(első rész)

Gary Heidnik (1943. 11. 22. - 1999. 07. 06.)
2. rész

Szabadulás

Deborah Dudley halála után Josefina Heidnik állandó társává lépett elő, gyakran még étterembe és vásárolni is elkísérte őt. Az egyik alkalommal Heidnik megmondta Riverának, ha bármikor elkapják őt, elmezavarosnak fogja tettetni magát, mert jól tudta, hogyan lehet manipulálni az ellenőrzési eljárásokat.

Azt is elmondta, hogy éveken keresztül hülyítette a hatóságokat, hogy jogosult legyen a fogyatékossági segélyre. A férfi kevésbé volt szigorú azóta, hogy Deborah meghalt, és további kiváltságokkal jutalmazta meg foglyait: matracokat, takarókat, párnákat, sőt még egy tévét is vitt nekik. Rivera, a hűséges társ abban a kétes megtiszteltetésben részesült, hogy Heidnikkel aludhatott egy ágyban.

Az egyik úton a New Jersey környéki vidéken autóztak, amikor Heidnik megállt egy sűrű erdő mellett, és megjegyezte, hogy ott jól el lehetne rejteni Dudley holttestét. Másnap éjjel, március 22-én Heidnik és Rivera felpakolta Deborah Dudley félig megfagyott tetemét az egyik kocsiba, egy Dodge típusú furgonba, majd visszamentek az említett helyre. Rivera a kocsiban ült, amíg Heidnik elhelyezte a hullát a fák között.

Másnap Heidnik közölte Riverával, hogy meg kell találnia Dudley “helyettesét”, és felvetette, hogy “autókázzanak” egyet ebből a célból. Este útnak is indultak, hogy az utcákat járva találjanak valakit. Kisvártatva ki is szúrtak egy afroamerikai prostituáltat, aki az utca sarkán állt. Rivera ismerte is a nőt, Agnes Adamst, mert régebben ugyanabban a sztriptízbárban dolgoztak. Különös módon Heidnik is ismerte őt, mert korábban kétszer is hazavitte, hogy igénybe vegye szolgálatait.

Amikor először felszedte, egy másik autó pont az ő behajtójában parkolt, és máshol sem volt hely, úgyhogy visszavitte a városba, és tíz dollár “bánatpénzt” adott neki. Második alkalommal az aktus megtörténte után ugyancsak kifizette őt, majd a lány hazasétált. Különös, hogy őt egyik alkalommal sem próbálta megtámadni.

Azon az estén azonban más tervei voltak. Miután megegyeztek az árban, Heidnik és Rivera elvitte őt a házhoz. Rivera a konyhában maradt, Heidnik pedig felvitte Agnest az emeletre, és közösült vele. Utána levetkőztette, láncra verte, és a többiek mellé került. Heidnik ekkor már úgy látta, hogy Rivera engedelmesen vesz részt mindenben, ám a nőnek más tervei voltak, és csak a megfelelő időre várt, hogy megvalósíthassa őket.

Az alkalom március 24-én jött el, amikor több napi könyörgés és hízelgés után sikerült meggyőznie Heidniket, hogyha elengedi, hogy találkozhasson a családjával, ő cserébe hozna neki egy újabb “feleséget” a gyűjteményébe. Heidnik nagyon szeretett volna már egy újabb “családtagot”, így belement, azzal a feltétellel, hogy a látogatás után összeszedi a nőt, és egy közeli benzinkútnál találkoznak éjfél körül.

Este Heidnik el is vitte Riverát a házához, majd elhajtott. A nő másodpercek alatt az ajtóhoz rohant. Itt lakott barátjával, az afroamerikai Vincent Nelsonnal.

