Mond ki a nevét ötször a tükör előtt, és akkor eljön érted. Jobb keze helyét egy vértől csöpögő kampó ékesíti, megkínzott teste mélyéről pedig ezernyi méh rajzik elő, olyan pokoli szenvedést hozva magukkal, amit őneki is át kellett élnie. Kampókéz. Nincs olyan horror rajongó, aki ne ismerné ezt a nevet, és a hozzá kapcsolódó filmet, ami hallhatatlanná tette az ő legendáját. 1992-ben egy mestermű született meg az eredeti Kampókéz filmmel, ami nem mellesleg Clive Barker The Forbidden című novellája alapján készült. A film azóta is hatalmas kultusznak örvend a horror szerelmeseinek körében, ami egyben egy újabb hatalmas ikont adott a műfajnak Kampókéz karakterében, és az őt fantasztikusan életre keltő Tony Todd képében. A legendás első rész az évek során még két folytatást is megért, szintén Todd főszereplésével, amik már közel sem érték el a nagy előd szintjét. A második rész lényegesen gyengébb, de még így is egy élvezhető és kedvelhető kis darab lett. Ellentétben a harmadik résszel, ami már egyenesen borzalmas lett. Kampókéz ezen utolsó felbukkanására 1999-ben került sor, és a franchise azóta hallgatott magáról. Már jó pár éve a levegőben volt egy új Kampókéz film elkészítésének a lehetősége, de sokáig semmi konkrétumot nem kaptunk ezzel kapcsolatban. Aztán jöttek a hírek, hogy a projekt sínen van, méghozzá Jordan Peele produceri felügyelete alatt. Az persze továbbra is homályos volt, hogy ez az új film most egy remake, egy reboot, vagy egy folytatás, és az első hírek és előzetesek sem adtak sok biztos támpontot ezzel kapcsolatban, bár idővel inkább folytatásként utaltak már a produkcióra. A járványhelyzet okozta kellemetlenségek következtében sajnos ennek a filmnek a premierjét is többször elhalasztották, ám végül idén nyáron Kampókéz visszatért a mozikba. De vajon ez az új fejezet méltó e a nagy előd hírnevéhez és legendájához?

Anthony (Yahya Abdul-Mateen II) egy feltörekvő festő Chicagóban, ám már két éve nem alkotott semmi újat, és az ihlet sehogy sem akarja megtalálni. Mivel egy hamarosan megrendezendő kiállításra is fel kellene mutatnia valamit, a férfi elkeseredetten próbál találni magának valami erőteljes témát, és ezt a keresést a város nyomornegyedében, a Cabrini Green-ben kezdi el. Így ismeri meg Helen Lyle tragikus és brutális történetét, majd ennek nyomán jut el a mára már sokak által elfeledett Kampókéz legendájához. A legenda szinte azonnal hatalmába keríti Anthony-t, aki úgy érzi, végre talált valamit, amiről tényleg alkothat valami fontosat és merészet. A férfi valóban újult erővel és lelkesedéssel vág bele az alkotói munkába, és művei által a legendát is újra kezdik megismerni az emberek. Ám hamarosan brutális halálesetek kezdenek történni, amiknek nagyon úgy fest, hogy Anthony munkáihoz és Kampókéz legendájához van közük. Lassan már maga Anthony is kezdi úgy érezni, hogy valami olyasmibe mászott bele, amibe nagyon nem kellett volna, és ő maga is egyre mélyebben merül el benne. Mintha felelőtlenül előhívott volna valamit, ami már nagyon régóta szunnyadt a feledés homályában, és most újra eljött. Ő érte.

