Tengerentúlon sok független film szép sikereket szokott elérni, amik sajnos kis hazánkban nemhogy mozikba, de DVD kiadásban sem jutnak el. Cikkünk alanya is beállt a sorba, pedig nem egy rosszul sikerült darab.

2014-ben egy amerikai szerelmespár, Oklahoma Ward és Nicole Alonso mozikba küldte kettejük alkotását, a Crawl or Die-t, amelyet alig 10 ezer dollárból készítettek el, és a trailerek alapján afféle Alien és Pitch Black crossovernek tűnt. A történet a jövőben játszódik, mely szerint a Földön elszabadul egy vírus, amely élhetetlenné teszi a bolygót, így az emberiség egy másik planétára, a Föld II-re menekül. A vírus emellett a nőket is terméketlenné teszi, így az emberiség napjai duplán meg vannak számlálva. Ennek ellenére egy lánynak mégis sikerül teherbe esnie, így egy különlegesen kiképzett csapat azt a feladatot kapja, hogy egyetlen reménysugárként sértetlenül szállítsák át őt a másik bolygóra. A landolás után azonban egy titokzatos lény megtizedeli a zsoldosokat, a maradék túlélő pedig egy bunkerszerűségben talál menedéket, amelyből csupán egyre szűkülő csatornákon keresztül van kiút… ha van. Persze a lény sem hagyja futni az aznapi betevőjét, így a csapat után ered…

Az alapfelállás nem egy nagy durranás, a ’90-es évekbeli filmekben láttunk már több hasonlót. A karakterek sablonos figurák, az őket alakító színészek teljesen élvezetes teljesítményt nyújtanak, nem nagyon lóg ki senki a sorból, egyedül a vezetőjük, Tank kinézete ad némi különleges ízt a bandához. Amellett, hogy főhősünk egy nő (abból is szexibb fajtából), égnek álló tejfölszőke punkfrizurájával hirdeti az extremitását, amely mozgékonyságán és tökösségén is megmutatkozik. Elszánt anyatigrisként védelmezi a csapat és a filmben csak „Csomag”-ként említett lány életét, az akciókban is bőven kiveszi a részét, és határt nem ismerő elszántsággal végzi a feladatát. Karaktere egyszerre szimpatikus és fenyegető, mégis neki drukkolunk a legjobban a film során.

Persze mit sem ér az egész, ha valaminek nincs hangulata. Kérem szépen, ez az a pont, ami a film velejét adja. A 90 perces játékidő szinte végig sötétben játszódik, csupán némi lámpafény ad világosságot. Ward megteremt egy klausztrofobikus környezetet, amelybe belehelyez pár kétségbeesett szereplőt, megspékeli egy adag túlélőösztönnel, és lezárja egy bosszúálló végkifejlettel. Az első negyed órában lezavarják az alapfelállást, megismerünk mindenkit, és közel a felétől elindul a csöveken keresztül tartó idegőrlő utazás. Elképesztő látni, hogy Oklahoma mennyire kihasználta szerelme hajlékonyságát: az egyre szűkülő csatornákban Tank-nek szó szerint csúsznia-másznia kell; a film során nem egyszer felszisszentem, hogy oda most komolyan be fog férni a csaj? És igen, befért. Kíváncsiságból megkerestem a film werk-jét, és meglepődve konstantáltam, hogy Wardék valóban megépítették az egész alagútrendszert egy kisebb stúdióban, és Alonso kisasszony maga kúszott végig rajta, tehát minden egyes szenvedés és verejtékcsepp, amit látunk az arcán és testén, teljesen valódi. Testén, merthogy ahogy egyre kevesebb helyen kell elférnie, úgy veti le a gátlásait a ruháit, gyönyörködtetve a férfiszemeket. Méltán emlegetik sok helyen Ripley és Alice után a legjobb női akcióhősnek.