Amikor Nelson ajtót nyitott, Rivera azonnal elkezdte mesélni hihetetlen történetét. A fogságról, szexuális bántalmazásról és kínzásról szóló sztori közben Nelson azt gondolta, barátnőjének elment az esze. Miközben próbálta megnyugtatni, a nő tovább sorolta a történteket: a haláleseteket, a kutyaeledelt, a testrészeket. Nelson azt javasolta, menjenek Heidnik házához, és szembesítsék a dologgal. Rivera aggódott, hogy közbeavatkozásuk akár a többi lány halálát is okozhatja, így meggyőzte Nelsont, hogy inkább a rendőrséget hívják. Kelletlenül, de végül beleegyezett, és fel is hívta őket egy közeli fülkéből.

Néhány perccel később John Cannon és David Savidge érkezett ki a helyszínre. Rivera a két rendőrnek is elmondta hihetetlen történetét. Ők ketten sem nagyon akartak hinni neki, de a lány felhúzta a farmerját, és megmutatta a bokáján a láncok ejtette sebeket.

Ez meggyőzőnek bizonyult, így odamentek a benzinkúthoz, ahol Heidnik a Cadillacben ülve várt. Elővették fegyvereiket és megközelítették a kocsit. Heidnik felemelte a kezét, és megkérdezte, hogy a tartásdíj miatt jöttek-e. Közölték vele, hogy jóval komolyabb dologról van szó, és letartóztatták. Négy hónap elképzelhetetlen terror után Gary Heidnik rémuralma véget ért.

Rémséges bizonyítékok

1987. március 25-én néhány perccel hajnali 5 óra előtt egy egész osztag ment ki az Északi Marshall utca 3520-hoz, James Hansen hadnagy vezetésével. A kifinomult zárrendszert nem tudták feltörni, így Hansen kiadta az utasítást, hogy törjék be az ajtót. David Savidge, a Heidniket letartóztató rendőrök egyike az elsők közt ment be. Josefina Rivera tájékoztatását követve ő és társa, McCloskey közrendőr azonnal a pincébe sietett.

Mikor Savidge belépett a kis helyiségbe, két afroamerikai nőt látott, akik a szoba közepén egy matracon aludtak. A hideg ellenére csak egy vékony és piszkos takaró fedte őket. Ahogy közelebb ment hozzájuk, felébredtek, és sikoltozni kezdtek, de Savidge végül megnyugtatta őket, hogy ő rendőr, és azért jött, hogy kiszabadítsa őket.

Látta, hogy a mennyezeti csőhöz voltak láncolva, és a vékony blúzon és zoknin kívül semmi sem volt rajtuk. Jacquelyn Askins és Lisa Thomas voltak. Megkérdezték tőlük, vannak-e még más nők is a házban, mire Thomas a falemezre mutatott, amin most is földdel teli zsákok voltak.

McCloskey félrelökte a zsákokat és a lemezt, és meglátta a meztelen Agnes Adams alakját, ahogy a gödör alján kucorog. Kiemelte a lányt, levette róla a láncokat, és az emeletre vitte, ahol a mentők ellátták. A lányok kiszabadultak, így a rendőrök nekiláttak, hogy átkutassák a házat.

A konyhában Savidge egy erősen megégett alumíniumfazekat talált a tűzhelyen, amiben egy sárgás, zsíros anyag volt. A pulton egy ipari húsdaráló volt, amit nemrég használtak, vélhetően nyers húst tettek bele.

A sütőben a tepsin egy elszenesedett csontdarabot találtak, ami emberi bordára hasonlított. Savidge egészen idáig nem igazán akarta elhinni, hogy mi minden történt odalent, de amikor kinyitotta a hűtőt, minden kétsége elszállt. A fagyasztó egyik polcáról egy emberi felkar került elő.

A rendőrség több nap alatt fésülte át a házat és a kertet, az utolsó papírfecniig. Fel is ásták az első és hátsó udvart, de további emberi maradványok nem kerültek elő. Odabent az egyik szekrény tele volt pornóújságokkal, és mindegyikben afroamerikai nők szerepeltek.

