az eget, a vizeket és a kulcsfontosságú vadászatot is. Mivel az elejtett zsákmányállatok jelentős része szarvakat viselt ezért a vadászat istenét is szarvakkal képzelték el, párja az istennő pedig a termékenységet szimbolizálta (az istennőt ábrázoló alkotásokból több is fenn marad, ilyen az 1908-ban előkerült willendorfi vénusz is). A földművelés kialakulásával az istennő szerepe megnőtt, a nőiesség lényegét a gondoskodó, fenntartó anyatermészetet szimbolizálta, aki az emberek, az állatok és a növények szaporodását is felügyelte és elősegítette.

Az évet alapvetően két részre osztották, a tavasz és a nyár a fejlődés és a betakarítás időszaka volt, amely felett az istennő uralkodott, az ősz és a tél felett a vadászat istenének volt hatalma. A többi isten jelentősége ezzel párhuzamosan háttérbe szorult. A mezőgazdasági technikák fejlődésével lehetővé vált a termény elraktározása is, így a vadászat és annak szarvas istene is egyre kisebb jelentőséggel bírt. Az isten így vált a természet majd később a halál istenévé. Az istennő jelentősége változatlan maradt, majd miután a halál utáni életbe vetett hit is megerősödött az újjászületés megtestesítőjeként is tekintettek alakjára – i.e. 22.000 és 18.000 között díszöltözetben temetik el halottjaikat, bőrüket hematittal vagy vörös vasoxiddal mossák be, hogy életszerű maradjon a test.

A különböző rítusok – leginkább termékenységi és vadászattal kapcsolatos szertartások – számának növekedésével párhuzamosan fejlődött ki egy sajátos tudású réteg, a pogány papság. Egyes európai területeken ezeket a sámánokat, papokat és papnőket wiccának – bölcsnek – nevezték. Ezekre az emberekre egyfajta vezetőként tekintettek és olyan füvesemberek, jövendőmondók és varázslók voltak, akik egy személyben voltak orvosok, bírák, tanácsadók és papok is. Ők közvetítettek az emberek világa és az istenek valamint más létsíkok között, a nagyobb ünnepeken személyüket is szinte isteni tisztelet övezte.

A kereszténység megjelenése után nem következett be tömeges áttérés az új hitre, ez csak később Nagy Gergely pápa uralkodása idején (590-604) történt meg. A pogány templomok helyére új, keresztény szentélyeket emeltek, ennek ellenére a kézművesek saját isteneik képeit is megjelenítették a templomokban. A kereszténység korai időszakában a régi hit vezetői és követői is az egyház vetélytársai voltak majd annak egyre nagyobb térhódításával a természeti vallások folyamatosan visszaszorultak. A pogány papság lassan üldözötté vált, az ártatlan hasonlósági mágiából – amelyet a termés növekedésének elősegítésére végeztek – gonosz rítusok lettek, a vallás hívei pedig a Sátán szeretőivé váltak. 1484-ben VIII. Ince pápa bullát adott ki a boszorkányság ellen, két évvel később pedig két dominikánus szerzetes és inkvizítor, Heinrich Kramer és Jakob Sprenger megírja a Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly) című könyvet, ami 1487 és 1669 között összesen huszonkilencszer került nyomtatásra. A könyv futótűzként terjed szét egész Európában és hatására elkezdődik a háromszáz évig tartó boszorkányüldözés, ami tökéletes alapot biztosított ahhoz, hogy az emberek megszabaduljanak irigyeiktől és ellenlábasaiktól – tökéletes példa erre a hírhedt salemi boszorkányok esete, ahol több tucat embert vádoltak meg boszorkánysággal és közülük tizenkilencet ki is végezték – felakasztották őket, a vádlottak közül valószínűleg csak ketten, Bridget Bishop és Sarah Good voltak a régi vallás hívei. A boszorkányüldözés hatására a természeti vallások megmaradt képviselői illegalitásba vonultak és tovább folytatták hitük gyakorlását. A későbbi évszázadokban jelentek ugyan meg könyvek a boszorkányság témakörében, de alapvetően keresztény szemszögből közelíttek a hithez. Angliában csak 1951-ben helyezték hatályon kívül a boszorkányság elleni törvényeket – ennek ellenére még a ’80-as évek elején is történtek olyan gyilkosságok, amik mögött a modern boszorkányüldözés sejthető.