Sajnos van azért kaki a palacsintában: nem véletlenül nem említettem eddig a szörnyünket. Szegényke egy Xenomorph-szerű lényre hasonlít, csak hangyafejjel… a lemez extráiból kiderül, hogy ez is egyfajta tisztelgés lenne az Alien-filmek szörnyei előtt, mint ahogyan sok más jelenet vagy utalás a filmben, mégsem szerették volna egy-az-egyben lekoppintani a felépítését. Jobban jártunk volna, ha a produkció kedvéért megalkotnak egy teljesen egyedi kinézetű szörnyet, akkor talán az imdb-n se 4.2-n állna, mint jelenleg, ám ezt senkit ne ijesszen el. Hozzáteszem, a filmben nem a lényen van a hangsúly, anélkül is működik a parafaktor, mégis a negatív kommenteknél előkelő helyet foglal el a monszta megvalósítása. Persze nem lehet egy szavunk sem, kis költségvetésű filmhez képest elég pofásan néz ki, csöppet félelmetesnek is hat, ám tényleg sajnálatos, hogy nem kapott több játékidőt és kidolgozottságot.

A Crawl or die sikerútja is megér pár mondatot: Japánban a filmet az amerikai premier előtt két hónappal mutatták be Alien Crawl néven, és elképesztő sikert aratott, kisebb kultusz alakult ki körülötte, így az amcsiknál egész jó előszéllel indult útnak. Bár a mozikban nem robbantott kasszát, nem is bukott meg, azonban a film pozitív visszajelzései hetek múlva jelentkeztek igazán, köszönhetően az alkotók közösségi munkájának: Ward és Alonso a saját és a film hon- és közösségi lapjain is sosem látott közvetlenséggel beszélnek bárkivel, beavatnak a legkisebb kulisszatitkokba is, megosztják velünk átlagos hétköznapjaikat (érdekesség, hogy Oklahoma 15 évvel idősebb Nicole-nál), így mire a DVD kiadás megjelent, már túl voltak számos fesztiválmeghíváson és közönségtalálkozáson, ahol a film hírét is öregbítették. Ennek eredményeként a mai napig ezerszám fogynak a film példányai, és egyes horrorfilmes szavazásokon rendre felbukkan a Crawl or die neve is.

A film végén a stáblistán ez olvasható: Tank kalandjai hamarosan folytatódnak, ami nem meglepő, mivel eleve trilógiaként tervezték a franchise-t (belső infó: pár napja beszélgettem velük, a második részt szeptember elején kezdik forgatni, és jövő ilyenkorra tervezik a premiert). Addig is várjuk a kulisszatitkokat.

10/8

Tengerentúlon sok független film szép sikereket szokott elérni, amik sajnos kis hazánkban nemhogy mozikba, de DVD kiadásban sem jutnak el. Cikkünk alanya is beállt a sorba, pedig nem egy rosszul sikerült darab. 2014-ben egy amerikai szerelmespár, Oklahoma Ward és Nicole Alonso mozikba küldte kettejük alkotását, a Crawl or Die-t, amelyet alig 10 ezer dollárból készítettek el, és a trailerek alapján afféle Alien és Pitch Black crossovernek tűnt.

A történet a jövőben játszódik, mely szerint a Földön elszabadul egy vírus, amely élhetetlenné teszi a bolygót, így az emberiség egy másik planétára, a Föld II-re menekül. A vírus emellett a nőket is terméketlenné teszi, így az emberiség napjai duplán meg vannak számlálva. Ennek ellenére egy lánynak mégis sikerül teherbe esnie, így egy különlegesen kiképzett csapat azt a feladatot kapja, hogy egyetlen reménysugárként sértetlenül szállítsák át őt a másik bolygóra. A landolás után azonban egy titokzatos lény megtizedeli a zsoldosokat, a maradék túlélő pedig egy bunkerszerűségben talál menedéket, amelyből csupán egyre szűkülő csatornákon keresztül van kiút… ha van. Persze a lény sem hagyja futni az aznapi betevőjét, így a csapat után ered…

Az alapfelállás nem egy nagy durranás, a ’90-es évekbeli filmekben láttunk már több hasonlót. A karakterek sablonos figurák, az őket alakító színészek teljesen élvezetes teljesítményt nyújtanak, nem nagyon lóg ki senki a sorból, egyedül a vezetőjük, Tank kinézete ad némi különleges ízt a bandához. Amellett, hogy főhősünk egy nő (abból is szexibb fajtából), égnek álló tejfölszőke punkfrizurájával hirdeti az extremitását, amely mozgékonyságán és tökösségén is megmutatkozik. Elszánt anyatigrisként védelmezi a csapat és a filmben csak „Csomag”-ként említett lány életét, az akciókban is bőven kiveszi a részét, és határt nem ismerő elszántsággal végzi a feladatát. Karaktere egyszerre szimpatikus és fenyegető, mégis neki drukkolunk a legjobban a film során.