Bár a ház és környéke azt a benyomást keltette, hogy a tulajdonos egy veteránnyugdíjból tengődő zavarodott ember, később kiderült, hogy Gary Heidnik valójában gazdag volt. Elképesztő, 550 ezer dolláros vagyont gyűjtött össze egy, a Merrill Lynchnél vezetett értékpapírszámlán. A férfit már a keresés közben elkezdték kihallgatni, hogy fény derüljön a sajtó által “gonosz vadembernek” nevezett rendetlen külsejű egyén életére és bűnös tetteire.

Lefelé a lejtőn

Gary Michael Heidnik 1943 novemberében született Eastlake-ben, az ohiói Cleveland egyik külvárosában. 18 hónappal később megszületett öccse, Terry. Hat hónapra rá szüleik elváltak, a fiúk az anyjukkal és új férjével éltek. Amikor azonban Gary elkezdte az iskolát, az apjukhoz költöztek, aki közben ugyancsak újraházasodott.

A fiúk életében ez nem a boldogság időszaka volt, mert legtöbbször mostohaanyjukkal veszekedtek, és apjuk is gyakran megfegyelmezte őket. Heidnik később azt mondta a pszichológusoknak, hogy apja folyamatosan gúnyt űzött abból, hogy ágyba vizelt, ami gyakran előfordult. A férfi ilyenkor kilógatta a foltos lepedőt a második emeleti ablakból, az egész szomszédság szeme láttára.

Garyt az iskolában is kinevették, miután egyszer leesett a fáról, és eldeformálódott a feje. Öccse szerint a baleset okozta Gary szokatlan viselkedését. Különös megjegyzés ez olyasvalakitől, aki élete nagy részét elmegyógyintézetekben töltötte, és többször is öngyilkosságot kísérelt meg.

Nyolcadikos korára Garyt két dolog érdekelte megszállottan: a pénzkeresés és az, hogy katonatiszt legyen. Ez az ambíció olyan erős volt, hogy apja el is intézte, hogy a híres virginiai Staunton Katonai Akadémiára járhasson. Két évig tanult ott, kiváló eredménnyel, ám a harmadik évben egyszer csak lelépett, és hazatért, hogy az apjával lakjon.

A következő évben két különböző gimnáziumban is megpróbált gyökeret verni, de hamar elunta őket, és néhány hét elteltével távozott. Végül 18 évesen az általános hadsereghez csatlakozott. Heidnik a börtönben elmesélte, hogy azután hagyta ott a Stauntont, miután meglátogatott egy pszichológust, ám azt nem mondta meg, hogy miért kellett elmennie, és azt sem, hogy mi történt ott.

Hamar alkalmazkodott a katonai élethez, bár kevés új barátot szerzett. A kiképzést kiváló eredményekkel végezte. Az alapképzés után több speciális posztra is jelentkezett, többek közt a katonai rendőrséghez is, de elutasították. Végül a texasi San Antonióba küldék, medikusképzésre.

Itt is jól teljesített, és jól menő üzletet épített ki abból, hogy kölcsönöket folyósított a többi katonáknak, és kamatot számolt fel. Balszerencséjére a vállalkozást hamar fel kellett számolnia, mert egy nyugatnémet kórházba helyezték át. Néhány héttel később érettségi szintű diplomát szerzett, 96%-os eredménnyel. Úgy tűnt, jól mennek a dolgai, azonban 1962 augusztusának végén a gyengélkedőbe került, szédülésre, homályos látásra és émelygésre panaszkodva.

Egy neurológus később megállapította, hogy Heidnik gyomor-bélhurutban szenved, és mentális betegség tüneteit is mutatja. Dr. Jack Apsche, egy neves philadelphiai pszichológus később átvizsgálta Heidnik mentális kórtörténetét, és azt találta, hogy a seregben nem volt nyoma annak, hogy skizoidnak vagy skizofréniásnak tartották volna, ennek ellenére mégis erős nyugtatót írtak fel neki, amit normális esetben csak komoly pszichotikus tünetek vagy hallucinációk esetén szoktak alkalmazni.