Csak a kételyek eloszlatása végett, és ezt már a film is egyből az elején egyértelművé teszi, a 2021-es Kampókéz egy folytatás, mégpedig egyből, egyenes ágon folytatja az eredeti 1992-es filmet, figyelmen kívül hagyva a második és a harmadik részt. Ez utóbbi dolog egyáltalán nem válik a kárára, és úgy fest ez manapság már egy bevett szokás hollywoodban, hogy egy már klasszikus műnek csinálnak egy új konkrét folytatást, lényegében egy új második részt, ezzel ignorálva az összes korábbi epizódot, amik azóta elkészültek a franchise-ban. Ezt a formulát követte a Halloween, a Leprechaun, de a nagyobb címek között is ott van például a Terminátor, ami szinte folyamatosan ezt csinálja. Ám ami viszont a Halloween esetében is kicsit zavart, hogy konkrétan ugyan az a két film címe. Szerintem az újabb inkarnációknak nem ártana valami alcímet is odabiggyeszteni, vagy bármilyen olcsó is, de akár az évszámot hozzátenni a főcímhez, mert ez a megoldás a későbbiekben félrevezető lehet, és a nézők teljesen összekeverhetik a filmeket. Egy remake vagy reboot esetében nyilván más lenne a helyzet, de ebben az esetben folytatásokról van szó. Legalább ezt egyértelműsítsék valahogy. De most maradjunk csak az új Kampókéznél. A film egész jól indul. Az érdekes nyitójelenet után még egy roppant hangulatos főcímet is kapunk, ahol már rendesen megalapozzák a film alaptónusát, és kicsit megidézve az eredeti film atmoszféráját is. Itt külön meg kell említeni a zenét is. Sajnos önmagában egyáltalán nem egy kiemelkedő darab, Philip Glass mennyei dallamait meg sem tudja közelíteni, de így ehhez a filmhez jól passzol, és valahol tényleg meg tudta ragadni azt a világot és érzést, amit Kampókéz legendája már egyszer elénk tárt 1992-ben. De amíg Philip Glass igéző templomi kórus módjára tárja elénk ezt a hangulatot, addig az új film zeneszerzője, Robert Aiki Aubrey Lowe, csak szemérmesen a fülünkbe duruzsol.

A cselekmény alakulása is elég szépen indul el. Külön tetszett, hogy az első rész logikus végkimeneteleként a szereplők Helen történetét mesélik, és Kampókéz csak akkor kerül elő, amikor a főszereplő jobban beleássa magát a témába. A feszültség lassan építkezik, a misztikum végig ott ólálkodik a háttérben, és így a film első fele inkább egy nyomasztó thriller benyomását kelti. A főszereplőnkkel együtt ismerjük meg szép fokozatosan a szóbeszédeket, és így kapunk egyre nagyobb képet Kampókéz legendájáról. És így szép lassan ezek a dolgok egyre jobban átszüremlenek a valóságba, főhősünkkel együtt lépünk át a borzalmak világába, és a thrillerből egy csapásra horror lesz. A legenda végig szerves része a történetnek, ami olyan, mint egy önálló entitás, ami kegyetlen ragadozó módjára leselkedik szereplőinkre, várva a megfelelő alkalmat, hogy lecsaphasson. És itt meg kell említenem egy hatalmas pozitívumot, ami a film legnagyobb erényei közé írható. Sajnos spoilerveszély miatt nagyon szűkszavúan nyilatkozhatok csak erről, hiszen ez tényleg egy nagy erőssége a filmnek, aminek az élményét nem akarom elrontani. Ugyanis arról van szó, hogy az új film teljesen megreformálta Kampókéz legendáját és kibővítette azt. És mindezt egyáltalán nem erőlködve, vagy hiteltelenül csinálta, hanem valóban jó és kreatív ötleteket vonultatott fel annak érdekében, hogy friss vért pumpáljon a mítoszba, és visszavezesse annak eredeti mélységeihez. Egy barátom mondta egyszer, hogy anno a két folytatás nagy hibát követett el azzal, hogy Kampókéz személyét egy konkrét karakterként kezelte, akárcsak a többi ismert horror ikont, és így megfeledkezett annak valódi lényegéről. Ugyanis szerinte nem a konkrét személy a lényeg, hanem maga a legenda, a mítosz, ami aköré épül, annak legmélyebb jelentése. Ennek a mítosznak Kampókéz csak egy álarc, amin keresztül alakot ölthet a köztudatban. Ám ennél sokkal több van mögötte, és ezt a mélységet ebben a filmben visszakapjuk. Ráadásul így még egy teljesen logikus magyarázatot is tudna szolgáltatni Tony Todd esetleges jövőbeni lecserélésére, mindenféle remake-elés és reboot-olás nélkül.

