Hamarosan itt van a Halloween, így ideje elővenni azokat a klasszikusokat, amik kellőképpen rá tudnak minket hangolni erre a nemes ünnepre. Elég sok ilyen alkotásról szót ejtettünk már az oldalon, de ideje pótolnunk egy nagy elmaradásunkat. 1982-ben ugyanis készítettek nekünk egy édes creepységekkel teli antológiát. A Creepshow öt történettel kényezteti el a horrorra éhes nézőket, méghozzá nem is akárkik szolgáltatják nekünk a borzalmakat, mint a zseniális George A. Romero és Stephen King.

A történetünk keretét egy kisfiú adja, akinek nincs elragadtatva attól az apja, hogy a srác előszeretettel olvas horror képregényeket. Osztja is szegénykét keményen, de persze jól tudjuk, hogy mindennek megvan az ára. Addig is, míg eljutunk a végkifejletig kapunk öt sztorit.

Az első történet a Father’s Day címet kapta, amiben egy tehetős családot ismerhetünk meg. Apukát gyászolják, vagy mégsem. Ugyanis a jóember nem véletlenül kötött ki a sírban, ám jól tudjuk, hogy az ilyen alkotásokban a halottak nem mindig szoktak ott is maradni. Nekem ez a második kedvenc történetem, elég gusztustalan is, az alapkoncepciója nagyon klasszikus, mint ahogyan a megvalósítása is. Ha nem tudnám előre, hogy Romero felelt a rendezésért, akkoris felismerném a direktor kézjegyét ezen a részen. Külön élvezet nézni a fiatal Ed Harrist.

A második sztori címe: The Lonesome Death of Jordy Verrill és egy vidéki suttyóról szól, akinek a birtokán egy meteorit landol. Persze hősünk nem túl okos, egyből a gyors meggazdagodáson jár az agya és nem törődve semmivel puszta kézzel nyúl az ismeretlen eredetű cucchoz. Nyilván ez nem volt túl jó ötlet. Ez a rész inkább viccesre sikeredett köszönhetően Stephen Kingnek, aki magára vállalta a főszerepet és valami eszméletlen elborult játékot mutatott be. Színészkedésnek éppen nem nevezném, amit produkált, de az tény, hogy marha jól szórakoztam.

A harmadik szegmens Something to Tide You Over címre hallgat és egy nem túl szimpatikus pasasról szól, aki nem szereti ugyan a feleségét, de azt sem tűri el, hogy az asszony megcsalja. Amikor rájön a csalásra, akkor a nőt a szeretőjével együtt elássa a tengerparton, hogy szép lassú halált haljanak a dagálynak köszönhetően. Persze a rossz sosem győzhet. Abszolút kedvencem lett ez a rész, amiben nagy szerepe van Leslie Nielsen eszméletlen játékának. Sokaknak meglepő lehet, mennyire jól hozza a negatív karaktert, hiszen nem ehhez szoktunk tőle (bár Columbo rajongók biztosan másképpen gondolkodnak). Mind a történet, mind a színészi játék, mind pedig a megvalósítás szempontjából ez a legjobb rész. Nagyon egyben van.

A The Crate című negyedik részben professzorokkal ismerkedhetünk meg. A gondnok jelzi az épp a randijára készülő egyetemi tanárnak, hogy egy különös ládát talált. A prof bemegy megnézni, mit rejt a láda, mire elszabadul a vérgőzös pokol. Ez a rész szörnyes horrorok kedvelőit elégíti ki. Jó véres és pörgős lett, hiszen negyed annyi idő alatt valósítottak meg egy egész filmre való anyagot.

Végül pedig az ötödik történet, ami a They’re Creeping Up on You! címet kapta arról szól, egy Upson Pratt nevű ultragazdag pasas a világtól elzárva él egy steril szobába, mivel bogárfóbiája van. Ám nem menekülhet tőlük, a kis rohadékok megtalálják. Ez a rész nem különösebben izgalmas, viszont E.G. Marshall játékának. Bár ez is inkább vicces, mint félelmetes, de a színész nagyon jól hozza az őrületet. Mondjuk állítólag részeg volt a felvétel alatt végig, szóval így nem nehéz. :D

Azt tudom mondani, hogy hiába 1982-es a Creepshow és hiába vannak szembetűnő hiányosságai vagy a részek minősége között érezhető egyenlőtlenségek, én mégis újra tudom nézni ezt az antológia csokrot. Ennek pedig az az oka, hogy Romero és King együtt képesek voltak olyat alkotni, amivel tisztelegnek a horrorképregények előtt és jó érzékkel idézik meg azokat. Horror és vígjáték jól egymásra talált, ügyesen hozták össze a zsánereket is. A film vége pedig eszelős. Romero és King abszolút a bűnös élvezet kategória fölé emelik a Creepshowt, amiben minden horrorrajongó megtalálja a kedvencét.

Pontszámom: 8/10.

IMDb | mafab