Heidniket heteken belül visszaküldték az Államokba. Három hónappal később leszerelték orvosi okokra hivatkozva, és 100%-os rokkantsági nyugdíjat kapott. A hivatalos diagnózis “skizoid személyiségzavar” volt. Mindössze 14 hónapot szolgált.

Ezután Philadelphiában telepedett le, és ápolói engedélyt szerzett. Beiratkozott a Pennsylvaniai Egyetemre, ahol több tárgyból is szerzett krediteket, így antropológiából, történelemből, kémiából és biológiából is.

Ápolói képesítésének köszönhetően állást kapott az egyetemi kórházban, de később kirúgták, mert idővel már nem végezte megfelelő színvonalon a munkáját. Utána a Philadelphia közelében lévő veteránkórházban jelentkezett pszichiátriai ápolói képzésre, de rossz magaviselete miatt felszólították, hogy távozzon.

Innentől kezdve egyre mélyebbre süllyedt, mert egyre több és több időt töltött elmegyógyintézetekben. 1970 anyja mérget vett be és öngyilkos lett, ami tovább súlyosbította amúgy is ingatag elmeállapotát.

Maga is többször öngyilkosságot kísérelt meg, így még több időt kellett kórházakban töltenie, és úgy tűnt, nem kerül ki az ördögi körből. Gyakran hosszú ideig nem volt hajlandó kommunikálni, szinte már katatón állapotba került. Egyszer, amikor jobban magánál volt, elvégzett néhány intelligenciatesztet, melynek eredményei szerint “átlagon felüli” intelligenciával rendelkezett.

Egy alkalommal azért zárták be, mert megtámadta öccsét, Terryt egy gyaluval. Mikor elment meglátogatni őt, miközben lábadozott, elmondta neki, hogyha meghalt volna, a maradványait egy kád savba tette volna, hogy megszabaduljon a holttesttől. Az újabb és újabb kórházi tartózkodásoknak köszönhetően egyre bizarrabbá vált viselkedése.

Legtöbbször némán töltötte az egész napot, csupán jegyzetek útján kommunikált. Folyamatosan bőrdzsekit viselt, amit nem volt hajlandó levetni. A személyes higiénia az ő esetében gyakorlatilag nem létezett, és különféle mozdulatsorokat kezdett használni, például szalutált, vagy feltűrte a nadrágja egyik szárát, ha nem akarta, hogy zavarják.

Heidnik püspök

1971-ben egy kaliforniai út során Heidniknek az az elképesztő gondolata támadt, hogy saját egyházat alapít. Philadelphiába visszatérve be is jegyezte az Isten Szolgáinak Egyesült Egyházát, saját magát peidg Heidnik püspöknek nevezte ki. A “gyülekezet” akkor öt főt számlált, beleértve Terry Heidniket és Gary fogyatékos barátnőjét is.

1975-ben számlát nyitott a Merrill Lynchnél az egyháza nevében. Az elkövetkező 12 évben, nem utolsósorban a gyerekkori pénzügyi érdeklődés hatására az 1500 dolláros befektetést 545 ezerre hizlalta. Ez idő tájt ki-be járkált az elmegyógyintézetekből, vagy a néhány hívőjének tartott szertartásokat.

Az elmegyógyintézetekben tett rendszeres látogatások mellett a rendőrségnél is jól ismerték a nevét. 1976-ban súlyos testi sértéssel és tiltott fegyverviseléssel vádolták meg. Ez azután történt, hogy Heidnik rálőtt egy férfira, aki házat bérelt tőle, és a lövedék súrolta az arcát. A házat később eladták, és az új tulajdonosok takarítás közben több doboz pornóújságot, a pincében pedig egy, a betonpadlóba ásott lyukat találtak.

18 hónappal később újra a rendőrség látókörébe került, amikor kijelentkeztette fogyatékos afroamerikai barátnőjének húgát az egyik elmegyógyintézetből, majd a házában fogva tartotta. Az ugyancsak fogyatékos testvért Heidnik pincéjének egyik zárt kamrájában találták meg, majd visszavitték az otthonba.