Miután betekintést nyertünk a boszorkányság történetébe érdemes egy pillantást vetnünk annak filozófiai hátterére is. Az ősi hit és kapcsolódó rítusai a közhiedelmekkel ellentétben nem a mágia sötét felhasználásával, az emberek és az állatok megrontásával, elpusztításával foglalkozik, célja sokkal inkább a természettel és az abban létező összes elem és élőlény közötti harmónia megteremtése és visszaállítása. A szeretet és az öröm köré szerveződik nem az ellenségeskedés és a pusztítás köré. Ezt legjobban a vallás fő tantétele által ismerhetjük fel igazán, amely így szól: „Ha nem ártasz senkinek, mindent megtehetsz.”

Mint oly sok természet közeli vallás a boszorkányság is gyakorolható csoportosan és egyénileg is. A hit követőit magába foglaló gyülekezetet kovennek nevezik – mint az az American Horror Story kapcsolódó, harmadik évadában is látható. Ahhoz azonban, hogy a boszorkány az általa végzett rítusok során sikereket érjen el szüksége van természetfeletti, isteni energiák megkötésére és irányítására. Ebben vannak segítségére azok a mágikus eszközök, amiket az alábbiakban részletesebben is bemutatok. Ezen eszközök száma és milyensége azonban eltérhet a követett hagyományoktól függően, más eszközöket használ egy gardneriánus és másokat egy kelta boszorkány, az alábbiakban bemutatottak azonban szinte mindenhol megtalálhatóak.

Oltár: készülhet fából vagy kőből. Ezen találhatóak a szertartás kellékei, a használt eszközök, a szobrok, a füstölők, a gyertyák, stb. A szertartás helyén úgy állítják fel, hogy kelet felé nézzen.

Tőr (Athame): fontos eszköz, a varázskör megrajzolásánál használják, az energiák fókuszálására és kivetítésére szolgál. Anyaga legtöbbször acél, markolata az isten vagy az istennő fáinak valamelyikéből készül. Pengéjébe gyakran véstek mágikus jeleket és szavakat.

Kard: általában egy koven egy kardot használ, funkciója megegyezik a tőrrel ezért helyettesíthető is vele.

Pálca: fából készítik, a boszorkány erőinek kiterjesztése a célja. Funkciójában megegyezik a druidák botjával.

Pentákulum: kör alakú keretbe helyezett mágikus ötszög – pentagram vagy pentagramma. Készülhet fából, viaszból, de akár papírból is. Az egyik legfélreértettebb szimbólum.

Serleg: áldozati italok tárolására és felajánlására szolgál. Általában fémből vagy fából készítik.

Varázskönyv (Grimoire): ez az egyik legismertebb boszorkányok által használt eszköz. A legtöbb ember pedig meg is tud nevezni egyet, hiszen ilyen könyv a – fiktív – Necronomicon is. Ez a könyv tartalmazza a boszorkány rítusainak leírását, szent szövegeit, idézéseit és receptjeit. A koven minden tagjának saját példánya volt, amit saját kezűleg másoltak le, és amit a boszorkány halála után meg is semmisítettek. A legismertebb ilyen könyv az Árnyak Könyve (Book of Shadows) – ez olyannyira elterjed, hogy magát a varázskönyvet is hívják így még napjainkban is. (A varázskönyv motívuma megjelenik a magyar boszorkányhitben is: a jelölt köré bűvös kört rajzoltak majd szellemek és boszorkányok gyűltek köré, akik próbára akarták tenni az új tanítványt. „Ha a boszorkánytanítvány hét éjszakát átélt, ami csak akkor sikerül, ha nem fél vagy legalább félelmet nem mutat, boszorkánnyá válik. Most egy nagy és vastag könyvet, különböző kenőcsöket és hasonlókat kap. A könyv részben nyomtatott, részben pedig kézzel írott.” – Klein Valesca feljegyzése egy szegedi boszorkány elbeszélése alapján, 1933.)