A film közepétől azonban a negatívumok is egyre jobban felütik már a fejüket. Ahogy a thrillerből szépen átcsúszunk a horrorba, a film apránként ugyan, de kezd veszíteni abból a visszafogott eleganciából, amit a játékidő első felében felépített. Nem nagyon, de épp eléggé ahhoz, hogy ez szembetűnő legyen. Gondolok itt elsősorban például a gyilkosságokra. Vérengzés tekintetében pont annyira brutálisak és kegyetlenek, amennyire kell, a kivitelezésükkel azonban vannak gondjaim. Ugyanis ezek a halálesetek teljesen hatásvadászra sikeredtek. Túl direktek és hivalkodóak, hiányzik belőlük a visszafogott elegancia, a sejtetés, és a sötét misztikum. Szinte mindent telibe megkapunk, de azt is az átlag B vagy C kategóriás horrorok darabolásaiban. Ez viszont nem is állhatna távolabb Kampókéz stílusától. Ez a stílusváltás pedig a film alaptónusára is kicsit rányomja bélyegét. Részben igyekszik megtartani a komolyabb, sötétebb hangvételét, de sokszor így is átcsúszik egy jóval olcsóbb, az átlagnéző számára is befogadható, tucat popcorn horror szellemiségébe. Ebben kicsit meglátszik, hogy hárman írták a forgatókönyvet, és sajnos nem csak ebben. A film második felére a történet ugyanis kicsit kezd szétesni, mintha nem tudná, hogy pontosan mit akar, vagy, hogy végül hova akarja kifuttatni az eseményeket. Emiatt egy kicsit szerencsétlenül próbál valahogy utat találni a különböző cselekményszálak és karakterek között, ami elég bajosan sikerül, bár egy nagyon jó csavart még így is sikerült beékelniük, ami engem őszintén meg tudott lepni, bár lehet, hogy csak én nem voltam annyira szemfüles. És ez az összeszedetlenség a fináléban csúcsosodik ki, ami fájóan ötlettelen és összecsapott lett. A befejezés már tényleg egy C kategóriás, direkt DVD-re készült horror benyomását kelti. Látszik, hogy a készítők valami nagyon körmönfont és mély jelentőségű befejezést akartak, és a mondanivaló át is jön, de a körítés az itt is botrányos lett. És ezt még az a bizonyos utolsó másodpercekben lévő cameo sem tudja igazán megmenteni. Ez pedig tényleg azért fájó, mert magával a legendával tényleg jól bánnak a készítők és tiszteletben tartják azt. Ugyanis ez a legenda egy olyan mondanivalót hordoz magában, ami sajnos még napjainkban is aktuális, és az sem csoda, hogy Jordan Peele fantáziát látott benne. És ezen a fronton nem kerülhetjük el, hogy a rá jellemző politikai propaganda is beszüremkedjen a filmbe. Bár szerencsére nem olyan nagyon, csak viszonylag kis dózisokban adagolva kerül elő a cselekmény folyamán. Lehet talán csak azért, mert nem csak ő egyedül dolgozott a filmen, és nem ő rendezte. De az azért mostanra kezd kicsit zavaróvá válni, hogy ebben a filmben is jóformán minden fehér szereplő vagy seggfej, vagy egy igazi szemétláda. Kivéve azt az egyet, aki meleg, ő végig jó arc. És főleg ezek a fehér szereplők patkolnak el brutálisan a film során. De ha már szereplők! Sajnos a főbb karaktereket sem tudnám igazán maradandó, vagy érdekes figurának mondani. A tisztességes alapot mindenki hozza, sőt, a mellékszereplők között azért előfordul pár jó és érdekes karakter, de nagy többségében senkit sem tudunk úgy igazán a szívünkbe zárni, hogy érdekeljen a sorsa.

Az új Kampókéz egy ígéretes lehetőségnek bizonyult, amivel részben éltek is, részben viszont nem. Nagy kár, mert ami jó a filmben, az tényleg nagyon jó, és rengeteget hozzátett Kampókéz mítoszához, de mindezt beárnyékolja a heveny módon összedobott forgatókönyv, és a részben ötlettelen és hatásvadász megoldások. Igazán kár érte, mert egy kicsit több odafigyeléssel, a politikai propaganda mellőzésével, és egy kicsit több stílussal, egy olyan filmet hozhattak volna össze, ami minden tekintetben az 1992-es elődhöz mérhető lehetne. Így viszont max csak a korábbi folytatásokat – de főleg a harmadik részt – sikerül túlszárnyalnia, a nagy átlagból pedig éppen csak egy kicsit tud kiemelkedni, amin még nyilvánvaló erényei sem tudnak sokat segíteni.

IMDb | mafab