A kórházban megvizsgálták, és kiderült, hogy megerőszakolták, fajtalankodtak vele, és gonorrheát kapott el, vaginálisan és orálisan is. Heidniket később le is tartóztatták, és rablással, nemi erőszakkal, fogva tartással, bebörtönzéssel, kényszerített deviáns szexuális közösüléssel, és intézetbe zárt ember felügyeletének megzavarásával vádolták meg.

Az ügyet 1978 novemberében tárgyalták. Heidnik ártatlannak vallotta magát, és saját magát védte. Egy pszichológiai vizsgálat szerint Heidnik “manipulatív és pszichoszexuálisan éretlen” személyiség volt. Bűnösnek találták, és 3-7 éves börtönbüntetést kapott. Egy későbbi fellebbezés felülírta az eredeti ítéletet, így büntetésének csaknem három évét különféle elmegyógyintézetekben ülte le.

Végül 1983. április 12-én engedték ki, azzal a feltétellel, hogy egy államilag jóváhagyott mentális egészségprogram felügyelete alatt marad. Mint oly sok hasonló esetben, ha pontosan diagnosztizálták volna Heidnik elmeállapotát, sohasem engedték volna ki.

A börtön előtt több kapcsolata is volt nőkkel. Úgy tűnt, az afroamerikaiakat szereti, és társai közül néhányan fogyatékosak is voltak. A kapcsolatok során főleg arra koncentrált, hogy gyerekeket nemzzen. Első afroamerikai partnere szült is neki egy lányt, ám hamarosan otthagyta őt, és elvitte a babát is. Következő barátnőjét Dorothynak hívták, ő is afroamerikai volt. Dorothy ugyancsak súlyos fogyatékosságban szenvedett.

A szomszédok szerint Heidnik rosszul bánt vele, gyakran megverte, bezárta, és nem adott neki enni. Dorothy végül elkóborolt otthonról, és mikor később megtalálták, az utcán élt, és félájult állapotban volt.

Következő kiszemeltje Anjeanette volt, annak a lánynak a testvére, akinek a megerőszakolásáért elítélték. Akárcsak korábbi barátnői, ő is fogyatékkal élő afroamerikai volt. Amikor Heidnik kijött a börtönből, Anjeanette-nek nyoma veszett. Rendőrségi vizsgálat is indult az ügyben, de nem találták meg, így a hatóságok arra gyanakodtak, hogy Heidnik lehet felelős az eltűnéséért.

A következő alkalommal Heidnik egy házasságközvetítő szervezetet vett igénybe. Csak annyit mondott, hogy egy keleti szüzet szeretne. Néhány héttel később levélben kapcsolatba lépett Betty Distóval, egy fiatal filippínó nővel. Két évig leveleztek, néha telefonon is beszéltek. Végül Heidnik megkérte a kezét, és azt mondta neki, hogy vallási tisztséget tölt be. Betty igent mondott, és 1985 szeptemberében Philadelphiába utazott.

Heidnik kiment elé a reptérre, majd hazavitte az Északi Marshall utcában lévő házába, majd bekísérte a szobájába. Döbbenten vette észre, hogy egy fogyatékos afroamerikai nő fekszik abban az ágyban, ahol neki kellene majd. Heidnik azzal magyarázta a dolgot, hogy az illető egy fizető lakó. Bár rossz előérzete volt Heidnikkel és a körülményekkel kapcsolatban, október 3-án Marylandben hozzáment.

Az első héten Heidnik jól bánt vele, és leendő családjukról beszéltek. Egy nap azonban a lány arra tért haza, hogy Heidnik három afroamerikai nővel közösül az ágyban. Rémülten követelte, hogy fizesse ki a hazaútját. Heidnik azzal reagált, hogy ő a főnök, és számára az normális, hogy több partnere is van.

Onnantól kezdve mindig voltak más nők is a házban, és gyakran kényszerítette Bettyt, hogy nézze őket, ahogy közösülnek. Ha panaszkodott, megverte, majd utasította, hogy főzzön neki és partnerének vacsorát. Ahogy teltek a napok, egyre erőszakosabb lett, és folyamatosan figyelmeztette a lányt, ha elmegy, megkeresi és megöli.