Az utolsó és talán legfontosabb „eszköz” a varázskör. A kör szent terület, határain belül a boszorkány védve van az esetleges negatív energiáktól, átmérője általában három méter. A varázskör motívuma nagyon elterjed, találkozhatunk vele a Supernatural című sorozatban éppúgy, mint a középkori németalföldi zsidó hagyományokban, amikor a vajúdú asszony ágya köré rajzolták, hogy megvédjék a gonosz erőktől.

Az eszközöket használat előtt felszentelték. A szentelő szertartást a növekvő hold idején hajtották végre, ami az alkotó mágia ideje, szemben a fogyó hold idején végrehajtott destruktívabb jellegű varázslatokkal.

A fentiekben megismerkedhettünk a boszorkány által használt eszközökkel most pedig essen szó a szertartásokról és rítusokról – a teljesség igénye nélkül.

A grimoire-ok lapjain számtalan varázslat olvasható, kezdve az egyszerű szertartásoktól, az akár több napon át, fokozatosan végrehajtott, összetett rítusokig. A rengeteg gyógyító, időjárást befolyásoló, állatok alakját átruházó szertartás és rítus közül is kiemelkednek azonban az úgynevezett átlépés rítusai. Ezek azok a szertartások, amik az ember életének egyik szakaszából a másikba történő átlépését hivatottak segíteni. Ezeket a szertartásokat elsőként egy flamand antropológus, Arnold van Gennep rendszerezte, 1909-ben. A legfontosabb átlépési rítus a beavatás, amit testi, lelki és szellemi felkészítés előz meg, és amelyen a koven minden tagjának át kell esnie. A beavatás rítusa öt szakaszból áll, amik a következők:

Elkülönítés: ebben a szakaszban a jelöltet elkülönítik a közösség többi tagjától és egy olyan helyre költöztetik, ahol megtörténik a felkészítése.

Megtisztulás: ekkor történik meg a jelölt belső és külső, testi és lelki megtisztulása (például böjtölés útján).

Jelképes halál: fontos része a beavatásnak. Ebben a szakaszban a jelölt jelképes halálon esik át, bár bizonyos kultúrákban ez nem teljesen igaz – olykor ebben a fázisban csonkításokat is alkalmaznak, egyes eszkimó törzsek pedig a fagyba kötözik ki a jövendőbeli sámánokat, hogy halál közeli élményeket éljen át.

Az új tudás megszerzése: itt a „halált” követően a beavatandó megszerzi a spirituális tudást, aminek birtokában várja őt az újjászületés.

Újjászületés: a jelölt új nevet kap és megkezdheti új életét – e szakasz jellemzői a keresztények bérmálási szertartásában is megtalálhatóak.

Két fontos boszorkányszertartást még mindenképpen meg kell említenünk. Az egyik a szabbat, a másik pedig az esbat. Szabbatból összesen nyolc van egy évben, négy nagy és négy kisebb szabbatot különböztetünk meg.

A négy nagy szabbat a következő:

Samhain: november elsejének előestéje, a kelta újév, az ősök és az agancsos isten ünnepe. A kelták hite szerint ez a legalkalmasabb időpont a mágiahasználatra és a jóslásra, mivel ilyenkor a világunk és a túlvilág közötti falak elvékonyulnak. A kereszténység ezt is a saját ünnepévé tette az idők során, így lett All Hallows Eve, majd később Halloween.

Imbolc: február elsejének előestéje, a növekvő fény és a megtisztulás ünnepe.

Beltane: ismertebb nevén Walpurgis-éj, május elsejének előestéje, a lombok, a virágok, a szerelem és az isteni nász ünnepe.