Persze mit sem ér az egész, ha valaminek nincs hangulata. Kérem szépen, ez az a pont, ami a film velejét adja. A 90 perces játékidő szinte végig sötétben játszódik, csupán némi lámpafény ad világosságot. Ward megteremt egy klausztrofobikus környezetet, amelybe belehelyez pár kétségbeesett szereplőt, megspékeli egy adag túlélőösztönnel, és lezárja egy bosszúálló végkifejlettel. Az első negyed órában lezavarják az alapfelállást, megismerünk mindenkit, és közel a felétől elindul a csöveken keresztül tartó idegőrlő utazás. Elképesztő látni, hogy Oklahoma mennyire kihasználta szerelme hajlékonyságát: az egyre szűkülő csatornákban Tank-nek szó szerint csúsznia-másznia kell; a film során nem egyszer felszisszentem, hogy oda most komolyan be fog férni a csaj? És igen, befért. Kíváncsiságból megkerestem a film werk-jét, és meglepődve konstantáltam, hogy Wardék valóban megépítették az egész alagútrendszert egy kisebb stúdióban, és Alonso kisasszony maga kúszott végig rajta, tehát minden egyes szenvedés és verejtékcsepp, amit látunk az arcán és testén, teljesen valódi. Testén, merthogy ahogy egyre kevesebb helyen kell elférnie, úgy veti le a gátlásait a ruháit, gyönyörködtetve a férfiszemeket. Méltán emlegetik sok helyen Ripley és Alice után a legjobb női akcióhősnek.

Sajnos van azért kaki is a palacsintában: nem véletlenül nem említettem eddig a szörnyünket. Szegényke egy Xenomorph-szerű lényre hasonlít, csak hangyafejjel… a lemez extráiból kiderül, hogy ez is egyfajta tisztelgés lenne az Alien-filmek szörnyei előtt, mint ahogyan sok más jelenet vagy utalás a filmben, mégsem szerették volna egy-az-egyben lekoppintani a felépítését. Jobban jártunk volna, ha a produkció kedvéért megalkotnak egy teljesen egyedi kinézetű szörnyet, akkor talán az imdb-n se 4.2-n állna, mint jelenleg, ám ezt senkit ne ijesszen el. Hozzáteszem, a filmben nem a lényen van a hangsúly, anélkül is működik a parafaktor, mégis a negatív kommenteknél előkelő helyet foglal el a monszta megvalósítása. Persze nem lehet egy szavunk sem, kis költségvetésű filmhez képest elég pofásan néz ki, csöppet félelmetesnek is hat, ám tényleg sajnálatos, hogy nem kapott több játékidőt és kidolgozottságot.

A Crawl or Die sikerútja is megér pár mondatot: Japánban a filmet az amerikai premier előtt két hónappal mutatták be Alien Crawl néven, és elképesztő sikert aratott, kisebb kultusz alakult ki körülötte, így az amcsiknál egész jó előszéllel indult útnak. Bár a mozikban nem robbantott kasszát, nem is bukott meg, azonban a film pozitív visszajelzései hetek múlva jelentkeztek igazán, köszönhetően az alkotók közösségi munkájának: Ward és Alonso a saját és a film hon- és közösségi lapjain is sosem látott közvetlenséggel beszélnek bárkivel, beavatnak a legkisebb kulisszatitkokba is, megosztják velünk átlagos hétköznapjaikat (érdekesség, hogy Oklahoma 15 évvel idősebb Nicole-nál), így mire a DVD kiadás megjelent, már túl voltak számos fesztiválmeghíváson és közönségtalálkozáson, ahol a film hírét is öregbítették. Ennek eredményeként a mai napig ezerszám fogynak a film példányai, és egyes horrorfilmes szavazásokon rendre felbukkan a Crawl or Die neve is.

A film végén a stáblistán ez olvasható: Tank kalandjai hamarosan folytatódnak, ami nem meglepő, mivel eleve trilógiaként tervezték a franchise-t (belső infó: pár napja beszélgettem velük, a második részt szeptember elején kezdik forgatni, és jövő ilyenkorra tervezik a premiert). Addig is várjuk a kulisszatitkokat.

10/8

IMDb | mafab