1986 egyik vasárnapján aztán betelt a pohár. Megint panaszkodott a többi nő miatt, mire Heidnik megverte, majd többször megerőszakolta vaginálisan és análisan, azzal fenyegetve, hogy megöli őt. Mivel csak Heidniket és az ő barátait ismerte, a lány kénytelen volt a filippínó közösséghez fordulni. Meggyőzték, hogy hagyja ott a férfit, így négy nappal később azt mondta, hogy vásárolni megy, és örökre elment.

Két héttel később Heidniket bevitték, és testi sértéssel, házastársi erőszakkal és kényszerített deviáns szexuális közösüléssel vádolták meg. Szerencséjére a korábbi szexuális jellegű kihágásai miatti feltételes időszak pont a letartóztatása előtt egy nappal járt le. A mázliszéria folytatódott, amikor Betty nem jelent meg az előzetes meghallgatáson, így a vádakat ejtették.

1987-ben Betty újra bíróság elé citálta Heidniket, hogy gyerektartást ítéljenek meg neki. Az eset során a bíró tudomást szerzett Heidnik kórtörténetéről, és utasította, hogy vizsgálatokon vegyen részt, hogy felmérjék szellemi képességeit. Amikor a teszteket végezte, a “babagyárban” fogságban tartott nők közül kettő már halott volt. Ironikus, hogy mikor Betty Disto elhagyta Heidniket, éppen az ő gyerekét hordta ki. A kisfiú később meg is született.

Őrület

Heidnik 1987. április 23-án jelent meg a bíróságon. Ez volt az első alkalom a letartóztatását követően. Ügyvédje Charles “Chuck” Peruto volt. Heidnik azért választotta őt, mert tapasztalt, éles eszű védőügyvéd volt, aki több szenzációt keltő ügyben szerzett hírnevet. Az akkori ülés célja az volt, hogy hivatalosan is megállapítsák, hogy a vád alappal tartja-e fogva Garyt.

Charles Gallagher, a helyettes kerületi ügyész számára az előzetes meghallgatás csupán formaság volt, mert ő képviselte a vádat Heidnikkel szemben. Gyilkossággal, rablással, nemi erőszakkal, súlyos testi sértéssel, kényszerített deviáns szexuális közösüléssel, szeméremsértéssel, bebörtönzéssel, jogtalan fogvatartással, könnyű testi sértéssel, szexuális bántalmazással és más kapcsolódó kihágásokkal vádolták meg.

A Heidnik elleni legerősebb bizonyíték a foglyok vallomása volt. Elsőként Lisa Thomast szólították, aki részletekbe menően elmesélte, hogy Gary Heidnik hogyan láncolta le, verte meg és erőszakolta meg őt.

Utána Josefina Rivera következett. Tiszta és magabiztos hangon adta elő történetét, onnantól kezdve, hogy beült Heidnik Cadillacjébe, egészne odáig, hogy elengedte őt. Különösen részletesen ecsetelte Sandra Lindsay halálát, Deborah Dudley kivégzését. Elismerte, hogy ő volt az, aki bedugta a vezetéket a lyukba. Peruto később keresztkérdéseket tett fel neki, azzal vádolva, hogy ő kezdeményezett több verést, és Dudley halálát is ő okozta.

Lisa Thomas ugyancsak megvádolta Riverát mint Heidnik engedelmes partnerét, ám ez megdőlt, amikor Jacquelyn Askins azt vallotta, hogy Rivera csak akkor engedelmeskedett Heidniknek, amikor az megfenyegette, hogy megöli vagy más módon megbünteti.

