Figyelem! Az alábbi írásban található szövegek és videók egyes olvasók számára felkavaróak lehetnek! Csak 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!

Közismert tény, hogy felfrissülés gyanánt nincs jobb néhány pohár hűsítő (vagy évszaktól függően gőzölgő) CreepyShake-nél. Emellett azonban az étkezések során sem engedhetjük meg, hogy silány minőségű ennivalót fogyasszunk. Íme négy ember, akikről tényleg elmondható, hogy válogatott alapanyagokból áll össze táplálékuk. Plusz egy ötödik, aki újradefiniálja a "mindenevő" fogalmát.

Michel Lotito, a fémevő

Az 1950. június 15-én, a franciaországi Grenoble-ban született Michel 1966-ban kezdte előadni “mutatványát”: 1 kg fémet fogyasztott el egy nap alatt. Ahhoz, hogy biztonságosan átjusson az emésztőrendszerén, apró darabokra törte, és sok-sok ásványi olajat megivott, mielőtt rátért a főfogásra. Emellett rengeteg vizet is fogyasztott, hogy a fém afféle vízicsúszdán érkezhessen le.

Becslések szerint Michel 1959 és 1997 között közel 9 tonna fémet evett meg. Ez magába foglal többek közt 18 kerékpárt, 15 bevásárlókocsit, 7 televíziót, 6 csillárt, 2 ágyat, 1 pár sílécet, 1 koporsót, 400 méter acélláncot, és a talán csúcsteljesítménynek tekinthető, két év alatt elfogyasztott Cessna 150 típusú repülőgépet. Bár a fém volt a kedvence, megette a gumit és az üveget is, ami ezekhez a tárgyakhoz tartozott. Ugyanakkor különös módon Michel azt állította, hogy a főtt tojástól és a banántól hányingere lesz.

10 nappal 57. születésnapja után, 2007. június 25-én halt meg, természetes halállal. A 9 tonna fém (plusz gumi- és üvegköret) elfogyasztásának nyilván nem volt köze viszonylag korai elhunytához.

Todd Robbins, az üveges Todd

Todd Robbins 1958. augusztus 15-én született. Karneválokon kardot nyel, szöget üt az orrlyukába, és üvegtárgyakat fogyaszt, egész pontosan borospoharakat és villanykörtéket. Saját becslése szerint több mint 5000 izzót evett meg eddigi karrierje során. Volt, hogy egy nap 21-et is. És nem egészben nyeli le őket. Először bizonyítja, hogy a villanykörte igazi, oly módon, hogy felkapcsolja. Utána kicsavarja, leveszi az alsó fémdarabkát, majd beleharap, és úgy rágcsálja az üveget, mintha almát enne.

Emésztőrendszerét segítendő szigorú növényi és rostdiétát folytat. Fogai repedtek az üvegmorzsolástól, és maga is beismeri, hogy “az benne a veszélyes, hogy nincs fölötte kontroll. Amikor lenyelem, fogalmam sincs, hova kerül. Mintha két napon át orosz rulettet játszanék.”

Úgy kezdődött, hogy Todd nagyon szerett volna cirkuszban dolgozni vagy karneválokon fellépni. A középosztálybeli élet nagyon untatta őt, és 12 évesen talált rá először egy bűvészboltra, ahol leckéket vehetett, aztán kisvártatva pont volt egy fesztivál a városban.

Ahogy mondani szokás, a többi már történelem.

Teresa Widener – kőleves a léleknek

Köztudott, hogy az evés megnyugtathatja az embert. Teresa Widener köveket majszol, hogy kordában tartsa a stresszt. Komplett készletet tart a konyhaszekrényben, és már az is megnyugtatja őt, hogy tudja, hogy ott vannak, ha szüksége lenne rájuk. Saját számításai szerint az eltelt 20 évben átlagosan heti 1.5 kg követ fogyasztott el. Egész életét tekintve a kövek összsúlya egy púpos bálnáéval vetekszik.

Mindannyian odafigyelünk arra, hogy mit eszünk meg, és Teresa sincs ezzel másképp. Kizárólag puha és törékeny köveket választ, amikről tudja, hogy könnyű szétzúzni. “Azokat válogatom ki, amik jól néznek ki. Néha olyan finom földesek, hogy lenyalogatom róluk a sarat is” – magyarázza Teresa.

Ha túl nagy példány akad a keze ügyébe, speciális kőtörő kalapácsával zúzza őket apróbbra. Rágni baloldalt szokott. Bár eddig nem vett részre veszélyesebbnek tűnő egészségügyi problémát, azért elismeri, hogy “nem járok gyakran vécére, és a pocim néha fáj egy picit”.

