A Syfy úgy döntött, hogy összehoz egy saját horrorantológiát Channel Zero címen, ami 2016. október 11-én startolt el. Mivel antológiáról beszélünk, így tudható, hogy minden évad más-más történetet mesél majd el a nézőknek. A mostani a Candle Cove alcímet kapta, és egy creepypasta, vagyis egy neten terjedő rémtörténet szolgáltatta az alapot. A sztori írója Kris Straub, és írásának címe megegyezik a sorozat alcímével. Az évad hat részből áll, és Craig William Macneill rendezte, a főbb szerepekben pedig Paul Schneider, Fiona Shaw, Marina Stephenson Kerr és Luca Villacis. Nézzük, hogyan sikerült a sorozat első szériája.

Mike Painter elismert gyermekpszichológus, aki egy félresikerült televíziós interjú után úgy dönt, hogy visszatér az isten háta mögött fekvő szülővárosába, hogy megpróbálja lezárni a múltját. 1988-ban ugyanis rejtélyes események sora rázta meg a városka lakóinak életét. Öt gyereket holtan találtak, míg Mike ikertestvére eltűnt, és azóta sem került elő. Miután a férfi visszatér édesanyja házába, a városban megint furcsa dolgok veszik kezdetüket. A gyerekek egyre bizarrabb dolgokat művelnek, például testvérek próbálják megölni egymást. Mike úgy véli, hogy az eseményeknek közük van ahhoz a meséhez, amit Candle Cove-nak hívnak. 1988-ban is akkor történtek az eltűnések, amikor ez a műsor ment a tévében, és most is elkezdte sugározni valaki. A dolog pikantériája csupán az, hogy a Candle Cove hivatalosan nem létezik, nem tudják, ki készítette, és senki nem tudja, hogyan került ismét adásba, mivel nincsen meg a jel, nem tudni, honnan érkezik. Éppen ezért Mike lesz a seriff (aki egyébként gyerekkori barátja) első számú gyanúsítottja. Azonban sejthető, hogy a történések hátterében sokkal felfoghatatlanabb és sötétebb dolog áll, mint egy ember.

Azt kell, hogy mondjam a Channel Zero igazi telitalálat a Syfynak. Kezdjük ott, hogy az egész kiindulópontja egy nagyon is valóságos dolog, történetesen a televízió gyerekekre gyakorolt hatása. Azonban a sorozat ennél sokkal mélyebbre megy. Nem csak arról van szó, hogy a gyermeki elme egy agyag, amit bizony kedvére gyúrhat bárki. Beemelik azt is, milyen kegyetlen dolgokat tudnak okozni egymással a gyerekek. Olyan dolgokat, amik megkeseríthetik egy ember egész felnőtt létét. A gyerekek ugyanis amellett, hogy tündériek, végtelenül kegyetlenek is tudnak lenni. (Főleg olyankor, ha nincsen mögöttük egy olyan szülő, aki elmagyarázza nekik, mit lehet és mit nem.) Ráadásul egy-egy gyilkosságnál vagy más bűncselekménynél nem pont ők jutnak legelőször az eszünkbe mint gyanúsítottak.

A sorozat készítői nagyon ügyesen egyensúlyoznak a képzelet és a valóság határán. Nick Antosca el is mondta, az volt a céljuk, hogy olyan érzetet keltsenek a nézőkben, mint amilyen érzés hatalmába tudja keríteni az embert egy éjszaka olvasott rémtörténetet követően. Abszolút sikerült nekik ennek az érzésnek a megteremtése, ráadásul nagyon ügyesen építették fel a hat részt. Nem voltak üresjáratok, nem éreztem egyszer sem hosszúnak a 40 perces játékidőt, és tényleg azt éreztem közben, mintha egy rémmesébe csöppentem volna. Kicsit olyan volt az egész, mint egy Stephen King-regény. A gyermeki félelmek, a bosszú, a múlt jelenre gyakorolt hatása, a kellően realisztikus képi világ, a zene és az a borzalmas Candle Cove nagyon egyben volt.

Elég sokáig tartják a nézőket ködben, hiszen a jelen történései mellett meg kell mutatniuk, mi történt 1988-ban. Bár az is igaz, hogy sokszor olyan, mintha még mindig a 88-as eseményeknek lennénk a szemtanúi. Mintha nem újrakezdődtek volna a szörnyű események, hanem inkább ugyanott folytatták, ahol akkor abbamaradt. Egyértelmű, hogy Mike az egész kulcsa, éppen ezért ügyeltek arra, hogy őt is kellően megismerhessük. Paul Schneider pedig egész jól hozza a karakterét, és szerencsére sikerült értelmes gyerekszínészeket is találni, így ezen a fronton sem csúszott be hiba. Ráadásul a készítők nem voltak ijedősek, így olyan szereplők is meghalnak, akiknek az elvesztése igazán le tudja sokkolni a nézőket.

Abszolút ütős kis első évadot sikerült összehozniuk, ami tényleg egyenletes teljesítményt nyújtott. Nagyon tetszett a gyermeki fantázia és a felnőtt, mindig a realitásba kapaszkodó nézetvilág ütköztetése. Igazán rémisztőre sikeredett a Candle Cove mesevilága, és nagyon jó, hogy kellően igazi és komoly alapot adtak a sorozatnak. Ráadásul a szülői felelősség és szeretet témája mellett sem mentek el, hanem ezeket is szépen beleépítették a sztoriba. Szinte minden részre kijutott egy-egy sokkoló jelenet is. Az viszont igaz, hogy nagyon lassú tempóban haladtunk előre, és a hangulat nagyon melankolikusra sikeredett. Megijedni nem igazán lehetett rajta, bár az utolsó két rész azért kellően durva volt. Látszott, hogy ez már a végjáték, ezért rákapcsoltak, ami tényleg jót tett a sztorinak. Sokkal jobb lett volna az egész, ha az előző részeket is hasonló tempóban csinálják meg. Viszont minden szálat elvarrtak, de úgy, hogy nem rágtak mindent a szánkba. Jó, voltak benne érdekes dolgok, de ha elfogadjuk, amit a végén látunk, akkor máris minden a helyére került. Ennél a sorozatnál kifejezetten ajánlott, hogy gyermeki lélekkel üljünk le megnézni, és ne akarjunk mindenre magyarázatot találni, mert nem fogunk, viszont tönkrevágjuk a hangulatot, ami a sorozat lelke.

Éppen ezért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a sorozat egy bizonyos nézői réteget tud beszippantani, de őket nagyon. Aki szereti a Stephen King-történeteket, annak biztosan megéri, hogy tegyen vele egy próbát. Az már borítékolható, hogy jövőre megint elmerülhetünk a Syfy horrorantológiájának világában, hiszen két évadot rendeltek be. A második évad alapja is egy creepypasta, amit Brian Russel írt, a címe The No-End House. Én kíváncsian várom a folytatást.

Pontszámom: 7/10

IMDb | mafab