A meghallgatás dr. Paul Hoyer megyei orvosszakértő vallomásával zárult, aki a Heidnik konyhájában talált testrészekről és más emberi maradványokról beszélt. Síri csend ereszkedett a tárgyalóteremre, amint dr. Hoyer nekikezdett a felsorolásnak: két alkar, egy felkar, két térd, két combdarab; valamennyi fűrésszel levágva, a szövet, izom és bőr még rajtuk lógott. Összesen 11 kg maradvány került elő Gary Heidnik hűtőjéből, gondosan becsomagolva és eltárolva. Az előre eldőltnek tűnő ügyben aztán megtörtént a vádelemelés, és kitűzték a tárgyalást is.

A szokásos jogi procedúrák és az esküdtszék kiválasztása után a fő tárgyalás 1988. június 20-án kezdődött a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben. Charles Gallagher ismertette a vád álláspontját, a véres részletekkel egyetemben. Chuck Peruto már az elején tudta, mivel fog védekezni: védence minden vádpontban bűnösnek vallja magát, és ő majd azt próbálja igazolni, hogy Gary Heidnik bizonyíthatóan elmezavaros.

A vád már az előzetes meghallgatáson is erős volt, de itt a tárgyaláson még erősebbnek tűnt. Mindkét oldal néhány perc alatt megtette a maga kezdő nyilatkozatát, majd Charles Gallagher szólítani kezdte a tanúkat.

{spoiler}

{/spoiler}

A hat fehér és hat afroamerikai tagból álló esküdtszék két napon át hallgatta a foglyok, a családjuk, a rendőrség és az orvosszakértők vallomásait. A vád utolsó tanújának távoztával Chuck Peruto kérvényezte, hogy a szándékos gyilkosság vádját ejtsék, azon az alapon, hogy a szándék nem lett bizonyítva. Lynne Abraham bírónő csak annyit mondott: “Elutasítom.” Peruto ezt a szót még jó néhányszor hallhatta később.

Chuck Peruto két emberre építette a védelmet: Heidnik pszichiáterére, dr. Clancy McKenzie-re, valamint dr. Jack Apsche pszichológusra. Ő és Heidnik balszerencséjére azonban, amikor szólította McKenzie-t, kiderült, hogy neki is megvoltak az elképzelései. A Heidnikkel összesen 100 órát töltő pszichiáter nem volt hajlandó közvetlen kérdésekre válaszolni, ehelyett szakmai vitába bonyolódott a skizofréniát és más mentális állapotokat illetően, ami időnként teljesen összezavarta az esküdtszéket. Perutónak végül aztán sikerült elérnie, hogy McKenzie ismertesse álláspontját a legfontosabb kérdéssel kapcsolatban: “Tetteinek elkövetésekor Gary Heidnik különbséget tudott tenni jó és rossz között?” – “Nem, nem tudott.”

Peruto ekkor arra kérte a bírónőt, hogy utasítsa az esküdtszéket, hogy fontolják meg annak lehetőségét, hogy Josefina Rivera valójában Gary Heidnik bűntársa volt. Abraham azt felelte, hogy ő hajlandó is ezt megtenni, ám Perutónak (és az esküdtszéknek) ekkor figyelembe kellene vennie azt is, hogy ha Heidnik képes volt arra, hogy egy társ segítségéhez folyamodjon, akkor nyilvánvalóan nem volt elmezavaros. Peruto bölcsen úgy döntött, hogy nem halad tovább ezen az úton.

A védelmet másnap újabb csapás érte, amikor Abraham bírónő dr. Jack Apsche Heidnik szellemi kórtörténetével kapcsolatos vallomásának nagy részét elfogadhatatlannak ítélte.

Perutót teljesen váratlanul érte a döntés, hiszen az elmezavarra alapozott védelem Apsche és McKenzie vallomásaira épült volna, de rövid időn belül McKenzie elvesztette szavahihetőségét, és Apsche nem terjeszthette elő több hetes kutatásának eredményeit, amikről Peruto úgy gondolta, hogy igazolják majd, hogy védence felnőtt életének legnagyobb részében elmezavarral küzdött.