Nahát.

Casie - porból (l)ettünk, porrá (l)eszünk

Casie a TLC csatorna (The Learning Channel) Különös függőségeim című műsorában tűnt fel két hónappal férje halála után. 26 évesen lett özvegy, és képtelen volt elengedni férjét. Egész pontosan mindenhová magával vitte az urnát, melyben hitvese hamvai voltak. Külön főzött neki, aztán meg sem ette a plusz ételt. A hamut viszont elfogyasztotta. Úgy esett a dolog, hogy az ideiglenes tárolódobozból át akarta önteni az urnába. “Egy kevés véletlenül a kezemre szóródott. Nem akartam csak úgy letörölni, ezért lenyaltam.” Innen már nem volt megállás.

A műsor felvétele után aztán jelentkezett egy terápiára, hogy sikerüljön egészségesebb megoldást találni a gyász feldolgozására. Reméljük, sikerült.

Tarrare, az igazi mindenevő

Tarrare Lyontól nem messze született 1772 környékén. A pontos dátum ismeretlen, azt sem tudni, hogy a Tarrare az igazi vagy a beceneve volt.

Már gyerekkorában is óriási étvágya volt, tinédzserként egy negyed ökröt el tudott fogyasztani, egyetlen nap alatt (ez saját testsúlyával megegyező mennyiségű húst jelentett). A szülei ekkor már nem tudták eltartani, és arra kényszerítették, hogy elhagyja a házat. Néhány évig egy tolvajokból és prostituáltakból álló bandával portyázott az országban, koldult, vagy akár el is lopta az ételt. Ezután egy utazó sarlatán alkalmazta mint felvezető műsorszámot. Tarrare nagy tömeget vonzott dugók, kövek és élő állatok fogyasztásával, valamint azzal, hogy egy egész kosár almát megevett, egyiket a másik után. Mindig mohón evett, és különösen szerette a kígyóhúst.

1788-ban Párizsba költözött, hogy utcai mutatványosként dolgozzon. Általában véve sikeresen végezte munkáját, ám egyik alkalommal a műsor rosszul végződött, és súlyos bélelzáródása keletkezett. Az Hôtel-Dieu kórházba vitték, ahol erős hashajtókkal kezelték. Miután felépült, be akarta mutatni képességét, és felajánlotta, hogy elfogyasztja a sebész óráját, láncostól. Az orvos, M. Giraud nem díjazta a lelkesedést, és figyelmeztette, ha mégis megteszi, ott helyben felvágja őt, hogy visszaszerezze.

(A kép illusztráció.)

Szokatlan étrendje ellenére Tarrare karcsú volt és átlagos magasságú. 17 évesen mindössze 45 kg volt. Szőke haja szokatlanul puha, szája természetellenesen széles, fogai rendkívül foltosak voltak, az ajkait szinte nem is lehetett látni. Amikor nem evett, a bőre olyan lazán lógott, hogy a hasáról rá tudta hajtogatni a derekára. Amikor degeszre ette magát, a hasa felfúvódott, mint valami hatalmas léggömb. Arcán ráncos volt bőre, ami ott is lazán lógott testén, és amikor kifeszítette, akár 12 tojást vagy almát is a szájában tudott tartani.

Teste forró volt, erősen izzadt, és folyamatosan kellemetlen testszagot árasztott magából. Beszámolók szerint annyira büdös volt, hogy “húsz lépés távolságból sem lehetett kibírni”. A szag észrevehetően romlott evést követően, a szemei és az arca véreres lett, és látható gőz párolgott ki testéből. Ilyenkor kábulttá vált, hangosan böfögött, és az álla önkéntelen nyelő mozgásokat végzett.

Krónikus és “felfoghatatlanul bűzös” hasmenésben szenvedett. A rengeteg elfogyasztott étel ellenére nem volt túlzott hányingere, és nem is hízott el. Különös étkezési szokásai ellenére kortársai nem érzékeltek rajta semmilyen egyértelmű tünetet, ami mentális betegségre utalt volna. Viselkedése sem volt szokatlan, leszámítva láthatóan fásult “temperamentumát”, melyből teljesen hiányzott az erő és bármiféle elképzelés.