Lughnasadh vagy Lammas: augusztus elsejének előestéje, a gabona, az aratás és az új kenyér, az isten halálának és újjászületésének ünnepe.

A négy kisebb szabat a következő:

Yule: a téli napforduló előestéje, a Nagy Istennő gyermekeként újjászülető Napisten ünnepe.

Ostara: a tavaszi napéjegyenlőség előestéje, az ébredező természet ünnepe.

Litha vagy Midsummer: a nyári napforduló előestéje, az ereje teljében lévő Napisten és a termékeny Földanya ünnepe.

Mabon vagy Modron: az őszi napéjegyenlőség előestéje, a gyümölcsérés, a szüret, a bőség, a megelégedettség, a harmónia és az egyensúly ünnepe.

A másik fontos szertartás a boszorkányok rendszeres találkozója az esbat, amelyet havonta egyszer, teliholdkor tartanak meg. Ilyenkor hajtják végre a varázslatokat és a gyógyításokat is.

Eddig áttekintettük a boszorkányok eszközeit, szertartásait és ünnepeit, most pedig megvizsgáljuk, mi történik egy beavatott halálakor. Abban az esetben, ha a koven egyik tagja meghal, rituális keretek között búcsúztatja el a csoport és mivel hisznek az újjászületésben számukra a halál inkább ünnep mintsem a gyász fájdalmának ideje. Számukra a halál egy időszak végét és egy másik kezdetét jelenti, átmeneti állapot, semmi több. A boszorkány halálával tudása nem pusztul el, átruházható. A magyar boszorkányhit szerint a következő módon: „Lögyél itt mellettem és ha…haldoklok, vögyél egy kerti söprűt, és abban a pillanatban, amikor kimén a lélök belőlem, gyújtsd mög, add a bal kezeddel a bal kezembe, és légy ott, még csak a kezemig nem ég, te nagybeteg löszöl, ágyba fektetnek, a temetésömön se löszöl ott, csak mikor a koporsót lezárják, akkor mén át tebeléd mindaz, amit én tudok.” Ezeket voltak egy hódmezővásárhelyi boszorkány szavai unokahúgához halála előtt. A tudás, a tapasztalat, a hit és a hagyomány soha nem vész el. Évezredek óta része az életünknek és csak arra vár, hogy odafordítsuk rá a tekintetünket, amit réges-rég erőszakkal irányítottak más felé…

A boszorkányság témája kimeríthetetlen kút, a fentiekben olvasható mondatok csak apró karcolások a felszínén, de reményeim szerint ebből is kiderül az, hogy a vallás követőinek üstjében nem fortyog a vér meg a bél, nem isznak vért és nem díszítik rothadozó kunyhóik falát frissen leölt gyermekek testrészeivel, nem hordanak összeaszalódott denevéreket a hajukban és ujjaik sem végződnek végzetes karmokban. Céljuk nem a pusztítás, hanem az alkotás. Nem az elvétel, hanem a hozzáadás. Nem a káosz, hanem az egység. Az általuk megidézett és használt erő, mágia, energia nem bipoláris természetű, se nem rossz, se nem jó. Olyan hatalom, ami a használójától válik fényessé vagy sötétté. Mint a legtöbb esetben, a választás most is az egyén kezében van. A tudatlanságnak és a vakbuzgóságnak köszönhetően rengeteg jóakaratú ember vesztette életét az elmúlt évszázadok alatt, olyanok, akik gyógyítottak, gyermekeket segítettek a világra, tanácsaikkal és bölcsességükkel szolgálták a közösséget, hogy később szolgálataik jussa a bitófa vagy a perzselő lángok forró öle legyen. Pedig a valódi gonoszság bíráik és hóhéraik szívében élt és él a mai napig is…

„Kihívás: akaratodat

Tedd, sosem ártó Szeretet,

Mert nincsen más parancsolat.

Ős bűbáj, ennek hajts fejet!”  - Doreen Valiente