Peruto aztán kijátszotta az aduászt, és egy másik pszichiátert szólított, dr. Kenneth Koolt. Kool részben elő tudta adni szakmai véleményének egy részét Heidnik épelméjűségét illetően, de egy zárt ülésen Abraham megállapította, hogy a vallomás “összezavarja az esküdtszéket”, és úgy döntött, hogy a nagy részét ki kell húzni.

A keresztkérdések során Kool vallomása is összeomlott, amikor beismerte, hogy mindössze húsz percet töltött Heidnikkel, és “frusztrált állapotban” távozott, miután Heidnik nem volt hajlandó beszélni vele. Amikor Gallagher megkérdezte, mire alapozta analízisét, azt válaszolta, hogy Heidnik meglévő kórtörténetére épített.

A már így is romokban heverő védelem halálos lövést kapott, amikor Gallagher is újabb tanút szólított, Robert Kirkpatricket, Heidnik brókerét. A Merrill Lynch munkatársa azt vallotta, hogy az a Gary Heidnik, akit ő ismert, “egy ravasz befektető volt, aki pontosan tudta, hogy mit csinál”. A következő néhány napban mindketten további tanúkat szólítottak, hogy bizonyítsák vagy cáfolják egymás állításait, míg végül elfogytak az emberek, ők pedig elmondták utolsó összegzésüket.

A következő nap azzal telt, hogy Abraham bírónő ismertette a különféle gyilkossági vádakkal és egyéb dolgokkal kapcsolatos jogi formaságokat. Végül 1988. június 30-án, két és fél napig húzódó, 16 órás tanácskozást követően megszületett a döntés. Betty Ann Bennett, az esküdtszék vezetője felállt, hogy ismertesse álláspontjukat. Chuck Peruto biztos volt abban, hogy védencét csupán felindulásból elkövetett emberölésben találják bűnösnek, és így megússza a halálbüntetést. Reményei azonban szertefoszlottak, amikor Bennett elkezdett beszélni.

“Deborah Dudley szándékos megölésében bűnös. Sandra Lindsay szándékos megölésében bűnös.” És így tovább. Mire végzett a felsorolással, összesen 18 vádpontban találták bűnösnek: két rendbeli szándékos gyilkosság, öt rendbeli nemi erőszak, hat rendbeli emberrablás, négy rendbeli súlyos testi sértés, valamint egy rendbeli kényszerített deviáns szexuális közösülés.

A verdikt ismertetése után Abraham visszavonultatta az esküdtszéket másnap reggel 9-ig, amikor a vád és a védelem képviselői szólalhattak fel, az ítélet meghozatala előtt. 12:15-re meg is lett az egyhangú döntés: halálbüntetés Deborah Dudley és Sandra Lindsay meggyilkolásáért. Ahogy a tárgyalás során végig, Heidnik most sem mutatott semmilyen érzelmet.

Josephina Rivera, Agnes Adams, Sandra Lindsay,
Jacqueline Askins, Deborah Dudley, Lisa Thomas

Epilógus

Jacquelyn Askins, Agnes Adams és Lisa Thomas a mai napig különböző mértékű halláskárosodástól szenved, köszönhetően a Heidnik csavarhúzói által okozott sérüléseknek. Riverával közösen civil eljárást indítottak, hogy hozzájussanak a Heidnik értékpapírszámláján lévő összeghez mint kompenzációhoz, és egyenlően elosszák egymás közt. Többek közt a Békehadtest és az adóhivatal is hasonló indítványt nyújtott be.

Gary Heidnik 11 hosszú éven keresztül várta a börtönben, hogy a halálbüntetéseket követő megszokott jogi hercehurca véget érjen. Ezalatt többször is öngyilkosságot kísérelt meg, és a fellebbezésben is alig vett részt.

1999. július 6-án este 10 óra 29 perckor Gary Michael Heidnik végül megkapta a halálos injekciót, és megtörtént a kivégzés. Halálát követően egyik családtagja sem jelentkezett holttestéért.

Gary “munkássága” A bárányok hallgatnak egyik karakterében is megjelent.