Tarrare tetteinek oka ismeretlen. Bár annak idején voltak feljegyzések hasonló esetekről, Tarrare-t leszámítva egyiküket sem boncolták fel, modern kori dokumentált esetek pedig nincsenek. Pajzsmirigy-túlműködés okozhat extrém étvágyat, hirtelen súlyvesztést, erős izzadást, hőintoleranciát és finom hajat. Egy svéd orvos, Jan Bondeson egy 2006-os tanulmányban arra gyanakodott, hogy Tarrare amigdalája sérülhetett meg; ismeretes, hogy állatokban a sérült amigdala beteges falánkságot idézhet elő.

Az első koalíciós háború kitörésekor Tarrare csatlakozott a Francia Forradalmi Hadsereghez. Szerencsétlenségére a katonai ételadagok nem elégítették ki étvágyát. Elvégezte más katonák feladatait, akik cserébe nekiadták saját adagjuk egy részét, illetve a trágyadombot is végigturkálta, hátha akad valami maradék, de ez is kevés volt neki. Nagyfokú kimerültség lett rajta úrrá, így bekerült a soultz-haut-rhini kórházba. Ott négyszeres adagot kapott, de így is éhes maradt. Átkutatta a csatornákban és kukákban lévő szemetet, megette a többi páciens maradékait, és beszökött a gyógyszerész szobájába, hogy elfogyassza a kataplazmát. A katonai sebészek nem találtak magyarázatot étvágyára, így ott kellett maradnia, hogy fiziológiai kísérletekben vegyen részt, amiket dr. Courville, a 9. Huszárregiment sebésze, és George Didier (Percy báró), a kórház vezető sebésze állított össze.

Elhatározták, hogy kipróbálják, mennyit bír. 15 munkás számára elegendő ételt készítettek elő a kórház kapujánál. A kórház személyzete általában lefogta Tarrare-t, ha ennivaló közelében volt, de most az egyszer Courville megengedte neki, hogy zavartalanul megközelítse az asztalt. Tarrare mindent elfogyasztott, a két hatalmas húspástétomot, a több tányér zsírt és sót, valamint a 15 liter tejet is, majd azonnal elaludt. Courville észrevette, hogy Tarrare hasa megfeszült, és felfúvódott, mint egy hatalmas lufi.

{spoiler}Egy másik alkalommal egy élő macskát vittek neki. A fogaival felhasította az állat hasát, megitta a vérét, majd a csontok kivételével minden mást megevett, majd kihányta a szőrét és a bőrét. Ezt követően a kórházi személyzet további állatokat hozott neki, többek közt kígyókat, gyíkokat és kiskutyákat. Ezeket is mind elfogyasztotta. Egy angolnát egészben nyelt le, rágás nélkül, miután a fogaival szétroncsolta a fejét.{/spoiler}

Több hónapon át kísérleteztek rajta, amikor a katonai hatóságok sürgetni kezdték, hogy visszatérjen az aktív szolgálatba. Dr. Courville szívesen folytatta volna még Tarrare étkezési szokásait és emésztőrendszerét érintő vizsgálatait, ezért azt javasolta Alexandre de Beauharnais tábornoknak, hogy Tarrare szokatlan képességeit akár katonai célokra is hasznosítani lehetne. Egy dokumentumot helyeztek el egy fadobozban, amit Tarrare elfogyasztott. Két nappal később a székletében megtalálták, és a papír olvasható állapotban volt. Courville felvetette de Beauharnais-nak, hogy Tarrare így akár katonai futárként is szolgálhatna, hiszen biztonságosan be tudna juttatni bármilyen dokumentumot az ellenséges területekre, mivel így akkor sem találnák meg azokat, ha átkutatják őt.

De Beauharnais hívatta is Tarrare-t, hogy demonstrálja képességét a rajnai sereg parancsnokai előtt. Miután sikeresen lenyelte a dobozt, jutalmul 14 kg nyers bikatüdőt és -májat kapott, amit az összegyűlt tisztek előtt azonnal el is fogyasztott.

A sikeres demonstrációt követően Tarrare hivatalosan is a rajnai sereg kémje lett. Bár de Beauharnais tábornok meg volt győzödve róla, hogy Tarrare fizikailag képes belül elszállítani az üzeneteket, mentális állapota miatt aggódott, így eleinte nem mert rábízni fontos katonai iratokat. Első feladata az volt, hogy eljuttasson egy küldeményt egy francia ezredeshez, akit a poroszok Neustadt közelében tartottak fogva. Azt mondták neki, hogy a dokumentumok rendkívül fontosak, ám de Beauharnais valójában csak egy rövid üzenetet írt, amiben arra kéri az ezredest, hogy erősítse meg, hogy megkapta a küldeményt, és ha igen, válaszában említsen meg bármilyen hasznos információt, amit a porosz csapatok esetleges mozgásáról tud.

Tarrare az éjszaka leple alatt át is lépte a porosz vonalakat, német parasztnak álcázva magát. Mivel nem tudott németül, hamar felfigyeltek rá a helyiek, akik értesítették is a porosz hatóságokat, akik el is fogták Landau közelében. Megmotozták, de semmi gyanúsat nem találtak nála, és bár a porosz katonák megverték, nem árulta el küldetését. A helyi porosz parancsnok, Zoegli tábornok elé vitték, ám ekkor sem volt hajlandó beszélni, így börtönbe zárták. 24 óra fogság után Tarrare engedett, és elárulta a trükköt. Egy latrinához láncolták, és az elfogyasztás után 30 órával a fadoboz végül előkerült. Zoegli rendkívül bosszús volt, mikor kiderült, hogy a Tarrare által fontos hírszerzési dokumentumoknak jellemzett iratok csupán de Beauharnais ártatlan üzenetét tartalmazták, így Tarrare-t a bitófához vitette, és már a kötél is a nyakára került.

{spoiler}Más források szerint Zoegli nem jutott hozzá a dobozhoz, mert Tarrare-nak volt annyi lélekjelenléte, hogy megkeresse és megegye a dobozt tartalmazó székletdarabot, mielőtt a poroszok megtalálták volna.{/spoiler}

Az utolsó pillanatban azonban Zoegli megenyhült, így Tarrare-t levették az emelvényről, alaposan megverték, majd a francia vonalak közelében elengedték.

Az esetet követően Tarrare mindenáron el akarta kerülni a további katonai szolgálatot, így visszatért a kórházba, és jelentkezett Percy bárónál, hogy bármilyen gyógymódot hajlandó megkísérelni. Percy ópiummal, borecettel és dohánytablettákkal is kezelte, ám egyik sem vált be. A kudarcokat követően hatalmas mennyiségű lágytojással etette, de ez sem nyomta el az étvágyát. Képtelenek voltak bármilyen előírásos diétán tartani őt: kiszökött a kórházból, hogy aprólék után turkáljon a hentesüzletek körül, még a csatornák, sikátorok és szemétkupacok között is keresett dögöket, megküzdve a kóbor kutyákkal. A kórházban is többször rajtakapták, hogy vérlecsapoláson áteső páciensekből ivott, de a kórház hullaházában lévő holttesteket is megkísérelte elfogyasztani. Egyes orvosok úgy vélték, hogy Tarrare mentális betegségben szenved, és szorgalmazták, hogy elmegyógyintézetbe kerüljön, de Percy folytatni akarta kísérleteit, így Tarrare a katonai kórházban maradt.

{spoiler}Egyszer egy 14 hónapos gyerek eltűnt a kórházból, és Tarrare-t azonnal meggyanúsították.{/spoiler}

Percy nem tudta vagy nem akarta megvédeni őt, így a személyzet elkergette a kórházból, ahova nem is tért vissza.

Négy évvel később, 1798-ban a versailles-i kórház alkalmazottja, egy bizonyos M. Tessier felvette a kapcsolatot Percyvel, hogy az egyik páciensük látni akarja őt. Tarrare volt az, aki ekkor már gyenge volt és ágyhoz kötött. Azt mondta Percynek, hogy két évvel korábban lenyelt egy aranyvillát, amiről úgy gondolta, hogy megakadt benne, és az okozza gyengeségét. Remélte, hogy Percy valahogy el tudja távolítani belőle. A báró azonban megállapította, hogy Tarrare előrehaladott tuberkulózisban szenved. Egy hónappal később folyamatos szivárgásos hasmenés kezdte gyötörni, és nem sokkal később meg is halt.

A tetem gyorsan bomlani kezdett, és a kórház sebészei nem voltak hajlandóak felboncolni. Tessier-t azonban érdekelte, hogy Tarrare belsőleg miben különbözik a normától, és arra is kíváncsi volt, hogy tényleg benne van-e az aranyvilla. A boncolás során kiderült, hogy Tarrare nyelőcsöve rendkívül tág volt, és mikor felnyitották az állkapcsát, egy széles csatornán keresztül beleláttak a gyomrába. A teste tele volt gennyel, a mája és az epehólyagja természetellenesen nagy volt. Hatalmas, az alhasi üreget szinte teljesen beterítő gyomrát fekélyek borították.

A villa nem került elő.